Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-05 / 257. szám, szombat
SZALON ■ 2016. NOVEMBER 5. www.ujszo.com H HOL DŐL EL AZ ELNÖKVÁLASZTÁS? republikánus többség demokrata többség A csatatérállamokra A jelöltek támogatottsága megyei szinten (2008) Párt a növekvő kisebbségek pártja. A tipikus republikánus szavazó fehér, középosztálybeli, rendezett családi életű, vallásos. A demokraták tábora ennél sokszínűbb. Egyrészt besöprik a feketék és a spanyolul beszélők voksait, általában rájuk szavaznak az ateisták is. A vagyoni és a végzettségi eloszlás tekintetében viszont egy U alakú görbét lehetne felrajzolni: a szegények között abszolút többségben vannak a demokraták, ám a legvagyonosabbak szavazatainak jelentős részét is megszerzik. Aki „középen” van, az jórészt republikánus. Ehhez hasonlóan az alapfokú végzettséggel rendelkezők főleg a demokratákra szavaznak, ám minél több titulusa van valakinek (ergo PhD. vagy ennél magasabb akadémiai fokozattal bír), annál nagyobb a valószínűsége, hogy nekik húzza be az ikszet. Utóbbi specifikum a demokraták arculatából ered: a feketéket, a bevándorlókat, a szegényeket, a nőket szociális programjukkal próbálják megszólítani, míg a jól szituált nagyvárosi kozmopolita réteget a kulturális-etikai kérdésekben képviselt liberális értékrenddel. A választói bázis összetételét ugyanakkor az egyes szociális csoportok közötti átfedések is magyarázzák, erősítik: például a feketék, a bevándorlók vagy a gyermeküket egyedül nevelő nők többsége szociálisan hátrányos helyzetű, így nem csoda, hogy a demokratáknál felülreprezentáltak az alacsony bevételűek. Ugyanígy: a középkorúak és a vallásosak között sokkal nagyobb a házasságban élők aránya, így logikus, hogy utóbbiak többsége republikánus szavazó. A kétpártrendszer azt eredményezi, hogy a pártvezetőknek mozaikszerű programmal úgynevezett választói koalíciókat kell kreálniuk a hosszú távú sikerért. Vagyis olyan elvek mentén politizálni,’ hogy a különböző nagy, részben átfedésben lévő választói csoportokat minél inkább magukhoz tudják láncolni, úgy, hogy amit az egyik csoportnak kínálnak, az ne irritálja egy másik nagy társadalmi csoportot, amelyet más típusú koncentrálnak A 2004-es elnökválasztás előtti négy hétben hol milyen gyakran jártak a jelöltek (kezek), és mennyi pénzt költöttek el hirdetésekre (dollárjelek). ajánlattal fognak meg. Emellett cél az extrém, a többséget taszító megoldások lemetszése. Igaz, utóbbi jelenséggel egyre nehezebben tud mit kezdeni a két pártelit. Kinek dolgozik az idő? Szociológiai közhely, hogy Amerika a népek olvasztótégelye, a társadalom összetétele a bevándorlás és az egyes csoportok különböző demográfiai mutatói miatt állandóan változik. Ez hatással van a választásokra is: az utóbbi 10-15 évben trendszerűen csökken a republikánus tábor, mivel az Egyesült Államok egyre kevésbé fehér (odaát a latin-amerikaiakat nem számítják statisztikailag fehérnek, „hispánként” vagy „latinóként” külön etnikai kategóriát alkotnak). Ha nem változik a két párt programja, akkor az idő a demokratáknak dolgozik. A jövő záloga mindkét párt számára az egyre nagyobb tempóban növekvő spanyol ajkú közösség lehet — kétharmaduk hagyományosan a demokratákra szavaz. George W. Bush a 2000-es évek . elején egy nagy állampolgársági reformmal az ő körükben akart republikánus áttörést elérni, ám tervét a törvényhozásban párttársai buktatták meg. A nyitás az utóbbi években is felemás jelleget öltött: míg az esélyes konzervatív elnökjelöltek között hispán származásúak is felbukkantak (Marco Rubio, Ted Cruz), jelöltjük, Donald Trump kemény antimigrációs kampányt folytat (ami gyakorlatilag a spanyol ajkú mexikóiak és dél-amerikaiak bevándorlása ellen szól). Az idei választási kampány alapján viszont jelentősebb átrendeződés is elképzelhető. Míg a republikánus jelöltek hagyományosan piacpárti, adócsökkentést ígérő és a szabadkereskedelmi egyezségeket segítő programmal futottak, Donald Trump a kampányban a lecsúszó fehér középosztályt megszólítandó antiglobalista húrokat penget. A vele szemben álló Hillary Clinton pedig pénzügyi támogatói és a washingtoni magas polidkában való beágyazódottsága miatt sokak szemében a Wall Street jelöltjének tűnik, miközben korábban pont a republikánus jelölteket szokták a pénzügyi héják embereiként feltüntetni. Elemzők egy része azt sem tartja kizártnak, hogy a Trump-jelenség egyik következménye a Republikánus Párt széthullása lehet, miközben a szocialista (amerikai szemmel nézve szélsőbalos nézeteket valló) Bernie Sanders relatív sikere a Demokrata Párt egységét ingathatja meg. Parlamenti helyek Az elnökválasztással egy időben az Egyesült Államokban egy másik fontos vokscsata is lezajlik: újraválasztják a Kongresszus képviselőházát, valamint a felsőház, a Szenátus harmada is lecserélődik. Az elnökválasztás beárnyékolja a két, szintén országos eseményt, ám mindkettőnek komoly jelentősége van. Az USA elnöke a végrehajtó hatalom fejeként (kvázi egy európai miniszterelnök és államfő egy személyben) jelentős hatalommal bír, ám ha nem pártja adja a Kongresszusban a többséget, akkor rendszerszintű változtatásokat nem tud végrehajtani. Barack Obama például republikánus vezetésű parlamentben nem tudta volna átvinni egészségügyi reformját. Sőt, még az éves költségvetés megszavazása, az adósságplafon kitolása is akadályokba ütközött. A képviselőház mind a 435 tag- ^ ját kétévente újraválasztják, itt az utóbbi hat évben jobboldali többség volt - és az előrejelzések szerint ez is maradhat. A száztagú Szenátusban két éve van republikánus többség, amely most komoly veszélybe került. A most távozó szenátorok kétharmada ugyanis republikánus (őket 2010-ben választották meg - a szenátorok mandátuma hatéves), ha 3-4 helyen a demokraták javítanak és közben megtartják korábbi pozícióikat, akkor egyenlíteni tudnak. A képviselőházi választásokra az elnökválasztás is rányomja bélyegét: egy erős államfőjelölt húzza a képviselőjelölteket, egy megosztó induló taszítja. Jövő kedden az is kiderül, milyen törvényhozói hátországgal vág neki négyéves ciklusának az Egyesült Államok új elnöke. Mózes Szabolcs
