Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-15 / 265. szám, kedd

2 KÖZÉLET 2016. november 15. | www.ujszo.com Cigiért vehettek szavazatot Gašpar szerint a nyomozásnál minden rendben volt (SiTA-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Cigarettáért vásárol­hatott roma szavazatokat két smeres parlamenti képviselő a márciusi parlamenti választásokon két községben, Kislomnicon (Lomnička) és Rókuson (Rakúsy) - állítja az OĽaNO. Tibor GaSpar rendőrfőkapitány szerint nem igazolódott be a választási korrupció gyanúja. A kislomnici ügyre korábban az RTVS híradója hívta fel a figyelmet. A riportban rámutattak, hogy a fa­luban a Smer két képviselője, Peter Chudík és Stanislav Kubánek meg­lepő módon látványosan lekarikáz- ták Robert Fico kormányfőt is. Míg Chudík 324 és Kubánek 395 szava­zatot kapott, kapott, a kormányfő csak 270-et. Az RTVS-nek akkor több, a helyi romatelepen élő tanú nyilatkozott úgy, hogy egy doboz cigarettát ígértek nekik szavazatu­kért. A két érintett képviselő tagadta a vádakat. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, ám végül leállították a nyomozást. A nyomozást lezáró határozat szerint a tanúk vallomá­saiban következetlenségeket fe­deztek fel, és miután szembesítet­ték őket azzal az emberrel, aki állí­tólag megvesztegette őket, már azt mondták, hazudtak, és mindent csak kitaláltak. Végül ötük ellen a rend­őrség hamis tanúzás miatt eljárást indított. Az RTVS-nek azóta sikerült egy új tanút találnia, aki azt állítja', biztosan volt szavazatvásárlás Kislomnicon. Elmondása szerint a választások idején már évek óta megjelenne em­berek, akik roma szavazatokat akar­nak vásárolni, nagyon gyakran for­dul ez elő. Az OĽaNO tegnapi sajtótájékoz­tatóján Igor Matovič és Peter Pol- lák azt állította, Rókuson is gyanú­sak a szavazatok, ráadásul itt is Chudík és Kubánek karikázta le Robert Ficót. A település egyik vá­lasztási körzetében, ahol ntm élnek romák, Robert Fico 70 szavazatot szerzett, két párttársa egyet sem. A másik körzetben azonban, ahol ro­mák laknak, Fico 35 szavazata mel­lé Chudík 154-et, Kubánek pedig 143-at szerzett. „Ilyen esetekből nem több tucat, hanem néhány száz van” - mondta Igor Matovič. Peter Pollák szerint az érintett képvise­lőknek le kell mondaniuk mandá­tumukról. A két politikus azzal vá­dolta meg a rendőrséget, hogy a kislomnici ügy nyomozására nyo­más nehezedett, a rendőrség és az ügyészség nem vizsgálhatja szaba­don a választási korrupció gyanú­ját. Az ügyre reagált a Smer is. Ľubica Končalová, a párt szóvivője szerint az ellenzék már elindította kampányát a megyei választásokra. A Smer sze­rint a téma lezárult, hiszen a rendőr­ség is megerősítette, nem igazak a vádak. „A párt nem hagyja magát be­lerángatni ebbe a sportszerűtlen já­tékba“ -jelentette ki Končalová. Az ügyben megszólalt Tibor Aválasztások idején már évek óta megjelennek emberek, akik roma szavazatokat akarnak vásárolni, nagyon gyakran fordul ez elő. Gašpar országos rendőrfőkapitány is, aki szerint a rendőrség követke­zetesen járt el, az RTVS riportjában félrevezette a nyilvánosságot mun­kájukkal kapcsolatban. Szerinte, ha léteznek új tanúk, újra lehet indítani a nyomozást. A rendőrség szerinte foglalkozott azzal, befolyásolta-e valaki a tanúkat, ám azt nem tudta megmondani, miért találták volna ki a választási korrupció vádját. Bírálta ugyanakkor Matovičot és Pollákot - elmondása szerint az ügyészséghez fordul, hogy ellenőrizzék állításai­kat, mely szerint a nyomozásra nyo­mást gyakorolt valaki, (fm, sita, rtvs) Ineko: romlott a demokrácia szintje (Gabriel Kuchta felvétele) IBOS EMESE Büntetlen korrupció, a legna­gyobb botrányok eredmény- telen vizsgálata, a főügyész­választás ás az alkotmány­bíró-jelöltek körüli huzavona is nagyban hozzájárult a demokrácia romlásához - derül ki az Ineko társadalomkutató intézet felméréséből. Pozsony. A 80 megkérdezett szakember közül 35-en úgy vélték, hogy enyhén romlott a demokrácia állapota, 17 válaszadó szerint na­gyobb mértékben, öt szerint jelen­tősen romlott a demokrácia állapota Szlovákiában az elmúlt öt évben. Tizenhárom megkérdezett úgy véli, nem javult és nem is romlott a de­mokrácia minősége. Ellenben nyol­cán enyhe, ketten pedig nagyobb ja­vulást véltek felfedezni. Jelentősebb javulást egyetlen válaszadó sem ta­pasztalt. A szomszéd országok közül csak Magyarországot, Lengyelországot és Ukrajnát előzzük meg. Az INE­KO társadalomkutató intézet 200, a társadalom különböző területein te­vékenykedő, közismert szakember­nek juttatta el elektronikus kérdő­ívét, melyet 80-an töltöttek ki. A vá­laszadók között volt többek között Konštantín Čikovský és Lukáš Fila, a Denník N munkatársa, Martin Du- béci a Progresívne Slovensko kez­deményezésből, Soňa Szomolányi szociológus, Grigorij Mesežnikov politológus, Dániel Milo szélsősé­gekkel foglalkozó szakértő és Ján Mazák volt alkotmánybíró, az ál­lamfő tanácsadója. A megkérdezettek szerint a de­mokrácia minőségének romlásához nagyban hozzájárult, hogy a ható­Peter Goliáš, az Ineko vezetője ságok nem vizsgálták ki a Gorilla- és a Baštemák-botrányokat, nem bün­tetik a korrupciót, előretört Marian Kotleba és az ĽSNS, hogyan reagál­nak a politikusok a menekültválság­ra, hogyan választják meg Szlová­kiában a főügyészt és hogy még nem nevezték ki az alkotmánybíró­jelölteket. Ellenben a demokrácia állapotán nagyban javított a szerződések és a bírósági döntések nyilvánossá téte­le, Andrej Kiska államfői tevékeny­sége, a Denník N napilap megala­kulása, illetve az, hogy Štefan Ha- rabint nem választották meg a Leg­felsőbb Bíróság és a Bírói Tanács élére. A megkérdezettek szerint azon­nali javulást hozhatna, ha a hatósá­gok végre kivizsgálnák a Baštemák- botrányt, ha rendszeresen felügyel­nék a többmilliós pályázatokat, ha bevezetnék a részletes vagyonbe- vallásokat, politikamentessé tennék a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságokat. A demokrácia helyze­ténekjavításához leginkább Andrej Kiska köztársasági elnök és a civil- szervezetek járulnak hozzá; legke­vésbé a kormány, a parlament és a főügyészség. A demokráciát leginkább a nem standard pártok, Marian Kotleba ĽSNS és Boris Kollár Sme rodina pártja veszélyezteti, valamint az SNS és a Smer. A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek sze­rint a lakosság azért fordul a nem standard politikai pártok felé, mert kiábrándult a korrupt standard poli­tikusokból, akiket az oligarchák és a nagyvállalkozók befolyásolnak, és képtelenek megoldani az egészség­ügy, az oktatásügy, valamint az igazságügy problémáit. Idén is lesz Fehér Holló díj Pozsony. Nyolcadik alkalom­mal osztják ki a Fehér Holló dí­jat, melyet az Aliancia Fair-play és a Via Iuris civilszervezet ala­pított 2008-ban. A díj megalapí­tása óta idén először fordult elő, hogy a Fehér Holló Tanácsa egy­hangúlag lemondott. Egon Gál, Michal Kaščäk, Marián Leško, Monika Smolová, Martin M. Šimečka és Emília Vášáryová jú­nius 13-án Alan Suchánek miatt döntött így. Suchánek 2014-ben a pöstyéni kórház orvosaként fi­gyelmeztetett az állami kórház túlárazott közbeszerzési eljárá­sára. Idén azonban kiderült, hogy az azóta parlamenti mandátumot szerzett orvos egy két évvel ko­rábbi közbeszerzési eljárás bi­zottságának is tagja volt. A ver­senyben nem a legjobb, hanem a legdrágább ajánlat nyert. Suchá­nek a tanács lemondása után visszaadta a díjat. Őszre a Fehér Holló Tanácsa a következő ta­gokból állt fel: Fedor Blaščák fi­lozófus, aktivista, Ivan Kamenec történész, Ján Klučka volt alkot­mánybíró, egyetemi oktató, Da­niel Pastirčák, a Cseh Testvérek Egyház prédikátora, költő, pub­licista és Zuzana Števulová jo­gász, az Emberjogi Liga elnöke. A tanácsnak állandó tagjai az Aliancia Fair-play és a Via Iuris civilszervezetek képviselői. Az idei díjazottak névsorát csütörtö­kön este hozzák nyilvánosságra. A díjjal minden évben olyan személyeket tüntetnek ki, akik társadalmilag fontos tettet hajtot­tak végre, kiálltak az igazság mellett. A társadalmi érdeket személyes érdekeik fölé helyez­ték, vállalva akár annak kocká­zatát, hogy ezért sérelem éri őket. Eddig 25-en kapták meg az elis­merést. (ie) RÖVIDEN Fico: az unió magába szerelmes Pozsony. Robert Fico kormány­fő ideges az EU állapota miatt. Az unió szerinte saját magába szerelmes, és nem akarja belátni, hogy a világ fejlődik körülötte. A kormányfő a Pozsonyban, a nemzeti parlamentek európai ügyekkel foglalkozó bizottságait tömörítő COS AC konferenciá­ján bírálta az EU-t. Nincs telje­sen meggyőződve arról, hogy az európai vezetők teljesen ponto­san azonosították az unió prob­lémáit. Szerinte ez nem csak ar­ról szól, hogy nem figyelnek oda megfelelően a munkanélküli­ségre, vagy épp az energiabiz­tonságra, ennél több probléma van. „A kérdés az, érthetően kommunikálunk-e, tartjuk-e az adott szavunkat, és elég modem módon és energikusan válaszolunk-e az élet hozta té- mákra”-jelentetteki. (TASR) A pozsonypüspöki kórházat bezárnák Pozsony. Az egészségügyi mi­nisztérium felszámolja a Po- zsonypüspökiben működő kór­házat, amely ma már csak króni­kus betegek kezelésére szolgál. A döntésről tegnap Tomáš Drucker egészségügyi miniszter tájékoztatott. Szerinte a pozsonyi egyetemi kórház keretében működő intézményt csak áthe­lyezik, mivel a jelenlegi helyszí­nen nagyon rosszak a körülmé­nyek. Bastmák Tibor (Híd) par­lamenti képviselő szerint a mi­nisztériumnak előbb ki kellene dolgoznia az egyetemi kórház konszolidációs tervét. (TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents