Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-11 / 236. szám, kedd
2 I KÖZÉLET 2016. október 11.1 www.ujszo.com újra indul, de legyőzhető Kotleba IBOS EMESE Pozsony. Marian Kotleba jövőre ismét ringbe száll a Besztercebánya megye megyefőnöki posztjáért. Elemzők szerint jó esélye van arra, hogy újraválasztják, de ha magas lesz a részvétel, legyőzhető. Marian Kotlebának, a Mi Szlovákiánk Néppárt elnökének a 2013- as megyei választások hozták meg az áttörést. Sikere az első és a második fordulóban is meglepte a közvéleményt. Az első körben 21,3%-kal lett második, megyei képviselő-jelöltként pedig a legtöbb, 8678 szavazatot kapott. A második körben lekörözte Vladimír Maňkát, a Smer megyefőnökét és EP-képviselőjét, Kotleba a vok- sok 55,53 százalékát szerezte meg, több mint 71 ezren szavaztak rá. A márciusi parlamenti választásokon elért eredménye újabb meglepetést okozott: több mint 156 ezer szavazattal 14 kollégájával a parlamentbe is bemasírozott. Bár hivatalosan csak később jelentik be, Marian Kotleba jövő ősszel is ringbe száll a megyefőnöki posztért Besztercebánya megyében. A második forduló Grigorij Mesežnikov politológus szerint van rá esély, hogy Kotleba megvédje megyefönöki posztját, „a demokratikus pártok együttműköLAJOS. P. JÁNOS A roma fiatalok képzésével lenne csökkenthető a munkanélküliség a fiatal romák körében, ugyanakkor a faji alapú diszkrimináció is nehezíti számukra a munkavállalást. Pozsony. Becslések szerint a munkanélküliek fele roma származású, véli Ján Richter szociális ügyi miniszter. A tárcavezető szerint ennek egyik oka az alacsony képzettségi szint. „Nagyon sokan az alapiskolát sem fejezték be” - maDEMECS PÉTER Nem hozza nyilvánosságra a Michal Kováč volt köztársasági elnök állami temetésére érkező hazai vendégek névsorát az elnöki palota. A gyászszertartás miatt forgalmi korlátozásokra kell számítani a belvárosban, a Szlovák Pedagógusok Kezdemónye- zése (ISU) jelezte, a temetós miatt erre a hétre felfüggesztik a sztrájkot. Pozsony. Mára elkészülhet a csütörtöki állami temetésre érkező vendégek névsora, az elnöki palota viszont minden bizonnyal csak a kulidén a parlamentbe is bejutott dése a második fordulóban lesz kulcsfontosságú” - magyarázza a politológus. Az Állítsuk meg a fasizmust civil kezdeményezés hetekkel korábban összefogásra, egy közös jelölt indítására szólította fel a pártokat. Mesežnikov szerint a javaslat nem rossz, de az első körben több jelölt lesz, mert néhány párt ki akarja aknázni képességeit. „Ha előre tisztázzák, hogy a második körben egymást támogatják, akkor Kotleba esélye a győzelemre jóval szerényebb lesz” — állítja Mesežnikov. Martin Slosiarik szociológus szerint egy erős kihívó kiütheti a nyeregből gyarázta Richter. A magas munka- nélküliség másik oka a romák körében a diszkrimináció. „Az elemzések azt mutatják, hogy az azonos képzettségi szintű, azonos életpályával rendelkező romáknak 50 százalékkal kevesebb esélyük van az elhelyezkedésre, mint a többségi munkakeresőknek” - állítja Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter. Szerinte a szlovákiai diszkriminációellenes törvény jó, a gondot a társadalmi légkör okozza: egyre gyakrabban kerülnek a középpontba a gyűlöletkeltő megnyilvánulások. Ä miniszter szerint előkészítés alatt áll a büntető törvénykönyv módosítása, amely sziföldi vendégek nevét teszi közzé. „A temetésre nem küldünk meghívókat, csupán értesítéseket annak alapján, kit akarnak a gyászszertartáson látni a hozzátartozók. Utána felvesszük a kapcsolatot az érintettekkel, hogy tisztázzuk a logisztikai kérdéseket és azt, ki mikor érkezik és távozik” - mondta tegnap lapunknak Roman Krpelan, Andrej Kiska államfő szóvivője. A hazai vendégek névsora már nagyjából elkészült, ám a szóvivő szerint nem teszik közzé. „A külföldi vendégek nevétvalószínűlegközöljük, de csak azután, ha biztosra vehetjük az érkezésüket” - fűzte hozzá Krpelan. Igazolta, hogy a névsor összeállításánál Kováé családjának a véleménye a döntő, így szinte biztosra vehető, hogy a gyászszertartáson nem Kotlebát, a sok jelölt viszont az ő esé- lyeitjavíthatja. A részvétel a fontos Kotlebát komolyan kell venni, noha a 2013-as választási ígéreteiből gyakorlatilag semmit nem teljesített. Akkor ezreknek ígért új munkahelyet a szövetkezetek és az állattenyésztés újraindításával. A polgárokat bérlakásokkal és a közbiztonság javításával kecsegtette. Ehelyett a megyei hivatalt gyakorlatilag a Mi Szlovákiánk Néppárt központjává alakította át, az alkalmazottakat a párt tagjaira cserélte le. Két testvérét és egy ideig a fegorúbban büntetné a diszkriminációt és a faji alapú erőszakot. „A büntető törvénykönyvvel ugyan nem lehet megoldani ezt a problémát, de jelezheti, hogy a társadalom hogyan reagál az intoleráns és gyűlöletkeltő megnyilvánulásokra” - magyarázta Žitňanská. Ravasz Ábel (Híd) kisebbségi kormánybiztos is az oktatás szerepét emelte ki a romák fiatalkori munkanélküliségének csökkentésében. „A roma gyerekek gyakran már az alapiskolát is hátránnyal kezdik, sokan nem ismerik a tanítási nyelvet” - magyarázta Ravasz. A romák integrációját fontosnak tartja az Európai Bizottság is. Véra jelenik meg Vladimír Meéiar volt kormányfő, Michal Kováé legnagyobb politikai ellenfele. A nyilvánosság holnap búcsúzhat el a volt államfőtől, koporsója a pozsonyi várban lesz felravatalozva déltől este hat óráig. A hivatalos gyászszertartás csütörtökön délelőtt 11 órakor kezdődik a várban, utána a gyászmenet lekíséri a volt államfő földi maradványait az elnöki palotába, ahol a szlovák himnusz és egyperces néma csend után díszsortűzzel búcsúztatják el a volt köztársasági elnököt. A koporsót ezt követően átviszik a pozsonyi Szent Márton- dómba, ahol gyászmisét celebrálnak, Michal Kováčot végül magántemetésen, a nyilvánosság kizárásával temetik el az András-temetőben. Az állami temetés napján forgaleségét is alkalmazta. Összesen közel 20 millió eurónyi uniós pályázatot állított le, köztük oktatási intézmények, szociális és nyugdíjasotthonok felújítását, útjavításokat és kerékpárutak építését hiúsította meg. Feketén alkalmazta egyik párttársát, amiért a megyét eltiltották az uniós források lehívásától. „Kotleba csak egy bizonyos réteget szólít meg, amely nem kéri számon ígéreteit. A regionális választások kevés embert szólítanak meg, fontos, hogy kihívói mobilizálják szavazóikat, a magas részvételi arány csökkenti Kotleba esélyeit” - állítj a Mesežnikov. Jourová igazságügyért és ifjúság- politikáért is felelős uniós biztos szerint erre a célra mintegy 1,5 milliárd eurós keret szolgál, ezt az oktatásra, a foglalkoztatás növelésére létrehozott 90 milliárd eurós alapból különítették el. „Riasztó, hogy a mintegy 90 millió európai fiatalnak mintegy 13,7 százaléka munkanélküli, és ezek jelentős részét teszik ki a roma fiatalok” - indokolta az uniós támogatást tegnap, a Pozsonyban tartott kétnapos konferencián, amelyen a fiatal romák helyzetének javítására szolgáló módszereket vitatták meg 34 ország, valamint az Európai Unió és az Európa Tanács képviselői. lomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban. „A gyászmenet, illetve a külföldi delegációk áthaladásához szükséges időre korlátozhatjuk a forgalmat Pozsony-Óvárosban, az elnöki palota és a Szent Márton-dóm környékén, valamint a repülőtér és a belváros közti útvonalon. Arra kérjük a sofőröket, hogy ne közlekedjenek az óvárosban autóval, a gyászmenet útvonalán a parkolás is tilos lesz” - tájékoztatott Tatiana Kurucová pozsonyi kerületi rendőrszóvivő. Az állami temetést 11 órától 16:30-ig a közszolgálati Szlovák Televízió élőben sugározza; az élő adás után a volt köztársasági elnök életéről készült dokumentumfilmet tűzték műsorra. Michal Kováč 86 éves korában, múlt szerdán halt meg szívelégtelenségben. Videó igazolhatja Lipšic hibáját a baleset során Pozsony. Videofelvétel került nyilvánosságra tegnap Dániel Lipšic volt parlamenti képviselő balesetéről, mely során egy 79 éves gyalogos életét vesztette. A tragédiát ipari kamera rögzítette. A felvételt a Plus 7 dní hetilap szerkesztősége kapta meg USB- kulcson, névtelen feladótól. A tragikus baleset, mely után Lipšic lemondott parlamenti képviselői mandátumáról, szeptember 19-én az esti órákban történt a pozsonyi Vajnorská utcán. A felvételen látni, ahogy a férfi nagy valószínűséggel a gyalogátkelőhelyen megy át az út másik oldalára. Lipšic a bal sávban ütötte el, tehát nem azután, hogy az útra lépett. Közvetlenül az ütközés előtt egy villamos haladt Lipšiccel szemben, illetve a bal oldali mellékútról egy autó próbált kitérni a főútra; mindez nehezíthette a kilátást a gyalogátkelőhelyre, s az sem kizárt, hogy a szembe jövő villamos fénye néhány másodpercre elvakította. Ettől függetlenül, ha mégis a gyalogátkelőhelyen történt a gázolás, az súlyosbító körülmény lesz a volt képviselő számára. A körülbelül tízperces felvételen látni, ahogy Lipšic a gázolás után azonnal megállt, tehát kicsi a valószínűsége annak, hogy gyorsan hajtott. Rögtön hívta a mentőket, és elsősegélyt is nyújtott az elgázolt férfinak. A hatóságok a nyomozás jelenlegi stádiumában nem akarják kommentálni az esetet, a felvételt a rendőrség is vizsgálja. A volt képviselőt egyelőre nem vádolták meg, a nyomozók a szakértői véleményekre várnak, amelyek minden bizonnyal azt is elárulják, milyen sebességgel hajtott az ütközés pillanatában, és pontosan hol gázolta el a férfit, (dem) RÖVIDEN Novemberben lesz Ján Slota pere Zsolna. Egy hónap múlva, november 10-re tűzte ki a Zsolnai Járásbíróság Ján Slota perét. A Szlovák Nemzeti Párt egykori elnökét azzal gyanúsítják, hogy tudatmódosító szer hatása alatt követett el balesetet. Slotát júniusban már elítélték ez ügyben, egy évre felfüggesztett hat hónapos szabadságvesztést kapott, s fél évre bevonták a jogosítványát. A járási ügyész azonban megfellebbezte a döntést, mert szigorúbb büntetést követel. Az SNS volt vezetője január 18-án Lietavská Lúčka és Porúbka között ütközött neki Porsche Cayenne típusú személygépkocsijával az előtte haladó Audi A6-nak, amelyet az előtte haladó Suzuki SX4-esnek lökött. Az Audi és a Suzuki vezetője nem volt ittas, Slota viszont elutasította az alkoholszondás és a vérvizsgálatot is. Jogosítványát a helyszínen bevonták, s a rendőrség vizsgálati fogságát is indítványozta, ám a Zsolnai Járásbíróság szabadlábra helyezte. A döntést az ügyész fellebbezését követően a Žsolnai Kerületi Bíróság is jóváhagyta. (SITA) A munkanélküliek fele roma lehet r Útlezárások Kováč temetésén