Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-22 / 246. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2016. OKTOBER 22. INTERJÚ 15 A csatai kisfiú négyéves kora óta színész akart lenni, s teljesült a vágya. A ráruházott színdok menni. Ha van egy próbafolyamat, és nem tudom magamévá tenni a szerepet, abba nagyon össze tudok törni. Nem tudom, hogy ez túlzott megfelelési kényszer vagy megfelelési vágy-e, de egy-két szerepben megjárom a poklokat. Ami pedig nem rossz, mert lentről csak fölfelé mehet az ember. padi kihívásokkal is elégedett - bár saját magával van néha baja a nagy filmes kihívásra még vár. Egy pici emberke viszont mindenért kárpótolta: az idén Ferenczy Anna-díjjal kitüntetett, 32 éves Szabó Viktornak a nyáron érkezett kis jövevény óriási boldogságot hozott. Marcika egy csoda. M ég februárban kezdtetek próbálni Arthur Miller egyik legismertebb darabját, Az ügynök halálát. A bemutató nyárelőn betegség miatt elmaradt, szeptember 16- án láthatta a Komáromi Jókai Színház közönsége Forgács Péter rendezésében. Te a fiatalabb fiút, Happyt alakítottad. Úgy érzem, az előadás jó kis utazás volt mindenki részére. Eleinte nehéz volt, mert nekem a stilizált dolgok nem nagyon mennek, nehéz rákapni az ízükre. A díszlet is elég elvont volt, ami nem könnyítette meg a helyzetet, de ahogy mentünk fokozatosan előre, s minél jobban beleástuk magunkat, annál jobban rákapott mindenki az ízére. Akkor sikerül jobban azonosulni a szereppel, ha nagyon vágysz rá? Előfordult, hogy később kiderült, nem is annyira kedves a szívednek? Hú, nem is tudom... Volt olyan, hogy nagyon vágytam egy szerepre, s azt megkapva nagy küzdés volt, mert elvárásaim vannak saját magammal szemben. Ha jól ismeri az ember a darabot, van egy kép a fejében, ettől nehéz megszabadulni, legalábbis ez az én tapasztalatom. Amikor a rendező valami mást kér, mint ami az én fejemben volt, először el kell ezt felejtenem, és utána rá lehet kapcsolódni a rendező instrukcióira. Ha ott rákap az ember, az nagyon jó érzés. Próbálom elkerülni azt, hogy szerepálmaim legyenek - persze így is vannak, minden színésznek vannak —, nem kellene görcsösen ragaszkodni valamihez, mert ha nem kapom meg, az csalódás lehet. Tudsz nagyon csalódott lenni? Természetesen! Néha tönkre is tuEz nyilván mindenkivel megesik, aki igényes. Aki nem az, nem is tud csalódni. Lehetséges. Mindenből a maximumot próbálom kihozni, persze, ezzel nem jár az, hogy mindig sikerül. De szeretem megjárni a poklot. Mi segít a pokoljárásnál, hogy végül mégis feljuss a mennybe? Hát, ha nem is a mennybe, de legalább a Földre. Nem tudom, mi szokott segíteni... talán az, hogy próbálom még jobban, még körültekintőbben átélni az egészet. Jön egy szabadságétzet, ami azt váltja ki, hogy sokkal lazábban kezdek el próbálni. Feloldódik a görcs, soha nem tudom pontosan, mi miatt, lehet, hogy egy jelmez vagy a partner egy pillantása váltja ki, s ez nagyon jó érzés. Az életben hogy vagy a csalódásokkal? Hamar oldódsz, vagy sokkal nehezebben? Az életben nehezebb túltenni magam a csalódásokon. A színház ezért is jó terápia, a színpadon oldottabb vagyok. Ott jobban meg tudok szabadulni a gádásaimtól, a kis démonoktól, ott levetkőzhetek. A magánéletben nehezebben oldom a problémáimat, ha ott ér valamilyen csalódás, sokkal több ideig tart abból kievickélni. Több színésztől hallottam, mindegy, hogy valaki a magánéletben milyen, a színpadon kiélheti magát. Van, akinek ez segít, hogy révbe jusson, megnyugodjon. Ha a színpadon a szerepen belül vagy akár a szereppel kapcsolatban csalódás ér, akkor ott tovább van írva a történet. A magánéletben az a nehéz, hogy mindenkinek saját magának vagy valakinek a segítségével kell megoldania a gondokat, s nem egy konkrét szöveg szerint. Az élet teljesen másképp működik ebből a szempontból: nem előre megírt dogmák vagy paragrafusok szerint kell kijönnünk a problémákból, sok a választási lehetőség. Jobb ember lehet valaki azáltal, hogy beleadja magát a szerepbe, s ezért cserébe kap is valamit? Jó kérdés... Tulajdonképpen igen, de ezen még annyira nem gondolkoztam el. De szerintem igen: a szerep nagyon sokat ad az embernek Ha nem is mindenben, de emlékezetében elraktározódik, és az életben tudja esedeg használni azokat a tapasztalatokat, amelyeket a szerep ad neki. Én a színészetet úgy élem meg, hogy nagyon jó pszichoterápia. Ha valami gondom van, belemenekülök a szerepembe, s ezáltal lehet, hogy a magánéletemben is meg tudok oldani sok mindent. A szerep sok érzést ad, amelyből tudunk táplálkozni. Úgy érzed, hogy elégedett lehetsz az elmúlt öt év kihívásaival? Akkor beszélgettünk utoljára. Az az igazság, hogy soha nem vaSzabó Viktor a Börtönkarrierben gyök elégedett, eléggé önmarcangoló emberke vagyok A megbízatásokkal és a rám ruházott szerepekkel nem lehet semmi bajom, elégedett vagyok, viszont van egy-két alakítás, amelyekből nem hoztam ki a maximumot. Tudom, hogy hol rontottam el, de az a szörnyű, hogy most jövök rá: a három évvel ezelőtti szerepnél ezt vagy azt nem így kellett volna. így utólag okos vagyok. De ettől függetlenül elégedett vagyok az utolsó évaddal. Azt mondod, megtörténik, hogy három év múlva döbbensz rá, nem így kellett volna. Gondolom, azért mindjárt az előadások után is analizálsz, de el kell telnie egy időnek, meg kell érnie a dolgoknak, amíg rádöbbensz, hogy is kellett volna. Előfordul, hogy este lefekszem, elkezdek gondolkodni, s akkor hirtelen beugrik, hogy ezt nem így kellett volna. De ez nyilván azért is van, mert időközben tapasztalatokat gyűjtök, meg másképp is nyúlok egy-két szerephez. Abban az időben azt hittem, hogy az úgy jó, viszont visszanézve valami talán elsiklott. Nem jó, ha az ember fejében az ágyban röpködnek a gondolatok, mert aztán nem tud elaludni. Nem is szoktam elaludni, éjjel háromkor, fél négykor alszom el, fontos, hanem az, hogy ott van az a kis csöppség. Annyi energiát tud adni, hogy az hiheteden. Nagy boldogságot hozott. A gyerek a világ legnagyobb boldogsága. Es csodája. Ha megsimítja az arcodat, hozzád ér, rád néz, minden gond elszáll. Teljesen. Marci ugyan még nagyon pici, de tudom, hogy ez a kisember tőlem meg a feleségemtől függ, még annyira magateheteden. De a szeme olyan szeretet« vált ki, hogy majdnem elsírom magam, ha ránézek. Egy csoda. Annak idején azt mondtad, azt tanultad, hogy merj próbálkozni, ha felsülsz, az se gond, majd összejön. A gyerek kapcsán is felmerül valami ilyesmi, vagy ez inkább a színházra, a munkádra jellemző? Igazából az ember a saját gyerekéhez még nagyobb felelőséggel viszonyul, mint a munkájához. Folyton ott van a fejében, nehogy valamit rosszul tegyen. Egyébként meg merek vele mindent csinálni, felemelni, megölelni. A színpadon meg tényleg: az ember merjen próbálni. Természetesen mindig adódnak olyan dolgok, amelyek kicsit leblokkolnak, de ezeken túl kell lépni. Megesik, hogy a gyerek mellett is leblokkolok, rosszul pelenká- zom be, vagy éjjel felébredek, és a gyereksírás miatt kissé ideges vagyok, de a másik pillanatban meg mardos a lelkiismeret, s mondom Marcinak, hogy apa hülye volt, ne haragudj rám. Mondod, hogy pelenkázót, éjjel kelsz a kicsihez. Ezek szerint apaként mindent tudsz? Persze! A fürdetés, az közös, kivéve, ha előadás van vagy próbálok, de mivel Marcika nyáron született, két hónapig mindent közösen csináltunk. A feleségem is fáradt, sokszor mondom neki, hogy etesd meg, s aludj, én majd átteszem. A feleséged szakmabeli? Nem, semmi köze a szakmához. Ez jó. (Fotó: Szabó Viktor archívuma) aztán tudnék szundizni délig is, ha nem lenne másnap munka. És most, hogy megvan a kisbaba, már nem is lehet nagyon szundikálni. Mennyi idős? Marci július 17-én született. Most miatta nem alszunk olyan sokat. Mennyire változtatta meg a jövetele az életeteket? Fenekestül felforgatta, abszolút ő a főnök Mindenben hozzá igazodunk, a feleségemmel együtt mind a ketten kivesszük a részünket a gyereknevelésből. Nincs az, hogy apa alszik, anya meg foglalkozik a gyerekkel. Néha nagyon-nagyon fárasztó, de közben meg nem ez a Öt éve forgattad a Szél ellen című filmet. Azóta nem jött filmes ajánlat? Várod a nagy filmes lehetőséget? Tulajdonképpen igen. Ostobaság lenne azt mondani, hogy nem. Martin Huba professzor, aki az egyetemen osztályfőnököm volt, is mondogatja, hogy ha valaki nevet szerez magának, az jó, de figyelni kell, hogy aztán ne ragadja el a ló. Igen, várom a filmes kihívást, természetes az a vágy, hogy ismertté váljon az ember, nemcsak az országon belül, de akár határokon kívül is. Azóta nem én el felkérés, volt egyszer egy sorozat, de azt visz- szamondtam, s komolyabb ajánlat nem volt. Tudsz még álmodozni? Vagy túl racionális lett a világunk? Az igényességgel nekem nagyon nagy bajom van a mai világban, az emberek túl gyorsak, nem köti le őket a könyv, a kultúra, elég nekik egy reklám vagy gyorsbemutató. Az álmodozásról viszont soha nem vagyok hajlandó lemondani, bár racionális embernek tartom magam, imádok álmodozni. Urbán Klára Szeretem megjárni a poklot
