Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-25 / 273. szám, péntek

www.ujszo.com I 2016. november 25. RÉGIÓ I 5 Kilencven tonna jégből építették fel a tátrai jégdómot Magyarországról, Csehországból, Ausztriából, Izraelből, Kanadából és Ausztráliából is érkeznek látogatók NÉMETI RÓBERT Idén is Tarajkán áll a tál legnagyobb látványossága, a tátrai jágdóm. A hófehér kupola alatt rejtőző, mintegy 90 tonnányi jégből épített csodát 15 szlovák, cseh ás lengyel jágszobrász készítette három hát alatt. TARAJKA (HREBIENOK! Andrea Žigová, a Magas-Tátra idegenforgalmi központjának ügy­vezető igazgatója elmondta, az idei alkotás a szepesi gótika csodáját va­rázsolja a látogatók elé. „Az idei az eddigi legnagyobb jégdóm, a jég­szobrászok 20 tonnával több jeget használtak fel, mint tavaly. A jég­dóm főépítésze Adam Bakoš szlová­kiai szobrász” - nyilatkozta lapunk­nak Žigová. Hozzátette, mivel enyhe az idő, az alkotás heteken belül elol­vadna, ezért a dóm belsejét és a ben­ne felépített több méter magas ele­meket speciális léghűtéses rendszer­rel tartják állandó fagypont alatt.„A művészeknek mindössze három he­tük volt a gótikus templom felépíté­Ajégdóm mától tekinthető meg (A szerző felvételei) sére, Szűz Mária és a kis Jézus, az ol­tár, illetve Lőcsei Pál mester élet­nagyságú szobrának elkészítésére” - nyilatkozta az igazgató. Az épít­mény a szepesi gótika jegyeit viseli, a terem szinte minden szegletében jelen vannak az építészeti stílus ele­mei. A 2015/2016-os szezonban 137 napig volt nyitva a dóm, ez idő alatt több mint 218 ezren voltak kíván­csiak rá. Žigová szerint nem kizárt, hogy az idei szezonban megdől a lá­togatottsági rekord. „A szomszédos országokból, Magyarországról, Csehországból és Ausztriából is ér­keznek látogatók, de egyre többen jönnek Izraelből, Kanadából és Ausztráliából is” - zárta az igazgató. Az elemeket speciális léghűtéses rendszerrel tartják állandó fagypont alatt Tavaly több mint 218 ezren voltak kíváncsiak a látványosságra Bizarr kiállítás a párkányi múzeumban Képesek voltak előnyükre fordítani azt, ami miatt akár gúny tárgyává is vál- hattakvolna (Képarchívum) Megalkották a jövő iskoláját GULYÁSZSUZSANNA Különleges emberek címmel nyílik kiállítás hétfőn (november 28.) a városi múzeumban. A bizarr panoptikum csupán egy hátig (december 4-ig) látható. A látogatók olyan különleges em­bereket ismerhetnek meg, akik testi anomáliáikra nem sorscsapásként, hanem különleges adottságként te­kintettek. Képesek voltak előnyükre fordítani azt, ami miatt akár gúny tárgyává is válhattak volna. „Mindig léteztek olyan emberek, akik testi adottságaikban eltértek az átlagtól. Különös, bizarr külsejük miatt kikö­zösítették őket, a társadalom pere­mére sodródtak. Sokukban ez olyan erőt és elhatározást gerjesztett, hogy ellenszegültek a sorsnak, és fogya­tékosságukból erényt kovácsoltak” - nyilatkozott Juhász Gyula, a párká­nyi múzeum vezetője. A 25 viaszfigurából álló kollekció minden darabja élethü másolat. A szentpétervári múzeum dolgozói korabeli fotókat felhasználva for­málták meg a viaszba öntött figurá­kat. Megalkotásukhoz a hitelesség kedvéért valódi emberi hajat, sze­mészeti és fogászati implantátumo- kat használtak. Viaszba öntötték többek között Chang Woo Gow, Giacomo és Giovanni Battista Tocci és Aloisia Wagner figuráját is. Chang Woo Gow (1841—1893) 245 centiméteres magasságával tűnt ki az átlagból. Egy vándorcirkusz tagja­ként járta a világot. Az 1841-ben született sziámi ikerpár, Giacomo és Giovanni Battista Tocci apja sokkot kapott, amikor megpillantotta új­szülött gyerekeit, akik később egész Európát és Amerikát bejárták. Szar­dínián telepedtek le. Egyes források szerint megnősültek. Haláluk idő­pontja ismeretlen. Aloisia Wagner 1906-ban végtagok nélkül született. Cirkuszok ünnepelt sztárjaként utazta be Amerikát. Szép arcával és bájával minden nézőt elvarázsolt. A vándorkiállítást korábban Hol­landiában, Németországban, több csehországi és szlovákiai helyszínen is láthatta a közönség. SZAKÁL KINGA ľ'ťľľMUJ-ll Bejuthatnak az Online Demok­rácia Activity (ODA) nemzetközi verseny döntőjébe a Hidaskürti Magán Szakközépiskola diákjai. A projekt témája az idő, megalkották a jövő iskoláját. A hidaskürti szakiskola New Age csapata öttagú: Szabó Péter Pál, Molnár Melinda, Mészáros Barba­ra, Bartalos Nikoletta marketing­szakembernek tanul, Szabó Ilonka kozmetikus-stylist lesz. A csapat mentora, az iskola tanára Kontár Piroska. „A verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a demokrá­cia elveit, hogy ne csak ússzanak az árral, hanem képesek legyenek ke­zükbe venni az irányítást” - nyi­latkozta lapunknak a mentor. A New Age csapat fő témája az idő. A háromfordulós megmérettetésen a múltat, a jelent és a jövőt mutat­ták be. Az első körben bemutatko­zó videót készítettek, majd meg­tervezték a csapat lógóját, amely­ben a felkelő nap az új kor eljöve­telét szimbolizálja. A második for­duló az 1956-os forradalomról szólt. A forradalom témájával kap­csolatban különböző generációkat szólaltattak meg. A harmadik for­duló keretében konferenciát szer­veztek arról, hogy a diákok szerint milyen lesz a jövő iskolája. „A be­szélgetést online valósítottuk meg. Megbeszéltük, milyen lehet a tö­kéletes diák és tanár, és elkészítet­tük a 12. osztály órarendjét. Egy számítógépes játék segítségével pedig megépítettük álmaink isko­láját” - mondta Kontár. A bemu­tatkozó videó témája egy nap 24 órája volt, amelyben a mentor egy napját mutatták be. „Azt akartuk sugallni, hogy a mentornak min­den pillanatban a csapat jár a fejé­ben” - magyarázta Kontár Piroska. A videót Szabó Péter Pál rögzítette és vágta meg. Az utolsó megmé­rettetést december 10-én, Buda­pesten rendezik, ide az első öt he­lyen végzett és a közönségdíjas csapat jut el. A dobogós helyen végző csapatok Strasbourgba utaz­hatnak. Szavazni a verseny hiva­talos oldalán vasárnap estig lehet. A bemutatkozó videóban a mentor egy napját mutatták be (Kontár Piroska felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents