Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-06 / 232. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. október 6. HASZNOS TANÁCS 9 A reszocializációs intézetben szigorú rezsimet kell betartani (Ján Krošiák illusztrációs felvételei) Kábítószerfüggő a családban ÖSSZEFOGLALÓ A drogfüggőség komoly probléma, melyet segítség nélkül szinte lehetetlen megoldani. Fontos időben felismerni a bajt, és tanácsos azonnal szakemberhez fordulni. Összeállításunkban a kábítószer-függőség kezelésével foglalkozunk. Serdülőkorban a fiatalok könnyen kapcsolatba kerülhetnek valamilyen kábítószerrel, a tiltott szereket napjainkban egyre több fiatal próbálja ki. Szakemberek szerint a legveszélyeztetettebb és leginkább befolyásolható csoportot a középiskolások képezik. „Ennek több oka van, de főleg a szülőktől való egyfajta önállósodás, elvállás, hiszen sok fiatal kollégiumban lakik. A diszkók és szórakozóhelyek kitűnő alkalmat szolgáltatnak az ilyen szerek terjesztéséhez” - mutatott rá Dezider Koľaj pszichológus. A kábítószer javítja a hangulatot, a fiatalok számára vonzó, hogy hirtelen megszabadulhatnak gátlásaiktól, ellazulnak, és ezt a fajta mámort sokan el akarják érni. Mások azért nyúlnak a kábítószerhez, mert menekülnek a családi, az iskolai vagy egyéb problémáik elől. De vannak olyan is, akik egyszerűen csak kíváncsiak, és mindent ki akarnak próbálni. Ezenkívül van még egy csoport: a félénkek, a szégyenlősek, akik a drogoktól fel- bátorodnak, nyitottabbá és szórakoztatóvá válnak, s így a társaság középpontjába kerülnek, ami imponáló számukra. Drogos a családban Jellemzően azok a fiatalok válnak kábítószerfüggővé, akik kerülik az iskolát, mert ott csak kudarcokat élnek át, illetve problémás vagy olyan családból származnak, mely nem biztosítja számukra lehetővé a sikerélményt. „Nagyon rossz a helyzet azokban a családokban, ahol kiderül, a gyerek drogozik. Sokszor találkoztam kétségbeesett, tanácstalan szülőkkel, akik nem tudták, mihez kezdjenek kábítószerfüggő gyermekükkel. A gyerekre egy csomó probléma halmozódik: rájuk tapadnak a kábítószeres haverok, a dí- lerek, az adósságbehajtók, ezek a gyerekek gyakran bűncselekményekbe is keverednek. A szülő hiába próbál hatni szép szóval, ráTÉMA: a drogfüggőség és a függőség kezelése beszéléssel, ilyenkor már csak a kemény, határozott fellépés segít: szakemberhez kell vinni a gyereket. Az egyetlen remény a specializált intézményben nyújtott gyógykezelés” - tette hozzá Koľaj. Ne essünk pánikba Ha a szülő észreveszi, hogy gyermeke kábítószert fogyasztott, nem szabad pánikba esnie, sem magát hibáztatnia a kialakult helyzetért. Az esetek többségében még nem alakult ki beteges függőség, sokszor csak kísérletezésről van szó: a tinédzserek körében egyszerűen divatos kipróbálni, és ha időben helyes útra terelik a gyereket, az egész csak egy különösebb következmények nélküli epizód marad az életében. A felmérések szerint például a marihuánát a szlovákiai 19 évesek több, mint a fele legalább egyszer életében kipróbálja. Mindenesetre a dolgot nem szabad alábecsülni, azonnal lépni kell. Meg kell próbálni megérteni az okokat, csemeténk miért nyúlt kábítószerhez. Ki kell deríteni, mennyire lehet együttműködni vele a probléma megoldása során, és miben kell szakemberek segítségét kérni. Mindenképpen tanácsos pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni, aki a szülőtől eltérően higgadtan, objektiven, érzelmi kötődések nélkül képes feltárni a probléma igazi okát, ami a drogfogyasztáshoz vezetett. Fontos pontos diagnózist felállítani és meghatározni, a gyermek viselkedése jelen pillanatban menyire rizikós. Vagyis ki kell deríteni, hogy csak kísérletezésről és arról van-e szó, hogy kipróbálja az egyes szerek - alkohol, cigaretta, gyógyszerek, drogok - hatását, milyen alkalomból és környezetben nyúl kábítószerhez, vagy esetleg már kialakult-e függőség. Ha a gyereket nem lehet rávenni, hogy elmenjen pszichiáterhez, első lépésként a szülő egyedül is felkeresheti és tanácsot kérhet, a problémát azonban csak úgy lehet sikeresen orvosolni, ha a gyermek legalább részben együttműködik. „A szülőknek félre kell tenniük korábbi ideáljaikat és elképzeléseiket a társadalmi helyzetükről. Noha a gyerek csalódást okozott, éreznie kell, hogy mellette állnak. Az egyik legnagyobb nevelési kihívásról van szó” - magyarázta Koľaj. Megelőzés Szakemberek szerint a kábítóMiért drogozik a fiatal? ► be akar illeszkedni a kollektívába ► menekül a problémák elől, lazítani akar ► unatkozik ► felnőttnek akar látszani ► dac, tiltakozás ► kíváncsiság szer-függőséget a legjobban úgy lehet megelőzni, hogy agyunk en- dorfinszintjét természetes úton növeljük. E célból kitűnő a sport vagy a zene, amikor a sok edzés, gyakorlás után megérdemelt elismerésben, sikerben van részünk, az elért eredmény jó érzéssel tölt el. Fontos, hogy a fiatalok a szabadidejükben olyasmivel foglalkozzanak, ami érdekli és kielégíti őket, legyen értelmes hobbijuk. Ráadásul sokan azt hiszik, kipróbálni a kábítószert olyan, mint elszívni egy cigit, egy adag után nem alakul ki függőség, és akinek erős az akarata, bármikor abbahagyhatja. Csakhogy a pszichoaktív szerektől gyorsabban függővé lehet válni, mint a nikotintól vagy az alkoholtól. Az utóbbiak ugyanis teljesen idegenek a testünknek, mérgek, a pszichoaktív szerek viszont hasonlítanak az endorfinekre, melyeket az agyunk saját magától is termel. Pszichológusok szerint ezt is el kellene magyarázni a fiataloknak, vagyis a megelőzésre és a gyerekek tájékoztatására már az alapiskolákban nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. (sza) Drogfüggőség Drogfogyasztásra, függőségre utaló jelek ♦ problémák az iskolában - hiányzások, iskolakerülés, az előmenetel romlása 4 változik a baráti kör, az öltözködési stílus ♦ titkolódzás, rejtegetés ♦ gyakran és rendszeresen jár diszkóba ♦ hirtelen nem érdekli a korábbi hobbija, már nem akar sportolni 4 hullámzó hangulat - hirtelen jókedv, tettrekészség, szorongás, depresszió, szomorúság ♦ fáradtság, nappali aluszé- konyság, éjjeli álmatlanság - csökken ateljesítőképesség, nem tud összpontosítani ♦ étvágytalanság, fogyás (főleg a pervitin esetében) 4 pénz, értéktárgyak tűnnek el a lakásból 4 gyógyszerek tűnnek el - főleg altatók és antidepresszívu- mok ♦ gyakran használ szemcsep- peket, hogy álcázza a tág pupillákat és a véres szemet ♦ feltűnően gyakran használ légfrissítőt, aromalámpákat, hogy elnyomja a füstöt vagy a szagokat 4 fecskendőket, tűket, drogokat találunk a gyereknél ♦ a kézen vagy a lábon tűszúrás jelei, karcolások vannak 4 a vizeletből kimutatható a kábítószer-fogyasztás Mi tegyen a szülő? ♦ Ha a gyerek éppen kábítószer hatása alatt van, eszméletlen, fennáll a mérgezés veszélye, hívjon orvosi segítséget. ♦ Ha beigazolódik a gyanú, hogy gyermekünk kábítószert fogyaszt, nem szabad pánikba esni. Lehet, hogy csak kísérletezésről, de lehet, hogy már függőségről van szó. Fontos tudatosítani: a probléma nem abban a pillanatban keletkezett, és megoldani sem lehet egy csapásra. 4 Nincs értelme bűnbakot keresni, hirtelen mindent megtiltani, viszont határozott fellépésre van szükség. 4 Tanuljon meg a kábítószerekről minél többet. Azok veszélyeiről beszéljen gyermekével is. Vegye fel a kapcsolatot olyan intézményekkel, melyek kábítószer-függősséggel foglalkoznak. 4 Ne veszítse el a gyerekkel a kapcsolatot. Érdeklődjön a barátai, érdeklődési köre, az iskola iránt, és figyelmesen hallgassa meg. Legyen áttekintése arról, gyermeke napközben mit csinál, kivel találkozik. Olyan programot kell számára szervezni, hogy ne unatkozzon, s ne legyen ideje, se módja kábítószerhez jutni, drogot használni. 4 Ne hagyja magát érzelmileg zsarolni (pl: szökéssel, ön- gyilkossággal fenyegetőzhet), és semmiképpen se finanszírozza a kábítószer-fogyasztást (ellenőrizze a zsebpénzét). 4 Legyen következetes! Ha a saját olvasmányai vagy a szakemberekkel folytatott konzultáció alapján elhatározta, mit fog tenni, azt tartsa is be! Ne kezdjen bele olyasmibe, amit nem tud végigcsinálni! (sza) JÖVŐ HETI TÉMÁNK: HÁZTARTÁS- ÉS LAKÁSBIZTOSÍTÁS ■ MIBE KERÜL, MILYEN FELTÉTELEKKEL KÖTHETŐ, MILYEN KÁROKRA VONATKOZIK