Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-23 / 221. szám, péntek

Lehetőség a képzetlen munkaerőnek _________________________I 5 www .ujszo.com I 2016. szeptember 23. RÉGIÓ Egy téves szavazaton múlt az új tárgyalási rend V. KRASZNICA MELITTA Mivel a képviselő nem kórt azonnal újbóli szavazóst, utólag nem lehet módosítani az eredményt. CEEEEED3 Az egyik képviselő figyelmetlen­sége, félreszavazása miatt nem fo­gadták el az önkormányzat új tárgya­lási rendjét. Feszty Zsolt képviselő a néhány nappal a szeptember 8-i ülést követően elektronikus levélben érte­sítette a polgármestert, a két alpol­gármestert és az anyagot előterjesztő Vetter János képviselőt, hogy eredeti szándéka ellenére az igen gomb he­lyett tévedésből a tartózkodik gom­bot nyomta meg. A határozat 12 igen és 12 tartózkodás mellett nem kapta meg a többség támogatását, magya­rán: egy szavazaton múlt az elfoga­dása. Az új tárgyalási renddel a beter­jesztő azt szerette volna elérni, hogy hatékonyabbá váljon a testület mun­kája. Komáromban ugyanis általá­ban két, de esetenként akár három napig tart, míg megtárgyalnak min­den napirendi pontot. Ez részben a képviselők parttalan hozzászólásai miatt van így - amit 5 percben kor­látozott volna az új tárgyalási rend. A vitában felszólaló Feszty Zsolt is a határozat elfogadása mellett érvelt, mégis másként szavazott. „Az én hi­Emlóktáblát avatnak holnap a Szent András-templomban a Beneš-dekrótumok miatt meghurcolt felvidóki magyarság tiszteietóre. A megemlékezés szervezője a dél-komáromi Kecskés László Társaság, fővédnökei pedig Molnár Attila, Dél-Komárom, és Stuben­A képviselőnek azonnal jeleznie kel­lett volna, hogy másként szavazott, mint szeretett volna (A szerző felvétele) bám, ami történt, csak azzal tudom magyarázni, hogy fáradt voltam, többórás tanácskozáson voltunk már túl. A módosító javaslatoknál általá­ban tartózkodtam, és figyelmetlen­ségből a végső szavazásnál is a tar­tózkodás gombot nyomtam meg - fejtette ki a képviselő. - Sajnos, ott helyben nem voltam elég erélyes, csak a mellettem ülő társamnak je­leztem, hogy hibáztam, új szavazást viszont nem kértem. Mindezt a le­velemben megírtam a városvezetés­nek, arra kérve őket, vizsgálják meg, van-e valamilyen jogorvoslati lehe­tőség. Levelemre a mai napig nem kaptam választ. A városvezetés ál­dek László, Észak-Komárom pol­gármestere. A program 10 órakor ökumeni­kus istentisztelettel kezdődik Kiss Róbert püspöki helynök, komáromi plébános és Fazekas László refor­mátus püspök szolgálatával. A megemlékezésen és a táblaavatá­son közreműködik a Marianum Egyházi Iskolaközpont Gyerekkó­rusa, a Concordia Vegyes Kar, a láspontját az egyik helyi hetilapból kellett megtudnom, amit nem tartok korrekt hozzáállásnak a részükről.” Szitás Péter, a polgármester titkár­ságvezetője lapunk kérdésére el­mondta: Feszty Zsolt hivatalos vá­laszt még nem kapott levelére, de a törvényi határidőn belül megküldik neki a választ. „Új szavazás elrende­lésére elméletileg akkor van lehető­ség, ha egy képviselő a szavazást kö­vetően, amint az eredmény megjele­nik a kivetítőn, azonnal jelzi az ülés vezetőjének, hogy tévedés, esetleg technikai probléma történt. A képvi­selő ebben az esetben nem jelezte a polgármesternek, hogy rossz gombot nyomott. Napokkal a szavazás után természetesen nincs lehetőség mó­dosítani az eredményt. Ha ilyen pa­nasznak helyt adnánk, a későbbiek­ben bármelyen szavazás eredménye utólag módosítható lenne, ami el­képzelhetetlen és egyben törvényte­len” - mutatott rá Szitás Péter. Vetter János a történtek ismereté­ben sem tartja valószínűnek, hogy egyhamar újból benyújtja javaslatát a tárgyalási rend módosítására. „Sokat dolgoztunk az anyag előkészítésén, a vita során mindenki elmondta véle­ményét, aztán így vagy úgy szava­zott. Egy ideig nem akarok foglal­kozik ezzel a kérdéssel” — mondta. Feszty Zsolt ugyanakkor - a kidol­gozóval konzultálva - hajlandó len­ne ismét a testület elé teijeszteni a be­adványt. Vox Femina Női Kar, az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara, valamint Nagy Fe­renc versmondó. A 2013-ban Magyar Arany Er- demkereszttel kitüntetett Kecskés László Társaság a kétezres évek elejéi; kezdte szervezni a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak Ta­lálkozóját, 2004-ben a Monostori erőd falán felavatták Nagy János E333 Szlovákiában az elmúlt idő­szakban látványosan csökkent az állástalanok száma, továbbra is je­lentős gondot okoz azonban a hosszú távú munkanélküliség. Or­szágos szinten jelenleg mintegy 300 ezer embernek nincs munká­ja, közülük minden második már több mint egy éve képtelen elhe­lyezkedni. Rajtuk kíván most se­gíteni a földművelésügyi tárca. Gabriela Matečná földművelés- ügyi miniszter ezt tegnap a Lévá­tól 14 kilométerre délre fekvő Sá­ró (Šarovce) mezőgazdasági farmján jelentette be, amely az egyik legnagyobb hazai zöldség- termesztő vállalkozás, és amely nagy számban ad munkát olyan emlékeznek szobrászművész domborművét,* öt éve pedig mindig más-más telepü- ; lésen helyeznek el emléktáblát. Céljuk, hogy a fiatalabb nemze- : dékhez tartozók minél többet meg- tudjanak nagy szüleik, dédszüleik sorsáról, hogy ne merüljön feledés­be ez a tragikus korszak. A társaság névadója, az észak- ; komáromi születésű Kecskés I László hét év katonaság és másfél év : embereknek, akik máshol nem tudnának elhelyezkedni. A Kiss- farm nagyjából 100-150 embert, elsősorban helyi romákat foglal­koztat kora tavasztól késő őszig. „Úgy gondolom, ez a legjobb módja annak, hogy a szakképesí­tés nélkülieknek is megélhetést biztosítsunk, ezért szeretném elér­ni, hogy a kisebb zöldség- és gyü­mölcstermesztőknek a lehető leg­több támogatást megadjuk a szo­ciális és vidékfejlesztési progra­mokon keresztül” - nyilatkozta Matečná. Erre már csak azért is szükség lenne, mivel a helyzet egyre kritikusabb: a mezőgazda­ság ma már csupán 51 ezer embert foglalkoztat, ami az összes alkal­mazott alig 2 százaléka. (TASR) hadifogság után megélte a kitele­pítést is. Éveken keresztül Dél- Komárom kulturális életének meg­határozó személyisége volt és - közvetlen érintettként - sokat fog­lalkozott a kitelepítettek sorsával, élettörténetével. Az ő szellemi örökségét viszi tovább a Kecskés László Társaság. Dél-Komáromot a kitelepítettek emlékvárosának te­kintik. (vkm) A meghurcolt felvidéki magyarságra RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kamion gázolt halálra egy járókelőt Zólyom. Egy járókelő halálával végződött egy csütörtök reggeli baleset Zólyomban az I/66-os úton. A 46 éves cseh kamionsofőr elütött egy gyalogost. A nő sze­mélyazonosságát a rendőrség egyelőre nem tudta megállapítani. Az áldozat feltehetően térdepelt a ■ jobboldali sáv közepén. A sofőr nem fogyasztott alkoholt, a ka­mionon kb. 5 00 eurós kár kelet­kezett. (TASR) Kétszázzal száguldott a Ferrarival Alsóhalas (Nižná Rybnica). Kétszáz kilométeres sebességgel száguldott egy 60 éves nagymi- hályi sofőr. Nem ez volt az első gyorshajtási esete. A férfi 209 km/órás sebességgel haladt egy olyan úton, ahol a megengedett sebesség 90 km/óra volt. Vagyis 119 km/órával lépte túl a megen­gedett sebességet, ez pedig 800 eurójába került, amit a helyszínen kifizetett. (SITA) Üzemeltetés: 230V hálózat MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + szivattyú Irányár: 163,30 § Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavateľstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777 Teljesítményfelvétel: 750 Watt Úszókapcsoló: automatikus Max. szállított mennyiség: 12000 l/óra Max. kinyomás: 8 m Max. merülési mélység: 8 m Max. közeg-hómérséklet: 35 °C Tápkábel hossza: 10 m Az ajándék értéke: 43 €. Az ajánlat 2016. szeptember 25-ig tart. Ez o lap jár Önnek! ÚJ SZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents