Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-12 / 9. szám, csütörtök
2017. január • www.ujszo.com I HOBBI új szó Horgász | IX tüntessük fel a hozzáadott összetevőket. Ezek összepárosításának valóban csak a fantázia szab határt. Általános tapasztalat, hogy nagyon fogós az édes és a csípős aromák keverése (méz-paprika, fokhagyma-narancs, vanília-paprika). Az ezekből az összetevőkből készített, alkoholos lében ázó kukorica illata és íze a legöregebb pontyok száját is megmozdítja, és csemegézésre készteti. A lényeg: minél előbb készítjük el, annál jobb, annál „érettebbek" lesznek az ízek és illatok. JÓ TANÁCS Csali készítés Bárki bármit mond, a legjobb pontycsali még mindig a kukorica. A horgászboltokban az ízesített kukoricák megszámlálhatatlan variációjával találkozunk, s mindezek kiegészítői a különféle por alakban forgalmazott és folyékony aromák, amelyekbe a csalit mártjuk bevetés előtt. Mégis sokan részesítik előnyben a saját csalikészítést. Egyrészt ez olcsóbb, másrészt sok horgász a saját tapasztalataira és fantáziájára hagyatkozva szereti kikísérletezni, mi a leg- fogósabb étek az arany- hasúak számára. Ezt az előkészüleetet már most elvégezhetjük, hogy mire kitavaszodik, és beindul a szezon, felkészülten induljunk a halastóhoz, folyóhoz. A három-négy hónap alatt ugyanis a különféle lében pácolt kukorica teljesen átveszi az illat- és ízanyagot, és kellő hatással érvényesül majd a vízben. A legjobb kombinációkat a természetes anyagok adják, ezek közt is az édes, a csípős és a büdös aromák. Bár nem bizonyított, hogy a pontyok alkoholisták lennének, a kissé megfőzött kukoricát legtanácsosabb gyümölcspárlatokban (pálinka) tárolni. Természetesen minden üvegen A SÉF AJÁNLATA Süllőszelet kukoricakrémmel Hozzávalók 4 személvre 4 x 200 g süllőfiié 2 dl tejszín 2 doboz konzerv kukorica 1 dl Sungarden olaj só, bors 0,5 dl Sungarden tökmagolaj Másfél doboz kukoricát odateszünk főni annyi vízben, hogy teljesen ellepje, majd 5 percig főzzük. Ezután szétmixeljük és szűrőn átpasz- szírozzuk. Ezt követően felöntjük tejszínnel, átforraljuk, csepegtetünk bele pár csepp Sungarden tökmagolajat, és hozzáöntjük a maradék kukoricát. A halszeleteket besózzuk, —). borsozzuk, a serpenyőbe Sun- f~ I garden olajat öntünk, és a halat í-r a bőrével lefelé fordítva ropogósra sütjük. A mártást belemerjük a tányérba, rátesszük a sült halat. Köretnek puliszkát ajánlok. Búšlahm Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa szakácsa RETRO^ Karácsony, Zabos Gézával Sosem felejtem gyermekkorom karácsonyi könyveit. Némelyiknek még az illatára is emlékszem, de a hangulatára, színére, illusztrációira szinte valamennyinek. A könyv varázslat volt és tündérország. Ünnepek előtt éppen ezen morfondíroz- — tam az egyik magyarországi piacon, ahol az\ikaimi antikvárius asztalán megakadt a szemem egy kopott, szürke könyvecskén. A címe frappáns volt, a szerző neve ismerős: Zabos Géza. Hát persze, a legendás tiszai horgász! Réges-régi filmek idézik ma is a YouTube-on. Bármily furcsa, könyvet eddig nem olvastam tőle. Nosza, jobb későn, mint soha. Potom négyszáz forintért örömmel vittem haza A kacagó harcsát. Aztán a Jézuskával szinte egyszerre jött a kéretlen látogató, miszter Influenza, és szilveszterig nyomtam az ágyat. Ilyenkor nehéz olvasni, de még mindig jobb, mint a nézhetetlen televíziót vagy fantáziátlan plafont bámulni. A hidegrázás szüneteiben Zabos Gézát olvastam. Címével ellentétben, szomorú kötet A kacagó harcsa. Bár 1987-ben jelent meg, az akkor már idős horgászíró novellái az ötvenes évek Magyarországán játszódnak. Talán ezért is szomorúak, teliszőve elmúlással, egy fiatalember útkeresésével a nyomasztó Rákosi-rezsim idején, akit az egyetemről kirúgnak, gyárban dolgozik, melósok közt tölti napjait a majdani állatorvos, később mindenki szeretett Géza bácsija. A könyv vége felé elérünk ötvenhathoz. Sok kortársához hasonlóan ekkor Zabos Géza is csomagol, Ausztriába készül a családdal. Aztán, némi vívódás után kicsomagol. Marad. Mert jólét, béke és nyugalom mindenhol lehet, de Tisza sehol másutt. Az 1997 nyarán készült dokumentumain (Menedékem volt a Tisza), amelyet sokan láttak, de ő maga nem érhette meg a bemutatóját, így vall erről: „...A szeretet egyik formája az, ahogy az ember a családját szereti, édesanyját, feleségét, gyerekeit, barátait, a másik pedig az, hogy az ember kötődik valamihez. Hazához, földhöz... Számomra a hazát és a földet gyakorlatilag talán a Tisza jelenti." Furcsa szerzet a horgász. Csendes szenvedéllyel ragaszkodik a szülőföldjéhez, szeretett pátriájához. Ezzel a borongós nosztalgiával teltek számomra az idei ünnepek, miközben elhatároztam, hogy az új évben igyekszem Zabos Géza többi könyvét is beszerezni. kövi
