Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-04 / 3. szám, szerda

KULTÚRA 6 2017. január 4.1 www.ujszo.com FÜLVIDÉK íme, a szlovák world music Ha külföldön szeretnénk eldicse­kedni országunk zenéjével, általá­ban magyar lemezeket viszünk ajándékba. Pedig idehaza is terem­nek izgalmas zenék. Én például mostanáig főleg a Longital, a Kor­ben Dallas és a PaCoRa trió albu­mait terjesztem a világban. Mos­tantól ezt a lemezt is büszkén te­szem a bőröndbe. Katarína Máliková neve számomra ismeretlen volt, de nem sokáig szégyenkeztem, mert egy gyors közvélemény-kutatás után kiderült, szlovák ismerőseim sem ismerik ezt a huszonhat éves dalszerző- zongorista-énekesnőt, akinek be­mutatkozó lemeze nemrég jelent meg, és aki korábban népdalok hangszerelésével foglalkozott. Nos, ez a szlovák world music, kedves külföldi barátaim. Több­szólamú ének, népi hangszerek kombinálása lebegős elektroniká­val, úgy hogy gyakran nem is tud­juk, melyik melyik. Van, hogy épp csak bekúszik egy népi dallam­foszlány furulyán. Van, hogy egy dal végén megkondulnak a haran­gok. Es olyan is van, hogy egy au­tentikus népdal dzsesszes, vagy kortárs komolyzenei kíséretet kap. A Pustvopol egy Breznó melletti rét, Pusté pole régi megnevezése. Katarína Máliková innét szárma­zik, mármint nem a rétről, hanem Polomka községből, amelyen gyermekkoromban sokszor átro­bogtunk a családi Skodával. Sosem álltunk meg beleszagolni a levegő­be, nem ismertünk ottani embere­ket, nem hallottuk a zenéjüket. Most kezdem az ismerkedést. Má­liková rendkívül intelligens és kre­atív idegenvezető. A népdalok szinte csakjelzésszerüen jelennek meg, saját szerzeményekkel ve­gyítve, sokszor meglepő körítéssel. A dzsesszes dobok és dallamveze­tés (A tője to posledné, Dvanácty január) természetes elegyet képez az elektronikus alapokkal. Az egyszerű melódiák annyira mar­káns kíséretet kapnak (Jedna sestra, Zrána, Bulo mi nam bulo), hogy a zene önmagában is megállna. Ha Máliková nem énekelne rá, azt mondhatnánk, kortárs kamaramű­vet hallunk. Aztán van itt lánykó­russá dagadó, megtöbbszörözött énekhang (Krehká láva), kortárs opera (Nevesta hôľ), artopop (No­vá krajina). Máliková percenként spriccel a fülünkbe valami forma­bontót. Sokat merít a repetitív zenei hagyományból is, ismétlődő szek­venciákra épülő dalait nyugodtan lehet daraboknak nevezni, amelyek magukkal ragadó szenvedélyektől feszülnek. Két helyen is beemel magyar népi dallamokat, illetve pontosan tudja, mely Brezno kör­nyéki melódiák léteznek magyar szöveggel is. A legvidámabb dalban (Dínom, dánom) is van valamiféle hűvös intellektualizmus. A cincogó, staccatózó hegedűk miatt minimál barokknak nevezi ezt a szaknyelv, de gyanítom, hogy a szerző nem bíbelődik a besorolással, csak használja, ami tetszik neki. Zenéje sok esetben operai módon tá- masztj a meg a szöveget (Popol au­gusta, Krehká láva). Az egyszerre okos és érzelemgazdag szövegeket egyébként szintén Máliková írta, a népdalfeldolgozások kivételével. Elfojtott érzelmektől átfűtött, ugyanakkor hűvös intellektualiz- must sugárzó lemez a Pustvopol. Az már csak mellékes megjegyzés, hogy Málikovának szép, telt hangja van. Az igazi csoda a dalok hang- szerelésében rejlik. Bemutatkozó album rég okozott nekem ekkora meglepetést a hazai szcénán. Juhász Katalin Katarína Máliková: Pustvopol Slnko Records, 2016 Értékelés: 10/10 Amerikaiaknak nincs helyük Potter-filmekben London. A napokban kapott szárnyra a hír, mely szerint Robin Williams annak idején olyannyira szeretett volna szerepelni a Harry Potter-filmekben, hogy szemé­lyesen hívta fel Chris Colombus rendezőt ez ügyben. Williams a felóriás Hagrid sze­repére áhítozott, de nem kaphatta meg, mégpedig azért, mert ameri­kai. A film alkotói kizárólag brit színészekkel szándékoztak dol­gozni, és ezt köntörfalazás nélkül közölték is Robin Williams-szel. Hagrid szerepét végül az a Robbie Coltrane kapta, aki a világszerte népszerű regénysorozat írójának, J.K. Rowlingnak is legjobban tet­szett a jelentkezők közül. Az esetre a The Huffington Post hívta fel a figyelmet a napokban, miután előbányászott egy 2001-es interjút, amelyben Robin Willi­ams arról beszélt a New York Postnak, hogy azért nem kapta meg a szerepet, mert amerikai. A producerek a The Huffington Post érdeklődésére most megerő­sítették ezt az állítást, hozzátéve, hogy a 2014-ben elhunyt Williams őket is sokáig ostromolta Hagrid szerepéért. Eltökéltségük a későbbiekben sem lankadt, a sorozatban egyetlen amerikai színész sem alakított fon­tosabb karaktert. Eddie Redmayne például tizenöt évvel ezelőtt Tom Riddle szerepére jelentkezett, aki a történetben a tizenéves Voldemort nagyúrként jelenik meg. Redmay­ne az Empire magazinnak beszélt arról, hogy akkoriban nagy Harry Potter-rajongó volt, és élete vágya voltjátszani afilmben, de nemment át az első rostán, sőt a meghallga­tás után fel sem hívták. Az időköz­ben Oscar-díjas színésszé érő Red­mayne vágya csak tavaly teljesül­hetett, amikor megkapta Göthe Salmander szerepét a Legendás ál­latok és megfigyelésük című Harry Potter-előzményfilmben. (luk) Sebastian (Ryan Gosling) és Mia (Emma Stone) nagy találkozása a város felett (Fotók: TASR/AP) T ánc csillagfénynél A Kaliforniai álom hét kategóriában indul az Aranyglóbuszért Szerelmesen az aranykorban született romantikus filmekre járnak A film tartalma egyszerűen ós tömören: Hollywood és a szerelem. Az, ahogy az élet alakul az álomgyár fényében és árnyékában. Ahogy a siker (vagy a siker elmaradása) hat a magánéletre. Erről, ezekről és még sok másról (kitartás­ról, feladásról, elvárásokról, ízlésről) szél Damien Chazelle Kaliforniai álom című díjesé­lyes, zenés romantikus mozija. Nincs e filmben semmi rendkívü­li, ez a rendkívülisége: hogy mer ré­gi stílű bárokban randizgató, legen­dás romantikus filmektől elérzéke- nyülő, csillagfényes éjszakákon sztárságról álmodozó rokonszenves fiatal párról könnyed, bájos, de több problémára is rámutató történetet kibontani finom eleganciával. A káoszból indít a film. Egy ezer- egy sávos, Los Angelesbe vezető autópályán bedugul a forgalom. A sofőrök szép sorjában kipattannak a színes járgányukból a színskála minden színét felvonultató ruhák­ban, és ahelyett, hogy szitkozódná­nak, derűsen arról énekelnek: mi­lyenjó, hogy a napsütés bearanyoz­za a reggelt. Egy olyan musicalbetét kerekedik ki a forgalmi dugóból, amelyben érezhető a West Side Story, a Hair és más hasonló veretes művek inspirációja, esszenciája. Itt, a sztrádadzsungelben sodorja egymás mellé az élet Sebastiant (Ryan Gosling) és Miát (Emma Stone). Jó néhányszor elmennek még egymás mellett ilyen-olyan helyze­tekben, míg egy csillagfényes éjsza­kán valahol a város fölött ellejtenek egy találkatáncot, aminek szerelem lesz a folyománya dallal, tánccal, együtt- meg távollétekkel, boldog­sággal, majd meglepő fordulattal és nem mellékvágányon karrierépítés­sel. A romantikus rebellis Sebastian és a naiv, de kitartó Mia szerelmének története adja a film gerincét. Sebas­tian zongorista, saját klubot szeretne nyitni, ahol free jazz szólna huszon­négy órában, Mia színésznő, első szerepéért meghallgatásról meg­hallgatásra jár - de nem úgy hozzák a körülmények (legalábbis sokáig nem), hogy álmuk valóra váljon. Hollywood aranykorának - Ének az esőben, Cherbourg-i esernyők és egyéb örökzöldek - atmoszférája jön vissza Damien Chazelle pazar kivitelű, a prózai részek közé szer­vesen beépülő, jó zenékkel gazda­gított filmjében. Justin Hurwitz ze­neszerző régi stílusú, fülbemászó, hol felpörgetős, hol érzelmi csapdá­ba ejtő musicaldalokat komponált a filmhez. Nem meglepő a nagy sze­rephez jutó zenei töltet, hiszen Cha­zelle korábbi rendezésében, a film- történet egyik legütősebb, Whiplash című, kőkemény dobos mozijában már bizonyította, hogy mennyire fontos számára a tartalmas zene (a FILMKOCKA Kaliforniai álom ■ Eredeti cím: La La Land ■ Színes, amerikai romantikus film, 2016, 126 perc ■ Rendező: Damien Chazelle ■ Forgatókönyvíró: Damien Chazelle ■ Operatőr: Linus Sandgren ■ Zene: Justin Hurwitz ■ Szereplők: Ryan Gosling, Emma Stone, J.K. Simmons, Finn Wittrock, Sonoya Mizuno, Rosemarie DeWitt A film előzetesét megnézhetik #3/ azujszo.com-on. Kaliforniai álomban is a free jazzért száll síkra). Az aranykor remek da­rabjaival azonban szembe kerül Chazelle opusában az eliparosodott Hollywood képe arról, milyen fias­kóval végződhetnek a csillogásról szőtt álmok, mennyi mindent kell feladni a sikerért, illetve, hogy mi­lyen rögös út vezet odáig. Az érvé­nyesülésért taposó Mia két meghall­gatás között megalázó másodállást kénytelen vállalni, Sebastian pedig rágógumizenét játszik, hogy megél­jen. A castingstúdiók munkájából ízelítőt adva Chazelle megmutatja a filmgyártás kevésbé tetszetős, ke­vésbé mesés és csillogó oldalát is. A Kaliforniai álom szívfacsaró románc happy end nélkül. Bár a bol­dog vég illúzióját - hatásos, megle­pő zárásként - mégis vázolja. Lát­tatja, hogy a(z álomgyári) mozinak nagy hatalma van, úgy manipulál­hatja a sztorikat, hogy a néző ked­vébe járjon, minél inkább közelítsen az elvárásaihoz, és ne rombolja az il­lúzióit. Egyben érzékelteti, hogy a mesén túl van egy más, földhöz ra- gadottabb realitás, súlyos gondokkal - ezekből akad bőven a Kaliforniai álomban is. E kettősség érzékeny ábrázolásának és Hollywood össze­szokott filmes párosának, Emma Stone-nak és Ryan Goslingnek kö­szönhetően boldog vég nélkül is happy érzést nyújt a film. Olyan happyt, hogy rögtön újraindíthatnák.

Next

/
Thumbnails
Contents