Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-05 / 257. szám, szombat
i SZALON ■ 2016. NOVEMBER 5. www.ujszo.com Amerika választ: hogyan és mi alapján? A kínaiaknál a kommunista pártelit választja ki az utódot, akit a kongresszus formálisan jóváhagy, az irányított orosz demokráciában Vlagyimir Putyinnak gyakorlatilag nincs valós ellenfele, az Egyesült Államokban pedig „show-szeru’, előválasztásokkal tarkított hosszú folyamat eredményeként választják meg az ország első emberét. A világ vezető hatalmának elnökére négyévente voksolnak - bárki indulhat, aki az USA-ban született, legalább 14 éve ott él és elmúlt 35 esztendős. A győztes végül a két nagy párt jelöltje közül kerül ki. Elektort voksok Az amerikaiak közvedenül választanak elnököt, ám összevetve a szintén közveden szlovákiai voksolással, van pár nagyon lényeges különbség. Az egyik, hogy tagállamonként tartják a szavazást - még ha egy időben is -, a másik pedig a többségi választási rendszer. Az amerikaiak formálisan elektorokat (küldötteket) választanak, akik az ő nevükben szavaznak az USA elnökére. Az 538 tagot számláló Elektori Kollégiumban az államok a lakosság számának megfelelően vannak képviselve. Mivel minden állam legalább három küldöttet delegál, a kisebb államok „kompenzálása” miatt az elosztás némileg torzít: Kaliforniában vagy Texasban kb. 700-700 ezer választót képvisel egy elektor, míg a legkisebbekben (pl. Washington főváros vagy Alaszka) csak 200- 200 ezret - a medián 500 ezer körüli. A részben aránytalan elosztás viszont relatíve pártsemleges: a legnagyobbak és a legkisebbek között egyaránt találhatók republikánus és demokrata régiók. Az elektori szavazás még nem lenne jelentős különbség, ez gyakorlatilag formális, közbeiktatott aktus. Ennél sokkal fontosabb, hogy az amerikai - akárcsak az angolszász rendszerek általában - többségi elvű, vagyis a győztes mindent visz. így teljesen mindegy, hogy egy jelölt 51 vagy 80 százalékkal nyer egy államban, az összes ottani elektori szavazatot besöpri. Sőt, az is mindegy, hogy országosan milyen az eredmény - 2000-ben hiába szerzett a demokrata A1 Gore 50,99 millió voksot, 50,46 millió szavazattal George W. Bush lett az elnök (271 vs. 266 elektori szavazat). Torzító különbségek A többségi rendszer érdekessége, hogy felnagyítja a különbségeket. Négy éve Barack Obama simán győzött (elektori voksok: 332 vs. 206), ám ha csak a leadott szavazatokat néznénk, szoros volt a verseny: az újrázó elnök a voksok 51,1%-át, míg republikánus kihívója 47,2%-ot szerzett. Ösz- szehasonlításként: két éve nálunk az elnökválasztás 2. fordulójában Andrej Kiska 59,4%-kal győzött Robert Fico ellen. 1984-ben szinte pontosan ugyanilyen országos aránnyal (58,8%) nyert Ronald Reagan is: ő akkor 50-ből 49 államban győzött, 525 elektori szavazatot szerezve (ellenfele 13-at). A többségi választási rendszer és az államonkénti voksolás együttesen eredményezi azt a specifikus helyzetet, hogy az USA egyes államaiban teljesen más intenzitású kampány zajlik. Az északnyugati Hahóban hagyományosan jobbra szavaznak a polgárok, ott a helyi médiában szinte nincsenek elnök- választási hirdetések, míg a szomszédos Nevadában óriási pénzeket költenek el a jelöltek - mert nem lefutott a meccs. Itthoni példánknál maradva: ha nálunk is hasonló rendszer lenne, és a járások küldenének elnökváHOGYAN SZAVAZTAK AZ AMERIKAIAK 2012-BEN? nr 51% 47% m OBAMA 51% 45% 55% 39% 93% 71% 60% 52% 47% 44% 60% 46% 44% 86% 17% összesen (2012) férfi (47%) nő (53%) fehér (72%) fekete (13%) hispán (10%) 18-29 éves (19%) 30-44 éves (27%) 45-64 éves (38%) 50 000 $ alatti éves bevétel (41%) 50-90 000 $ közötti bevétel (31%) 90 000 $ feletti bevétel (28%) liberális (25%) konzervatív (35%) ROMNEY 47% 52% 45% 59% 6% 27% 37% 45% 51% 56% 38% 52% 54% 11% 82% Megj.: a megjelölés mögött zárójelben a csoport társadalmon belüli százalékos aránya. • arras: Washington Post, cnn lasztó delegáltakat - a többségi elv alapján -, akkor a Komáromi vagy a Dunaszerdahelyi járásban 2014-ben valószínűleg alig hirdettek volna a szlovák jelöltek, főleg Robert Fico. Viszont, egy ilyen rendszerben a magyar jelöltnek sem érte volna meg teleplakátolni az említett magyar többségű járásokat, mivel itt biztos lett volna a győzelme: ehelyett a „billegő”, szlovák-magyar járásokra (pl. a Galántai vagy az Érsekújvárt) koncentrált volna. És itt az is teljesen mindegy, milyen részvételnél éri el a sikert, a lényeg, hogy hozza a régió legtöbb voksát. Az amerikai rendszer tehát teljesen más kampánylogikát eredményez, mint az európai. Győzz a csatatéren! A két párt hagyományosan különböző társadalmi csoportokat szólít meg, ebből következően vannak tagállamok, amelyek többségében a republikánusokra, míg máshol zömében a demokratákra szavaznak. Ezekre az államokra felesleges energiát pocsékolniuk a jelölteknek. Ahhoz, hogy „átszíneződjenek”, földindulásszerű, korszakos győzelemre van szükség - ilyenre legutóbb a már említett 1984-ben került sor utoljára. Az államok többsége egyébként ebbe a kategóriába tartozik: kis túlzással, ha az egyik párt Mickey egeret indítaná, a hagyományosan felé húzó vidéken akkor is ő győzne. A verseny így az úgynevezett csatatérállamokra vagy billegő államokra szűkül - ezek azok a társadalmilag heterogén régiók, amelyekben mindkét jelölt eséllyel indul. A győzelmi recept egyszerű: nyerj meg minél több csatateret! Az utóbbi évtizedekben állandósult, hogy mely államok billegők (térképünkön lila színnel). Emellett specifikus okokból minden választás során ad hoc csatatérré válik még néhány helyszín - például azért, mert az egyik elnök- vagy alelnökjelölt az adott tagállamból származik. A térkép alapján úgy tűnhet, a republikánus jelölt előnyben van, ám a népesebb tengerparti államok jellemzően a demokratákhoz húznak. A friss felmérések alapján Hillary Clinton 226 elektori szavazatban lehet biztos, míg Donald Trumpnak csak 180 biztos republikánus küldötte van - a győzelemhez legalább 270 elektor voksára van szükség. Hagyományosan a legnagyobb csatatérállam Florida a maga 29 elektori helyével - 2000-ben itt dőlt el a rendkívül szoros Bush-Gore csata. De miért lesz billegő egy állam? Vagy azért, mert a tagállam szociológiai értelemben nagyon kevert, vagy azért, mert a régión keresz- tüífut egy társadalmi választóvonal (szlovákiai példánál maradva ez olyan, mintha egy járást a szlovákmagyar etnikai határ szelne ketté). Florida példáján bemutatva: a fehérek - elsősorban a nyugdíjas éveikre ide költöző jómódú északiak - általában a republikánus jelöltre voksolnak, míg a bevándorlás által is táplált erős helyi hispán közösség tagjai javarészt a demokratákat támogatják. Mivel Florida viszonylag kevert, az utóbbi két-három évtizedben egyik társadalmi réteg sem md jelentős fölénybe kerülni. Ki kire szavaz? Ezzel lassan el is érünk ahhoz a kérdéshez, hogy ki kire szavaz és miért. És egyáltalán: miért számítanak egyes államok stabilan republikánusnak, míg mások hagyományosan demokratának? Elvileg ugyebár a választók a jelöltek programja, ígéretei, tapasztalatai és hitelessége alapján döntik el, hová húzzák be a ikszet, ám a valóságban ez sokkal bonyolultabb, illetve bizonyos értelemben egyszerűbb. A hagyományos pártoknak gondosan kiépített profiljuk van, a szavazók pedig jórészt ezzel azonosulnak, sokszor függetlenül a konkrét jelölttől. A republikánusok és a demokraták a 19. század dereka óta váltják egymást a hatalmon, ez idő alatt értelemszerűen módosult mindkét formáció tábora. Egy példa: a rabszolgák felszabadítását zászlajára tűző Abraham Lincoln republikánus volt, ám a 20. század első1 felében már a demokratáknak sikerült megszerezniük a feketék szavazatának többségét - az utóbbi 20-30 évben pedig az afroamerikaiak 90%-a már a demokrata jelöltekre voksol. Nagy általánosságban elmondható, hogy az Egyesült Államokban a Republikánus Párt a jobboldali, konzervatív formáció, míg a Demokrata Párt a baloldali, liberális választókat szólítja meg. Gazdasági kérdésekben a republikánusok a kis államban hisznek - általában csökkentik az adókat és ezzel a szociális kiadásokat is -, míg a demokraták nagyobb közteherviselést és magasabb állami kiadásokat terveznek A republikánusok harcolnak az abortusz eltörléséért, míg a demokraták a melegházasságokért. Fekete-fehér világ Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, a Republikánus Párt a fogyó többség, míg a Demokrata
