Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-08 / 259. szám, kedd
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2016. NOVEMBER 8. OLVASD A JÁTÉKOT 11 Olvasd a játékot: a 4-3-3-as formáció Messi, Neymar, Iniesta és végül Rakitic: a 2015-ös BL-döntőben az fejezte be az akciót az első gólnál, akinek indítani kellett volna a támadást - a totális futball és a 4-3-3 a mai napig él Barcelonában, de a formáció gyökerét Angliában kell keresnünk (Fotók: képarchívum) A futball hajnala kaotikus volt, a hivatalos kereteket nélkülöző játék még nem öltött formát. A futball taktikája - már ha nem túlzás ennek a szónak a használata az adott körülmények között — elég egyszerű volt még azután is, hogy rögzítették a csapatonként! tizenegy játékos számát. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a csapatok csak rohangáltak a labda után. Az 1870-es évekig kellett várni arra, hogy a kapus megkülönböztetett mezőnyjátékossá váljon. 1909-től viselt a csapattársaitól eltérő színű mezt, és csak 1912-ben jött el az idő, hogy megszabják: a kapus csak a tizenhatoson belül érhet kézzel a labdához. Az 1920-as évek végére azonban a taktika és a taktikai formációk már nemhogy kialakultak, de a játék szerves részéve, fejlődésének mozgatórugójává váltak - és mindez azóta sem változott meg. Az Olvasd a játékot sorozatunkban sorra vesszük a futball taktikai formációit és legfontosabb posztjait, melyek közül most a 4-3-3-as felállással foglalkozunk. • Megjelenés: A 4-3-3-as taktikai formáció Angliából származik, és elsősorban Nyugat-Európában (La Liga, Bundesliga, Ligue 1, Eredevisie) népszerű, igazán magas szintre viszont az Ajax emelte Hollandiában. •Megjelenés ideje: Az 1960-as évek második fele, különös tekintettel az 1966-os világbajnokságra, melyet forradalminak számító formációjának is köszönhetően nyert meg hazai pályán Anglia. • Megjelenésének oka: A 4-2-4-es formáció középpályás gyengesége túlságosan sebezhetővé tette a csapatokat a technikailag képzett ellenfelekkel szemben. Anglia: a szélsők nélküli csoda Az 1966-os angliai világbajnokság előtt Alf Ramsey szövetségi kapitány feladata volt, hogy sikerre vigye a hazai rendezésű tornán a nemzeti tizenegyet. Nem volt könnyű dolga: négy évvel korábban, Chilében az angolok mindössze egy mérkőzést tudtak nyerni, többek között kikaptak a magyar válogatottól is 2-1-re. Alf Ramsey, aki jobbhátvédként lépett pályára a magyarok elleni 6:3-as meccsen, és az angolok harmadik gólját szerezte tizenegyesből, azt vallotta, hogy a végeredmény csalóka, és nem mulasztott el rávilágítani arra, hogy a magyarok több gólja is hosszú indítást követően született, vagyis már játékosként megmutatkozott pragmatizmusa - és kritikusai szerint szűklátókörűsége is. Megvetette ugyan az argentinok stílusát, és az ő csapataira sohasem lehetett rásümi az antifutball bélyegét, de az is biztos, hogy amikor a menedzseri filozófiája került szóba, azt hangoztatta: .Azért fizetnek, hogy megnyerjem a meccseket. A többi nem számít.” Ennek megfelelően a csapatai játékát sem szerette túlcifrázni. .Abban hiszünk, hogy a védekezésből gyorsan kell támadásra váltanunk, hogy meglephessük a rendezeden védelmet. Egy csapat akkor a legsebezhetőbb, amikor támadás közben elveszíti a labdát. Ha engem kérdeznek, azt mondom: az ideális támadást három passzból kell felépíteni” - vélte Ramsey. Ha nem rúgtok gólt, nem kapunk ki A menedzser 1963-ban kapta meg az angol válogatott irányítását, és a csapat 1964-es dél-amerikai túrája volt a kulcs Ramsey taktikai fejlődéséhez, amelyen az Egyesült Államokkal, Portugáliával, Brazíliával és Argentínával csaptak össze. Brazília 5-1-re elgázolta az angolokat, akik 1-0-ra kikaptak az argentinoktól is. Az angol sajtó prüszkölt és fújtatott dühében. „Játékosaink csak kóvályogtak, mint földművesek a belvárosban, mintha nem is három oroszlán, hanem három cirmos cica lett volna a mezükre hímezve” - fogalA fogatlan, testi épségét sem kímélve küzdő középpályás, Nobby Stíles vált az 1966-os válogatott egyik alapemberévé és jelképévé ► mázott Desmond Hackett a Daily Expressben. A Daily Mail újságírója, Brian James sem volt kevésbé dühös a látottak miatt, mégis jóval reálisabb véleményt fogalmazott meg. ,Az a csapat, amely magasról tesz a játékra, és a szórakoztatást meghagyja a cirkusznak, az bármit megnyerhet” - vélte, és álláspontja találkozott Alf Ramsey gondolataival, aki a „ha ti nem rúgtok gólt, mi biztosan nem kapunk ki” utat jelölte ki a csapat számára. Azon a nyáron Ramsey átgondolta a komplett stratégiáját, és végleg elhatározta: a rendszer összességében fontosabb, mint bármely játékos. A korábban a szélső támadó pozíciókban használt Bobby Charlton és Peter Thompson nem igazán voltak alkalmasak a visszazárások- ra, védekezésre, és a visszavont játékot két belső csatárától, Jimmy Greavestől vagy Johnny Byrne-től sem várhatta el. A középpályán George Eastham és Gordon Milne szintén nem rombolásáról vagy erőszakosságáról volt híres. Ramsey rájött, hogy a válogatott által korábban használt 4-2-4 megfelel a gyengébb csapatok ellen, de az erősebbekkel szemben már gondban lesznek, sőt, ha azok jó napot fognak ki - vagy az angolok gyengét -, akkor egy-egy komolyabb fiaskó is benne van a pakliban. Röviden: a legnagyobb problémáját az okozta, hogy ez a fajta 4-2-4 ütőképes volt a csapat labdabirtoklása esetén, ám nem segítette elő a labda megszerzést. Éppen ezért Ramsey úgy gondolkodott: a középpályát megtölti fizikális, labdaszerzésre, ütközésre és harcra alkalmas játékosokkal, akiknek nincs más dolga, mint hogy párharcok erőltetésével megszerezzék a labdát, melyet aztán minél egyszerűbb eszközökkel eljuttatnak a támadókhoz. Összességében tehát a 4-2-4-es rendszer gyengébb középpályás jelenléte vezetett oda, hogy Alf Ramsey pragmatikus felfogásában megszülessen a 4-3-3, amelyben már nincsenek szélsők, csak a kaput közvedenül támadó csatárok, illetve a középpályán őrjáratozó buldogok. Ez a felfogás aztán az idő előrehaladtával kifinomult, és a 4-3-3 Hollandiában már az „erők egyenlő elosztása” elvét követve jelent meg a pályán az Ajaxnál a totális futball kialakulásakor, vagyis Rinus Michels ezt a felállást találta a legalkalmasabbnak arra, hogy a csapat egységesen fedje le a pályát a „mindenki védekezik, mindenki támad” módszert követve. Michels később magával vitte gyermekét Barcelonába is, ami egykori játékosa, Johan Cruyff munkásságán keresztül vált a Barcelona DNS-részévé. A romboló, a passzoló, az alkotó Abban azonban a modern 4-3-3 sem különbözik elődjétől, hogy a rendszer legfontosabb eleme a hármas tagozódású középpálya, amelyben minden játékosnak megvan a maga feladata. Alapértelmezés szerint az egyik középpályás a „romboló” szerepében a védelem előtt biztosít, és a labdaszerzésért felel. A megszerzett labdákat a „passzoló” társnak továbbítja, akinek elsődleges feladata a támadások elindítása, és hogy mindig szabadon megjátszható legyen a védők számára. A középpálya harmadik tagja az „alkotó”, aki már a helyzetek közveden kialakításáért, a gólpasszokért felel. Mivel a rendszerben általában nincsenek klasszikus szélső támadók, a csatárok direkt módon támadják a kaput, így a beadásokén a felfutó szélső hátvédek felelnek - ahogy azt a Barcelona esetében is láthattuk a 2015-ös Bajnokok Ligája döntőben. gól pedig tökéletes lenyomata volt Rinus Michels és a totális futball örökségének. A vezető találat előtt a katalánok összes mezőnyjátékosa labdához én, majd a labdajáratás után a gól alig néhány húzásból született. Messi hajszálpontos ke- reszdabdája után Neymar futtatta üres területre Iniestát, a centerezés után pedig Rakitic az üres kapuba passzolt, vagyis az is látszik, hogyan cserélődnek a játékosok közti szerepek, hiszen alapvetően a „passzoló” Rakitictől kellett volna, hogy induljon a támadás, melyet Messinek kellett volna befejeznie a tankönyv szerint, ám mindez éppen fordítva történt. Ez is alátámasztja, hogy a totális futballban és a Barcelonánál csak kötetlen, a labda pozíciójához tartozó szerepekről beszélhetünk. A 4-3-3 emlékezetes estéje a BL-ben A 2014/2015-ös Bajnokok Ligája- szezon végén az idény során egyre jobb formába lendülő, világklasszisokkal teletűzdelt Barcelona nézett farkasszemet a kemény, szervezett Juventusszal, amely azonban részben a jó sorsolásnak is köszönhette, hogy a döntőig jutott - a mélypontra került olasz focit öt éve nem képviselte egy csapat sem a klubfoci világának legfontosabb meccsén (2010-ben az Inter nyert). A Barca ezen felül a legerősebb összeállításában léphetett pályára, míg a Juvéból hiányzott a válogatott középhátvéd, Giorgio Chiellini. A Juventus kihozta magából a maximumot, az utolsó percig nyílttá tudta tenni a Bajnokok Ligája döntőjét, gólnullon tartotta Messit is, mégsem kérdés, hogy megérdemelten született meg a Barca 3-1-es sikere. Barcelona-Juventus 3-1 (1-0) Bajnokok Ligája-döntő, 2015 Berlin, Olimpiai Stadion, 70 442 néző. V: Cakir (török) Rakitic (4.), Suárez (68.), Neymar (97.) Barcelona: Ter Stegen - D. Alves, Piqué, Mascherano, Álba - Rakitic (Mathieu, 91.), Busquets, Iniesta (Xavi, 78.) - Messi, Suárez (Pedro, 96.), Neymar Vezetőedző: Luis Enrique Nem használt cserék: Bravo (kapus), Bartra, Adriano, Rafinha Juventus: Buffon - Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra (Coman, 89.) - Marchisio, Pirlo, Pogba - Vidal (Pereyra, 79.) - Tévéz, Morata (Llorente, 85.) Vezetőedző: Massimiliano Allegri Nem használt cserék: Storari (kapus), Ogbonna, Padoin, Sturaro Hegedűs Henrik A 4-3-3-as formáció működési elve A fináléban a katalánok már a meccs legelején vezetést szereztek, a Gólszerző: Morata (56.), illetve
