Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-08 / 234. szám, szombat

SZALON ■ 2016. OKTOBER 8. ÍI8 www.ujszo.com hólizmus. „Talán könnyebb pesszi­mistának lenni, mint optimistának és tevékenynek” - zárja le a kérdést Hahner Péter történész. Hiányzik a reális önkép Végezetül vizsgáljuk meg a kér­dést a pszichiáter szemével. Vajon mi motiválhat egy közösséget arra, hogy történelmét a kataklizmák prizmáján keresztül lássa? S mi­lyen személyiségjegyekkel rendel­kezik egy ilyen közösség? Hunčík Péter szerint a pszichiáter szakmá­jából eredően nem bocsátkozhat nemzetkarakterológiai elmélkedé­sekbe, mert figyelmének központ­jában az egyén áll. Minden közösség azonban egyé­nekből tevődik össze, ahogyan a döntéshozók is egyének, így az ő egyéni döntéseik a történelem szempontjából is meghatározó té­nyezők lehetnek. ,A pszichológia is ismeri a tragédiákhoz kötődő személyiségtípust, aki csak a ko­moly dolgoknak tulajdonít jelen­tőséget, az élet könnyedebb, min­dennapi eseményei nem tudják megszólítani” - mondja Hunčík, aki szerint jellemző, hogy az ilyen beállítottságú egyénnek önma­gával vannak problémái. Gyako­ri, hogy az ilyen személyiségnek nincs reális önképe. „Vagy kórosan alábecsüli, vagy túlbecsüli saját ké­pességeit, miközben a két állapot váltakozik, csak a reális önbecsülés marad el.” A tragédiák hangsúlyo­zásával az egyén szeretetet, meg­értést akar kiváltani, ezt azonban összekeveri a szánalommal. Ezért gyakran tapasztaljuk, hogy az ilyen típusú embernek gondja van a partnerkapcsolatokkal, s a más emberekkel való kapcsolataival is. , Az érett, kiforrott egyéniség képes humorral tekinteni az életre, s fo­gékony a könyedebb dolgok iránt is. Ellenben az, aki csak a tragédiá­kat látja hajlamos a pesszimizmus­ra s a depresszióra is.” A kérdés kapcsán Hunčík a médi­ák által közvetített üzenetek jelen­tőségére figyelmeztet. ,A modem társadalom egyik jellemzője, hogy a tömegkommunikációs eszközök segítségével a véleményformáló elit nagyon könnyen tudja befolyásolni a közgondolkodást.” Ez ugyanak­kor korrekciós lehetőséget is kínál. „Ha a véleményformálók átallnak a negatívról a pozitív üzenetekre, az nagy hatással lehet a közvélemény­re” - véli Hunčík Péter. Ebből az is következik, hogy a döntéshozók egyéni profilja, személyes beállított­sága is meghatározhatja csoportok, közösségek mentalitását. Czajlik Katalin Magyarország erre egyszer sem volt képes. Kérdés, hogy miért. „Ér­dekes kérdés, vajon Magyarország esetében miért hiányoztak azok az önvédekezési mechanizmusok, amelyek arra késztették volna az eli­teket, hogy menet közben fordítsák meg a hajót” - véli Bottoni. Mind­két világháború esetében ugyanis már előre lehetett tudni, mi lesz a végkimenetele. „1942-től Kállay Miklós miniszterelnök előtt vilá­gossá vált, hogy ez a háború elment, mert a németeknek már nincs esé­lyük megnyerni. Ennek ellenére va­lamiféle bénultság, vagy a katonai s politikai elit egy részében meglévő ragaszkodás az adott szóhoz felülír­ta a pragmatikus szempontokat.” A történész szerint kevés olyan ország van, ahol sorozatba tudnánk állíta­ni 6-7 kulcsmomentumot, amikor különböző időszakokban az éppen aktuális politikai elit képes volt meghozni a legrosszabb döntést. „Magyarország ilyen” - véli Bottoni. Függetlenül tehát attól, hogy mi, magyarok mennyire szeretünk vájkálni a múltbeli sérelmeinkben, tény, hogy van miben vájkálni. ,Ald üldözési mániában szenved, azt néha üldözik is” - jegyzi meg Bottoni, hozzátéve, hogy ez tör­vényszerűen nyomot hagy a közös­ség lelkén. „Ha folyamatosan azt látja egy társadalom, hogy 30-40 évente elvész az előző nemzedék által elvégzett munka, kialakul a közösségben valamilyen önvéde­kezési mechanizmus, ami nemcsak túlélési ösztönöket tartalmaz, ha­nem cinizmusba csap át. Ez azzal jár együtt, hogy az egyének sem mernek tervezni, új vállalkozások­ba kezdeni, optimistán tekinteni a jövőbe. Nem tudom, pontosan mikor kezdődött ez a folyamat, de az biztos, hogy a történelem az utóbbi 100 vagy 110 évben - Hajdú Tibor a magyarok politikai hiszterizáltságát, a szellemi frontok megmerevedését már az 1905— 1906-os válsághoz köti - erre taní­totta a társadalmat.” Kérdés, hogy ezzel lehet-e valamit kezdeni. Vajon megváltoztatható-e egy nemzet mentalitása, olyan ér­telemben, hogy bizonyos uralko­dó gondolkodásbeli mintákat újak váltsanak fel? A történész szerint van ilyesmire példa. .Ausztria is elveszít két világháborút, sőt, Ausztria mint állami s nemzeti en­titás teljesen újszerű képződmény. Ennek ellenére képes volt arra, hogy feldolgozza a vereségeket, s kiépítsen egy pozitív nemzetképet. Igaz, ehhez kellett rengeteg pénz, a semlegesség által megteremtett geopolitikai környezet, és egy tu­datos állami identitás- s emléke­zéspolitika, amelynek része volt az, hogy egészen a 80-as évekig nem » A középkort tartjuk aranykorunknak A budapesti Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont 2010-ben végzett felmérést arról, mely történelmi eseményeket tartja a leg­nagyobb nemzeti tragédiáknak a magyar lakosság. Az első három helyen a következő eseményeket találjuk: 1. Trianon, 2. Az 1956- os forradalom leverése, 3. Zsidóüldözés, holokauszt. Arról is megkérdezték az embereket, hogy mely eseményt, kor­szakot tartják sikeresnek. Az eredmény meglepő volt. Hat ki­emelkedőnek gondolt aranykorunk közül ugyanis öt a középkorhoz kötődik. Ötös skálán a legbüsz­kébbek a honfoglalásra (4,5) és Hunyadi Mátyás uralkodására (4,4) voltak a megkérdezettek. Ezt követi a tatárjárás utáni újjáépítés, a kö­zépkori magyar királyság, valamint az erdélyi fejedelemség (valameny- nyi 4-es átlag). Miközben az elmúlt 400 évből egyedül a reformkor volt képes bekerülni a lista élbolyába, a rangsor végét csupa 20. századi esemény dominálja. Sorrendben: 1956, a 2010-es tavaszi választá­sok, az 1989-es rendszerváltás, és végül utolsóként a Horthy-korszak. „Egyértelmű, hogy a magyar mo­dernizációról összességében dermesztőén rossz véleménnyel vagyunk, és bizony régóta éhezünk már egy újabb, közös siker­re. Erős depressziónkat jelzi az is, hogy jelenleg 3,5-szer any- nyian tartjuk a nemzetet inkább sikertelennek, mint sikeresnek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy világról és magunkról alko­tott képünket, történelemszemléletünket ma a tények gyakran kevéssé befolyásolják. Ehelyett véleményünket sokszor öncsaló mítoszok, irracionális félelmek nyomán felizzó előítéletek, po­litikai meggyőződés által torzított tévhitek formálják" - áll az intézet értékelésében, (konfiiktuskutato.hu) Ön szerint a felsorolt események közül melyik a magyar történelem három legnagyobb nemzeti tragédiája? 1. Trianoni békeszerződés (1920) 2. Az 1956-os forradalom leverése és a megtorlások 3. Zsidóüldözés, deportálás, holokauszt (1944-1945) 4. Mohácsi csata (1526) 5. A nyilasok hatalomra kerülése (1944. október) 6. A 2. magyar hadsereg pusztulása a Don kanyarban (1943) 7. Világosi fegyverletétel és a megtorlások (1849) 8. Malenkij robot, deportálások a Gulágra (1945) 9. Tanácsköztársaság (1919) 10. Muhi csata (1241) beszéltek az 1938-1945 közötti időszakról, vagy úgy állították be Ausztriát, mint a nácizmus első áldozatát.” Ez Bottoni szerint azt mutatja, hogy paradox módon néha a hazugságnak vagy a hallga­tásnak is lehet pozitívnak mond­ható társadalomformáló szerepe. Kihez is mérjük magunkat? Hahner Péter történész szerint is jel­lemző a magyarokra a nemzeti tra­gédiákra való hivatkozás. „Valóban van a köztudatban egy ilyen meg­győződés, hogy a magyarok mindig széthúztak, s nálunk rengeteg volt a (Képarchívum) • Forrás: konfliktuskutato.hu tragédia. Én azonban úgy látom, ez egy kicsit a világtörténelem hiányos ismeretére vall. Ha például megis­merkednénk Mexikó történetével, melynek a felét elcsatolták az Egye­sült Államok, vagy Lengyelország rettenetes történeteivel, amely terü­letét négyszer osztották fel, ez a kép alighanem módosulna. És akkor még nem beszéltünk a spanyol, az amerikai vagy a kínai polgárhábo­rúkról, vagy Vietnamról” - mondta Hahner Péter. A történész szerint az is jellemző, hogy ilyenkor nem a Magyaror­szághoz hasonló „kaliberű” álla­mokhoz hasonlítjuk magunkat. ,A kérdés nem úgy merül fel, hogy a lengyeleknek volt-e annyi nem­zeti tragédiájuk, mint nekünk, mert szerintem volt. Hajlamosak vagyunk magunkat a nagyha­talmakhoz vagy Nyugat-Európa nagy államaihoz hasonlítani, ami nem helyénvaló.” A kérdésre, vajon miért „ragasz­kodnak” a magyarok annyira nem­zeti tragédiáikhoz, Hahner szerint Trianonban keresendő a válasz. ,A trianoni szerződés nagyon fájó emlék egy egész nemzedék számá­ra, hiszen nagyon sokaknak fűződ­nek családi emlékeik az elcsatolt területekhez. Ráadásul, ez 1989-ig tabutéma volt Magyarországon. A Rákosi- és Kádár-korszak a szoci­alista internacionalizmus nevében nem akarta ezzel megsérteni a “test­vérnépek“ nemzeti érzelmeit, azzal viszont nem törődtek, hogy a saját honfitársaik érzéseit sértik meg.” Lehet-e változtatni a nemzet gon­dolkodásán, lehet-e negatívból pozitívvá formálni? „Mindenkép­pen lehet, s vannak erre példák is” - véli Hahner Péter. Ehhez azon­ban nyugalom, a külső beavatko­zás távoltartása és egy viszonylag hosszabb, békés és gyarapodó időszak kell. „Ha ez megváltozik, bizonyára módosul a magyarok mentalitása is pesszimistából kissé optimistábbá.” Tragédiák helyett sikeres talpraállások A történész szerint fontos szere­pet játszhat a történelemoktatás. „Lehet a magyar történelmet tra­gédiák sorozataként, de sikeres talpraállások sorozataként is bemu­tatni. A tatárjárás után néhány évti­zeddel az ország újra nagyhatalom volt, az oszmán megszállás után egy több mint százéves béke és gyara­podás időszaka következett. De si­kerként könyvelhető el az is, hogy a Rákóczi-szabadságharc bukása után sikerült egy nagyon észszerű komp­romisszumot kötni a Habsburgok­kal, amely megvédte az országot a külső konfliktusoktól, de viszony­lag szabadon hagyta belügyekben. Az 1848-49-es események után pedig olyan kiegyezés következett, amellyel sikerült elérni az 1848-ban kitűzött célok többségét. Az ország Trianon után is talpra tudott állni. A szovjet elnyomás az egyik leg­Lehet a magyar törté­nelmet tragédiák soro­zataként, de sikeres talpraállások soroza­taként is bemutatni. szebb és legtisztább szabadsághar­cot keltette életre az országban, ami óriási nemzetközi presztízst adott neki. Ugyancsak pozitívum, hogy a szovjet blokkon belül a legvidá­mabb barakk voltunk, s folytathat­nánk a sort.” A sikertörténetekre alapozó törté­nelemfelfogás minden bizonnyal sokat tehetne a negativisztikus nemzettudat korrigálásáért, ám továbbra is a sérelmeken alapuló értelmezés a domináns. Hahner szerint ennek oka az lehet, hogy aki pesszimista szerepbe állítja magát, az fölényben érezheti magát má­sokkal szemben, mert ő az a bölcs, aki mindent tud. Ez a hozzáállás egyben feleslegessé teszi az akci­ót, és álmegoldásokra csábít, mint amilyen a passzivitás vagy az alko-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents