Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-10 / 286. szám, szombat
18 SZALON ■ 2016. DECEMBER 10. www.ujszo.com Halálos ítélet 412 37 449 Halál a börtönben vagy lincselés következtében 22 1 23 Kisebb testi büntetés vagy pénzbüntetés 199 26 225 Felmentés 213 22 235 Ismeretlen 636 74 710 Együtt 1482 160 1642 Forrás: Lengyel Tünde: Bosorky, strigy, čarodejnice, Trio publishing, 2013 Elég volt, ha mondjuk egy szomszédi perpatvar során valakit le- boszorkáztak, ez akár végzetes is lehetett az illető számára. Az ink- vizítorok legkedveltebb célpontjai azonban mégis a bábák és a gyógyítók voltak, illetve azok a nők, akik valamilyen módon „kilógtak a sorból”. Lehetett mondjuk testi vagy lelki fogyatékuk, lehettek szokadanul csúnyák vagy túl szépek, vagy egyszerűen csak túl önállók voltak. Mai szemmel szinte hiheteden- nek tűnik, mekkora tömegpszichózist tudott okozni, ha egy közösségen belül felmerült a boszorkányság vádja. „Gyakran elég volt, ha a községben egyetlen ember fogékony volt erre, s meg tudta fertőzni az egész lakosságot. Ekkor beindult a do- minóeffektus, hiszen a vádlottak kétségbeesésükben gyakran attól reméltek segítséget, hogy másokat is megneveztek” - magyarázza a történész. A kihallgatások során előszeretettel használt kínzási praktikák is segítettek megoldani a szerencséden áldozatok nyelvét, így aztán az sem volt ritkaság, hogy egy-egy per kapcsán több tíz embert küldtek máglyára. Jellemző, hogy akkor voltak a legerősebbek a boszorkányellenes kirohanások, amikor háborúk vagy egyéb csapások miatt nagyon nehéz volt az emberek élete. „Mintha bűnbakot kerestek volna a szenvedéseik miatt, s a boszorkányok kiválóan alkalmasak voltak erre” - mondta el Lengyel Tünde, hozzátéve, hogy a hatóságok gyakran csak azért ítélték el a vádlottat, hogy megnyugtassák a tömeget. Ez azonban nem mindig vált be, sokszor pont az ellenkezőjét hozta ki az emberekből az ítélet, amelyet aztán további gyanúsítások s további perek követtek. Támadás a női nem ellen Bár a boszorkányüldözések áldozatai között férfiakat is találunk, elmondható, hogy döntően női „ügyről” van szó. Lengyel Tünde szerint Magyarországon például a vádlottak 90 százaléka nő volt. Hogy alapvetően nőellenes „mozgalomról” van szó, arról a boszorkányüldözési szakiroda- lom is meggyőz bennünket. A már említett Boszorkánypöröly esetében első látásra nyilvánvaló a könyv erős nőellenes beállítottsága. „Úgy is mondhatnánk, hogy a Boszorkánypöröly szerzői szinte megszállott nőgyűlölők voltak, akik hosszú traktátusokon át sorolják, miért hajlamosabb a női nem a boszorkányságra” - véli a történész. A boszorkányüldözés egyik elha- nyagolhatadan eleme a női szexualitás elleni harc volt. „A szexualitás önmagában tabu volt, amely szigorúan a privát szférába tartozott - magyarázza Lengyel Tünde - Ha ezt valaki megsértette, számíthatott arra, hogy problémái lesznek.” A nőkre ez hatványozottan érvényes volt. „Ha egy nőnek házasságon kívüli kapcsolata volt, az kész katasztrófának számított, amit a civil bíróságok is büntettek.” Egy nőnél tehát fel sem merülhetett a szexualitás élvezete vagy a nemi vágy. A boszorkányok ellen felhozott legsúlyosabb vádak közt is azt találjuk, hogy az úgynevezett boszorkányszombatokon (ünnepségeken) az eltévelyedett nők az Egy nőnél tehát fel sem merülhetett a szexualitás élvezete vagy a nemi vágy. ördöggel közösülnek. Itt tükröződik a korabeli társadalom félelme a szexualitástól, amit a férfiak esetében a nő testesít meg. A nő szépségével és finomságával megbabonázza a férfit, aki aztán nem bír ellenállni a bűnös vágyaknak. Talán az sem véleden, hogy a boszorkányüldözésnek tájainkon szintén egy nő, Mária Terézia vetett véget azzal, hogy elrendelte: minden ilyen ügyet az uralkodó elé kell vinni. Ez nyilvánvalóan kedvét szegte az önjelölt boszorkányüldözőknek, s az ügybuzgó bíráknak is, hiszen nem volt könnyű egy peranyagot úgy elkészíteni, hogy az az uralkodó előtt is megállja a helyét. A boszorkányüldözés hivatalosan tehát véget ért, nem hivatalosan azonban tovább folytatódott. A boszorkányfiirösztésekkel, lincse- lésekkel, önbíráskodásokkal a 19. század végéig találkozunk. Kelet- és Közép-Európában még a 20. század második harmadában is előfordultak ilyenek. Czajlik Katalin Boszorkányperek Európában Perek száma Kivégzések száma Brit-szigetek, Skócia és Észak-Amerika 5000 2200-3000 Német-Római Birodalom 50 000 25 000-30 000 Franciaország 3000 1000 Skandinávia 5000 1700-2000 Kelet-Európa (Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Oroszország) 7000 2000 Dél-Európa (Spanyolország, Portugália, Olaszország) 10 000 1000 Forrás: Lengyel Tünde: Bosorky, strigy, čarodejnice, Trio publishing, 2013 Az aranyat érő női vér A boszorkányüldözések történetét vizsgálva feltűnik, hogy a legnagyobb hullám nem a gyakran sötétnek nevezett középkorra tehető, hanem az újkor kezdetére, amikor az európai gondolkodásban a racionalizmus vált uralkodóvá, s a természettudományok, valamint a technika forradalmi fejlődése volt tapasztalható. Ez különösen érvényes Kelet-Európára, ahol akkor indultak be igazán a perek, amikor Nyugaton már le ívelő volt a trend. Hogyan lehetséges ez? Hiszen a boszorkányüldözés látszólag ellentmond minden racionális szempontnak. Lengyel Tünde történész szerint a boszorkányüldözésre a legkézenfekvőbb magyarázat az emberek frusztrációja, amit úgy próbáltak levezetni, hogy bűnbakot kerestek az őket ért sérelmekre. Nehéz idők Ha megvizsgáljuk a boszorkányperek szempontjából leggyümölcsözőbb időszakot - Magyarországon ez 1520 és 1777 között volt -, azt látjuk, hogy számtalan viszontagság érte a lakosságot. Erre a korszakra esik a mohácsi csata, a török megszállás, a Rákóczi-féle szabadságharc, az osztrák örökösödési háború vagy a hétéves háború, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ha ehhez hozzágondoljuk az abban a korban nem ritka járványokat, nem nehéz elképzelni, mennyi megpróbáltatás érte az egyszerű népet, s mekkora feszültségek lehettek a lakosság körében. A boszorkányüldözés kiváló módja volt az indulatok levezetésének, ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy azt az uralkodó osztály is támogatta. így például el tudta kerülni, hogy a népharag ellene forduljon. Nagy szerepet játszott ebben az egyház is, hiszen az egyszerű nép számára a pap megkér- dőjelezheteden tekintély volt, s ha a templomban a boszorkányság veszedelmeiről esett szó, azt az emberek készpénznek vették. Jó üzlet volt Ez a reformáció terjedésével sem szűnt meg, sőt. Fáy Zoltán Boszorkánypöröly című írásában említi, hogy a protestantizmus első hulláma nem hogy enyhített volna a boszor- kányüldözéseken, hanem inkább tovább rontotta a helyzetet, egészen Johann Weyer protestáns orvos De praestigiis daemonum (A démonok szemfényvesztése) című, 1563-ban megjelent könyvének elterjedéséig. Weyer ugyanis elég határozottan az orvostudomány körébe utalt egy sereg olyan jelenséget, pszichés megbetegedést, amelyeket korábban a boszorkányság jelének tekintettek Nem elhanyagolható tényező a boszorkányperek „pénzügyi” oldala sem. Ha ugyanis valakit bűnösnek találtak, az az illető teljes vagyonának elkobzásával járt. Egy-egy tehetősebb személy esetén ez komoly bevételt jelentett, ezért az sem ment ritkaságszámba, hogy pénzszerzés céljával szerveztek tömeges boszorkányüldözéseket. A perek fő haszonélvezői (egyházi hatóságok, földesurak, városok, jogászok és hóhérok) mellett, a boszorkányüldözések mentén kialakult egy „másodlagos” üzlet is. Vándorszerzetesek járták a vidéket, Hans Baldung: Boszorkányok (1508) » A boszorkánypróbák Arra, hogy valakiről kiderítsék, valóban boszorkányról van-e szó, a kínzásokon kívül különféle módszerek léteztek. Ezek voltak a boszorkánypróbák Vízpróba - a vádlottat megkötözték, s a vízbe dobták. Ha a felszínen maradt, ez világos bizonyítéknak számított bűnösségére. Ha elsüllyedt, kihúzták a vízből, de gyakran előfordult, hogy az illető már halott volt. Ilyenkor azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy baleset volt. Tűzpróba - a vádlottnak forró vasat kellet megfognia, vagy tűzbe kellett tartania a kezét. Ha nem keletkezett seb, az az ártatlanságát bizonyította. Tűpróba - mivel azt tartották, hogy az ördög megjelöli a híveit, anyajegyeket vagy más egyenetlen helyeket kerestek a vádlott testén, ahova tűt szúrtak. Ha a szúrás nem fájt vagy nem vérzett, az bizonyíték volt a boszorkányságra. A megmaradt tűkön azonban láthatjuk a vádlók álnokságát. Mivel a nyélbe ültetett tű beszúráskor behúzódott, az illető nem érzett semmit. És megvolt a bizonyíték. Könnypróba - abból a hiedelemből indult ki, hogy a boszorkányok nem sírnak. A vádlottat fe I szó 11 ítottá k, hogy sírjon. Ha ez nem sikerült, vagy a kínzásnál nem könnyezett, az megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka volt boszorkány mivoltának. Mérlegpróba - alapja, hogy a boszorkányok teste könnyebb, mint az igaz hivőé. A boszorkányt a mérleg egyik serpenyőjére ültették, a másikra súlyt tettek. Ha könnyebb volt, megvolt a bizonyíték. Ha nehezebb volt, az is bizonyítéknak számított, mert azt jelentette, maga az ördög segített neki. (Forrás: Lengyel Tünde: Bosorky, strigy, čarodejnice) Vándorszerzetesek járták a vidéket, és szentek képeit árulták, amikkel el lehetett kerülni a rontást. és szentek képeit árulták, amikkel el lehetett kerülni a rontást; mivel pénzjutalom járt a boszorkányok felfedéséért, elfogásáén és vallatásért is, az egyszerű népet felbérelt bujtogatók győzködték arról, hogy minden bajuk mögött boszorkányságot lássanak. Az új alkímia Cornelius Loos katolikus pap, az első egyházi tisztviselő, aki hivatalosan szót emelt a boszorkányüldözések ellen, azt írja De vera et falsa magia ( Az igaz és hamis mágiáról, 1592) című könyvében, hogy a boszorkány- perek váltak az új alkímiává, amely az emberi vért arannyá változtatja. Loos könyvét egyébként nem engedték kiadni, még a kinyomtatása előtt elkobozták a kéziratot, amely csak 300 évvel később került elő egy tried könyvtárban. A szerzőt börtönbe zárták, majd nyilvánosan visz- sza kellett vonnia szavait. Feminista kritikusok szerint a boszorkányüldözés, amely valójában a női nem és a női erő intézményesített igába hajtása, szervesen összefügg a racionális világszemléleten alapuló új világrend, a kapitalizmus térhódításával. Ezt alátámasztja, hogy az új rendszer legnagyobb teoretikusai közt is találunk megrögzött boszorkánygyűlölőket. Ilyen volt Jean Bodin, akit a modern közjog és politikaelmélet egyik alapítójának szokás nevezni. Bodin a racionalitás és az állami szuverenitás, valamint az állam által vezetett boszorkányüldözés feltétlen híve volt. Haragja elsősorban a bábák és kuruzslók ellen irányul, akik meg tudják akadályozni a fogamzást, megfosztva ezzel az államot az értékes munkaerőtől. A modern racionalitás és a boszorkányok elleni radikális fellépés keveredése az újkor másik nagy teoretikusánál, Francis Baconnál is megjelenik. Főellenség: a bábák Maria Mies német szociológus szerint a boszorkányüldözés a nők ellenőrzésének és alárendelésének egyik fő eszköze volt. Ennek szerves része a női szexualitás elleni küzdelem, melynek célja, hogy a nő ne rendelkezhessen a fogantatás felett, magyarán, ne élhessen szabad szexuális életet. Ezzel magyarázhatók a bábák és gyógyítók elleni pogromok, akik birtokában voltak a természetes fogamzásgátlás tudományának. Mies azzal is kapcsolatba hozza a boszorkányüldözés elterjedését, hogy a 13. századtól, a kézművesség és a városok fejlődésével fellazult a családi forma. Több városban születtek olyan rendeletek, amelyek a gazdaságilag aktív nőket felszabadították az apától vagy a férjtől való függőség alól. Reakció a női emancipációra Ennek Mies szerint két oka volt: az egyik, hogy a kereskedelem és a közlekedés fejlődésével nőtt a kereslet a feldolgozott áruk és luxuscikkek iránt (drága selyem- és bársonyöltözetek, gazdagon díszített gallérok, övék stb). Ezeknek előállításában sok téren éppen a nők jártak élen. A másik ok a középkor vége felé fellépő férfihiány volt. A keresztes hadjáratok, valamint a feudális államok közti állandó háborúskodások következtében kevés volt a férfi munkaerő, ezért nők léptek a férfiak helyébe, így aztán egyre több lett az önálló nő, s a 13. században Németországban a városok már egyik mesterségből sem zárták ki őket. Münchenben például elrendelték, hogy a piactéren eladó vagy vásárló nőnek ugyanolyan jogai vannak, mint férjének. Igaz, a vagyonát nem adhatta el. boszorkányüldözés ehát a középkori női mancipációra te- dnthető reakciónak, tmely hosszú időre visszavetette a nők önállósodási igyekezeteit, hogy azok csak néhány évszázaddal később, a 20. században teljesedjenek ki. Czajlik Katalin
