Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-03 / 280. szám, szombat
18 SZALON ■ 2016. DECEMBER 3. www.ujszo.com Diktatúrák és a menekültek Ha figyelembe vesszük a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatait, láthatjuk, hogy a legtöbb migráns az ország számarányához képest Afganisztánból, Szíriából és Szomáliából származik - ezen államok polgárai képezik a menekültek 53%-át. Sík Endre szerint Szomáliái menekültáradat kevésbé magyarázható környezeti problémákkal. Az afrikai állam az elmúlt években gyakorlatilag szétesett, és nem volt képes megvédeni az állampolgárait. A világ egyik legszegényebb országában 1991-ben a nép megdöntötte a harminc évig uralkodó diktatórikus rendszert, és ettől kezdve polgárháború színhelyévé vált az ország. Sík Endre szociológus szerint fontos figyelembe venni, hogy a menekültek nagy része a hazájával szomszédos országokban telepedik le, vagy hazájában biztonságosabb helyre menekül. Szomália szomszédos országaiban körülbelül 600 ezer a menekültek száma, ám a legtöbb menekült a világban a törökországi menekülttáborokban él, ahová főleg a szomszédos 22 milliós Szíriából érkeznek emberek Az arab tavasz 2011-ben a közel-keleti és az észak-afrikai országokban kirobbant kormányellenes tüntetések sorozata, az úgynevezett arab tavasz során számos ország vezetése bukott meg. A régió demokratizálását célzó mozgalmak azonban a térség destabilizálásához vezettek. Szíriában megkezdődtek az Aszad-rezsim elleni tüntetések, amelyek máig tartó véres polgár- háborúba torkollottak. A polgárháború kitörésének okai közt fontos szerepet játszott a magas munkanélküliség, s az egyre nagyobb méreteket öltő szegénység éš nyomor. Az egykori termékeny félhold termőföldjeit az évszázadokon át tartó szárazságok mellett 2006 és 2011 között súlyos aszály sújtotta, amely szinte megbénította az ország mezőgazdaságát. 2010-ig Szíria termőföldjeinek 60%-át érintette az aszály, aminek következtében csökkent a terméshozam és nőtt az élelmiszerhiány. Emberek százezrei váltak munkanélkülivé és kényszerültek vidékről nagyobb városokba költözni. A másik oldalon pedig a térségben több éven át uralkodó diktatórikus rendszerek teljesen leépítették a környezetvédelmi programokat. A polgárháború következtében 2015-ig több mint 4 millió Szíriái polgár menekült az ország határain túlra. Döntő többségük a törökországi menekülttáborokba került, de egy részük megpróbált átjumi Európába, elsősorban Németországba. Egyezmény kell Az elmúlt évszázadok során nemcsak a migrációs hullámok változtak az egész világon, hanem a migrációs potenciál és a migrációt kiváltó tényezők is átalakultak. Abban azonban teljes az egyetértés, hogy a közeljövőben a népességmozgás még erőteljesebbé válik. Erre enged következtetni mindazon tényezőknek az alakulása, amelyek éveken át meghatározták a migrációs hálózatok kialakulását: gazdasági, politikai, társadalmi okok, a klímaváltozás vagy a tudatos hálózatok kiépítése, a fejlődő és fejlett országok közti szakadék növekedése. Éppen ezért indokolt lenne egy olyan nemzetközi egyezmény elfogadása, amely rendezné a kérdést. A menekültek jogállásáról született eddigi egyezmények— az 1951-es genfi egyezmény, illetve a dublini rendszer — nem bizonyultak eléggé hatékonynak a helyzet kezelésére. Az erősödő nemzetközi migráció miatt szükség volna egyfajta nemzetközi egyezmény elfogadására, amely segítségével irányíthatóvá válna a migráció. A nemzetközi jogszabályok elfogadása, ami már önmagában is problematikus lehet, ha figyelembe vesszük az államok egyéni érdekeit, azt jelentené, hogy az államok feladnák szuverenitásuk egy részét. Sík Endre szociológus szerint az erősödő nacionalizmus és szélső- jobboldal árnyékában kevésbé valószínű egy ilyenfajta megállapodás elfogadása. A 21. század elején tehát megállapíthatjuk, hogy az emberiség még nem találta meg a választ a globális rendet egyre inkább veszélyeztető kihívásra. Itt is érvényes azonban, hogy minél később kerül erre sor, annál nagyobb árat kell fizetnünk érte. Németh Viktória HOL EL A LEGTÖBB NEMZETKÖZI MIGRANS? (2015) Egyesült Államok 42 millió Németország 12 millió Oroszország 11 millió Szaúd-Arábia 10 millió Nagy-Britannia 8,5 millió Egyesült Arab Emírségek 8 millió Kanada 8,7 millió Franciaország 7,7 millió Ausztrália 6,7 millió Célkeresztben a multikulturalizmus A multikulturalizmus eszméjét ma egyre több támadás éri. A kritikusok azonban mintha nem akarnák észrevenni, hogy a modell maradéktalanul sehol sem valósult meg, így a kritika inkább a multikulturalizmus hiányára vonatkozik. A ngela Merkel német kancellár korábban azt mondta: a multikulturalizmus kudarcot vallott. 2011- ben az akkori brit miniszterelnök, David Cameron és Franciaország egykori elnöke, Nicolas Sarkozy is hasonlóan vélekedett. Tény, hogy a nyugat-európai országokban a bevándorlók integrációjának komoly hiányosságai vannak. Azonban a politikusok nem veszik figyelembe, hogy ezek az országok az évek során nem megfelelő vagy semmilyen integrációs politikát nem folytattak azért, hogy a másik kultúrából érkező bevándorlókat integrálják a társadalomba. Ehelyett a kulturális sokszínűség eszméjét éri kritika. A multikulturalizmus lényegében két különböző fogalmat jelöl. Egyrészt magát a kulturális, nyelvi és vallási sokszínűségen alapuló társadalmat. Másrészt, politikai-filozófiai értelemben az etnikai pluralizmus kormányzati politika, amely a társadalmi integráció támogatása mellett valósul meg, és megoldást kínál a kulturális, nyelvi és vallási sokszínűségre. Paul Scheffer holland politológus a Multikulturális dráma című könyvében bírálta a holland kormányzat „rendkívül megengedő és csekély mértékben integráló” politikáját, amely szerinte növeli az egyenlőtlenséget, és az elidegenedés érzését gerjeszti a társadalomban. Hollandiában a teljes lakosság 2,1%-a tartozik a muszlint közösséghez, tagjainak száma 2010-ben meghaladta a 910 ezer főt. Becslések szerint ez az adat 2030-ban meghaladhatja az 1,8 millió főt. Sheffer könyvében rávilágít a befogadó társadalom aggodalmaira, és a holland kormányzat nem megfelelő integrációs politikájára, amely inkább a bevándorló közösségek szegregációjához vezetett. A multikulturalizmus ellenpárja Pogonyi Szabolcs, a budapesti Közép-európai Egyetem oktatója a Multikulturalizmus, emberi jogok, asszimiláció című tanulmányában bírálta az egykori francia elnök, Nicolas Sarközy kijelentését, melyszerint a multikulturalizmus megbukott. Franciaország a második világháború óta nagyszámú muszlim közösségnek ad otthont, melynek tagjai főleg az egykori francia gyarmatok területeiről - Algéria, Marokkó, Tunézia - érkeztek az országba. Ma Franciaországban több mint 4,7 millió polgár vallja magát muszlim származásúnak, ami a teljes lakosság 7,5%-a. Franciaországban nem sikerült teljes mértékben integrálni a bevándorlókat, a multikulturalizmus helyett az ország az asszimiláció útját választotta. Pogonyi Szabolcs lapunknak elmondta, hogy Franciaországban a bevándorlók és leszármazottaik kulturális értelemben asszimilálódtak, azonban társadalmi értelemben nem volt sikeres az integráció. A kulturális értelemben vett asszimiláció ebben az esetben azt jelenti, hogy a bevándorlók és leszármazottaik átvették a francia kultúra szokásait: franciául beszélnek, francia zenét hallgatnak, a francia focicsapatnak drukkolnak, sőt, a muszlimok 40%-a inkább franciának tartja magát. Ez azonban nem jár kéz a kézben a társadalmi integrációval. A bevándorlók és leszármazottaik körében - még a harmadik generációban születetteknél is - számos probléma látható: a többségi francia társadalomhoz képest itt még mindig alacsonyabb az iskolázottsági szint, alacsonyabb az átlag élettartam, és w Németországa 60-as évektől kezdve még csak meg sem próbálta integrálni az országba bejövő más kultúrához tartozó bevándorlókat. egy részük még mindig a francia nagyvárosok peremén él, marginalizálódó csoportokat alkotva. Szegregáció Németországban A volt francia elnök mellett Angela Merkel német kancellár is kritizálta a multikulturalizmust. Az elmúlt hónapokban Németországban heves vitát váltott ki a kancellárnak a burka, azaz a hagyományos mosz- lim női ruhadarab betiltását célzó megjegyzése. Merkel szerint egy teljesen elfedett nőnek szinte esélye sincs integrálódni a német társadalomba. A liberális multikulturalizmus támogatói szerint azonban a ruhadarab esedeges betiltása még jobban elszigetelné a moszlim nőket, mivel a szigorú vallás értékeit követő férjük még az utcára sem engedné ki a feleségüket. A német kancellár multikulturaliz- mus-bírálata a szakértő szerint abból a szempontból megalapozadan, hogy Németország a 60-as évektől kezdve még csak meg sem próbálta integrálni az országba bejövő más kultúrához tartozó bevándorlókat. A 60-as és a 70-es években, amikor a török bevándorlók első generációja megérkezett az országba, a német döntéshozók azzal számoltak, hogy ezek a vendégmunkások a jövőben visszatérnek hazájukba A német politika a vendégmunkást ideiglenes bevándorlóként kezelte. Pogonyi szerint a német politika ekkor arra törekedett, hogy távol tartsa a vendégmunkásokat a többségi társadalomtól. „Kevés törekvés volt a multikulturális integráció megvalósítására, tulajdonképpen Németországban nem létezett multikulturális politika, ezért nem beszélhetünk annak kudarcáról sem” - véli Pogonyi. Németországban ma az egyik legnagyobb társadalmi probléma a harmadik generációs bevándorlók, főleg a török közösségek elkülönülése a többségi társadalomtól. Becslések szerint ma az országban 3,5 millió főre tehető azok száma, akik a török kisebbséghez tartoznak Németországban ma a teljes lakosság 5%-a muszlim származású, ami becslések szerint 2030-ban 7,1% lehet. Integráció helyett szegregáció A konzervatív kritikusok szerint a multikulturalizmus az etnikumok szegregációjához vezet a nyugateurópai társadalmakban, mivel a többségi társadalmaktól elkülönült közösségeket hoz létre, ahol a kisebbségek vagy a különböző kultúrákhoz tartozó személyek elzárkóznak a többségi társadalomtól. Pogonyi Szabolcs szerint azonban a szegregáció természetes folyamat. ,A migránsok számára nagyon fontos a kapcsolati háló. Amikor a bevándorló megérkezik egy országba, általában ott telepedik le, ahol rokonai, családtagjai és barátai élnek, s elsősorban velük tartja a kapcsolatot, ami újabb szegregációhoz vezet. Pogonyi szerint még problematikusabb az, ha az állam nem tesz semmit a szegregáció csökkentéséért. Példaként Londont hozza fel, amely nyelvi és kulturális szempontból Európa legszínesebb városa, s a lakosság szegregációjának az aránya is kimagasló. A brit fővárosban a területi önkormányzatok lakásokat utaltak ki, és a lakáskiosztás erősítette a kisebbségek koncentrációját. ,A bevándorló közösségek azonban ezt nem bánták, mivel élvezték az államtól kapott szabadságot” — mondta Pogonyi. A jövőben az integrációt támogató politika megteremtésére egyre nagyobb szükség lesz, mint korábban, mivel a nemzetközi migráció erősödik, és becslések szerint a nyugat-európai országokban nő a bevándorlók aránya. A multikulturalizmus által támogatott integrációt pedig általában olyan országok vetették el, amelyek meg sem próbálkoztak ezzel a politikával, lásd Németország. Mindeközben Európában erősödik a szélsőjobboldal, amely nemcsak a multikulturalizmus által támogatott integrációt veti el, hanem magát a nyelvi és kulturális sokszínűséget is. Ez pedig már nemcsak a bevándorlókra nézve lehet veszélyes, hanem az őshonos kisebbségekre is. Nyilvánvaló tehát, hogy Európának választ kell találnia a különféle kultúrák egymás mellett éléséből adódó problémákra, hiszen azok megoldadansága jelentős társadalmi feszültségek forrása lehet a jövőben. Németh Viktória
