Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-15 / 290. szám, csütörtök

www.ujszo.com | 2016. december 15. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 Jönnek a vietnami és maláj vendégmunkások A vietnami vendégmunkásokra elsősorban az elektronikai cégek és az autó­gyártók tartanának igényt (Képarchívum) Pozsony. Szlovákiában egyre könnyebben lehet munkához jutni, és a jövő év első negye­dében további javulásra szá­míthatunk - derül ki az ameri­kai Manpower munkaerőpiaci társaság felméréséből. A cé­gek azonban egyre nehezeb­ben találnak hazai dolgozókat, a szerb és romén vendégmun­kások után hamarosan így a vietnami, maláj és Fülöp-szi- geteki vendégmunkások is megjelenthetnek Szlováki­ában. A Manpower által megkérdezett 750 cégvezető 13 százaléka szerint a jövő év első három hónapjában újabb alkalmazottak felvételét tervezik, el­bocsátásokkal a megkérdezettek alig 6 százaléka számol. Jaroslava Rez- lerová, a Manpower regionális ve­zérigazgatója szerint azonban a teg­nap közzétett elemzésükből kiderül, hogy az egyes ágazatok között jelen­tős különbségek vannak. Főleg a közlekedésben, a bankszektorban és a logisztikában, továbbá a kis- és nagykereskedelemben várható új munkaerő felvétele, ezekben az ága­zatokban 15 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét ter­vező cégek aránya azoktól, amelyek elbocsátásokat jeleztek. A sor végén a bányászat található, ebben az ága­zatban az elbocsátásokat tervezők aránya 4 százalékkal nagyobb az új alkalmazottak iránt érdeklődőknél. Míg a nagy, több mint 250 alkal­mazottat foglalkoztató cégek 28 szá­zaléka tervezi azt, hogy a jövő év első hónapjaiban új alkalmazottakat vesz fel, a közepes (50-250 alkalmazott) A kormány tegnap elfogadta a mezőgazdasági termelők által használt öntözővíz jövő évi díj­szabásáról szóló rendeletet. A rendeletet kidolgozó környe­zetvédelmi tárca olyan kom­promisszumos megoldást vá­lasztott, amely a gazdáknak sem okoz nagyobb érvágást. Pozsony. A szaktárca által előter­jesztett módosításjavaslat szerint az Japán és az Európai Unió móg idén megpróbálja tető alá hozni legújabb szabadkeres­kedelmi megállapodását, amit a fogyasztók is megórozhet- nek - közölték japán kormány­zati források tegnap. Tokió/Brüsszel. A meg nem ne­vezett forrás szerint Abe Sindzó ja­pán miniszterelnök még idén sze­retne megállapodni az unióval. Ja­pán érdeke az elektronikus beren­dezések, gépkocsik és azok alkat­részeire kivetett európai vámok mérséklése, továbbá a japán expor­tálókat nehezítő ügyintézés könnyí­tése. Ennek köszönhetően az üzle­tekben is olcsóbban juthatnánk hoz­zá ezekhez. cégek esetében ez az arány 15, a tíz­nél kevesebb alkalmazottat foglal­koztatók esetében pedig 8 százalék. Ami a regionális lebontást illeti, a legjobb helyzetre ezúttal is a Po­zsonyban és Pozsony környékén élők számíthatnak, ahol 13 százalékpont­tal haladja meg az új munkaerő fel­vételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleztek. Kelet-Szlovákiában ez 7, Nyugat- és Közép-Szlovákiában pedig 4%. A munkáltatók azonban arra pa­naszkodnak, hogy Szlovákiában egyre nehezebben találnak olyan munkaerőt, amely megfelel az elvá­rásaiknak. Az elmúlt időszakban el­sősorban Romániából és Szerbiából hozták be tömegesen a munkásokat, évente 50 ezer köbméternél kevesebb vizet használó termelők egyáltalán nem fizetnek majd vízdíjat. Ez a földművelésügyi minisztérium ko­rábbi becslése szerint az 50 hektáron gazdálkodókat, mindenekelőtt a zöldségtermelőket teljes mértékben tehermentesíti. Ennél is fontosabb azonban, hogy a gazdák által használt öntözővíz díja a jövő év elejétől köb­méterenként csupán 0,001 euró lesz, ami szimbolikus összegnek számít. A Az Európai Unió várhatóan kész megszüntetni mindennemű import­vámot a japán gépkocsialkatrészek mintegy 80 százalékára a szerződés aláírását követően, de a szigetország ennél nagyobb engedményeket vár. Cserébe a japán fél megkönnyítheti az európai társaságok részvételét az állami építkezésekért és beszerzése­kért folyó tenderezési eljárásokban. Az Európai Unió ezen kívül a me­zőgazdasági termékekre kivetett ja­pán vámok eltörlését akarja, ide értve a sajtot és a bort, valamint alacso­nyabb vámtarifát remél a sertéshús­ra. További európai igény a gépko­csik bevitelének megkönnyítése. Amennyiben a héten folyó tárgyalá­sok eredményesek lesznek, a jövő héten Japánban találkozik Cecilia lassan azonban ezt a lehetőséget is kimerítik, így kénytelenek lesznek távolabbi országokból importálni a munkaerőt. „Már eddig is rengeteg olyan kérvényt nyújtottak be az ál­lamhoz a munkáltatók, amelyekben vietnami, maláj és Fülöp-szigeteki vendégmunkások behozatalát ter­vezik. Elsősorban olyan cégekről van szó, ahol az alkalmazottak mi­nimálbérért dolgoznak” - ismerte el Robert Fico kormányfő. A munka­ügyi központ adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest idén októ­berben 500-zal több olyan kérvényt regisztráltak, amelyekben nem uni­ós tagországokból származó alkal­mazottak foglalkoztatására kértek engedélyt. (mi, TASR) környezetvédelmi tárca ezzel teljes mértékben figyelembe vette a szak­mai érdekképviseletek javaslatait. Szlovákia még 2014 februárjában - az akkori környezetvédelmi mi­niszter, Peter Ziga megbízatási ideje alatt - kötelezte el magát, hogy véget vet az ingyenes vízhasználatnak. Ennek fejében az ország igénybe ve­heti a Szlovákiának szánt többmilli­árdos brüsszeli környezetvédelmi csomagot. (mi, TASR) Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos és Kisida Fumio japán külügyminiszter. A tárgyalás fontosságát növeli, hogy kétségessé vált a Japánt is ma­gába foglaló csendes-óceáni szabad­kereskedelmi övezet jövője, miután az Egyesült Államok várhatóan ki­hátrál a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevet viselő egyezményből, mielőtt az életbe lép. A TPP jövője akkor vált kérdésessé, amikor Do­nald Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást, mivel többször is hangoztatta kampánya során, hogy mihamarabb felmondja azt. Az egyezmény értelmében, amennyiben az Egyesült Államok vagy Japán nem ratifikálja azt, a szabadkereskedelmi övezet nem jön létre. (MTI, TASR) Folytatódik Pozsony. Szlovákiában az el­múlt hónapban is folytatódott a fogyasztói árak csökkenése - de­rül ki a Statisztikai Hivatal teg­nap közzétett elemzéséből. Esze­rint novemberben 0,2 százalékkal maradt el az átlagos árszint az egy évvel korábbitól, az egyes termé­kek között azonban látványos kü­lönbségek vannak. Az élelmisze­rekhez csaknem 2,5 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá, mint tavaly ilyenkor, ráadásul több mint egy százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, és folytatódott az enyhe árcsökkenés a közleke­désben is. Ezzel szemben az ét­termek és szállodák az elmúlt egy évben már 2 százalékkal növelték az áraikat, és nagyjából hasonló drágulást regisztráltak az oktatás­E héttől kötelező a tápértékjelölés Pozsony/Brilsszel. December 13-tól a gyártóknak fel kell tün­tetniük az Európai Unió tagálla­maiban értékesíteni kívánt élel­miszereken a tápértékre vonatko­zó információkat. A cél a vásárlók jobb tájékoztatása. A rendelet nem vonatkozik a nem előre cso­magolt élelmiszerekre. Kivételt képeznek továbbá az alkoholtar­talmú italok és azok a termékek is, amelyeknek a csomagolása kicsi ahhoz, hogy azon a kötelező cím­kézési követelményeket alkal­mazni lehessen. A rendelet nem írja elő, hogy a csomagolás me­lyik részén legyen a tápértéktáb­lázat. Továbbra sem kötelező fel­tüntetni a további tápanyagok- például egyszeresen és többszö­rösen telítetlen zsírsavak, cu­koralkoholok, keményítő, rost, vitaminok és ásványi anyagok stb. - arányát. Az új szabályozás rendelkezik az internetes és a ka­talógusokból történő vásárlásról is: eszerint a kötelezően feltünte­tendő információkat hozzáférhe­tővé kell tenni a távértékesítést segítő eszközökön (weboldal, katalógus) is. (TASR, MTI) Német kézben a belga légitársaság Berlin. Felvásárolja és mától 100 százalékos tulajdonosa lesz a Brussels Airlines belga légitársa­ságnak a német Lufthansa - kö­zölte tegnap a La Libre Belgique belga napilap. A Lufthansa 2008- ban szerzett 45 százalékos tulaj­donrészt a belga légitársaságban, ma pedig aláírják a maradék 55 az áresés (Ján Krošlák felvétele) üggyel és egészségüggyel össze­függő termékek és szolgáltatások esetében is. (TASR, mi) százalék megvásárlásáról szóló megállapodást is. A Lufthansa 2,6 millió eurót fizet a belga társasá­gért. Az összeget a légitársaság szóvivője nem kívánta megerősí­teni. A brüsszeli központú Brus­sels Airlines-t 2005-ben alapítot­ták, majd anyagi nehézségek mi­att tulajdonrészének majdnem felét 2008-ban eladta. A légitár­saság 49 repülőgéppel rendelke­zik, 3400 alkalmazottja van és 62 célállomásra, nagyjából 5,8 millió utast szállít évente. (MTI) Az amerikai cégek elhagyják Angliát London. Brit irodái áthelyezését fontolgatja a megkérdezett ame­rikai vállalatok közel 40%-a - áll egy tegnap megjelent felmérés­ben. Ezek a társaságok az Európai Unió más tagországaiba költöz­tethetik érdekeltségeiket, miután a szigetország június 23-án nép­szavazásban döntött az unióból történő kilépésről. A Gowling WLG nemzetközi tanácsadó iro­da felmérése szerint az átköltö­zést leginkább az élelmiszerrel és itallal kereskedő, valamint a pénzügyi szektorban működő társaságok fontolgatják, legke­vésbé pedig a repülőgépipar sze­replői. A felmérésben megkér­dezett, EU-ba exportáló amerikai cégvezetők egyharmada szerint kár érheti őket a két évig elhúzó­dó kilépési folyamat alatt, és a válaszolók valamivel több mint fele fontolgatja, hogy kikerülje az Egyesült Királyságot az unióval bonyolított kereskedelme során. Majdnem az összes cég külső ta­nácsadó segítségére szorul, hogy kezelni tudja a szigetország EU- ból történő kiválását. (MTI, tasr) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM 1 VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8396 n Lengyel zloty 4,4402 I * Cseh korona 27,023 n Magyar forint 314,89 n Horvát kuna 7,5405 Román lej 4,5153 o Japán jen 122,39 Svájci frank 1,0747 Kanadai dollár 1,3961 n USA-dollár 1,0644 n VÉTEL - ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Privatbank* 1,09-1,04 27,70-26,35­OTP Bank 1,11-1,02 28,21-25,84 328,11-300,46 Postabank 1,11-1,02 27,97-26,08­Szí. Takarékpénztár 1,10-1,03 27,75-26,21 328,40-300,11 Tatra banka 1,10-1,03 27,88-26,15 327,32-301,24 ČSOB 1,09-1,04 27,73-26,35­Általános Hitelbank 1,09-1,03 27,84-26,22 328,30-300,03 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Szimbolikus díj az öntözővízért Olcsóbbak lehetnek a japán termékek GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Next

/
Thumbnails
Contents