Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-05 / 281. szám, hétfő
KULTÚRA www.ujszo.com | 2016. december 5. A huszonéves fiú, James White (Christopher Abbott) és édesanyja, Gail White (Cynthia Nixon) (Fotó: asfk) Elveszett támaszok A James White kőkemény film az elmúlásról Erdély Mátyás képeivel TALLÓSI BÉLA Josh Mond amerikai rendező filmje kemény lecke az életről. Igazából nem segít - talán csak erősíteni tud mert semmilyen lecke (a James White-ról szóló fikciós történet) sem képes megtanítani arra, milyen módon viseljük az olyan életszituéciét, állapot, amilyenről ez a film odatesz egy kőkemény példát. Mostanáig hittem, hogy nem lehet felülmúlni, felülteljesíteni a filmes ábrázolásnak azt az erősen naturális módját, amit Michael Hanekétől ismertünk meg Szerelem című, 2012- es drámájában. Haneke Oscar-díjas opusának témája a házastársi ragaszkodás, az elfogadás, a kiállás a társ mellett a végsőkig, minden körülmények között. Akkor is, amikor a másik magatehetetlenné válik, és ápolásra szorul. Hittem egészen mostanáig, hogy mozgóképes eszközökkel nem lehet a Szerelemben látottaknál kitárulkozóbban nyomon követni fizikai leépülésünket, kilépésüket porhüvelyünkből, vagyis végső távozásunkat. A filmes alkotók azonban, úgy tűnik, tudnak újabbat és újabbat mondani-mutatni arról a „küszöbről”, amely átvezet bennünket a létből a nemlétbe. Bizonyítéka ennek a James White, amely a tavalyi Sundance fesztiválon közönségdíjat nyert. Nálunk mostantól látható a filmklubok műsorán. Josh Mond kíméletlen, nyers mozgóképe a New Yorkban élő huFILMKOCKA James White ■ Amerikai dráma, 2015,85 perc ■ Rendező: Josh Mond ■ Forgatókönyviró: Josh Mond ■ Operatőr: Erdély Mátyás ■ Zene: Scott Mescudi ■ Szereplők: Christopher Abbott, Cynthia Nixon, Scott Mescudi, Ron Livingston, David Call, Rosemary Howard, David Harris A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on szonéves James White-ot (Christopher Abbott) állítja középpontba, aki alól kicsúszott a talaj. Önpusztító életet él, iszik, drogozik, sehova sem tart, nem képes magáról gondoskodni, édesanyja (Cynthia Nixon) támogatja anyagilag. Apja halála után erőt vesz magán, és megpróbál elszakadni édesanyjától. Már-már úgy tűnik, sínre kerül, ám az anya rákos lesz, és egyetlen támasza a fia marad. Josh Mond azt ábrázolja, hogy a fiú miként próbál meg helytállni ebben a helyzetben. Ehhez a film a szenvedés, a fájdalom elviselésének, átélésének, a méltóság elvesztésének, a betegség elhatalmasodásának egyre súlyosabb stációiba, majd egészen a haláltusáig vezet el. Lélekfacsaró és nyers tálalásban, amihez a színészek is hozzájárulnak, különösen a Szex és New Yorkból megismert Cynthia Nixon remek és árnyalt alakítása. A feltáró képi ábrázolás a film erőssége. Erdély Mátyás (ő a Saul fia operatőre) finom érzékkel vezeti a kamerát úgy - mindvégig egészen közel tartva a szereplőkhöz -, hogy még elviselhető legyen az „élőben közvetített” távozás. I 7 RÖVIDEN Boszorkányok a művházban Dunaszerdahely. Fábián Janka új regénye, Az utolsó boszorkány lánya a 18. század közepére röpíti az olvasót. Zsófia, az utolsó bécsi boszorkány lánya szomorúan fogadja a Habsburg trónörökös, József közelgő házasságának hírét. A lány évek óta raj ong Mária Terézia fiáért, és az esküvő napján úgy érzi, valamivel fel kell hívnia magára a főrangú ifjú figyelmét. Ám ehelyett egy másik fiatalember szeme akad meg rajta; a daliás Kolosy Károly, a királynő magyar testőrségének tagja még párbajozik is érte. A szerzővel holnapután, december 7-én 18 órakor találkozhatnak az érdeklődők a du- naszerdahelyi művelődési központban. (luk) AI Ghaoui Hesna a Moziban Somorja. A Prima Primissima díjas újságíró, A1 Ghaoui Hesna mesél kalandos forgatásairól holnapután, december 7-én a somor- jai Mozi klubban. Az apai ágon szír származású riportert háborús zónákból adott tudósításai tették ismertté. A Gázai övezetben forgatott riportja bekerült a 47. monte-carlói televíziós fesztivál döntős alkotásai közé. A libanoni palesztin menekülttáborokról készített filmjével helyezést ért el a CNN World Report pályázatán. Dokumentumfilmet készített az ugandai gyerekhalandóságról, tudósításairól könyvet írt az Háborúk földjén címmel, a Duna JV-n futó Bábel - Hesnával a világ című műsora sokak kedvence. A 19 órakor kezdődő beszélgetést Durica Katarina író, újságíró vezeti. (k) Kiosztották a Prima Primissima Díjakat Budapest. Tíz kategóriában osztották ki a Prima Primissima Díjakat. Magyar irodalom kategóriában Vámos Miklós író, zeneművészet kategóriában Med- veczky Ádám karmester, a képzőművészek közül Benkő Imre fotográfus, magyar sajtó kategóriában Oplatka András újságíró, műfordító, színház- és filmművészet kategóriában Marton László rendező érdemelte ki a 15 millió forinttal járó elismerést. Oplatka András az összeget jótékony célra ajánlotta fel. (juk) A Csali a Fölszállott a páva döntőjébe jutott Budapest. A somorjai Csali Gyermek-néptáncegyüttes bejutott a Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutató döntőjébe, a Magyarbőd Anno 1967 című tánckoreográfiával. Az ifjú táncosok nagy sikert arattak az igényes táncokkal. Agócs Gergely, a zsűri szlovákiai származású tagja a középdöntő előtt azt mondta, „csodagyerekek” fellépésével folytatódik a verseny, és legszívesebben nem is pontoznának. „Olyan produkciók következnek, amelyek csak annyiban különböznek, hogy az egyik gyerek jobban búja a stresszt, a reflektorfényt, a másik meg kevésbé és elfárad a végére.” A magyar köztévé gyermekek számára meghirdetett népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyének két középdöntőjében 12-12 produkció mutatkozhat be, közülük 10 juthat be a december 16-i döntőbe. A zsűri döntése nyomán még Erdélyi Luca, a Satjú Banda, Molnár Bence, a közönség szavazataival pedig a Mérai Cifra Néptánc- csoport jutott tovább az első középdöntőből. (k) 'ď'n-m ÚJ sz ,A legszebb karácsonyi díszítés az Új Szóban Ha úgy gondolja, hogy az öné a legszebben kivilágított ház, kert vagy a legszebb karácsonyi dekoráció (karácsonyfa, belső díszítés, adventi koszorú stb.), akkor fotózza le és a felvételt küldje el nekünk! A nyertes fotókat közzétesszük az Új Szó december 23-án megjelenő karácsonyi mellékletében. Játékszabály: • A fotóversenybe olyan fotókat várunk, amelyek 2016. novemberében vagy annál később készültek! • A fotókat az ujszo@ujszo.com e-mail-címre várjuk, a fotós nevének, a kép készítési helyének, idejének megadásával. • Egy résztvevő legfeljebb két képpel indulhat. • A beküldött fotókat folyamatosan feltöltjük az ujszo.com oldalunkra. • A fotók beküldési határideje: 2016. december. 16 • A legjobb három képet a szerkesztőségi zsűri választja ki, ezek készítője nyereményt kap. A közönségdijat az a fotó kapja, amelyre a legtöbben szavaznak honlapunkon. A szavazás szabályait az ujszo.com-on olvashatják.