Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-30 / 227. szám, péntek
Egyenjogúság, esélyegyenlőség A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének a női esélyegyenlőséget hat alapteruleten felmért adatai szerint Szlovákia sereghajtó, csak Romániát előzi meg MIKLÓSI PÉTER Az EU-tagországokban 2005 éa 2012 között készült adatgyűjtés összesítésének tükrében hazánkban szembeszökően gyenge a nők társadalmi érvényesülése, megbecsültsége. A témában Bolemant Lillával, a Phoenix Polgári Társulás elnökével igyekeztünk mélyebbre ásni. A Phoenix, tehát a nők és a gyermekek jogaival foglalkozó civil szervezet nézőpontjából vizsgálva Szlovákiában társadalompoliti- kailag mennyire fontos szempont az esélyegyenlőség? Inkább talán úgy kellene feltenni a kérdést, hogy nálunk kinek fontos ez egyáltalán; ki veszi észre, hogy ezen a területen számos gond mutatkozik. A most nyilvánosságra hozott objektív nemzetközi felmérés ugyanis vi- lágosanjelzi: Szlovákiában a nők nem kapnak meg minden lehetőséget ahhoz, hogy a munkahelyen, a magánéletben, a politikában elérhessék, amit szeremének. A társadalom nemigen törődik azokkal az akadályokkal, amelyek gátolják a nők szabad választási lehetőségeit. Azt, hogy különböző szinteken és bármilyen pozícióban hasonló sikereket érhessenek el a munkapiacon, mint a férfiak, vagy hogy gondok nélkül vállalhassanak gyermeket, ne kelljen attól félniük, hogy gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, vagy nem tudják őt felnevelni. így ez a felmérés közvetve azt is jelzi, hogy az államvezetésnek valóban komolyan kellene foglalkoznia az esélyegyenlőséggel. Papíron ugyan sok minden napirenden van, amit az EU szabályként vagy ajánlásként „előír”, ám a gyakorlatban nagyon nehézkesen, esetleg egyáltalán nem valósul meg. A munka, a pénz, a tudás, az idő, a hatalom és az egészség területén végzett felmérés Szlovákiát érintő pozsonyi bemutatása után ön azt nyilatkozta, hogy a nőket nem engedik kellő arányban a hatalmi, döntéshozatali pozíciókba. Kibontaná bővebben is a panaszát? Ez nem panasz, hanem tény. Felmérések és kutatások támasztják alá, hogy számtalan nő nem jut azokra a posztokra, amelyek tényleges esélyegyenlőség alapján megillethetnék őket. A közbeszéd ugyan azt tartja, hogy valamennyi lehetőségük megvan ehhez, de a tárgyilagos szemlélő nyilván látja, hogy a gyakorlat távolról sem ezt igazolja. Kezdve a munkahelyek vezető tisztségeitől a vállalkozói szférán át a politikáig. Általánosan elfogadott szabály, hogy legalább a 30 százalékos képviseleti arány az, ami már eredményesen tud reprezentálni bizonyos érdekeket. Akár a politikánál maradva: a pártok választási listáin ugyan szerepelnek nők is, de a meghatározó helyzetekben, az előtérbe kerülés helyett, a nők többnyire a második vonalba szorulnak. Szlovákiában talán ezért is működik úgy a politika, ahogy működik... A Nemek Közötti Esélyegyenlőség Európai Intézetének friss jelentése révén ismét szóba jött, hogy hazánk máig sem ratifikálta a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését célzó Isztambuli Egyezményt. Ön szerint miért? Mert az illetékes tárca és ennek révén a parlament hozzáállása eléggé nyögvenyelős. A szokásos eljárásmód az, hogy a nemzeti parlamentek előbb ratifikálják ezt a jogi kérdésekben, az egészségügyi és szociális ellátásban, az élet több más területén utalásokat és ajánlásokat tartalmazó, illetve anyagi kötelezettségeket is megszabó nemzetközi dokumentumot, majd ehhez igazítják a saját jogszabályaikat. Nálunk Ján Richter családügyi miniszter szerint először a szlovák törvényalkotás fogja meghozni a szükséges törvényeket, az Egyezményt pedig csak utána ratifikálja a parlament. De mert az ehhez szükséges itteni jogszabályi javaslatok még nincsenek a törvényalkotási folyamatban sem, erősen kétlem, hogy év végéig - mint ahogy ezt a miniszter jelezte - pótolni tudjuk ezt a mulasztást. Az országos felmérések fényében az is látható, miként jelentkeznek ezek az egyre halmozódó gondok a szlovákiai magyar nők körében és mindennapi élethelyzeteikben? Sajnos ilyen irányú kutatás eddig nem készült. Az országos felmérések alapján pedig legfeljebb annak lehet utánanézni, hogy a magyarlakta vidékek adatai, illetve az országos tények között tapasztalni-e sajátos eltéréseket. Ezzel az általánosító optikával vizsgálódva azonban nem mutatkoznak szembeötlő különbözőségek. Más kérdés, hogy időszerű lenne egy ilyen kiemelten célirányos kutatás. Eddig azonban a társulásunk sem hazai, sem magyarországi forrásokból nem nyert erre pályázati támogatást. Magyarországon azzal az indokkal, hogy ez szlovákiai figyelmet érdemlő társadalmi kérdéskör; a hazai pénzosztók érve pedig, hogy ez szaktudományi kutatás, nem illik bele a kisebbségi kultúra pénzkosarába. Szlovákiában mi javíthatná a nők esélyegyenlőségének sanszait? Mivel nálunk az elmúlt 25-26 esztendőben a „természetes fejlődés” útján nem történt komolyabb előrelépés, érzékelhető javulást az úgynevezett női kvóták bevezetése jelentene. Ugyanis a hatalom a mai keretek között nem kívánja megosztani saját szuverenitását a nőkkel. Társadalmunkban íratlanul rögzült norma a „természetes” esélyegyenlőtlenség? A hatalmi rendszer begyökeresedett hierarchiájának szempontjából igen. És mert réges-régen ez a gondolkodásmód a legjellemzőbb, a tárBolemant Lilla sadalom könnyen elfogadja, hogy a nemi sztereotípiákra épülő közéleti és családi séma az, ami természetes. Hogy a férfi irányítja a világot, a nő pedig a háttérből támogatja ebben. Egyéni függetlenség és önálló működési tér nélkül, pusztán a családi körbe zárva, beleértve az ezzel járó számon kérhetőséget is. Az esélyegyenlőség esélyeit javítva nem lenne hasznos egy nyíltabb társadalmi diskurzus? Szlovákiában ezekről a kérdésekről már nemcsak vitákra van szükség, hanem elsősorban konkrét célokhoz kötött cselekvésre. A témát éltető civil szervezetek kezdeményezései - a rendszerváltás óta eltelt bő negyedszázad alatt - kevésnek bizonyultak az esélyegyenlőség rendszerszintű változásainak „kikö- nyökléséhez”. Elvégre a civil szerveződések, legyenek bármennyire aktívak, sohasem helyettesíthetik a kormány és a parlament munkáját. A férfiközpontú politikai garnitúra pedig nem töri magát a valós egyenjogúság és egyenrangúság feltételeinek megteremtéséért. E két utóbbi fogalmat más-más hangsúllyal mondta! Mert? Azért, mert az egyenjogúság jogilag lényegében megvalósult ugyan, de a gyakorlat látványosan rácáfol az egyenrangúságra... (Somogyi Tibor felvétele) Ön szerint helytelen, ha egy nő feladja a karrierjét a férfi, a család kedvéért? Ha ez valóban az ő egyéni és szabad döntése, akkor nem. Persze ha valaki bármit felad másvalaki kedvéért, annak mindig ára van. Az illetőnek tisztában kell lennie elhatározásának következményeivel, és azzal, megvan-e az (ellen)értéke annak, ami miatt feladja saját karrierét. Sértő, ha valakinek azt mondom: anyád, nagyanyád is így élt? Ha egy ilyen „megmondással” illetett nő ma már másként szeretne élni, akkor megsértődhet, hiszen ez lenéző kijelentésként is érthető. A világ szerencsére változik, és benne változnak a női és a férfiszerepek is. A feminizmus lényege pedig az, hogy a nő is ember. Ez lenne a genderideológia lényege? Nem. Tudniillik erről a fogalomról egy általánosan elteijedt és éppen a lényeget elferdítő felfogásmód él a köztudatban. Az angol gender kifejezés azokat a társadalmi berendezkedés alapján kialakult nemi szerepeket jelenti, amelyeket a természetes szocializáció során a családban, az iskolában és más közösségekben tanulunk meg. A biológiai nemet viszont az ugyancsak angol sex szó jelöli. A szlovák nyelvben a rod és a pohlavie szóval tehetünk különbséget a két fogalom között. Nagyon fontos e két eltérő fogalom szétválasztása; és legalább ennyire lényeges, hogy a nők egyenrangúságát, esélyegyenlőségét szorgalmazó genderelméletekkel, feminista elméletekkel szemben az úgynevezett genderideológia pont e célok ellehetetlenítésére törekszik. Ön a genderelméletek követője és szószólója. Miként vélekedik azokról a nőkről, akik nem forszírozzák az esélyegyenlőséget, az egyenrangúságot, hanem - ahogy mondani szokás - a régi értelemben akarnak nőnek, anyának maradni? Ha a régin azt értjük, hogy a nő háztartásbeli, a férfi pedig eltartja a családot, ez is egy választás. Remélhetőleg szabad elhatározás alapján dönt így, aki így él. Fóképpen ha úgy érzi, hogy ebben tud igazán kiteljesedni. Hiszen kizárólag a nők biológiai ajándéka, hogy szülni tudnak. Egy ilyen tudatosan hozott „hagyománytisztelő” döntéssel azonban a házasfelek vagy a partnerkapcsolatban élők egymás közötti szerepeit is ennek értelmében kell megosztani, hogy a család minden tekintetben elégedett legyen. Ez a családmodell sem zárja ki az egyenrangúságot, de a mai helyzetben mindenképpen gazdasági függőséget jelent a nő számára, ha a férfi tartja el őt. Ha viszont mindketten dolgoznak, a házimunkák elvégzésében lesznek egyenlőtlenek, ha így értelmezzük a hagyományos anya- és feleségszerepet. Ha viszont az otthoni munkát is megosztják egymással, együtt élvezhetik a családi élet kellemes részeit is, hiszen a férfiaknak is vannak érzelmeik, ők szintén szívesen vannak együtt a gyerekeikkel, szeretnek részt venni a családi életben. Adjuk meg nekik ezt az esélyt! A nők esélyegyenlőtlenségeinek szemszögéből nézve - éppen az EU-tagországokban végzett felmérések tükrében - mit üzen még a múlt század első feléből Simone de Beauvoir szállóigévé vált mondata, mely szerint „Nem születünk nőnek: azzá válunk!” Azt, hogy a biológiai nemünk adott ugyan, de a társadalom, a születésünk utáni évek és évtizedek élethelyzetei alakítanak bennünket olyanokká, amilyenek vagyunk. Azaz a nemi alapú szocializáció a társadalmi egyenlőtlenség kialakulásának és későbbi fennmaradásának is nagyon hatékony eszköze. Átörökítjük és kora gyermekkortól kezdve tanuljuk az „örökölt” látásmódot, a nőkről és a férfiakról kialakított képek, sztereotípiák mintáit. Az óvodában a lányok „természetesen” babáznak, a fiúk „magától értetődően” repülővel, autóval játszanak. Ez folytatódik az iskolában, ahol a pedagógusok többnyire másként viszonyulnak a lányokhoz és másként a fiúkhoz. Eltérőek a velük szembeni elvárások is: ha egy lány jól tanul, akkor ő csak szorgalmas; ha a fiú tanul jól, akkor jófejű és tehetséges, neki nem is kell szorgalmasnak lennie. A múló évek során lényegében a társadalom szorítja a nőket egyfajta alárendeltségi szerepkörbe, és az ebből kifejlődő helyzetek alakítják úgy, hogy ők „csak” nők legyenek. Sovány vigasz, hogy ez nemcsak Szlovákiában van így, viszont megdöbbentő, hogy az EU tagországainak sorában a női esélyegyenlőség, az egyenrangúság tekintetében az utolsó előtti helyen baktatunk. És a felzárkózás esélyei? A politikai hajlandóság és a társadalom nyitottságának mértéke láttán nem vagyok különösebben derűlátó. „ESÉLYEGYENLŐSÉGI" TORZKÉPEK 62% Szlovákiában, a férfiak 8%-ával eremben, a nők ekkora hányada végez naponta egy vagy több óra házimunkát, ami csökkenti a munkapiaci érvényesülésüket, anyagi függetlenségüket és szabadidejüket. 14% a női vezetők aránya legnagyobb vállalataink vezetői posztjain, más döntéshozatali pozíciókban pedig alig találni nőket. Szlovákiában a nők kevesebb bért kapnak ugyanazon munkáért, mint a férfiak, így a bevételük is kevesebb, a nyugdijuk is alacsonyabb.
