Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-20 / 218. szám, kedd
Zselíz újraéledt Az Országos Nép- művészeti Fesztivál 50. születésnapján visszatért szülőhelyére, Zselízre, ahol óriási közönségsikert aratott. A Csemadok vezetése Juhász Esztert és Juhász Sándort, a Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes vezetőjét bízta meg a fesztivál műsorának szervezésével. Juhász Eszterrel az ötvenedik tanulságairól, az ötvenegyedik terveiről beszélgettünk. A zselízi Kincső mindenütt óriási sikert arat, szerepeljen bár hazai magyar vagy szlovák fesztiválon, külföldön. Az együttes 60. születésnapján rendezett műsor is kisebb fesztivál volt. Ennek alapján bízta meg önöket Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke az Országos Népművészet Fesztivál rendezésével? Amikor tavaly késő ősszel meghívást kaptunk a zselízi Csemadok- házba egy megbeszélésre, teljes nyugalommal indultunk a város vezetőségével, a Csemadok országos elnökével és a helyi szervezet elnökével való találkozásra. Meg is lepődtünk rendesen. Figyelmeztettem az elnök urat, nem biztos, hogy ez jó döntés, mert a mi munkatempónk, munkabírásunk eltér a megszokottól. Döntésünkben meghatározó volt, hogy a város vezetősége biztosított a támogatásáról. Szlovák fesztiválokon segédrendezőként, segédszervezőként szerepel, az ott szerzett tapasztalatok mennyiben segítették a mostani munkát? 2008-tól a myjavai, illetve a východnái fesztiválon dolgoztam, többnyire a hagyományőrző csoportok műsorainak rendezésével bíztak meg. Eleinte kissé háládan feladatnak tűnt, mert ez az a program, amelyben „jobb szerepelni, mint nézni”. A jeles napok, ünnepi szokások színpadra állítását kihívásnak vettem. Főleg, hogy más nyelvi közegben kellett dolgoznom. Rengeteget tanultam a szlovák folklór szakma jeles hazai képviselőitől. Megbecsülték a munkámat. Innen is jött az indíték; az enyéimnek is meg tudom csinálni. És ez micsoda érzés! Szárnyakat ad. El is repültem rendesen. Még jó, hogy mellettem van az uram, aki mindig visszarán- cigál a földre. Megkapták a feladatot. Mi volt az első lépés? Onnantól kezdve csak a fesztiválról tudtunk gondolkozni, beszélni. Bennünk volt az „akkorismegcsi- náljuk, akkorismegmutatjuk” elszántság. Egyeden célunk az Országos Népművészed Fesztivál, az 50. jubileumi rendezvény méltó megünneplése. A visszahozatalról nem mi döntöttünk. Azt tudtuk, mit nem akarunk. Azt is, mit szeretnénk. A zselízi csemadokosok, a kincsős szülőink az önkéntesek sokaságának segítségével, támogatásával, hogy csak hatalmasat lehet álmodnunk, pláne, ha a város vezetése is kiáll mellettünk. A fesztiválnak az elkövetkező években az ország magyar nemzetiségű lakosainak újra a legnagyobb országos seregszemléjének, kimagasló szakmai rendezvényének kell lennie! Elsődleges célunknak tekintettem, hogy a szlovákoknál kitűnően működő példák alapján elkészítsem a fesztivál alapító okiratát, hogy ennek alapján megszólíthassam azokat a szakembereket, akikből létrehoztuk a programtanácsot. Ügy gondoltam, az új műsorkoncepcióval a fesztivált fokozatosan beépíthetjük a Kárpát-medence kulturális életébe, forgatagába. Miután az érintettek az első telefonos megkeresésemre igennel válaszoltak, biztos voltam benne, hogy megtaláljuk a hagyományőrzésen jócskán túlmutató, a mai valóságra is vonatkoztatható, sokrétű tartalmat. Az egyes műsorblokkok rendezői jó magasra tették a mércét, hogy ez lelkesítő példaként, szakmai útmutatásul szolgáljon az elkövetkező években az ország amatőr csoportjai számára. Az uram létrehozta a szervezési tanácsot, ahová az embereket az egyes területek felelőseiként szólított meg, akikkel már hosszabb ideje dolgozott, akik már a ki nem mondott gondolatait is tudták. így lett felelőse az étkeztetésnek, a szállásnak, a szemételhordásnak. A két konferencia - egyszerűsítsük, múlt és jövő - milyen tanulsággal szolgált? A három nap műsorát igyekeztem úgy összeállítani, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Ez vonatkozott a pénteki nap két rendezvényére is, amely látszólag ütötte egymást. Az Egyszer volt, hogy is volt? emlékülésre a kerek évforduló alkalmából került sor. Helyszíne a városháza impozáns díszterme lett. Emlékezés az országos nép- művészeti fesztiválok elmúlt ötven évére volt a program, okleveleket, emlékplaketteket adtak át. Az emlékülést Takács András elképzelése alapján szervezte az országos titkár. Teljesen más volt az elgondolásom a konferenciával kapcsolatban. Megyei kulturális intézmény alkalmazottjaként a kulturális alapellátás, a közösségfejlesztés, a kulturális intézményrendszer jelenlegi állapota vagy annak kiépítése, a valós problémák megoldása érdekel, a kulturális ernyőszervezetek egyeztetése, rengeteg megbeszélnivaló lett volna a célja a konferenciának, amiből végül is jó hangulatú beszélgetés lett. A beszélgetések menetét Lovász Attila levezető elnök irányította hozzáértéssel. A hazai és a külhoni előadók örömmel jöttek, honorárium, sőt még útiköltség-térítés nélkül is. Igaz az az állítás, hogy csak a „szakma” vett rajta részt és a szakmának szólt. Azonban olyan előadások hangzottak el, amelyek a kultúra szinte minden területét érintették, nem csak a népművészetet. Lehetett kérdezni, s a kérdéseinkre választ is kaptunk. Sajnos a délelőtti emlékülés vendégei/ résztvevői közül csak a konferenciára is meghívottak tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a késő délutánba nyúló eszmecserén. Beszélhetünk, magyarázkodhatunk a múltról, a jövőképről, a kultúra formálásáról, lehet véleményünk a fiatalokról, akiket a számítógépen és az okostelefonon kívül más nem nagyon érdekel stb. stb., nos, a délelőtti emlékülés azon résztvevői, akik a konferencia helyszínén voltak elszállásolva, érdektelenséget mutattak aziránt, hogy az illusztris előadókkal nemcsak a múltról, hanem a jelenről, a jövőről is beszélgessenek. Okét, úgy látszik, ez már nem érdekli. Megváltozott a világ. Elégedettek a fesztivállal? Rengeteg munkájuk van benne. Érdemes volt? Az első kérdésre a válaszom: nem tudom. Csak a hibáimat láttam, csak azon tudok agyalni, jövőre hogyan fogom kiküszöbölni, megoldani, másképpen tervezni, mit hogyan és mivel bővíteni. Az uram nevében nem beszélhetek Elégedettnek a helyi lakosoknak kell lenniük, meg azoknak a tömegeknek, amelyek több száz kilométert utaztak, hogy részt vegyenek a fesztiválon. Ha mindenki eufóriába kerül, ha az országos népművészeti fesztiválról kezd mesélni, akkor ez nagyon jó. Rekordlátogatottság volt. Rengetegen voltak kíváncsiak a programokra. Semmi sem ment a megszokott értékek, a családcentrikusság, a közvetlenség, az ember- léptékűség rovására. Magammal nem vagyok elégedett. Még többet tudtam volna, de majd jövőre.
