Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-05 / 257. szám, szombat
14 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2016. NOVEMBER 5. www.ujszo.com Örökösök tagja, a szeretet örököse Kudlik Júlia négy évtizedes újságírói, bemondói, műsorvezetői munkájával érdemelte ki a nézők bizalmát és a Magyar Televízió Örökös Tagja címet. Noha a tévézéstől visszavonult, tisztelői Szvorák Katalin előadóművésszel rendezett közös fellépésein találkozhatnak vele. A Kossuth Zsuzsa Gimnázium diákelőadásán láttam először a Királyasszony lovagja női főszerepében és Euripidész Alkésztiszének címszerepében. Színészi ambíciói itt megszakadtak? Valóban voltak színészi terveim, el is mentem a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijére, és a harmadik rostán búcsúztam álmaimtól. Nem hagytam annyiban, újra megpróbáltam, s felvettek. Ám akkor már én nem akartam színész lenni. Ráadásul elkezdtem a televízióban dolgozni. Utána többször hívtak a filmgyárba próbafelvételre, s nem hívtak vissza, így igazolva láttam döntésemet. Egy hasznom volt a felvételből. Akik a harmadik rostán estek ki, azoknak a papírjait az úgynevezett rokon szakmákhoz, a KISZ Központi Művészegyütteshez, a bábszínházhoz, a Magyar Rádióhoz is elküldték. A rádióhoz el is mentem meghallgatásra, de „az ön hangjához egy negyvenéves nőt társítana a hallgató” megjegyzéssel utasítottak el. Kárpótolta viszont a Magyar Televízió. Véledenül kerültem az intézményhez, a sikertelen felvételit követően egy rokon ajánlott be mindenes ügyelőnek az ifjúsági osztályra. Végeztem a dolgomat: szerveztem, lótottam-futottam, irányítottam a vendégeket, szervíroztam a vizet az asztalra. Az orosz nyelvleckéknél is dolgoztam, mivel a háttérstábból csak én ismertem a cirill betűket. Az Iskolatelevízió indulásánál is számítottak rám. Egy szép napon bemondó-meghallgatásra hívtak. Nem nagyon bíztam a sikeremben, de a 29 jelentkezőből egyedül engem biztattak. 1964. február 29. nevezetes nap az életemben, egy délelőtti műsorban bemondóként mutatkozhattam be a képernyőn. Kora nyárra válaszút elé kerültem: a Színművészeti Főiskolára és az ELTE bölcsészkarára is felvettek, a televízió pedig éves szerződést ajánlott ügyelői és bemondói állásra. Az egyetem és a „nyugodtabb”, képernyős állás mellett döntöttem. A 60-as évek MTV-jét átszőtte a politika. Megbízhatónak tekintették? A munkámat végeztem becsülettel, a politikával nem foglalkoztam. A családomban és a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban szinte burokban éltem. Tanáraim mindössze néhány évvel voltak idősebbek, s második otthonunkká tették az iskolát. „Mindenkitől annyit követelhetünk, amennyire képes” volt a tanítási vezérelv, s észre sem vettük, hogy ez a szint folyamatosan emelkedik. E védett környezetből kerültem a tévéhez, s olyan szerencsém volt, hogy mindig a munkámra tudtam figyelni: a jól megoldott megbízást már a másik követte. Soha nem talpaltam, engem találtak meg a feladatok. A ranglétra fokain nagyon sokat tanultam; olyan művészeket, mint Mezei Mária, Kiss Manyi, Honthy Hanna láthattam a stúdióban, s mindenkitől ellestem valamit. A televíziózás aranykorában Kudlik Juha is egyre ismertebbé vvált. Ez nem ment a kollegialitás rovására? A sikeres adás előfeltétele az összetartás volt, így mindenki maximálisan koncentrált a feladatára. Ne feledjük, ekkor még egy tévé volt, és az élő adás dominált. Az egész televíziózást egy szüléshez hasonlíthatom, sokan bábáskodnak a műsor felett, ha valaki hibázik, oda a csoda. Nagyon kevesen voltunk, és tengernyi feladaton osztoztunk. Mindenki mindenkinek segített, s ha valaki beteg lett, csak a másikra számíthatott. Ez az összetartó légkör a második program beinduw Közeli képben nem lehet hazudni, a néző rögtön meglátja a szememen. lása után még jobban erősödött. A fiatalabbak gyakran bejöttek a stúdióba, és figyelték, hogyan is csinálom; a példa erejével tudtunk rájuk hatni. Az élő adásnak azért voltak buktatói is? Sokáig csak a férfi bemondók szerepelhettek a Híradóban. Később ez is változott, s a hölgyek is szót kaptak Számos emlékezetes történet borzolta a kedélyünket. Volt, hogy egy központi bizottsági közleményt kellett megosztani a nézőkkel. A pontos szöveget a pártközpontból telexen kaptuk, ami olvashatatlan volt, át kellett gépelni, s egyben rövidíteni. A newsroomba folyamatosan érkeztek a papírok, s volt olyan eset, hogy az utolsó három sort olvastam, s még hiányzott a folytatás. Blattoltunk, s a felkészültségünket mutatta, hogy a lehetetlen feladatot is hibátlanul oldottuk meg. Egy ország várta türelmetlenül a Delta vasárnapi adását. A korszakalkotó elektronikus zene, a jégmezőn trappoló felfedezők és a kitörő vulkán látványa beivódott a nézők emlékezetébe. A Delta műsor új szín volt az életemben: ugyan bemondói munkának számított, de már a műsorvezetés korlátáit is feszegette. Az összekötőszöveget mindig megtanultam, így jobban éreztem a kapcsolatot a közönséggel. Ráadásul soha semmit nem ejtettem ki a számon, amit nem értettem. Közeli képben nem lehet hazudni, a néző rögtön meglátja a szememen, ha nem vagyok otthon a témában. Soha nem szégyelltem kérdezni, s ezt kollégáim méltányolták. így alapos ismereteket szereztem a lézersugárról, és a csillagvizsgálóban is gyakori vendég voltam. Már jó ideje ment a műsor, amikor egy főnök kitalálta, hogy hitelesebb, ha egy műszaki végzettségű valaki vezeti a Deltát. Nem hagytam any- nyiban, jelentkeztem a műegyetem általános mérnöki karára. Elveimen buktak meg új ambícióim, mivel marxizmus-leninizmusból újra kellett volna vizsgáznom. Később a könnyű műfajban is megmérettetett, a Táncdalfesztiválon Ősz Ferenc humoristával lépett fel. Az akkori „nagy bemondógeneráció”: Varga József, Takács Mari, Tamási Eszter és Lénárd Judit a stabil, íróasztalhoz kötött bemondói munkát képviselték. Talán koromnál fogva én léphettem ki e szerepkörből. Egyszer kitaláltam, hogy miért ne leheme a műsort fotelból vezetni; ötletem nagy vitákat kavart. Az 1967-es táncdalfesztivál elődöntőjében léphettem ki a színpadra, ekkor tűnt fel Kovács Józsi a „Jöjj vissza hozzám” című dalával. Négy évre rá Ősz Ferenccel vezethettem két éven keresztül a népszerű könnyűzenei seregszemlét. A kiváló humorista szinte a számra írta a szöveget, élmény volt vele dolgozni. Ferenc egyben tesztelte is a leírtakat, amin el sem mosolyod- tam, azt egyből javította. Volt, hogy az előadás előtt egy órával vehettem csak kézbe a végső változatot. A rémülettől mindent megjegyez az ember, így fejből, papír nélkül
