Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-06 / 232. szám, csütörtök
w A csontritkulás világnapja A csontritkulás kóros folyamat, amelynek következményeként a csontokban a szilárdságot és keménységet, valamint a testmagasság megtartását biztosító ásványi anyagok - főként a kalciumfoszfát és a sók - mennyisége csökken, emiatt a csontok elvékonyodnak, törékennyé válnak. A csontritkulás világszerte a 60-70 évesek mintegy egyharmadát, a 80 év felettiek kétharmadát sújtó betegség. Ezt jelenti, ha valaki korán őszülni kezd A tévhittel ellentétben a korai öszülés egyáltalán nem jelent egyet a korai öregedéssel. Egy sor más ok is állhat a háttérben. Bár a köztudatban az öregedés és az őszülés gyakorlatilag elválaszthatatlanul összefonódott, a szakemberek igyekeznek felhívni a figyelmet: az ősz hajszálak korai megjelenése egyáltalán nem jelent korai öregedést is. Sőt! Mint kiderült, az őszülést egy sor olyan tényező is befolyásolja, aminek semmi köze az életkorhoz. Ezek közé tartozik az etnikum, az öröklött génállomány, de még a környezeti hatások is - írja a Health.com. Azoknál ugyanis, akik rendszeresen dohányoznak, vagy olyan helyen élnek, ahol erősen szennyezett a levegő, hamarabb megjelenhetnek az első ősz hajszálak vagy tincsek. Korábban őszülnek a pigmenthiányos vitiligóban és a pajzsmirigy működési zavarában szenvedők, és azok is, akiknek a szervezetük valamilyen okból nem vagy csak nehezen tudja feldolgozni a B12-vitamint. Egyre többen vannak azok, akik ismerik az ideális vérnyomás- és koleszterinértéket, tudják, mennyit ajánlatos naponta mozogni, hogyan kell táplálkozni ahhoz, hogy elkerüljék a szív- és érrendszeri betegségeket. Ennek csak örülhetünk. Elméleti tudásban viszonylag sokat javultunk az elmúlt években, de van egy baj: a valóság kissé más. A szívbetegségek előfordulása tekintetében ugyanis kitartóan tartjuk helyünket az európai országok élvonalában. A fő veszélyt a magas vérnyomás és koleszterinszint, a dohányzás és a túlsúly jelenti. Egy felmérés szerint 10 szlovákiai lakos közül csak egy van olyan, akit az említett veszélyek közül egyik sem fenyeget. Vagyis: tudjuk, mit kellene tenni, de nem tesszük. Hiába az ilyen-olyan motivációs és felvilágosító rendezvények, melyek kétségkívül hasznosak, de a döntő lépést a változásra egyik sem tudja megtenni helyettünk. Szomorú, hogy nálunk még mindig nagyon sokan halnak meg feleslegesen szív- és fS 0 érrendszeri betegségben. Pedig elég lenne valamelyest alakítani az életmódon, s máris változna a jelenleg nem éppen rózsás kép. Igaz, ez nem megy olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan megtanulunk egy-két adatot, ajánlást. Konkrét lépés nélkül marad a mély szakadék az elmélet és a valóság között - mindannyiunk kárára. NAPTÁR Október a gyomor hónapja A gyomor nagyon ellenálló szervünk. Cyomorbántalmak már csak valamely betegség későbbi stádiumában jelentkeznek. Például fekélynél a mellkas bal oldalán érezhetők fájdalmak, étkezés után pedig a has felső részében tapasztalható nyomásérzés. Ezeket a tüneteket nem szabad figyelmen kívül hagyni. AZ EMÉSZTÉSI PANASZOKAT KITŰNŐEN ENYHÍTI A LÁB REFLEXMASSZÁZSA. • Ha ég a gyomra, naponta háromszor étkezés előtt egyen sárga tárnicsgyökeret (horec žltý). • A gyomorfájást az alábbi gyógynövények enyhítik: a káposzta, az útifű (skorocel kopjovitý), a fekete nadály- tő (kostihoj lekársky) és a propolisz • A benedekfűből (benedikt lekársky) készült tea is segít. Az idősek világnapja Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet, éppen ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnek - önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával. www.ujszo.com ■ www.vasarnap.com ujszo@ujszo.com ■ vasarnap@vasarnap.com 2016. október EGÉSZSÉGMAGAZIN Aktuális I 3 (HEALTH.COM.) Október A reuma elleni világnap A nemzetközi artritis világnap a sokízületi gyulladásos megbetegedés, az artritisz megelőzésére és kezelési módjaira hívja fel a figyelmet. Október flSn A pikkelysömör világnapja 29. J Krónikus, visszatérésre hajlamos, hámló kiemelkedésekkel és különböző méretű plakkokkal járó nem fertőző betegség, mely nagymértékben rontja az életminőséget. Korszerű biológiai kezelésekkel és gyógyszerekkel a betegek többsége tünetmentessé tehető. Október A látás világnapja Célja: felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható. 2000-ben született meg a Látás 2020 program, amelynek célja, hogy 2020-ra ne forduljon elő olyan vakság, ami megelőzhető lett volna. Oktober 10. A lelki egészség világnapja A Lelki Egészség Világszövetsége 1948-ban alakult az érzelmi és lelki zavarok megelőzésének, megfelelő kezelésének, a mentális zavarokban szenvedők gondozásának és a mentális egészség jobbításának elősegítése céljából. Azóta létezik a lelki egészség világnapja. mm mm mmmmmmmmmmmmmmm