Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-04 / 256. szám, péntek

www.ujszo.com I 2016. november 4. RÉGIÓSPORT Lemondott Gogh Árpád ÁGH ISTVÁN Nagymegyer. Már nem Gőgh Árpád ül a nyugat-szlovákiai III. ligás nagymegyeriek kispadján. Eddigi segítője, Varga Károly a megbízott vezetőedző. Az utóbbi hetekben hullámvölgy­be kerültek a csallóköziek, akik több ízben osztálykülönbségű vereséggel kedvetlenítették el klubvezetőiket, szurkolóikat. Ha a pályán elért ered­ményeiket vesszük górcső alá, akkor zsinórban nyolc bajnokijukon ma­radtak nyeretlenek. A Nemšová elle­ni 0:0-s döntetlennel végződött összecsapásukat (9. forduló) azonban a zöld asztalnál hozott döntést köve­tően játék nélkül 3:0-ra nyerték. A termálosok legutóbb szombaton a 13. fordulóban vendéglátóként szenved­tek 0:2-es vereséget a Beluša csapa­tától, és 18 ponttal a tabella 15. lép­csőfokáról várják az idény hajráját. „Gyengére sikeredett az őszi idény. Napjainkig vendéglátóként már ti­zenhárom pontot hullajtottunk el, ho­lott az ellenfelek a közelmúltban még bevehetetlen erődként emlegették a Ideiglenesen az eddigi asszisztens, Varga Károly (balról) váltja Gőgh Ár­pádot (Kovács Zoltán felvétele) nagymegyeri pályát. Vendégként há­rom ízben is beleszaladtunk megalá­zó vereségekbe. Némi gyógyír a se­bekre a labdarúgó Szlovák Kupában tanúsított helytállásunk. Kivertük a II. ligás turócszentmártoniakat, megiz- zasztottuk a bajnoki címvédő tren- csénieket, akiktől csupán 0:1 -s vere­séget szenvedtünk, ráadásul kihagy­tuk a büntetőt” - hangzott Bobkovié Iván nagymegyeri klubelnök gyors­mérlege. Kudarcok idején a leggyakrabban az anyagiak hiánya rezonál... „Támo­gatóinknak köszönhetően nincsenek anyagi problémáink. Sajnos, sérülé­sek miatt gyakran kellett változtat­nunk a kezdőcsapaton. Idény közben megváltunk meghatározó egyénisé­günktől, Szőcs Lászlótól, aki a Ska- licához szerződött. S bár helyette le­igazoltuk a korábban az élvonalban is megfordult Boyát, Szócsőt nem tud­tuk megfelelően pótolni. Néhány labdarúgónk hozzáállásával is elége­detlenek vagyunk” - sorolta a zöld­fehéreket sújtó problémákat a tiszt­ségviselő. A szombati új abb vesztes csata után a nagymegyeriek vezetőedzője, Gőgh Árpád lemondott posztjáról. „Dönté­sét tudomásul vettük, a csapat irányí­tásával leköszönt vezetőedzőnk asszisztensét, Varga Károlyt bíztuk meg, aki a szezon végéig, konkrétan két bajnokin irányítja a gárdát. Ter­mészetesen új vezetőedző után néz­tünk. Kiszemeltjeinkkel tárgyaltunk, favoritunk már van, nevet azonban, még nem mondok. A téli holt idény­ben a játékoskeret összetételén is vál­toztatni fogunk, négy-öt futballis­tánktól elköszönünk. Szeretnénk mi­előbb kilábalni a gödörből” - tájé­koztatta a lapunkat a legújabb fejle­ményekről Bobkovié Iván. Játékos- és szponzorhiány Jókán LENCSÉSZOLTÁN Szponzor nélkül és játékoshiánnyal küszködve játssza idei mérkőzéseit a jókai labdarúgócsapat, amely a múlt fordulóban szerezte meg első bajnoki pontjait. Tizenhárom fordulót kellett várni­uk a jókai focikedvelőknek, hogy kedvenceik megszerezzék első pont­jaikat a nyugat-szlovákiai V. labda­rúgóliga déli csoportjában: legna­gyobb riválisuknál, Nádszegen nyer­tek 2:1-re. Az eddigi gyenge szerep­lés okairól a klub háza táján érdek­lődtünk. „Szponzor nélkül nagyon nehéz dolgunk van, szinte csak a fa­lutól kap pénzt a klub. A legnagyobb probléma az, hogy kevés játékosunk van, legfeljebb tizenhármán jövünk össze egy meccsre - árulta el Baroš József, a jókaiak nyáron kinevezett klubelnöke. - A csapatban nagyrészt hazai focisták szerepelnek, de van három játékosunk Pozsony környé­kéről is, nélkülük már nem tudnánk lejátszani a meccseket a szűkös keret miatt. Utánpótláscsapataink szintén létszámgondokkal bajlódnak: az idén jól szereplő ifiktől például hárman- hárman rendszeresen járnak a felnőt­teket, illetve a diákokat segíteni.” Vasárnap a jókaiak alsóházi rang­adót játszottak Nádszegen, ahol iz­galmas mérkőzésen végül a vendé­gek örülhettek: a két nullapontos csa­pat összecsapásán a jókaiaknak vesz­tes állásból sikerült fordítaniuk, így megszerezték első bajnoki pontjaikat a szezonban. „Volt a meccsnek egy­fajta pikantériája. Nagy öröm szá­momra, hogy a nevetségesen részre­hajló játékvezetés ellenére is győzni tudtunk, méghozzá megérdemelten” - árulta el Baroš József a vasárnapi bajnokiról. Jókán egyelőre nem tudni, mit hoz a jövő, a vezetőség hamarosan össze­ül tárgyalni a folytatásról. Baroš el­árulta, hogy amennyiben nem sikerül szponzort találni, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a csapat a kö­vetkező kiírásban már a galántai te­rületi bajnokságban fog szerepelni. A klubelnök ugyanakkor leszögezte: a jókaiak az idei szezont egészen biz­tosan végigjátsszák az V. ligában. Hodosi menetelés az ETTU Kupában J. MÉSZÁROS KÁROLY Hat ország csapatát győzte le eddig a hodosi alakulat a férfi­asztalitenisz ETTU Kupa 2016/2017-es kiírásában, és két forduló után a harmadik fordulóba, a 16-os főtáblára jutott a második legrangosabb európai kupasorozatban. Hatalmas meglepetés a csallóközi újonc eddigi szereplése, még szak­berkekben is jegyzik váratlan feltö­rését földrészünk mezőnyében. Szeptemberben Luxemburgban az első szakasz, múlt héten Dubrov- níkban a második szakasz tornáján is diadalmaskodott a Sámuel Novota, Zoltán Lelkes és Muskó Péter alkot­ta együttes. Különösen a trió utóbbi három győzelme nagy fegyvertény. „Óriási siker, amit a fiúk elértek, nem emlékszem rá, hogy szlovákiai csa­pat túljutott-e már valaha az ETTU Kupa második fordulóján, s nekünk ez most összejött - mondta európai kupamenetelésükről lapunknak Jo­zef Kmeť hodosi klubelnök, akinek együttese ebben az évadban újra há­rom fronton szerepel (extraliga, szuperliga, ETTU Kupa). - Dubrov- níkban sem mi voltunk az esélyesek, kiegyensúlyozott meccseken har­coltuk ki a győzelmeket. Védenceim kitettek magukért, példásan küzdöt­tek, játékukban kidomborodott a kollektíva ereje. Ukrán légiósunk, Didukh - ebben a kupában nem játszhat - nélkül is sikerrel vették az akadályokat. Mindhárom mérkőzé­sen vesztes állásból fordítottunk, s mindannyiszor harmadik számú já­tékosunk, Muskó Péter győzelme indította el a fordulatot. Az izraeli Yroni Givatayim ellen 0:l-nél állt Muskó hozta mindhárom dubrovníki meccsen a fordulatot (Képarchívum) asztalhoz, egyenlített, és aztán két Novota-győzelem jelentette a 3:1 -et. Hangos, de sportszerű légkörben játszottunk a hazai Libertás Marin- kolor ellen. Két vereség után Muskó elkapta a horvátok hármas számú já­tékosát, majd Novota 3:2-es meccsével, Lelkes pedig 3:l-es si­kerével gyűjtöttük be a vendéglátók skalpját. A török BBSK ellen is 0:2- es hátrányba kerültünk, de jött Mus­kó sima 3:0-s győzelme, ami már a továbbjutásunkat jelentette. Ez még jobban feldobta a csapatot, és tor­nagyőzelemre tört. Novota és Lelkes is hozta mérkőzését, és megszületett a 3:2-es csapatsiker, és vele együtt az európai visszhangot kiváltó torna- győzelem.” Tizenhat klubcsapat került az ET­TU Kupa 16-os főtáblájára: 8 to­vábbjutó (köztük az 1700 lakosú csallóközi falu képviselői) és 8 ki­emelt. Egyenes kiesési rendszerben folytatódik a kupasorozat, egyetlen mérkőzésen dől el a továbbjutás. Tegnap lapzárta után kapott ellen­felet a hodosi csapat. Dubrovníki tények a Hírkosárban. 119 SPORTTARISZNYA Csölösztőn zárul a Somorjai Futóliga Somorja/Csölösztő. Záróese­ményéhez érkezik holnap az idén életre hívott Somorjai Futóliga. Hatodik állomása a csölösztői x- bionic sphere atlétikai stadionjá­ban lesz, főszáma pedig ismét az 1500 méter. „Sorozatunk elején már egyszer szerepelt ez a táv, de azt a Pomléban rendeztük, mert akkor még nem volt kész ez a mo­dem létesítmény, ahol a világ leg­gyorsabb borítású tartánpályája várja a futókat. Ezen próbálhatja ki képességeit mindenki, aki elin­dul versenyünkön - tájékoztatta lapunkat Juraj Nagy, a házigazda somorjai 3klub elnöke. -Nagyobb részvételre számítok, mint az ötö­dik fordulóban volt, Főleg több diák érkezhet, de a felnőttek szá­ma is megugorhat. Örömünkre szolgál, hogy indul Nikola Čorbová, napjaink egyik legjobb szlovák női triatlonversenyzője, a nevezettek között van az illésházai Kiss László, aki ősszel egy hétvé­gén Csallóközkürtön és Gútoron is nyert, valamint Dömény János, az idei Ipoly menti futóverseny győztese. Csak olimpiai távokon lesznek versenyek: az óvodások 100 m-en pont tízkor, az alapis­kolások 400 méteren 10.10-kor és 10.20-kor, a felnőttek 1500 méte­ren 10.30-kor indulnak-férfiak és a nők külön-külön. A verseny vé­gén kihirdetjük a Somorjai Futó­liga 2016 legjobb férfi és női ver­senyzőit, s mindkét nemben két korosztályban - 39 éves korig és 40 év felett - is díjazzuk a legjob­bakat.” (jmk) HÍRKOSÁR H Asztalitenisz FÉRFI ETTU KUPA, II. SZAKASZ, C CSOPORT, Dubrovnik; 1. forduló: STK Libertás Marinkolor (horvát)-lstanbul BB­SK (törők) 3:0, Yroni Givatayim (izraeli)-SK Vydrany 1:3, hodosi pontok: Samuel Novota 2, Muskó Pérter 1. 2. forduló: Istanbul BBSK-Yroni Givatayim 3:1, SK Vydra- ny-STK Libertás Marinkolor 3:2, hodosi pontok: Muskó Péter 1, Samuel Novota 1, Zoltán Lelkes 1. 3. forduló: STK Libertás Marinkolor-Yroni Givatayim 3:0, SK Vydrany-lstanbul BBSK 3:2, hodosi pontok: Muskó Pé­ter 1, Samuel Novota 1, Zoltán Lelkes 1. Végeredmény: 1. Vydrany 3 győzelem/O vereség, 2. Li­bertás Marinkolor 2/1,3. Istanbul 1/2,4. Givatayim 0/3. Az első két csapat jutott a III. szakaszba. ■ Labdarúgás III. LIGA, KÜZÉP-SZLOVAKIA, TIPOS III. LIGA, 11. fordu­ló, pótolt mérkőzés: Lučenec-L. Hrádok 0:1 (0:0), g.: Koj­nok (64.). ■ Birkózás VII. CSABA FERENC EMLÉKTORNA nemzetközi kötöttfo­gású verseny, Magyarkanizsa (13 ország, 301 induló) - di­ákok, 65 kg: 1. Paradi József. 3. Megály Zoltán (marcelhá- zaiak); 74 kg: 3. Kovács Nikolasz, 5. Kajtár Sándor (mada- riak). Juniorok, 66 kg: 2. Megály Arnold (marcelházai).O DIÁKFOCI ■ IV. liga DUNASZERDAHELY, FIATALABB DIAKOK (U13), III. CSO­PORT: Michal n/O.-Lúč n/0.1:1 (1:1), g.: Gálffy (10.), ill. Tóth (7.); 0. Potôň-P. Lúky 0:1 (0:0), g.: Zátrok (15.); H. Potôň-0. Potôň 1:2 (1:1), g.: Straka (10.), Hl. Miklós (8.), Horváth (13.); P. Lúky-Michal n/0.1:1 (1:0), g.: Zátrok (12.), ill. Gálffy (15.); Lúč n/0.-P. Lúky 0:2 (0:1), g.: Zát­rok (10.), Bubis (20.); Michal n/0.-H. Potôň 0:1 (0:1), g.: Pôthe (10.); H. Potôň-Lúč n/0.0:0; 0. Potôň-Michal n/0. 1:2 (0:2), g.: Miklós (16.), ill. Fekete (1.), Koczó (7.); Lúč n/O.-O. Potôň 1:1 (1:0), g.: Bölcs (8.), ill. Márkus (13.); P. Lúky-H. Potôň 0:0. őszi végeredmény: 1. Or. Potôň 20 13 2 5 56:19 41 2. Michal n/0. 20 1 0 5 5 34:24 35 3. H. Potôň 20 8 6 6 22:15 30 4. Lúč n/0. 20 3 8 9 11:38 17 5. P, Lúky 20 4 3 13 12:39 15 VII. CSOPORT: N. Život-Jelka 0:0; Cakany-Janíky 1:4 (1:1), g.: Rigó (4.), ill. Sléz (5., 20.), Horváth (16., 19.); Jel- ka-Éakany 0:0; Cenkovce-N. Život 0:1 (0:0), g.: Rostás (19.); Čakany-Čenkovce 4:1 (4:0), g.: Sípos (8., 9., 10., 12.), ill. Mikóczi (18.); Janíky^lelka 4:0 (4:0), g.: Rigó (1.), Horváth (9.), Danis (11., 11.); N. Život-Čakany 0:0; Čen- kovce-Janíky 0:10 (0:7), g.: Sléz (2., 11., 12., 18., 20.), Horváth (4„ 7.), Danis (5., 10., 15.); Jelka-Čenkovce 2:0 (1:0),g: Boroš (9.), Turáni (15); Jantky-N. Život 4:0 (2:0), g.: Sléz(4.), Danis (6„ 14.), Horváth (18.). Őszi végeredmény: 1. Jan iky 20 18 1 1 93:10 55 2. Jelka 20 10 5 5 29:28 35 3. N. Život 20 9 5 6 21:22 32 4. Čakany 20 2 6 12 12:36 12 5. Čenkovce 20 2 1 17 8:67 7 IDŐSEBB, DIAKOK (U15), 11. forduló: Baka-Lehnice 1:2 FOCIMENETREND ■ Területi bajnokság DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 12. fordu­ló -15.30: Kostolné Kračany-D. Stál (Czucz), Veiké Blaho- vo-Baloň (Bürgöndi), Orechová Potôň-Baka (Szőke), Lehnice- Rohovce (Orögi), Zlaté Klasy-Holice (Nagy K. - lllésháza), TJ Družstevník Topofníky-TJ ŠM Janiky (Bors). Szabadnapos: Okoö-Sokolec. ■ MMA-harc A GLOBAL GRAPPLING ÉVADNYITÓ VERSENYE, Hatvan, a Bősi Kempo MMA Klub harcosai helyezései: Kovalcsík Kris­tóf - Gi Grappling (1.); Világi Zsolt - Gi Grappling (4.), No- Gi Grappling (4.), full-contact (2.); Zsemlye Gábor- Gi Gra­ppling (3.), NoGi Grappling (4.); Méhes Róbert - NoGi Gra­ppling (7.); Zsoldos József - full-centact (2.), NoGi Grapp­ling (3.); Nagy Krisztián - NoGi Grappling (4.); Gödény Ró­bert - NoGi Grappling (4.); Károlyi Kende István - Gi Gra­ppling (2.), NoGi Grappling (4.), full-contact (2.); Sárközi Gyula - NoGi Grappling (3.); Kopac Krisztián - NoGi Gra­ppling (5.); Paksi Kevin - NoGi Grappling (2.); Cséfalvay Vince - NoGi Grappling (2.), full-contact (3.). ■ Ökölvívás T0PGAME BOXING NIGHT, Nyitra - amatőrök: Szlovákia- Lengyelország 7:1 (benne - 52 kg: Mészáros Filip-David Miziolek 5:0, 56 kg: Tankó Vilmos-Jaroslaw Iwanov 4:1, 64 kg: Osadan Zsolt-Aleksandr Jasiewicz 4:1,69 kg: Cse- mez András-Przmyslaw Olej 5:0). H Karate SZÖVETSÉGI KUPA, 1. forduló. Privigye - kata, férfiak, godzsú-rjú: 1. Kocsis Lajos. Kobudo, long, férfiak: 1. Kocsia Lajos. Short, férfiak: 1. Kocsis Lajos. Kata, 0-8 éves fiúk: 1. Noel Vozár, 2. Damián Biliczký. Kata, 9-10 éves lányok, 6 kyuig: 3. Pozsonyi Laura (Slo­van Duslo Sala). Kata, 6-8 éves fiúk, csapat: 1. Slovan Duslo Sala (Noel Vo­zár, Dávid Takáö, Damián Biliczký). (0:1), g.: Csicsai (43.), ill. Cífery (33.), Horváth (52 ); Ro- hovce-ZI. Klasy 0:9 (0:1), g.: Mezei (3.), Kiss (37., 60.), Horváth (38., 42., 45.), Nagy (52., 63.), Lengyel (56.); Ho- lice-Topoíníky 0:2 (0:1), g.: Mátyás (21.), Dórák (52.); Janíky-Okoč-Sokolec 4:1 (2:0), g.: Botló (6., 51., 56.), Ri­gó (19.), ill. Köles (62., 11-esből); 0, Stál-V. Blahovo 0:5 (0:0), g.: Orosz (44.), Hlaváč (53.), Fatona (59.), Szitás (69., 70.); Baloň-Orechová Potôň 0:2 (0:0), g.: Nagy (60.), Mol­nár (66.). Szabadnapos: Kost. Kračany. 1. Topofniky 10 10 0 0 64:9 30 2. Zl. Klasy 10 8 1 1 62:18 25 3. Janiky 10 8 0 2 33:17 24 4. V. Blahovo 10 7 1 2 44:17 22 5. Lehnice 10 6 0 4 25:32 18 6, Orech. Potôň 10 5 2 3 22:14 17 7. Holíče 10 5 1 4 28:18 16 8. Baka 10 4 0 6 20:27 12 9. D. Stál 11 4 0 7 18:30 12 10. Kost. Kračany 10 2 1 7 20:33 7 11. Baloň 10 2 0 8 13:29 6 12. Okoč-Sokolec 11 1 0 10 11:54 3 13. Rohovce 10 1 0 9 10:72 3 ■ Területi bajnokság GALANTA, DIÁKOK, 12. forduló: Sládkovičovo-Tomáši- kovo 10:1 (8:1), g.: Baran (3., 11., 25.), Tankó (8. -öngól), Práznovský (16., 26.), Németh (18.), Kuéerák (28.), Sípos (45., 56.), ill. Beriac (20. - 11-esből); Košúty-Pata 2:2 (0:0), g.: Jakubík (62.), Tánczos (66.), ill. Práznovský (50., 53.);Vozokany-Jelka 0:10 (0:2), g.: Tési (10., 67.), Tanko (35., 40., 58., 60., 65.), Baroš (45.), Szalay (55.), Boros (63.); V. Mača-Váhovce 3:5 (1:2), g.: Kopin (1.), Oláh Ró­bert (38.), Lancz (63.), ill. Oláh Zsolt (17., 41), Krajca (29., 51., 70); Abrahám/Hoste-Topornica 1:0 (1:0), g.: Németh (10.); Tstice-Sintava 6:0 (4:0), g.: Vontszemu (5., 7., 33.), Győri (23.), Kollárik (38.), Juhos (39.); Mostová-V, Úíany 1:1 (0:1), g.: Chrenko (57.), ill. Szabó (26.). 1. Sládkovičovo 12 12 0 0 136:6 36 2. Jelka 12 11 0 1 95:20 33 3. Váhovce 12 9 0 3 63:26 27 4. V, Mača 12 8 0 4 80:38 24 5. Tretice 12 7 2 3 37:20 23 6. Tomášikovo 12 7 0 5 41:46 21 ^ 7. V. Ďlany 12 6 1 5 42:30 19 8. Pata 12 5 2 5 25:27 17 9. Abrahám/Hoste 12 4 1 7 40:75 13 10. Topoľnica 12 4 0 8 18:66 12 11. Šintava 12 3 0 9 11:75 9 12. Košúty 12 2 1 9 17:56 7 ., 13. Mostová 12 1 2 9 10:48 5 14. Vozokany 12 0 1 11 8:90 1

Next

/
Thumbnails
Contents