Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-12 / 9. szám, csütörtök

6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2017. január 12. | www.ujszo.com Májustól pokollá teszik az állástalanok életét Az elbocsátást bármikor az acélárra lehet fogni Míg tavaly az acélipari munkások aggódhattak az állásukért, idén az autó­ipari beszállítóknál dolgozók munkahelye került veszélybe (Képarchívum) Pozsony. A munkanélküliek aránya Szlovákiában ugyan a gaz­dasági válság óta nem látott mély­ponton van, a kormány azonban látszólag ezzel sem elégedett, teg­napi ülésén ugyanis olyan javaslat- csomagot fogadott el, amely a kö­zeljövőben még több ember kedvét veheti el attól, hogy munkanélkü­lisegélyért folyamodjon. Ha a kormányjavaslatára a par­lament is rábólint, a munkanélkü­liek nyilvántartásával kapcsolatos szabályok már májustól szigorod­hatnak. Ján Richter munkaügyi miniszter szerint ezt követően az állástalanok már nem tehetik meg, hogy a nekik felajánlott munka­helyen egy hónap után felmond­janak, és újra jelentkezzenek ál­lástalanként a munkaügyi hivatal­ban. Ha ezt ugyanis többször is megteszik, akkor leghamarabb a felmondást követő fél év eltelté­vel veszik őket nyilvántartásba. Szigorodnak az állástalanok munkavállalásával kapcsolatos szabályok is. Jelenleg munkanél­Kevesebb káreset, nagyobb károk Pozsony. Tavaly ugyan kevesebb káresetet jelentettek be a biztosí­tónknak, mint egy évvel korábban, a károsultaknak kifizetett összeg azonban nőtt - nyilatkozta Lucia Muthová, a legnagyobb szlovák biztosítótársaság, az Allianz szó­vivője. Az Allianz tavaly 194 mil­lió eurót fizetett az ügyfeleinek, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A káresetek száma ezzel párhuzamosan azonban az ötöd­ével, 229 ezerre esett vissza. A legtöbb pénzt, nagyjából félmillió eurót az elmúlt évben egy pozso­nyi edzőterem tulajdonosának fi­zették ki az edzőteremben okozott károkért, nagyjából ugyanekkora összeg ütötte a markát azonban az egyik autógyártónak is a jégeső okozta károkért. (TAS R) Idán végre felgyorsul a világgazdaság Washington. A globális gazdaság idén 2,7 százalékkal nő a tavalyi 2,3 százalékos bővülés után - derül ki a Világbank idei első Global Economic Prospects címűjelenté- séből. A Világbank előrejelzése szerint az Egyesült Államok gaz­dasága a tavalyi 1,6 százalék után idén 2,2 százalékkal nő. A kínai küliként havonta legfeljebb 148,57 eurós keresetre tehetnek szert anélkül, hogy törölnék őket a nyilvántartásból. Az új szabályok szerint azonban évente már leg­feljebb 40 órát dolgozhatnak, és azt sem rendes munkaviszonyban. Ráadásul megtiltják, hogy az ál­lástalan annál a munkáltatónál dolgozzon, akinél az állása el­vesztését megelőzően volt mun­kaviszonyban. A munkaügyi hi­vatal nyilvántartásából azonban akkor is törlik az állástalanokat, ha nem jelzik időben a fent jelzett munkaviszonyt, és akkor is, ha komoly indok nélkül nem vállal­ják el a nekik felajánlott munkát. „Nem támogatunk olyasvalakiket, akik visszaélnek az ország szoci­ális rendszerével” - indokolta a változásokat Robert Fico kor­mányfő, aki a tegnapi kormányü­lést követően sem felejtette el fel­hívni a figyelmet arra, hogy az ál­lástalanok jelentős részét teszik ki az általános iskolai végzettséggel sem rendelkező romák, (sita, mi) gazdasági növekedés pedig 6,5 százalékra lassul a tavalyi 6,7 szá­zalékról. (SITA) Halálos légzsák a Honda autóiban Toki6. Ezúttal a Honda kénytelen visszahívni több modelljét is, összesen 772 ezret. Az első ülések légzsákjainak esetleges meghibá­sodása miatt egyebek között a 2008-2012 között gyártott Honda Accord, a 2006-2011 között ké­szített Honda Civie, a 2007-2012 között előállított Honda Fit, vala­mint a 2010 és 2012 között készült Honda Insight modellekre vonat­kozik a visszahívás. A visszahívott modellek listáján szerepel továbbá a 2009-2012 között gyártott Acura TSX, a 2011-2012 között készített Acura TSX Wagon, valamint a 2010-2012-között előállított Acura ZDX. A légzsákok felülvizsgála­tára azért van szükség, mert elő­fordult, hogy nem fújódtak fel, vagy rosszul nyíltak ki, és emiatt elszakadtak, de olyan esetekről is tudni, hogy a légzsákokat felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöl­tete idővel nedvességgel szívja meg magát, ami instabillá teszi a vegyületet, ez pedig a tervezettnél nagyobb robbanást okozott. A légzsákok meghibásodása miatt globálisan 16-an meghaltak és mintegy 180-an megsérültek. (MTI) Pozsony. Mi a különbség az ol­csó és a drága acél között? Semmi: míg tavaly a cégek az olcsó acélra hivatkozva bocsá­tották el az alkalmazottaikat, idén a drága acélra panasz­kodva teszik ugyanezt. A vesz­tesek mindkét esetben ugyan­azok: az acélipartól függő cé­gek dolgozói. Tavaly még attól volt hangos az európai sajtó, hogy az olcsó kínai acélbehozatal miatt emberek ezrei veszíthetik el a munkájukat. Az ága­zati szakszervezetek az Európai Ta­nács és az Európai Bizottság épülete előtt tüntettek, arra hivatkozva, hogy a kínai dömpingárak miatt csak Eu­rópában 330 ezer munkahely kerül­het veszélybe, miközben az európai acélgyártásban dolgozó 3,5 millió al­kalmazott közül 2008 óta már így is több mint 85 ezer veszítette el az ál­lását. A kassai U. S. Steel acélmű, a kelet-szlovákiai régió legnagyobb munkáltatója, amely körülbelül 15 ezer külső és belső munkatársat fog­lalkoztat, a tavalyi elbocsátásokat szintén a megrendelések csökkené­sével magyarázta, amit szerinte a kí­nai piacról importált olcsó és jóval gyengébb minőségű acél okozott. A szlovák, a cseh, a magyar, az osztrák, a szlovén és a horvát mun­káltatói szervezetek ősszel felhívás­ban fordultak az Európai Bizottság­hoz és a nemzeti kormányaikhoz, azt A Verizonnal való összeolva­dása után a Yahoo o-mail-szol- gáltató megmaradt részének új neve Altaba lesz - derül ki az amerikai tőzsdefelügyelet­nek benyújtott dokumentu­mokból. New York. Altaba néven folytatja tovább a Yahoo az amerikai tőzsde- felügyeletnek benyújtott irat szerint, a lépést az indokolja, hogy a Yahoo márkanév a cég tevékenységének nagy részével együtt hamarosan a Verizonhoz kerül át, a maradék pedig az Alibaba Groupban birtokolt tulaj­donrész kezelését végzi majd. A név két szó összetételéből, az alternatív és szorgalmazva, hogy az Európai Unió vessen gátat az olcsó, államilag dotált kínai behozatalnak. A tiltakozások végül eredményesnek bizonyultak: az Európai Unió növelte a kínai acélra kivetett vámot, ami visszafogta az egyre növekvő behozatalt. Ezzel si­került enyhíteni az acélgyártókra ne­hezedő nyomást, a döntéssel azonban egy újabb probléma merült fel. A kínai behozatal csökkenése mi­att az acél ára 30-40 százalékkal nőtt, ami az acélból készült termékek gyártóinak okoz fejfájást. Mindez Szlovákiában elsősorban az autó­gyártók beszállítóit érinti. ,A drágu­lás miatt eurómilliókkal nőttek a ter­melési költségeink, amit képtelenek leszünk egyedül fedezni. Az egyedüli az Alibaba kifejezésekből áll össze. A Verizon még tavaly nyáron jelentette be, hogy 4,8 milliárd dollárt ad a Ya­hoo internetes cég fő ágazatáért, azaz keresőmototjáért és a weboldalért. A tranzakciónak 2017 első negyedévé­ben kellene lezárulnia, bár az üzlet azóta több alkalommal is megingott, többek közt a napvilágra került két súlyos adatszivárgás hűére. Amennyiben a felvásárlás lezárul, a Verizonnak eladott részleg tovább­ra is Yahoo név alatt fűt majd. A Ya­hoo 15 százaléka az Alibaba, míg35,5 százaléka a Yahoo Japan tulajdoná­ban marad, ezeket a befektetéseket, valamint a netes üzletághoz nem kap­csolható szabadalmakat fogja kezelni megoldás az lehet, ha az autógyártók figyelembe veszik az acél drágulását, és hajlandók lesznek többet fizetni a termékeinkért” - nyilatkozta Rasti­slav Škulec, a verebélyi Huhn Press- Tech autóipari beszállító ügyvezető­je. Az acél drágulása több száz szlo­vákiai céget érint, amelyek ha nem tudnak megegyezni az autógyártók­kal, kénytelenek lesznek megválni az alkalmazottaik egy részétől. „Nem csupán az autóipari, hanem a gépipari cégeknek is jelentős érvágást okoz­hat az acél drágulása” - nyilatkozta Juraj Borgula, a Gépipari Szövetség alelnöke, aki szerint minden attól függ, hogy a cégeknek milyen szer­ződéseket sikerül kötniük az üzleti partnereikkel. (TASR, sita, mi) az új Altaba, mint vagyonkezelő cég. Az internetes szolgáltatások nélkül gyakorlatilag ennyi marad az egykori internetes óriás Yahoo-ból, a korszak lezárultát jelzi az új név is. Szerveze­tileg is változások várhatók: a felvá­sárlás után a cég vezérigazgatója, Marissá Mayer nem lesz igazgatósá­gi tag a Verizon által felvásárolt új Yahoo-ban, és még nem tudni bizto­san, milyen pozíciót foglal el az új hi­erarchiában. Bár már a tervek is meg­vannak, még bizonytalan, hogy a Ve­rizon megvásárolja-e az internetes üzletágat. Jelezték, hogy vizsgálják a lehetőségeket, de az már biztos, hogy a megállapodott 4,8 milliárd dollár­nál kevesebbet fizetnének. (TASR, MTI) Hiánycikk a hazai méz GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Altabaként működik tovább a Yahoo AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA Árfolyam valuta Árfolyam Angol font 0,8672 n Lengyel zloty 4,3703 a Cseh korona 27,021 Magyar forint 309,45 n Horvát kuna 7,5562 a Román lej 4,4960 E Japán jen 122,14 a Svájci frank 1,0721 a Kanadai dollár 1,3919 a USA-dollár 1,0503 El VÉTEL ­ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA FORINT Privatbank« 1,08-1,03 27,70-26,35­OTP Bank 1,09-1,00 28,21-25,83 321,93-294,797 Poatabank 1,10-1,02 27,97-26,08 Szí. Takarékpénztár 1,10-1,02 27,75-26,21 322,96-295,15 Tatra banka 1,09-1,03 27,89-26,16 321,60-295,98 Č80B 1,09-1,03 27,71-26,34­Altalánoa Hitelbank 1,09-1,02 27,84-26,22 323,24-295,40 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A szlovákiai máznék nincs párja, így aki csak teheti, vá­lassza a hazait a gyakran ké­tes eredetű külföldivel szem­ben - tanácsolják az ágazati szakemberek. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a hazai méhészek ma már kép­telenek kielégíteni a hazai ke­resletet, Szlovákia így a méz esetében is rászorul a beho­zatalra. Pozsony. Míg tíz évvel ezelőtt az egy főre jutó éves mézfogyasztás negyed kiló körül mozgott, mára ez eléri az 1,2 kilogrammot. „Szlová­kiában nagyjából 2010-ig több mé­zet állítottak elő, mint amennyire a (Ján Krošlák felvétele) hazai piacnak szüksége volt, a több­letet így külföldön kellett értékesí­tenünk” - mondta Ľudovít Gál, a Szlovákiai Méhészek Szövetségé­nek az elnöke, aki szerint 2010-től jelentősen változott a helyzet. Azóta a hazai kereslet nagyjából 3500-4000 tonnával haladja meg a hazai kínálatot. A hiányt főként kí­nai, argentin és mexikói behozatal­lal pótolják. „A szlovákiai méhé­szek mindent megtesznek annak ér­dekében, hogy képesek legyenek ki­elégíteni a hazai keresletet” - tette hozzá Gál. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter szerint azonban a mutatók továbbra is el- keserítőek. Míg húsz évvel ezelőtt nagyjából 400 ezer méhcsalád volt az országban, a számuk mára 270 ezer­re esett vissza, miközben jelenleg nagyjából 17 ezren foglalkoznak méhészettel. (TASR, mi)

Next

/
Thumbnails
Contents