Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-08 / 234. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON ■ 2016. OKTOBER 8. 19 A HÉT SZEMÉLYISÉGE A lengyel nők A lengyel szejm csütörtökön túlnyomó többséggel elutasított egy, a művi terhességmegszakítás szigorítására benyújtott civil törvényjavaslatot. E szerint sem nemi erőszak, incesztus, vagy a magzat életképtelensége esetén nem lett volna megengedett az abortusz. A javaslat hatására hétfőn Lengyelország-szerte csaknem százezer nő vonult az utcákra, meghátrálásra kényszerítve ezzel a kormány­zó konzervatív Jog és Igazságosság Pártját, amely politikájában jelentős hangsúlyt kap a hagyományos keresztény értékek támogatása. A lengyel abortusz- törvény jelenleg is a legszigorúbbak közé tartozik Európában. Ha a civilek javaslatát elfogadják, a terhességmegszakítás kizárólag az anyai életveszély esetén lett volna megengedett. Azokat az orvosokat, akik ennek ellenére elvégeznék az abortuszt, öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhették volna, (czk) ÍGY irtunk mi 01 1970. október 8. jól kezdtek Az Udvardl Mezőgazdasági Szakiskola egyik tanéveleJI megbeszélésén részt vettek az Érsekújváron állomásozó szovjet katonai egység küldöttei is, hisz az Iskola baráti kapcsolatot tart velük. Meghitt eszmecsere során «szov­jet katonafiatalok megismerkedtek az iskola munkájává és fiataljaival. Az idén 146 elsőst fogadott az iskola. Kétévi tanulmá­nyi Idő után gépesítő-mezőgazdász képesítést szerezhet­nek itt a fiatalok. Még egy további évet is tanulhatnak ebben az iskolában, az ún. felépítményt osztályban. A termelés szakágazataiban bővíthetik ismereteiket, hajtdsi jogosítványt szerezhetnek lánctalpas traktorra, kombájn­ra, személy- és tehergépkocsira. Ideiglenes döntés (ČSTK) - Azoknak a jelentések­nek alapján, melyek az NDK rendel­kezésére állnak, bizonyos NSZK- beli körök az NDK 40. évfordulója kapcsán újabb provokációkra ké­szülnek, melyek a rend és nyugalom ellen irányulnak. A Csehszlovákiával folytatott kon­zultációkat követően ezért döntés született arról, hogy azonnali hatál­lyal ideiglenesen leállítják az NDK- állampolgároknak az útlevél- és vl- zumnélküli beutazását hazánkba. M d) =8-P M O er» oo O'» •**» ► 1989. október 8. Megkésett sorok ŕ egy évfordulóra * A nép ‘“«éneimének i, r Jálfia,'n«s évfordulója okié- ^rr6-K*«>'«letlel emlékeztünk meg az évfordulón a sznbadságliarc tj. nek 'életéi ^ táborn°kór?l. akik- áz f^'^enül évvei ezelőtt SMbads^trtf ,övébe" kioltotta a kľnv Ä re"egu Caúszátl ón- - egy ,,apon véSezi6k k, «var knrm7 aZ elSÖ fe,e,ós nia­Bam.vahu-Taľy m,hiszterelnölfét, iľk' VťeÄSt ls- Ne“'0Mk hálá­tlanéin 8»aSZ° 13 akkor a nemzet, Hanem a vésziéit szabadságot ls amelynek reményt Iwnem a k reményt sugárzó pen. šznt«!ľlbeLíe,lel." küzdelmek áré!, szökött egére — népünk történelmének ezen a napon aláhullott. ácsnltMh! a?z8n8"arc le8Ͱkbjalnak ácsolt bitófákat és a evilkns nn lyokkal tüitö,t fegyvereket figyel.' meztelenek szánta az akkori Habs burg-önkény. Elrettentő példáik mindenki számára, aki csak aíkár» ®®‘né vei,nl « szabadság észtig ge-tlenség Jelszavát. A magyar nép ,»k úľmn “Ssötélebb korszakáP Hal, é''Czny“á,'ya v'olt ez a “aP. a Hayiiau-rémuralom napjai kezdod­Qktóber 6-án hősökre emlékez. inrt.,1* í S BSyben a történelem Induló uj fejezetere is. mely bizo­nyltokként adja a tanúságot: a né ľ**”“«** ,t!rrorra|. sehol sem lehet tartósan elfojtani. A szabad­ság győzelmes eszméi előbb-utóbb g\i wdo.lmnskcünek szerte a vilá- gon. 1,1 1964. október 8. (ČSTK) - Panamai tisztek egy csoportja heves túzpárbaj után el­foglalta a hadsereg vezérkarát és megdöntötte Manuel Antonio No­riega tábornokot, a fegyveres erők főparancsnokát. A panamai rádióban sugárzott nyilatkozat szerint a puccsot Meti­ses Giraldi Vera őrnagy, a vezérkar védelmével megbízott különleges zászlóalj parancsnoka vezette. A közlemény olyan szabad választá­sok megrendezését sürgette, ame­lyet az Amerikai Államok Szerveze- lének ellenőrzése alatt bonyolítaná- | nak le. A puccsisták a panamai fegy­veres erők valamennyi tagját egy­ségre szólították fel. A közlemény Noriega tábornok sorsáról, illetve tartózkodási helyéröl nem tett emlí­tést. íííííííírífíííríííí^ííííí Hi iá Ul VI U Mi U M Ml Ml U M W ^ ^y A HÉT ESEMÉNYE Michal Kováč volt köztársasági elnök pont azon a napon halt meg, amikor Václav Havel cseh államfő a 80. születésnapját ünnepelte volna. így október 5. kétszeresen szomorú dátummá vált. Mindketten merőben más személyiségtípusok voltak. Havel értelmiségi volt, művész és disszidens. Kováč csak az elnöksége idején vált disszidens- sé. Az elnöki palotába ugyanis a HZDS és annak elnöke, Vla­dimír Mečiar küldte ki mint hi­vatalos jelöltjét. Kováč nemcsak az első köztársasági elnökünk volt, hanem az utolsó is, akit a parlamenti képviselők, s nem a polgárok választottak meg. A politikai jelöltség köntösét azonban csakhamar a független polgári államfő mezére cserélte. Igen, pragmatikusan feltehetjük a kérdést, Kováč miért nem látott át a HZDS-en hamarabb, a lényeg azonban az, hogy ezt egyáltalán megtette, holott nem kényszerült rá. Nyugod­tan megmaradhatott volna engedelmes pártkatonának, s élvezhette volna a hivatalával járó előnyöket. Ehelyett auto­nóm módon kezdett cseleked­ni, s volt mersze ellenszegülni Mečiamak és Lexának annak árán is, hogy ezzel nemcsak ellenségeket, de egy halom problémát és szenvedést is oko­zott magának, amelyek hivatala végéig elkísérték. Ezek közül a legismertebb a fia, iíj. Michal Kováč elrablása volt. Míg Mečiar hatalma alatt Szlovákia - Andrej Kiska elnök szavaival - letért a helyes útról, Kováénak is köszönhetően nem ment le róla teljesen. Tagja lett az EU-nak és a NATO-nak, s kicsit kár, hogy Kováénak már nem adatott meg ezekben a normálisabb időkben vezetni az országot. Kováénak is megvol­tak a támogatói és ellenzői, de egy dolog értékes benne: képes volt kilépni a szerepéből, ádépni saját árnyékát, és olyat tenni, amivel kellemesen meglepte a közvéleményt. Ma inkább az ellenkezőjét látjuk ennek: azok a politikusok is, akiktől még elvártunk volna ezt-azt, nyugodtan megmaradnak saját árnyékukban és nem találnak elég erőt ahhoz, hogy önmaguk legyenek. Amikor Michal Kováčot búcsúztatjuk, egyben azt is érezzük, mekkora szüksé­günk van olyan egyéniségekre, akik képesek erre. MÁRIUS KOPCSAY a SME publici A hét legfontosabb magyar belpolitikai eseményébe a kormánypárt belerángatta Európát, de így sem lett világesemény. A kvótanép­szavazás az örülni nem tudó győztesek éjszakáját hozta az érvénytelenség és a nemek el­söprő többségének különféle értelmezéseivel: mondjonle és csakígytovább kakofóniája őszi málló plakáterdőben. A politikai értelmezések tur­mixa: az EU-belépésnél is ha­talmasabb támogatottsággal nyert a kormány, amelynek le kellene mondania, hisz az elsöprő többség fittyet hányt a kampányára - mindez tehát erős fegyver Brüsszelben, ahol megszégyenült a Fidesz a kétfarkú küszöbugrásával. Dumában mindenki nyert, valójában mindenki vesztett is: Orbán satnyább hátizsák­V Mondjonle és csakígy­tovább kakofóniája őszi málló plakáterdőben. kai megy a reptérre, az ir­datlan kampánymilliárdokat mintha esküvői buli helikopteréről szélbe szórták volna: új szabályozásával a miniszterelnök nem vitte át a részvételi lécet; ám a bal­liberális ellenzék téved, ha a társadalom passzív reziszten­ciáját összekeveri saját zavaros (igen, nemigen, odase) üze­neteinek támogatottságával. Aki viszolyog a korrupciótól, nem feltédenül szerelmes a globalizációba. * * * A hét legfontosabb nem­zetközi közéleti eseménye egyben súlytalanok össze­csapása: úgy jelentős, hogy a főszereplők hiányoztak. Hillary Clinton és Donald Trump összecsapása után a két alelnökjelölt megmutatta a szürke másodikok józansá­gát; az infóvibrálás azonban a harsány karakterek világa. A neveket még hagyjuk, helyet­te António Guterres korábbi portugál miniszterelnökét jegyezzük meg: minden bizonnyal ő lesz az ENSZ új főtitkára. SZOMBATHY PÁL publicista

Next

/
Thumbnails
Contents