Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-12 / 9. szám, csütörtök

www.ujszo.com I 2017. január 12. RÉGIÓ I 5 Ebéd nélkül maradhat több száz gyerek Januártól a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyerekeinek is teljes árat kell fizetnie az ebédért (illusztrációsfelvétel) V. KRASZNICA MELITTA Mivel Komárom feketelistán van, nem kaphatja meg a rászoruló gyerekek után járó ótkezósi támogatást. KOMAROM Ebéd nélkül maradhat több mint 350 óvodás és iskolás, akik eddig - szociális rászorultság okán - jelké­pes áron étkeztek az óvoda- és is­kolakonyhán. A város ugyanis még mindig a Nemzeti Munkafelügyelet feketelistáján szerepel, ezért janu­ártól elesik attól a támogatástól, amelyet az Európai Szociális Alap­ból a munka-, szociális és család­ügyi hivatalon keresztül kapott a hátrányos helyzetű gyerekek ét­keztetésére. Míg decemberig a tá­mogatásnak köszönhetően jelképes összeget fizettek ezek a családok gyerekeik étkeztetéséért, januártól nekik is a teljes összeget meg kell téríteniük, ami, főleg ha több gye­rekük van, komoly terheket ró az anyagi szükséghelyzetben lévő családokra. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy minderről a téli szünidőt követően, az első tanítási napon szereztek tudomást a szülők. A gyerekeken csattan Sokan az iskola- és konyhaveze­tőkre zúdították haragjukat és elke­seredésüket, pedig nem ők tehetnek a helyzetről. Ölveczky Árpád, az Eötvös utcai alapiskola igazgatója elmondta, ők is csak a múlt héten szereztek tudomást a problémáról, hivatalosan azonban a mai napig nem kaptak semmilyen tájékozta­tást a városi hivataltól. Iskolájuk­ban 53 gyereket érint a támogatás megvonása. „Vannak köztük olyan családok, akik, ha nehezen is, de be tudják fizetni az ebéd árát, de olya­nok is, főleg ha két-három iskolás­korú gyerekről van szó, akik nem - mutatott rá az igazgató. - Valószínű, hogy több gyerek csak az iskolában jut meleg ételhez. Elszomorító, hogy rajtuk csattan az ostor.” Hiányos kórvány Az étkeztetési támogatást a város igényli minden év végén a munka-, szociális és családügyi hivataltól, így volt ez tavaly decemberben is. Mária Poláčková igazgató tájékoztatása szerint mindaddig, amíg a kérvénye­ző nem tudja mellékelni a kérvény­hez szükséges valamennyi doku­mentumot, nem fojyósíthatják szá­mára a támogatást. Értesülésünk sze­rint éppen a Nemzeti Munkafelügye­let pozitív véleményezése hiányzott. Komárom egyébként azért került fe­ketelistára, mert még az előző pol­gármester, Anton Marek regnálása idején egy szociális projekt kapcsán két új alkalmazottat nem mindjárt reggel, hanem csak délután jelentet­tek be a szociális biztosítóba, amit a munkafelügyelet illegális foglalkoz­tatásnak minősített. Emiatt a város semmilyen pályázaton nem vehet részt, és mint a fenti eset mutatja, olyan területre is kihatással van a til­tás, mint a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetése. Tavaly 56 ezer eurót kapta Bajkai Jánostól, a városi hivatal oktatásügyi főosztályvezetőjétől megtudtuk, 350-360 gyerekről van szó, közülük 66 az óvodás. „Igyek­szünk legalább az óvodások étkezte­tését megoldani, saját anyagi forrá­sok átcsoportosításával” - mondta. Eddig a szociálisan rászoruló, alsó ta­gozatos diákok 1 centet, a felső tago­zatosok 9 centet, az óvodások szülei 19 centet fizettek, amihez az állam ebédenként egy euróval járult hozzá. A város 2016-ban 56 120 eurót ka­pott a munka-, szociális és családügyi hivataltól, amelyből 9200 eurót tan­szervásárlásra, a fennmaradó részt pedig étkezési támogatásra fordította. Keresik a kiskaput „Egyelőre hivatalos értesítést nem kaptunk arról, miért függesztette fel a támogatás folyósítását a szociális hi­vatal. Feltételezzük, hogy azért, mert a város a Nemzeti Munkafelügyelet feketelistáján szerepel - mondta Fe­kete Tamás, a városi hivatal vezetője. - Keressük annak lehetőségét, hogy a gyerekek mégis megkaphassák az ét­kezési támogatást. Értesüléseink sze­rint, ha indokolt, az iskolák is kérhe­tik ennek a pénznek a folyósítását a szaktárcától, ebbe az irányba próbá­lunk lépéseket tenni. Tényleges meg­oldást persze az jelentene, ha Komá­rom végre lekerülne a feketelistáról. A város tavaly megfellebbezte a munkafelügyelet döntését, jogi útra tereltük az ügyet, ami viszont még nem zárult le.” Jótékonysági koncert Vágfarkasdon GULYÁS ZSUZSANNA Jótékonysági koncertet szervez a Lélekgyógyító Alapítvány. A teljes bevételt a királyhelmeci Balogh Alexandra Eszter (Szandika) javára ajánlják fel. VAGFARKASD/■ KIRÁLYHELMEC/TATABANYA Holnap 19 órakor a vágfarkasdi Wood art Cafében ad koncertet a Vadkerti-Zsapka-Sipos trió. Szandika január 28-án lesz hat­éves. Látszólag egészséges kisba­baként jött a világra. Születése után három hónappal viszont légzési ne­hézségei támadtak. Kiderült, hogy egy gyógyíthatatlan betegségben, Werdnig-Hoffinann kórban (cse­csemőkori gerincvelői izomsorva­dás) szenved. .Alapítványunkkal a kislány nagypapája a Facebookon vette fel a kapcsolatot. Kiderült, hogy a kislánynak speciális tolóko­csira van szüksége, melynek csu­pán az alváza 1300 euróba kerül” - magyarázta Bordovács Karvai Anett, az alapítvány szlovákiai ko­ordinátora. „Ennek a tolókocsinak az árát az egészségbiztosító nem térti meg. Az a tolószék, amit ki­utaltak, nem biztonságos. Szandika kicsúszhat belőle, nem támasztja meg a fejét és nincs rajta hely a lé­legeztetőgépnek sem” - nyilatkozta Balogh Barnabás, a kislány édes­apja. A családnak öt éve még nem jelentett volna gondot egy speciális tolókocsi megvásárlása. „Sajnos időközben olyan anyagi helyzetbe kerültünk, hogy kénytelenek va­gyunk segítséget kérni” - jegyezte meg csendesen az édesapa. Á po­zícionálható tolókocsi két részből áll. A munka-, szociális és család­ügyi minisztérium csak a felső, au­tóülésként is használható részének megvásárlását támogatta. Az al­vázra a családnak kell előteremte­nie a pénzt. A Tatabányai Törvényszéken bejegyzett Lélekgyógyító Alapít­vány kuratóriumi elnöke Papp László. Az alapítvány az egészsé­ges és tudatos életmód filozófiájá­nak teijesztése mellett nagy hang­súlyt fektet a szociális, karitatív te­vékenységre is. Szorosan együtt­működnek a Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Ala­pítvánnyal, a Budapesti Nagycsa­ládosok Józsefvárosi Egyesületével és a Magyar Máltai Szeretetszolgá­lattal. Magyarországon és Szlová­kiában több nehéz helyzetű csalá­dot támogatnak. Az alapítvány szlovákiai koordinátora Bordovács Karvai Anett és Varga Virág Mó­nika. „Vannak családok, amelyeket anyagiakkal, másokat más módon - ruhaneművel, higiéniai eszközök­kel, bútorral, háztartási felszerelés­sel - támogatunk. Egyik fő bevételi forrásunk a műanyag kupakok gyűjtése. Tevékenységünket támo­gatóink elsősorban tárgyi felajánlá­sokkal segítik. Szükségünk lenne azonban olyan támogatókra is, akik „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is (Mt 6,21)" - olvasható a koncertjegyen. A bevételből Szan­dika családját segítik. (Képarchívum) anyagilag is segíteni tudnák mun­kánkat, hiszen az alapítvány működtetéséhez, tevékenységünk kiterjesztéséhez pénzre is szüksé­günk van” - mondta Bordovács Karvai Anett. A Lélekgyógyító Alapítvány te­vékenységét az érdeklődők a szer­vezet Facebook-oldalán is nyomon követhetik. Akik anyagilag támo­gatnák az alapítványt, felajánlásai­kat az Sk 73 0200 00000017 6646 1753 számlaszámra küldhetik. Bőkezűbben támogatnák Galántán a sportot és a kultúrát SZAKÁL KINGA Pályázati felhívást tesz közzé a város a támogatások odaítélésére a sport és a kultúra területén. Eazaaza Pályázni holnapig, illetve január 23-ig lehet. A projekt célja, hogy fel­keltsék az emberek érdeklődését a sport iránt, és támogassák az egész­séges életmódot. A második felhívás a szellemi és kulturális értékek fej­lesztésére és védelmére irányul. A célközönség Galánta lakossága kor­tól, nemtől, vallástól és szociális helyzettől függetlenül. A képviselők javaslatára idén 110 ezer euróval töb­bet különítettek el a támogatásra. Pe­ter Kolek képviselő a novemberi la­kossági fórumon ezt mondta, annyi pénz, mint idén, még soha sem jutott A kulturális értékek ápolása az egyik fő cél (A szerző illusztrációs felvétele) a sportra és a kultúrára. Idén Galán­tán több kerek évfordulót is ünnepel­nek, előnyben részesítik az elbírálás­nál azokat a proj ekteket, amelyek még idén megvalósulnak. A kérvényeket az érdeklődők leadhatják a városi hi­vatalban, vagy postán küldhetik el. A sport támogatására irányuló pályáza­tokat január 13-ig, a kultúrára irányú- lókat január 23-ig kell eljuttatni a hi­vatalba. A jelentkezési lapokat a vá­ros honlapján tették közzé. 10170 Ml tartozik Rend a hitté­Cs>náld mai a Pólóra! Kre, Keresse a Vasárnap legújabb számát! Már kapható!

Next

/
Thumbnails
Contents