Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-07 / 233. szám, péntek

TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA www.ujszo.com | 2016. október 7. Az eddigi legjobb mobilos kamerát kapta a Pixel egy vizsgálat szerint (Fotó: Google) Itt a Google Pixel mobil ORIGO-HÍR Amit eddig sejteni lehetett, most megerősítést nyert: az új Google Pixel mobiloka HTC boszorkánykonyhájában készülnek, ezzel pedig lezárul a Nexus-sorozat korszaka. Nagyszabású sajtóeseményt tar­tott október negyedikén a Google, melyen bemutatta többek közt a Daydream virtuálisvalóság-plat- formhoz tartozó headsetet és kont­roliért, a már 4K-s streaminget is támogató Chromecast Ultrát, vala­mint a régvárt Pixel és Pixel XL te­lefonokat. A két készülék felsőkategóriás tu­dással és árazással hívja fel magára a figyelmet, a Snapdragon 821-es csipszet, a 12,3 megapixeles kame­ra, a 4 gigabájtnyi memória, a 32/128 gigabájtos adattároló, vagy éppen a prémium külső mindenképpen elő­relépés az elődökhöz képest. A ta­valyi modelleket még az LG és a Hu- awei szállította, az idei termékekről azonban eddig csak pletykákat lehe­tetthallani. Jeff Gordon, a cég globális kom­munikációs menedzsere azt is meg­erősítette, hogy a HTC fogja gyár­tani a Pixelt és a Pixel XL-t. Nem ez az első alkalom, hogy a tajvani gyártó felelős a referencia­eszközök fabrikálásáért: 2010-ben például ők rakták össze a Nexus One-t is. Akkor még a készülékeken is látható volt a gyártó lógója, mos­tantól csak egy G-betűt biggyeszt hátlapra a Google. A Pixel ás Pixel XL A Pixel telefonok érkezése azt su­gallta, hogy a keresőóriás végleg búcsút int a Nexus névnek, ám erről a bemutatón még nem esett szó. Az egyik felsővezető viszont megerősí­tette több forgalmazónak az ese­mény után, hogy a vállalatnak nincs szándékában további Nexus mobi- lokat piacra dobni. Innentől tehát a Pixel nevet kell megjegyezni mindenkinek, főleg annak, akik gyári, módosítatlan Android operációs rendszerrel sze­relt okostelefont vásárolna a jövő­ben. A Google ezzel nagy nyomást he­lyez az Apple-re, hiszen kvázi saját maga által összeállított hardverrel és egyedi szoftverrel ellátott készülé­kekkel támad, ráadásul hiába nem olcsó egyik mobil sem, a 650 dollá­ros (570 euró) kezdőár még mindig az iPhone 7 árcímkéje alatt van. Emberként kommunikál Az új telefonok az elsők, amik már gyárilag a Google Asszisztens szol­gáltatással és programokkal (Allo, Duó, Fotók stb.) érkeznek. Az Asszisztens felismeri az üze­netváltásban közölt tartalmat, és in­formációkat jelenít meg kártyák formájában (térkép, weboldal), ahogy a Google Now is tette - vi­szont immár valós időben, beépítve mutatja a releváns infokat. Az ener­giaellátást a Pixel esetén egy 2770, a Pixel XL-nél pedig egy 3450 mil- liamperórás akkumulátor biztosítja, mindkettőt USB Type-C csatlako­zón keresztül lehet tölteni, a Google szerint 15 percnyi etetés 7 órás használatra elég (valószínűleg ké­szenléti időre gondolt itt a vállalat). Természetesen a Pixel mobilokban van wifi, GPS, Bluetooth, és natí- van támogatják a Daydream virtuálisvalóság-platformot. Harry varázspálcája A Google a szűkszavú hardverbe­jelentések után tért rá a Daydreamre érkező tartalmakra, év végéig több mint 50 partner fog exkluzív tartal­makat szolgáltatni a platformra. A videojátékok mellett olyan szolgál­tatások is elérhetők lesznek a virtu­ális valóságban, mint a Netflix, a Hulu vagy az HBO. Emellett szá­mos Google-szolgáltatás is meg­kapja a saját VR-verzióját, így a Street View (Utcakép) és a Videók. Lesz egy J. K. Rowling Harry Potter- univerzumára is épülő exkluzív mo- bilapp, a Fantastic Beasts, amiben egy varázslótanonc bőrébe bújha­tunk, és a kontrollerrel varázspálca­ként suhinthatunk majd. Gugliók okosotthona A Home a Google okosotthonos irányító központja, amely a cég mesterséges intelligencával feltur­bózott, virtuális asszisztensével működik. A kütyü kicsit kisebb, mint a konkurens Amazon Echo. A Google Home-ot még a cég májusi, fejlesztői konferenciáján mutatták be. A kütyüvel a különféle okosott­honos eszközöket lehet vezérelni: hangutasítással kezelhetők vele a lámpák, fények, termosztát, de ze­nét is lejátszik. Elég annyit monda­ni: OK Google, kapcsold le a kony­hai lámpákat! RÖVIDEN 02: újabb 16 helyen van 4G Újabb 16 helyen jelent meg az 02 4G-hálózata. A mobilszolgáltató ügyfelei immár az alábbi, magyar­lakta településeken is használhat­ják a szupergyors hálózatot: Ér­sekújvár, Léva, Komárom, Gúta és Ógyalla. Az 02 ügyfelei automati­kusan használhatják a 4G- hálózatot, ott, ahol van ilyen szol­gáltatás. Telekom: Xperia XZ a kínálatban Bővítette akciós készülékkínálatát a Telekom, ezúttal a Sony egyik modelljét sorolta a támogatott ké­szülékek közé. A készülékhez a Telekom egy minőségi, Sony Extra Bass fülhallgatót is ad az ügyfeleknek. A telefon kezdő- részlete 99 eurónál kezdődik, a havi törlesztőrészlet 9-17 euró között mozog. 4ka: 250 ezer ügyfél egy év alatt Október negyedikén ünnepelte el­ső születésnapját a 4ka mobilszol­gáltató. Ez idő alatt 250 ezerre nőtt a 4ka tábora, ami a kártyás piacon 12 százalékos piaci részesedést szerzett. A születésnap alkalmából egy új csomag is megjelent a kí­nálatban, ez pedig a TO. 15, amely 15 euróért (30 napos érvényesség) 15 GB-nyi adatot, valamint 300 percet/SMS-t kínál az ügyfelek­nek, ez utóbbit az EU egész terü­letén fel lehet használni. Orange: óriási optikai beruházás Az Orange mobilszolgáltató 36 millió eurót tervez befektetni az optikai hálózat fejlesztésébe. Egyelőre azonban nem tudni, mely városokba jut el az Orange optikai hálózata, ez a szolgáltató szerint a helyi önkormányzat együttműködési készségén is múlik. Jelenleg 19 városban van ilyen szolgáltatás, 350 ezer ház­tartásba juthat el az Orange opti­kai hálózata. Online piacot nyit a Facebook A Facebook az a hely, ahol az em­berek, közeli és távolabbi ismerő­115 sök kapcsolatban állnak egymás­sal. Sokan ki is használják ezt, hogy eladjanak és vásároljanak dolgokat. Ez egyelőre a Facebook- csoportokon belül történik, tele van a közösségi oldal adok-veszek csoportokkal. Több mint 450 mil­lióan látogatják ezeket az oldalakat havonta. A Facebook most keretet is ad ezeknek az adásvételeknek, és elindítja a Marketplace nevű szol­gáltatást. Itt könnyebb lesz megta­lálni a keresett árut és persze könnyebben tudjuk eladni a saját termékeket is. A termékek csopor­tosítása helyszín alapján történik, azokat jeleníti meg elsősorban, amelyeket a közelben élők töltöt­tek fel. De természetesen kategó­riára, árra is lehet szűrni. Ha valami megtetszik, elmenthetjük később­re. A Marketplace egyelőre csak az Egyesült Államokban, Nagy- Britanniában, Ausztráliában és Új- Zélandon elérhető, de hamarosan az egész világon megjelenik a fel­használók mobilalkalmazásában. A szolgáltatást ugyanis a Facebook-alkalmazásban lehet majd elérni, minden 18 év feletti felhasználónál megjelenik majd a kis ikon. Androiddal tér vissza a Nokia A Nokiát már nagyon sokszor te­mették, de a finn cég nem adja meg magát. A hírek szerint középkate­góriás androidos telefonokkal sze­retne visszatérni. Az egyik ezek közül a D1C névre hallgat és a Ge- ekBeenchen tűntek fel az adatai. Ezek szerint egy nyolcmagos, 1,4 GHz-es Snapdragon 430 SoC pro­cesszor lenne benne, 3 gigabájt RAM-mal és Andorid 7.0 Nougat operációs rendszer futna a mobi­lon. A mobil nem egy nagy durra­nás, de középkategóriásnak jó le­het. Legalábbis ami a működését illeti, hiszen egyebet még nem tu­dunk a telefonról, nem tudjuk, mi­lyen lesz a kijelzője, milyen lesz a váza és egyáltalán hogyan fog ki­nézni. A Nokia visszatérése nem akkora meglepetés, mint elsőre gondolnánk, a cég már mozgolódik egy ideje. Aki nem követte a híre­ket, egy rövid összefoglaló: a Mic­rosoft három éve vette meg a Nokia mobilüzletágát, és tavaly tovább is adták egy HMD Global nevű cég­nek, amely tulajdonképpen a Fox- conn egyik leánya. Az új androidos mobilokat tehát minden bizonnyal a Foxconn fogja gyártani. A gyár állítólag felsőkategóriás készülé­keket is piacra dobna még az év vége előtt. (szí, Index) Hatékonyabbak vagyunk a munkában okostelefonok nélkül MTI-HÍR Míg az okostelefonok segítenek a kollégákkal való kommunikációban, az e- mailek gyors megválaszolásá­ban, a sürgős feladatok elvágzásáben, amikor íróasztalainknál dolgozunk, valójában csökkentik hatékonyságunkat. A fenti megállítást a Kaspersky Lab megbízásából a Würzburg- és a Nottingham-trenti Egyetemeken vé­gezett új pszichológiai kísérlet derí­tette ki. A kísérlet összefüggést fe­dezett fel a résztvevők és az okoste­lefonjuk közötti távolság, valamint a hatékonyság között. Amikor a részt­vevők okostelefonjait elvették, telje­sítményük 26 százalékkal javult. A kísérletben 95 személy vett részt, akik 19 és 5 6 év között voltak. A kutatók a résztvevők viselkedését tesztelték a Würzburg és Nottingham-trenti Egyetemek laboratóriumaiban. Gondot fordítottak az azonos kísér­leti körülmények kialakítására és a nemek kiegyensúlyozott eloszlására mindkét helyszínen. A résztvevőknek egy koncentrá­ciós tesztet kellett elvégezni négy különböző körülmény között: az okostelefonukkal a zsebükben, az asztalukon, a fiókjukba zárva és úgy, hogy a telefon a szobán kívül van. A teszteredmények akkor voltak a leg­alacsonyabbak, amikor az okostele­fon az asztalon volt, de minden to­vábbi távolsági szinttel a résztvevők és okostelefonjaik között a teljesít­mény növekedett. Összességében az eredmények 26 százalékkal voltak magasabbak, amikor a telefonok nem voltak a szobában. Az elvárásokkal ellentétben az okostelefon hiánya nem tette a részt­vevőket idegessé. A szorongási szintek következetesen alakultak az összes kísérletben. Habár általában véve a nők többet szorongtak, mint a férfiak, ami arra engedte következ­tetni a kutatókat, hogy a munkahelyi szorongásra nincsenek hatással az okostelefonok (vagy azok hiánya), viszont hatással lehet rá az alkalma­zottak neme. „Korábbi tanulmányok azt mutat­ták, hogy az okostelefon hiánya ne­gatív érzelmi hatásokkal bír, viszont más tanulmányok azt is bizonyítot­ták, hogy az okostelefon elterelheti tulaj donosa figyelmét. Más szóval az okostelefon jelenléte és hiánya is akadályozhatja a koncentrációt” - mondja Jens Binder a Nottingham­trenti Egyetem kutatója. A kísérlet alátámasztja egy korábbi kutatás eredményeit, mely a Digital Amne­sia at Work címet viseli. Ebben a ku­tatásban a Kaspersky Lab azt találta, hogy a digitális készülékek rossz ha­tással lehetnek a koncentrációra. Például munkahelyi meetingeken a digitális készülékeken való jegyze­telés csökkenti a meetingen történ­tek megértését. Bár a digitális ké­szülékek munkahelyi betiltása lehe­tetlen, a legújabb eredmények a Di­gital Amnesia at Work eredményei­vel együtt belátást adnak a cégek ar­ra, hogy hogyan javítsanak alkalma­zottaik hatékonyságán.

Next

/
Thumbnails
Contents