Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-08 / 234. szám, szombat

www.ujszo.com | 2016. október 8.

SZOMBATI VENDÉG

I 9

Küzdelem egy barbár világban

Frenák Pál: „Brutális korban élünk, amelyben az állat nem olyan, mint az ember, aki bármikor ölni képes..."

„Én biztos vagyok magamban, a másik keresgél..." (Szkárossy Zsuzsa felvétele)

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Lutte. Küzdelem. Vagyis harc, erő, egymásnak feezülós, megadás, alulmaradás, fölülkerekedés. Frenák Pál megújult társulatának friss produkciója, amelyben a küzdő felek nemcsak egymással, önmagukkal is összeütköznek.

A Lutte egyszerre merít az izlandi sagák motívumából és a különböző harcművészetek brutális erejéből, formanyelvéből. De nemcsak témaválasztásával, hanem jól megválasztott, több helyről érkezett táncosaival is valami olyat mutat a darab, amit eddig nem láthatott a Párizsban élő magyar koreográfus közönsége. Pedig nehéz időszak áll mögötte. „Azt hittem, abbahagyom”-mondj a.

Színészekkel is dolgozott az elmúlt években, nemcsak táncosokkal. Milyen tapasztalatokkal jártak ezek a munkái?

Elsősorban a román színészekről beszélnék, akikkel a temesvári Nemzeti Színházban hoztunk létre egy speciális előadást. Megfigyeltem: a színészek kevésbé tudnak ugrani, a tánc klasszikus értelmében mozogni, viszont sokkal jobban képesek belakni a testüket. Az én táncosaim kivételek. Őket kezdettől fogva arrafelé terelem, hogy mindent tudjanak, amit egy színésznek, egy akrobatának tudnia kell, olvassanak pszichológiát, mozgáselemzést, terápiát. Keményen hajtom őket. Tudniuk kell, miért vannak a pályán, miért csinálják ezt az egészet. Ereznem kell, mit gondolnak egy adott szituációban, elvárom tőlük, hogy közvetítsenek valamit, legalább erotikus energiát. Picasso szerint az erotikának és a művészetnek ugyanaz a mozgatórugója. Robbanjon a libidó! Egy klasszikus képzésben részesült fiatal táncos tudja, miről szól A hattyúk tava, de a mozdulataiban csak az ürességet látom. Komolyan mondom, én már aggódom a táncszakmáért. A színészeknek van egyfajta intellektuális felkészültségük, szövegekkel dolgoznak, gyereket nevelnek. A román színészek közül is nem egynek három gyereke van. Iszonyatos körülmények között dolgoznak, tizenkét óráznak, három helyen négy darabot próbálnak, nem is értem, hogyan bírják. És maximális odaadással, kreatívan dolgoztak nálam is. Egy táncosban nehéz mindezt megtalálni. De most örülök, mert remek csapatot sikerült felállítanom.

Egyedül a Birdie-ben bemutatkozott Mauer Milán a „régi” köztük, aki a második évadát kezdte most a társulatnál.

Várnagy Kristóf is táncolt már nálam. Hét-nyolc évvel ezelőtt majdnem visszajött, de még nem volt érett rá. Nem bírta elviselni a bírálataimat, és én sem tudtam elviselni az ő bizonytalanságát. De most itt van, és produkciós asszisztensként is helyt áll mellettem.

Ő lépett a tíz év után elszerződött Nelson Reguera helyére, aki szeptembertől Brüsszelben táncol, a Compagnie Thorban, most éppen Thierry Smits koreográfiájában, az Anima Ardensben.

Nelson azt mondta, nagyobb térre, levegőre van szüksége. Sajnálom, hogy így döntött, hiszen a „gyerekem” volt. Most abból fog élni, amit tőlem kapott.

Táncosnői közül a legkimagaslóbb, Jantner Emese is hiányzik az új produkcióból.

Émese nemrég szült, de már visszavágyik.

Az ír Eoin Mac Donncha hogyan került a csapatába?

Milánnak szóltam, miután Nelson elment tőlünk, hogy szükségem lenne egy új arcra. Valahol a neten talált egy fotót Eoinról. Azonnal felvettük vele a kapcsolatot. Németországi vendégszereplésre indultunk a Birdie-vel, kértem, ha tud, jöjjön el Aachenbe, és nézze meg az előadásunkat. A legnagyobb kortárs tánc- együttesekkel dolgozott Németországban, harmincöt évével öreg róka a szakmában. Megnézett bennünket, s azt mondta, annyira megfogta a látvány, és annyira a magáénak érzi ezt a világot, hogy boldogan csatlakozik hozzánk. Mondtam neki, hogy én a negyedét nem tudom fizetni annak, amit ő Németországban kap, mert magyar támogatással működik a társulatunk. Aachenben négy este léptünk fel, minden alkalommal négyötszáz néző előtt, és akkora sikerrel, hogy szétverték a bodegát. Eoin egészen kivételes tehetségű táncos. Magyar gázsiért dolgozik velünk maximális odaadással. A Lutte próbáin teljesen kifacsartam. Hagyta. Nem tiltakozott.

Másik új táncosa, Keresztes Patrik a Pécsi Balettből jött.

Már három-négy évvel ezelőtt nagy csodálója volt a társulatnak. Nekem akkor még nem tűnt eléggé érettnek, de amikor újra megnéztem, láttam, hogy sokat fejlődött, formálódott, és nagyon ügyes. A társadalmi előítéletek sajnos őt is befolyásolták, sőt a szülei még most is féltik ettől a pályától, de ezt az utat én is bejártam, épp az édesanyám révén. Patrikban és Eoinban is megtaláltam valamit, de úgy kellett közelítenem feléjük, hogy azt ki is tudjam hozni belőlük. Az új darabot úgy készítettem, hogy van benne minimális teatralitás, de anélkül, hogy az amolyan színházi blabla lenne. A temesvári gyakorlat megerősített abban, hogy vissza kell mennem ebbe a szférába. Jött ugyanis egy új generáció, és én elmentem a nagyobb személyes szabadságot engedő organikus és improvizatív mozgásformák irányába. Voltak táncosaim, akik mindent megcsináltak, mégis olykor eluntam magam azon, amit nyújtottak. Gergely Attilában, Nelsonban, Jantner Emesében vagy most Mauer Milánban és Eoinban minden ott van, amit egy táncostól elvárok. De már a Birdie láttán is unatkozom néha.

Önbírálat?

Magam ellen beszélek, tudom. Megkérdőjelezem a munkámat. A Birdie-ben is megköveteltem bizonyos dolgokat, de egyik-másik táncos korán feladta, mert a komfortot kereste. Yosmelltől is elbúcsúztam, miután láttam rajta, hogy lélekben mármásholjár. Nelsonnal együtt valami mást kerestek, máshol akartak lenni, nálam feladták. Ezért veszítette el a Birdie a minőségéből azt, amit az elején még közvetített. Egy idő után azt már egyszerűen nem kaptam meg. Az a darab most nem a szívügyem. Majd akkor lesz újra az, amikor az új táncosaimmal ismét megtalálom a produkció lelkét. Remélem, az új táncosaim által visszakapja eredeti tartalmát, feszültségét, és akárcsak a bemutató idején, újra maximális belső odaadásból születik meg. A román színészek azt erősítették meg bennem, hogy e nélkül a többlet nélkül nincs értelme létrehozni valamit, színpadra vinni egy ötletet, koncepciót.

Mint minden darabjának, a Lutte-nek is konkrét élmény az alapja.

Tavalyelőtt Izlandon jártam. Reykjavikban van egy modem színház a tengerparton. Láttam egy előadást, amely a tradicionális izlandi harcművészetre épült. És a vikingek! Ok inspiráltak. Brutális a kinézetük. Tetovált test, kidolgozott izmok. Reggeltől estig sportolnak. De nem valami drága felszerelésben, hanem külön erre a célra használatos szalagokat kötnek magukra. Pont ilyet akartam én is. Ebben a speciális szalagrendszerben gondolkodtam. Egy absztrakt formában. Dzsúdózni, bokszolni küldtem a táncosaimat. A próbák során aztán megjegyezték, hogy semmit nem használunk az ott tanult elemekből. Igen, direkt módon nem, még Patriknak sem engedtem meg, hogy ököllel püfolje a piros bokszzsákot. A küzdelem is más formában van jelen, nem úgy, mint a ring- ben vagy a birkózószőnyegen. Nálam gumikötélen vannak kikötve a táncosok. Amikor egymásba rohannak, a gumi visszarántja őket. Nem könnyű így mozogniuk. A darab végén megjelenik egy fehér rénszarvas.

Almodóvar új filmjében, a Juli- etában is szimbolikus elem. A szabadságjelképe.

Még nem láttam a filmet, nem onnanjött az ötlet. Nálam a szarvas az életet, a vizet, a megtisztulást hozza el. Az izlandiaknál az istenséget szimbolizálja. A nő a szarvas, az agancs a férfi. Egy testben két lélek. Brutális világot mutatunk meg, amelyben az állat nem olyan, mint az ember, aki bármikor ölni képes, noha mindene megvan. Pénze, pozíciója. Ezer évig gond nélkül élhetne, mégis eltipoija, tönkreteszi még a legközelebbi társát is. Az állatvilágban tisztábbak a szabályok. Az or- landói gyilkos alakja is bekerült a darabba, aki identitásproblémái miatt gyilkolt egy melegbárban. Extrémista, rasszista megnyilvánulásai jelezték, hogy ott, abban a közegben, ahonnan jött, komoly problémák vannak. Nagyon erős üzenete van a darabnak. Gyilkoljuk egymást a végtelenségig.

A küzdelem minden alkotásában jelen van. Ha nem egymás ellen vívunk napi csatákat, akkor saját magunkat próbáljuk legyőzni. De a kötél is szerves alkotóeleme lett az előadásainak. Már a Tricks & Tracksban is azzal táncolt Gergely Attila. A Hymenben Vasas Erika mutatványa volt lélegzetelállító, most pedig Mauer Milán társává vált a kötél.

Van egy momentuma az előadásnak, amikor bokszzsák helyett egy ember zuhan be a színre. Kötélen, a magasból. Milán nagy tehetségű táncos. Egészen kivételes adottságaival sok mindenre képes. Hosszasan leng a kötélen, lenyűgöző produkciót nyújt. A bokszzsák bárki lehet közülünk. Barbár világban élünk. Nálam három kikötözött buldog rohan rá a zsákra, de a kutyák egymást marják szét. Mint az emberek.

ír táncosa kezében a gyilkolás perceiben aranyszínű fegyver van.

A cipője is aranyszínű. A puskát én festettem aranyra. Két napig dolgoztam rajta. De ne felejtsük el, a pénz és a hatalom ugyanolyan gyilkos eszköz, és egyre inkább az, mint egy megvásárolható fegyver.

Kétségtelen: a Lutte új fejezet kezdete alkotói pályáján.

Én is úgy érzem. Valami olyat mutat a darab, amit eddig még nem mutattam.

S új gondolatokkal, friss energiával.

Nehéz időszak van mögöttem. Megszenvedtem a magamét. Fel is merült bennem többször, hogy vége, ennyi volt, befejezem. Rosszul viseltem, hogy elhagytak azok, akikbe nemcsak művészileg, hanem érzelmileg is rengeteget fektettem. Olyan ez is, mint egy házasság. Évek múlva rájön az ember, hogy nem is ismeri azt, akivel együtt élt. Hogy van egy másik énje is, amelyet végig takart. Én biztos vagyok magamban, a másik keresgél, elmozdítják a külső hatások. Nem tud hű maradni önmagához. Persze lehet, hogy nem is baj, ha jönnek-mennek az emberek. Csak azt sajnálom, hogy azok, akik elmentek, nem jutnak előbbre. Szomorúan konstatálom, hogy máshol nem találják meg magukat.