Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-03 / 280. szám, szombat
2016. december 3., szombat, 10. évfolyam, 49. szám Normális életet szeretnék a fiamnak Mit kezdjünk a migrációval? A szakértők egyetértenek abban, hogy globális szinten egyre növekedni fog a migráció, ami számos konfliktus forrása lehet. Mi ennek az oka, s mit kellene tenni a probléma orvoslásáért? A Világbank becslése szerint ma a világon körülbelül 247 millióra tehető azok száma, akik a származásuktól eltérő országban élnek. Ha pedig az egyes országokon belüli mobilitás arányát vesszük figyelembe, ez a szám megugrik: a nem a származási helyükön élők száma meghaladja az egymilliárd főt. A legtöbb bevándorló az Egyesült Államokban él, hiszen az USA - Kanadával és Ausztráliával egyetemben - a hagyományos migráns-befogadó államok közé tartozik. Amíg a 19. század táján az európai államok döntő többsége - köztük Olaszország, Spanyolország, Írország, Nagy Britannia - migránsokat kibocsájtó országoknak számítottak, a második világháború után ez a trend megváltozott, és kibocsájtó államokból befogadókká váltak. Modem kori migráció A témával foglalkozó legtöbb szerző egyetért abban, hogy a népességmozgás gyakorlatilag egyidős az emberiséggel, csupán annak típusai és értelmezése változott. Sík Endre szociológus, a Tárki Kutatóintézet vezetője szerint például a 4-8. században lezajlott népvándorlás nem tekinthető a mai modern értelemben vett migrációnak. ,A modern kori migrációról tulajdonképpen azóta beszélhetünk, amióta a 17. és 18. században létrejöttek a nemzetállamok, és kialakultak az államhatárok. Ekkor kezdtek el valójában a modern kori migrációval foglalkozni, ugyanis kihívásnak tekintették” - mondta a szociológus. A szakemberek értelmezésében a migráció térbeli hálózatok ösz- szességéből áll, amely hálózatok kialakulását évtizedeken keresztül gazdasági vagy társadalmi tényezők határozták meg. A 19. század első felében a migráció létrejöttének az okait kutató elméletek még igencsak hiányosak voltak, ugyanis nem tettek különbséget a belső és nemzetközi migráció között. Emst Georg Ravenstein német statisztikus a „push and puli”, azaz a „vonzó és taszító” erők tézise kapcsán vizsgálta a migráció okait, amely szerint a célország kedvező gazdasági feltételei vonzották a migránsokat, a kibocsájtó országok kedveződen gazdasági feltételei pedig a fejlettebb kereskedelmi centrumokba „taszították” az embereket. Amikor 1848-ban Kaliforniában kitört az aranyláz, Európa felől emberek százezrei indultak a tengeren túlra, majd a század hetvenes éveiben - az iparosodásnak köszönhetően - ismét rendkívül felerősödött az Európa-USA tengelyen kialakult népességmozgás. Az Osztrák-Magyar Monarchia területéről ekkor több mint 1 millió magyar állampolgár indult az „ígéret földjére” szerencsét próbálni, döntő többségük a pennsylvaniai vagy ohiói acélgyárakban és bányákban dolgozott embertelen körülmények között. A 20. század első felében az Egyesült Államokban a bevándorlásra már problémaként tekintettek, a bevándorlókat a nemzetállam és a kulturális homogenitás szempontjából tartották veszélyesnek. Az USA folyamatosan próbálta leépíteni a 19. században felerősödött migrációt, ami az 1960-as évek végéig sikerült is. Míg a hagyományos migránsbe- fogadó államok kialakulásában és történetében a bevándorlásnak jelentős szerepe volt, ez az állítás már kevésbé igaz az európai államokra, amelyek a 18-19. század folyamán migránsokat kibocsájtó országok voltak. A trend csak a II. világháború után fordult meg, amikor a nyugat-európai államok célországokká váltak. 1945 után Európa elsősorban az Ázsiából, Afrikából vagy a Közel-Kelet felől érkező migránsok számára vált vonzóvá. A német modell A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) a második világháború után tudatosan vonzotta be a külföldi - elsősorban a török - migránsokat, és alakította ki az úgynevezett vendégmunkásrendszerét. Ezt a háború után újraépülő országban jelentkező munkaerőpiaci helyzet tette szükségessé. A háború után ugyanis drasztikusan csökkent a lakosság száma, a német gazdaság pedig munkaerőhiánnyal küzdött. A vendégmunkásrendszer, amelyet a 60-as években alakítottak ki, a német gazdaság rendkívül kedvező eleme volt - már csak azért is, mert úgy volt kitalálva, hogy az olcsó munkaerő a jövőben távozik az országból, és így az államnak nem kell gondoskodnia a bevándorlók nyugdíjáról, sem egyéb kiadásokról. A németek akkoriban úgy gondolták, hogy a bevándorlók később elhagyják az országukat, ezért nem is tettek elegendő lépést az integrációjukért. A vendégmunkások többsége azonban maradt, sőt megkezdődtek a családegyesítő programok. Ez azért is volt fontos az ország számára, mert Németország napjainkig jelentős problémával néz szembe, ami nem más, mint a lakosság elöregedése. A Berliner Morgenpost jelentése, amely az európai államok születési rátáját térképezte föl, megállapította, hogy Németország, de főleg az egykori szocialista Német Demokratikus Köztársaság területén rendkívül alacsony a születések száma. E negatív trend alól Európában csak Franciaország, Nagy-Britannia és Írország képeznek kivételt, ahol a népesség száma növekvő tendenciát mutat. Figyelemreméltó adat, hogy jelenleg az Egyesült Államok után Németországban él a legtöbb bevándorló a világon, számuk meghaladja a 12 millió főt. 2015-ben az ország 1,1 millió menedékkérőt fogadott be. Németországban egyébként nemcsak a török bevándorlók találtak otthonra, hanem a kommunista diktatúra elől menekülő kelet-európaiak is. Szlovákiából, a politikai okok miatt távozó migránsok száma, 1948-tól 1989-ig meghaladta a 130 ezer főt. Nagy részük a Német Szövetségi Köztársaságba menekült, de sokan távoztak Nagy-Britanniába, Ausztriába és a tengerentúlra is. Mindig is létezett népességmozgás, csak a formák változtak. Egyre szükségesebbé válik, hogy a problémát globális szinten rendezzék. A világ mozgásba lendült A gazdasági és politikai tényezők mellett, amelyek az utóbbi évszázadok során a népességmozgások legfőbb meghatározói voltak, egy újabb, nagyon jelentős tényező jelentkezett. Az ENSZ egyik szervezete, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület 2014-ben kiadott jelentésében arra figyelmeztetett, hogy jelentős összefüggés van a klímaváltozás és a társadalmi problémák között. Sík Endre szociológus arra figyelmeztet, hogy a globális felmelegedés okozta árvizek, vihar, szárazság, valamint az élelmiszer-ellátási gondok és az ivóvízkészlet hiánya társadalmi konfliktusokhoz vezethet. Norman Myers, az Oxfordi Egyetem oktatója szerint a klíma- változás okozta környezeti katasztrófák, valamint az ehhez társuló egyenlőtlenség együttesen, de kü- lön-kiilön is okot adnak a migrációra. A kutatók szerint ezáltal egy dominóeffektus jön létre, melynek következménye a még nagyobb szegénység és nyomor, ami miatt az adott területen élők létbiztonságuk érdekében elhagyják otthonukat, és az adott területek elnéptelenednek. Bár a globális felmelegedés az 1950-es évektől erősödik, a világ vezető politikusai sokáig nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de a köztudatban sem terjedt el. Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök már több alkalommal megjegyezte: a klímaváltozás szerinte csak egy összeesküvés-elmélet. Való igaz, hogy kezdetben még a kutatók sem foglalkoztak a környezeti problémák és a migráció közötti lehetséges összefüggésekkel. Az első kutatások a nemzetközi kényszermigráció okait a polgárháborúk, a háborúk vagy egyéb konfliktusok kapcsán vizsgálták. Ez a trend a kilencvenes évektől megváltozott, és egyre inkább elterjedt a környezeti migráció kutatása, amelynek fogalma először 1985-ben jelent meg. A klímaváltozás legnagyobb vesztese a Közel-Kelet, valamint az észak- és közép-afrikai államok, ahol az erős hőhullámok és a kevés csapadék gátolja a gazdaság fejlődését, és nem utolsósorban az ott élőket otthonuk elhagyására kényszeríti. Ma az egykori Termékeny Félhold területét, amely magába foglalja a mai Irak, Szíria, Egyiptom és Törökország egy részét, szárazságok és egyre magasabb hőmérsékletek veszélyeztetik. Ma már ezeken a területeken az ádaghőmérséklet nyaranta meghaladja az 50 fokot. (Folytatás a kővetkező oldalon.)
