Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-08 / 234. szám, szombat
8 I KULTÚRA 2016. október 8. | www.ujszo.com Kirándulások idegen terepre Tantalópolis című regényéért Macsovszky Péter kapta az elmúlt év JUHÁSZ KATALIN A szlovákul és magyarul is publikáló, érsekújvári születésű Macsovszky Péternek ítélte oda a szakmai zsűri a legrangosabb hazai irodalmi elismerésnek számító, tízezer eurés pénzjutalommal járó Anasoft litera díjat. A Tantalópolis című regény 190 kötetet maga mögé utasítva lett az elmúlt év legjobb prózai munkája. A jelenleg Brazíliában élő szerző nem tudta személyesen átvenni a díjat, az országos „ünneplés” is nélküle zajlik. . Miről szól a Tantalópolis? Az ismertető alapján úgy tűnik, tele van önéletrajzi elemekkel. Egy természettudós története, aki nem találja a helyét Európában, ezért Brazíliába költözik. Csakhogy ebben a hatalmas, számunkra egzotikus országban szembesülnie kell a bürokráciával, az abszurd szabályokkal, a szokatlan klímával. Azt vizsgáltam, hogyan hat egy szlovák-magyar közegben felnőtt ember lelkére az ottani rögvalósággal való találkozás. A különböző kultúrák egymásnak feszülése, az elképzelt és a való élet összecsapása érdekelt. A nyelvezet szaggatott, amivel azt akartam jelezni, hogy az ember nem elegáns, többszörösen összetett mondatokban gondolkodik. Hogy önéletrajz-e? Nem egészen. Sok benne a fiktív elem, csakúgy, mint az előző két könyvemben. Hangsúlyozni szeretném, hogy nincs szándékom írói szerepben tetszelegni. A prózaköteteimet egyszeri akcióknak, amolyan kísérleti projekteknek tekintem, vagy mondjuk irodalmi tréfáknak. Képtelenségnek tartom, hogy valaki komolyan elemezze őket. Sokkal közelebb áll hozzám a vers és a képzőművészet. A prózákat rövid kirándulásoknak tartom egy idegen terepre. Folyóiratokban itt-ott rábukkantam az utóbbi években született magyar nyelvű verseire, de prózát nem találtam öntől magyarul. Jelent ez valamit nyelvbirtoklási szempontból, vagy csak véletlen? Az igazat megvallva nincs bátorságom magyarul prózát írni. Ez talán furán hangzik, mivel a közvélekedés szerint a vers jóval fejlettebb nyelvi készségeket igényel. De ha nem merek elbeszélést írni magyarul, akkor honnét veszem a bátorságot a versíráshoz? Nos, az én verseim nem igazi versek, csak amolyan kollázsok, szófürtök kombinációi. Költészetnek azt tartom, ami nem kerül papírra a különböző, legtöbbször nem irodalmi szövegkörnyezetből érkező szókapcsolatok találkozásakor. Az ilyen szövegeket nem verseknek nevezem, hanem még 1993 táján kitaláltam rájuk egy terminust: steril. Ezt használom a szlovákul írt szövegkonstrukcióim megnevezésére is. Szerintem a szövegépítés ezen módszere lehetővé teszi a szerző számára, hogy bármely nyelven kifejezze magát. Talegjobb szlovák prózai munkájáért járó díjat Ián a prózáimban is ki kellene próbálnom... Az irodalom nagy átka, hogy a nyelv gúzsba köti, és nem engedhet meg magának olyan formai ugrásokat, kísérleteket, mint a zene vagy a képzőművészet. Mostanában is ír magyarul? Szeretnék, de nem igazán van rá időm. Szokott még verseket fordítani magyarról szlovákra? Nem. Úgy döntöttem, hogy már csak egyéb, nem irodalmi szövegek fordításával fogok foglalkozni. A Szlovákiai Magyar írók Tár- saságának honlapján található szakmai életrajza nagyon gazdag. Sok helyen dolgozott, de mindenütt rövid ideig. Ez alapján két eset lehetséges. Vagy nem tudott beilleszkedni a hazai közegbe, vagy kereste az álommelót, de idehaza nem találta. A harmadik a kalandvágy. Melyik érvényes önre? Mindhárom. Szeretek még azelőtt lelépni egy munkahelyről, hogy kirúgnának. És kíváncsi vagyok más munkákra, más környezetre, más emberekre. Kétszer fordult elő, hogy elbocsátottak. Először a Reader's Digest kiadójától, mivel 2001 után nyugaton komoly gazdasági rengések voltak, és az amerikai székhelyű cég kénytelen volt takarékossági intézkedéseket foganatosítani. Ami a gyakorlatban elbocsátásokat jelentett, illetve a lap szlovák nyelvű verziójának megszűnését, ahol szerkesztőként dolgoztam. Másodszor az Ikar kiadótól bocsátottak el. Aztán 2007-ben lehetőségünk nyílt a feleségemmel Hollandiába költözni, és mivel mindketten kíváncsiak voltunk, milyen ott az élet, nem haboztunk. De lényegében valamennyi munkahelyemet szerettem. Azt hiszem, a legjobban egy kórházban éreztem magam, ahol ápolóként dolgoztam, és egy nyelviskolában, ahol külföldieket tanítottam szlovákul. De lehet, hogy csak az idő szépíti meg az emlékeimet. Milyen tulajdonságokra, adottságokra van szüksége egy kelet- közép-európai embernek ahhoz, hogy Brazíliába költözzön? Brazília egyáltalán nem olyan, amilyennek Európából elképzeljük. Nemcsak strandokból, pálmafákból, őserdőkből, szambából, fociból és pucér nőkből áll, hanem nagy fo- lyókból és végtelen legelőkből is. A belső területeken élőknek más a mentalitásuk, mint a tengermelléki- eknek. Brazíliára nem lehet felkészülni. Főleg, ha az ember még nem járt ezen az éghajlaton, és nem élt át például trópusi vihart. Az ottani bürokráciára pedig abszolút nem lehet felkészülni. Sok törvény elavult, egymásnak ellentmondó, észszerűden, és senki sem igyekszik változtatni rajtuk. Ezt részben ismerjük Közép-Európából is. Nem ismerjük viszont a tízcentis svábbogarakat, a skorpiókat, a mindenütt jelen lévő papagájokat. De a brazil konyha például kellemes meglepetés volt, mert gyakran idéz szlovák vagy magyar ízeket. Például a mindig friss krumplisaláta a gyorséttermekben. Sok recept származik közép- és kelet-európai bevándorlóktól. A városunktól száz kilométernyire, a Pa- raná folyó mentén fekszik egy Pre- sidente Epitácio nevű városka, amelynek az egyik kerületét úgy hívják, hogy Colônia Arpád. 1925- ben alapította 140 Magyarországról odatelepült család. Min dolgozik jelenleg? Be kell fejeznem egy regényt, amelyre alkotói ösztöndíjat kaptam. Emellett folyamatosan fordítok angolból, és cikkeket írok szlovák lapokba. Egy pillanatig sem unatkozom. Örülök, ha időt tudok szakítani egy kis olvasásra. A Führer a modern világgal ismerkedik (Képarchívum) Decemberben jelenik meg a Stones új albuma December 2-án jelenik meg a Rolling Stones új albuma, amelyen bluesgyökereihez nyúl vissza a legendás banda. A Blue & Lonesome lesz az együttes első stúdiólemeze a 2005-ös A Bigger Bang óta. Mindössze három nap alatt vették fel az anyagot, a cél az volt, hogy egy spontán élő fellépés hatását keltsék. Az albumon szereplő 12 számból kettőn Eric Clapton is közreműködik. Az új lemezre felkerült Howlin Wolf 1966-os Commit A Crime-jának, Jimmy Reed 1957- es Little Rainjének és Lightnin’ Síim 1958-as Hoo Doo Blues című dalának egy-egy verziója. A kezdeti időkben a Stones gyakran játszotta Reed, Willie Dixon, Little Walter és más amerikai zenészek slágereit, megismertetve a fiatal közönséget a blues nagy öregeivel. Később a banda megalkotta saját stílusát, amelynek jegyében olyan klasszikusok születtek, mint a Satisfaction, a Sympathy for the Devil és a Midnight Rambler. (MTI) • MOZIJEGY Diktátor a múltból 2011 -et írunk, egy berlini parkban ébredezik Adolf Hitler, akit rögtön felismerni hírhedt bajuszáról, jellegzetesen fésült hajáról. így kezdődik a félig magyar származású Timur Vermes könyve, amely megjelenésekor jókora durranás volt. A fél világ kíváncsi volt a történetre, melyben a halott diktátor valahogy megjelenik a jelenben, és mintha megint hasonló reakciókat váltana ki az emberekből, mint a harmincas években. Provokatív szatíra a Nézd, ki van itt, éppen ezért lett bestseller, ezért fordították le több mint negyven nyelvre. Nem csoda hát, hogy elkészült a regényből a film, amely - szerencsére - megfelelő mértékben képes elszakadni az adaptált műtől. A könyv Hitler-nézőpontú elbeszélés, a visszatért diktátor szemszögéből olvassuk az eseményeket, és ezt vászonra adaptálni nem lett volna egyszerű. Tudta ezt David Wnendt rendező is, így inkább rendezett egy (ál)dokumentarista, elsősorban a Boratra hajazó filmet, amelyben Hitler (a szinte teljesen ismeretlen Oliver Masucci játssza) járja a német utcákat. Mi meg követjük, miközben nem tudjuk leplezni a zavarunkat. És éppen ez a film erőssége: hogy kimozdít a komfortzónánkból, provokál. Pontosan úgy, ahogy a diktátor alakja provokálja a németeket, akik közül néhányan nevetnek, néhányan szelfiznek Hitlerrel, és csak egy- ketten jegyzik meg, hogy ezt azért mégsem kellene. A Nézd, ki van itt a filmvásznon is maró társadalomkritika: ahogy anno Timur Vermes, úgy most David Wnendt tart tükröt elénk, és mondja azt (kissé leegyszerűsítve), hogy nincs minden rendben, ha az emberek így fogadják az egykor tömeggyilkos vezért. Ha többen azt mondják, „most kapcsold ki a kamerát”, majd azzal folytatják, hogy igen, ha valóban visszatérne, támogatnák Hitlert. A Führer pedig rácsodálkozik az internetre, a finom müzliszeletre, és arra, hogy mintha most is ugyanúgy tudná manipulálni a társadalmat. A kétórás játékidő persze nem csupán arról szól, hogy az utcákat járjuk. Van a filmnek egy központi cselekményszála, amely többé- kevésbé működik. Hitler bekerül az egyik kereskedelmi tévébe, a legnézettebb szereplő lesz, megőrülnek érte, először nevetnek rajta, aztán mintha kezdenék komolyan venni. Mindez tényleg leegyszerűsítő, de attól még tanulságos, ahogy megmutatják, a bulvár miként emeli fel a diktátort, és feledkezik meg a múltról. Majd jön a felfoghatatlanul abszurd befejezés, ami hátborzongatóan valósnak tűnik, és ezért nehéz feledni. Ahogy magát a filmet is. Gera Márton Nézd, ki van itt (Er ist wieder da). Német szatíra, 116 perc, 2015. Rendezte: David Wnendt. Szereplők: Oliver Masucci, Fabian Busch, Christoph Maria Herbst, Katja Riemann. Macsovszky Péter (Képarchívum)
