Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-15 / 290. szám, csütörtök

2 KÖZÉLET 2016. december 15. | www.ujszo.com Fizetni fogunk a nejlontáskákért DEMECS PÉTER Pozsony. Elfogadta tegnap a kormány a hulladéktörvény módosítását, melynek értelmében 2019-től tilos lesz az üzletekben ingyen adni a nejlontáskákat. Jelenleg Szlovákiában egy főre 466 nejlonszatyor jut, a törvény előkészítői szerint ez a szám 2025-ig 40-re fog csökkenni. Az Európai Unió tagállamai idén november 27-ig kaptak időt arra, hogy eldöntsék, miképp akarják csökkenteni az 50 mikrométernél vékonyabb nejlonszatyrok fel- használását. Szlovákia, számos uniós tagállamhoz hasonlóan a megfizetteti a táskát, Franciaország viszont teljesen betiltotta a nejlon­táskák árusítását. Azt, hogy mennyibe kerüljenek a táskák, a törvénymódosítás nem ír­ja elő, az eladók szabadon megha­tározhatják az összeget. Az uniós norma kétéves átmeneti időt ad a változások bevezetésére, így a szatyrokat csak 2019-től teszik fi­zetőssé. 2019 végéig pedig egy év­ben egy főre maximum 90 nejlon­táska juthat, 2025-re pedig csak 40. Azt, hogy sikerül-e elérni ezeket a normákat, egyelőre senki nem tudja megítélni. Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter szerint ez a vásárlási szokások módosítá­sán múlik; az üzlethálózatok több­ségében már most is fizetni kell a nejlonszatyrokért. „Szerintem ez szokás kérdése, s meggyőződésem, hogy lassan az emberek visszatér­nek a korábban jól bevált szokás­hoz, és saját táskákkal járnak be­vásárolni” - mondta a terv bemu­tatásakor Sólymos. Például míg Dániában egy főre évi 4 nejlontáska jut, Szlovákiában több mint 400, az uniós átlag pedig 200. Azt, hogy jelentősen csökken­het az emberek érdeklődése a nej­lontáskák iránt, ha fizetniük kell ér­tük, a Tesco példája is igazolja. 2013-ban minimális, 3 centes ille­téket vezetett be a táskákra, ame­lyeket addig minden bevásárláshoz ingyen adott. Már egy hónap alatt 7 5 százalékkal csökkent a táskák iránti érdeklődés. Ha a kormány által tegnap elfo­gadott módosításra a parlament is rábólint, és az államfő is aláírja, ak­kor jövő március 1-jétől lép hatály­ba, az előírások kivitelezésére vi­szont a tagállamok kapnak átmene­ti időszakot. A tagállamnak 2018. május 27-től kell jelenteniük Brüsszelnek, pontosan mennyi nej­lontáskát használtak el az ország­ban. Fico értékelte az uniós elnökséget Szlovákia uniós elnökségének értékelése eredetileg januárra volt betervezve, ám mivel 2017 első hónapja az Európai Parlament új elnökének megválasz­tása jegyében zajlik, Robert Ficónak a héten kellett megtartania beszédét Strasbourgban (siTA-feivétei) RÖVIDEN Feketemunkások az autópálya-építésen Pozsony. Szerződés nélkül dol­goztak autópálya-építésen, és többen közülük fizetést sem kaptak. Igor Matovič (OĽaNO-Nova) tegnap újabb tanúkkal igazolta, hogy fekete- munkásokkal építik a szlovákiai autópályákat. Egy alvállalkozó­nál dolgoztak, az ügyben már eljárást indított a rendőrség. Az egyik ács állítja, hogy négy hó­napig dolgozott szerződés nélkül, és az utolsó hónapban fizetést sem kapott. A kiszucaújhelyi vállalkozó hetekig szünet nélkül dolgoztatta őket, napi 12 órás műszakban. Habár csak orvosi ellenőrzést követően dolgozhat­tak volna, a vállalkozó csak egy hamis igazolást szerzett be. (TASR) Hárommillió az egyetemnek Pozsony. Hárommillió euró visszatérítendő támogatást ad a kormány a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetemnek. Az intéz­mény épületében pénteken tűz ütött ki, és leégett a teljes tető- szerkezete. Emellett az épület és annak felszerelése is meg­rongálódott, ahogyan a vegyé­szeti tudományok intézetének laboratóriuma is megsemmi­sült. A kár nagyságát 3 millió euróra becsülte az intézmény vezetése. A gyors helyreállítás érdekében Peter Kažimír pénz­ügyminiszter már a napokban aláírja a szerződést az egye­temmel, melynek értelmében három éven belül kell majd visszafizetnie a kamatmentes támogatást. A rendőrség még vizsgálja, hogy pontosan mi okozta a tüzet. (SITA, ie) ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Parlament jobbára üres ülésterme előtt értékelte a héten Strasbourgban Robert Fico kormányfő Szlovákia európai uniós elnökségét. A jelenlevőktől dicséretet és kritikát is kapott. Strasbourg. Felszólalásában Fi­co elmondta, Szlovákia az unió so­ros elnökeként olyan kérdésekkel próbált foglalkozni az elmúlt hóna­pokban, amelyek valóban hatással vannak az emberek mindennapi életére. Mint mondta, megpróbáltak főként gyakorlati ügyekre fóku­szálni, kidomborítva az Európai Unió pozitívumait a nyilvánosság számára. Az EU a legnagyobb válságát éli át a megalapítása óta, a fő kihívá­sok ezúttal nem kívülről, hanem belülről érkeznek, ami bizalmat­lanságot szül - fogalmazott Fico a szlovák elnökség eredményeit ér­tékelő vitában. Hozzátette, az uniós állampolgárok főként stabilitást akarnak, amelyet kizárólag egy egységes Európai Unió biztosíthat a számukra. Beszédében bírálta az olaszokat és a briteket is, mikor ki­jelentette, fontos lenne a visszaté­rés a gazdasági és biztonsági együttműködéshez, a béke fenntar­tásához, nem pedig a belpolitikai problémák megoldásával kellene foglalkozni az Európai Unió kárá­ra, mint ahogy például a brit uniós tagságról kiírt népszavazás vagy a decemberi olasz referendum esetén történt. „Robert, tegezni foglak” - szólt a kormányfőhöz Jean-Claude Jun­cker, az Európai Bizottság elnöke, aki sikerként könyvelte el a szlovák elnökséget. Juncker példaként em­lítette az uniós határ- és parti őrség létrehozását, az EU és Kanada közti szabadkereskedelmi megállapodást, valamint bizonyos terrorellenes in­tézkedéseket. Meglepően pozitív hangnemben értékelte az elnökséget a konkurens európai néppárti Fran- coise Grosette EP-képviselő, aki szerint Szlovákia „az elvárások el­lenére nagyon jól megbirkózott a so­ros elnöki poszttal”. Beatrix von Storch, a német po­pulista AfD EP-képviselője már nem volt ennyire kedélyes. „Az elnökség alatt számos pénzügyi botrány tört ki az országában, ám önnek semmitől sem kell tartania, mert kormány­pártban van. Ezeket a botrányokat mielőbb ki kell vizsgálni. Ezzel kezdje, ha propagálni akarja az uni­ót” - mondta. Az olasz jobboldali EP-képviselő, Marie Bízott még élesebben fogalmazott. „Azért jött ide, hogy az erkölcsről tartson elő­adást. De én megkérdezem tőle: mi­ért kell Olaszországnak annyi sok menekültet befogadnia, Szlovákiá­nak pedig nem?” - kérdezte Ficótól. A kormányfő csak később, a szlovák újságíróknak tartott sajtótájékozta­tón válaszolt Bízottnak. „Annak a nőnek üzenem, hogy őrizzék jobban a határaikat” - mondta. Szlovákia után január 1-jétől Málta veszi át az EU soros elnöki posztját. (dem, SITA) Nem indítanak bűnvádi eljárást Matovič ellen Pozsony. Igor Matovič, az OEaNO vezetője ellen meg­szüntették azt az eljárást, mely Robert Fico kormányfő állítóla­gos rágalmazása miatt indult el­lene. Az ügyész szerint ugyanis az ügy nyomozójának vádeme­lésijavaslata egyáltalán nem áll­ja meg a helyét. Matovič azt állította, hogy a miniszterelnöknek és feleségé­nek offshore cége van Belizé- ben, a cég számláin pedig 674 millió dollárt tartanak. Az el­lenzéki politikus állítólag név­telen forrásból kapott több számlakivonatot és szerződést, melyek szerint közbeszerzések manipulálásából származó pénzek folytak a belizéi álcég számláira. A dokumentumokat hiteles­nek ítélte, és 2015-ben sajtótá­jékoztatón be is jelentette az ügyet. Fico tagadott, majd a rendőrség is megerősítette, a miniszterelnöknek nincs és nem is volt belizéi cége, sem szám­lája. A miniszterelnök ezután rágalmazás miatt fordult a rendőrséghez. Az eljárás megszüntetését Matovič és ügyvédje, Dániel Lipšic jelentette be tegnap. Lipšic szerint az ügyész alapos munkát végzett, és darabokra szedte a vádemelési javaslatot, melynek érvelése „óvodás szintű” volt, ráadásul törvény­telen is. Lipšic kiemelte, hogy az ügyész szerint a nyomozó szuggesztív kérdéseket tett fel a kihallgatás során Robert Ficó­nak, ráadásul a miniszterelnök és felesége vallomása csaknem teljesen azonos - bár annak valószínűsége, hogy szóról szóra ugyanazt mondták, meg­lehetősen csekély. Az ügyész szerint emellett azzal, hogy Matovič kijelentette, a kor­mányfőnek és feleségének Be- lizében bejegyzett cége van, nem a saját véleményét közölte, hanem anonim forrásból szár­mazó információkat. Ráadásul az az érv sem bizonyítható, hogy a Smer preferenciái annak ide­jén Matovič kijelentése miatt csökkentek - az ügyész szerint erre nagyon sok más tényező hathatott. (SITA, fm) Működik a nol.hu Budapest. A kiadó döntése ér­telmében a nol.hu - tekintettel sajtótörténeti értékére - a továb­biakban ingyenes, bárki számára hozzáférhető archívumként üze­mel majd - közölte a Media- works. A Mediaworks vezetősé­ge előzőleg a Népszabadság megszüntetésére tett javaslatot tulajdonosának, az Opimus Press Zrt.-nek, amely azt jóváhagyólag tudomásul vette. Az elmúlt he­tekben a Népszabadság szer­kesztőségének tagjai közös meg­egyezéssel távoztak a kiadótól - tették hozzá. A Mediaworks ki­adó október 8-án jelentette be, hogy felfüggesztette a Népsza­badság nyomtatott és internetes formában történő kiadását - e he­ti információ szerint már letett a napilap újraindításáról. (MTI) Az országban évente fejenként 446 nejlontáskát használunk el (Pavol Funtál felvétele) :

Next

/
Thumbnails
Contents