Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-17 / 216. szám, szombat

www.ujszo.com | 2016. szeptember 17. RÉGIÓ I 7 Tanévnyitó a Selye János Egyetemen (A szerző felvétele) V.KRASZNICA MELITTA Teljesítették a komplex akkreditáció minden kritériumát, a SJE is csatlakozhat az egyetemi besorolású felsőoktatási intézmények közé. Tizenharmadik ünnepélyes tan­évnyitóját tartotta tegnap a Selye Já­nos Egyetem. Beiktatták a Tanár­képző Kar tavaly októberben meg­választott új dékánját, Horváth Kin­gát, valamint a Gazdaságtudományi Kar idén júniusban újabb négy évre megválasztott dékánját, Búkor Jó­zsefet. Kiosztották a rektori díjakat, a Debreceni Egyetem pedig bronz­plakettel ismerte el a Selye János Egyetemnek a kapcsolatok ápolása, valamint az akkreditációs folyamat terén elért eredményeit. Tóth János rektor köszöntőjében örömmel számolt be arról, hogy a kedvezőtlen demográfiai adatok el­lenére az egyetem hallgatóinak szá­ma nőtt a tavalyi évhez képest: a 2016/2017-es tanévben 1753 beirat­kozott hallgatójuk van (az előző tan­évben 1719 volt). Alapképzésben 1243-an, mesterképzésben 465-en, doktori képzésben 45-en részesül­nek. Legnépesebb a Tanárképző Kar 941 hallgatóval, a Gazdaságtudo­mányi Kart 729-en, míg a Reformá­tus Teológiai Kart 83-an látogatják. Az egyetem iránt külföldről is nö­vekszik az érdeklődés, míg tavaly 147, idén 243 külföldi hallgató irat­kozott be. A Szlovákiában magyar Az elsős hallgatók fogadalmat tettek nyelvű képzést folytató felsőoktatási intézmények közül egyedüliként náluk vehettek át végzőseik magyar nyelven is kiállított diplomát; a lé­pést az országos Akadémiai Infor­mációs Rendszer fejlesztőjével folytatott egyeztetés előzte meg. A rektor az egyetem jövője szem­pontjából meghatározó komplex akkreditáció folyamatáról is beszá­molt. „2015 februáijában nyújtottuk be az Akkreditációs Bizottsághoz a 2009-2014-es időszakot érintő, komplex akkreditációs anyagunkat— mondta Tóth János. - A beterjesztés idején intézményünk az egyetemi besoroláshoz szükséges három kri­tériumrendszer közül kettőnek meg­felelt, a harmadikat azért nem tudtuk teljesíteni, mert a nálunk folytatott öt tudományterület közül akkor még csak két tudományterületen zajlott doktori képzés, tehát nem értük el az elvárt 3/5-ös arányt. Idén azonban sikerült megszereznünk a Magyar nyelv és irodalom, a Teológia és a Közgazdaság és vállalati menedzs­ment doktori tanulmányi program jogát is, ezekre hallgatókat vettünk fel, ezzel teljesítettük a 3. kritériu­mot is. Ez rangos előrelépést jelent intézményi státuszunkban, megíté- lésünkben és tekintélyünkben.” A tanévnyitón Szilágyi Péter, Ma­gyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Stubendek László, Komárom polgármestere is szólt az egybegyűltekhez. Mindket­ten kiemelték, hogy a felvidéki ma­gyar értelmiség életében milyen fon­tos szerepe van a Selye Egyetemnek. „A magyar közösségnek szüksége van rátok, szerepvállalásotokra, tu­dásotokra” -mondta Szilágyi Péter. Az ünnepség az elsősök fogada­lomtételével zárult. AJÁNLÓ Szeptember 17. (szombat) Komárom - 9. Komáromi Bor­korzó. Komárom - 9.00:4. Mézfesztivál a városi sportcsarnokban; program: termékek, méhészeti eszközök ki­állítása és vására, kóstolás, a diá­kok rajzversenyének kiértékelése, fórum tapasztalt méhészekkel; 15.30: a versenybe benevezett mé­zek, mézborok, virágporok kiérté­kelése. A nap folyamán helyi énekkarok, diákok műsora. Keszegfalva-20. falunap. 7.30: gyermekhorgászverseny; 8.30: agyaggalamb-lövészet; 10.00: sportjátékok gyerekeknek; 13.00: gépek, sport- és versenyautók ki­állítása; 15.00: Szúnyog Zsuzsa gyerekműsora; 16.00: óvodások és iskolások műsora; 16.15: a Seishin Karate Klub bemutatója; 16.45: a Kék nefelejcs éneklőcsoport fellé­pése; 17.30: a polgármester és falu kitüntetéseinek átadása; 18.00: Szűcs Judit konceije, 19.30: az Alibi együttes koncertje; 20.30: a Lángoló Ördögök műsora; 21.00: Rózsás Viktória fellépése; 22.00: utcabál a Rio Duóval. Muzsla-13.00: szüreti vigada­lom; 15.00: kultúrműsor; 17.30: Kökény Attila; 19.20: Becse Szabó Ilona; 20.30: Szécsi Pál emlékest - SP formáció; 22.00: utcabál Ma­gyar Zoltánnal. Szeptember 17-18. (szombat-vasárnap) Pozsony - kerékpáros zarándoklat Pozsonyból a vasárnapi 10 órás sümegi főbúcsúra. Bővebb infor­máció: 0904 011 640. Szeptember 17-18. (szombat-vasárnap) Dél-Komárom - Európai Kultu­rális Örökség Napok a Monostori erődben. Program: egyenruhás tárlatvezetés, kazamata túrák, Ka­landok erődje -15 állomásból álló játékos ügyességi próba. Szomba­ton a Városi Autómentes Nap programjai a Monostori erődben: Kerékpáros Kaland, Minden, ami bringa és egészség, a Rex Komá­romi Állatvédő Egyesület bemuta­tói. Szombaton és vasárnap a Mo­nostori erőd és az Igmándi erőd is ingyenesen látogatható. Szeptember 18. (vasárnap) Komárom -18.00: Király Csaba orgonahangversenye a Szent András-templomban. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Ál-vízóraleolvasók garázdálkodnak Párkány. V ízóra-leolvasóknak adják ki magukat azok a csalók, akik a Nyugat-Szlovákiai Vízmű­vek dolgozóiként mutatkoznak be. Igazolványt is felmutatnak, de ez a dokumentum hamis. Az ál-vízó­raleolvasók a számla azonnali ki­fizetését kérik. A vízművek foko­zott óvatosságra intik a környék­belieket, figyelmeztetik az embe­reket, ne dőljenek be a csalóknak, és hangsúlyozzák: munkatársaik soha nem kérik a számla azonnali rendezését készpénzben. (guzsu) a felújított Bibliotheca r Újranyitott BARTALOS ÉVA Vannak olyan kötetek, ame­lyek még nem szerepelnek a könyvtár adatbázisában, a digitális könyvtárat is bővítik. SOMORJA Közel két hónapos szünet után újra megnyílt a Bibliotheca Hunga- rica a somorjai Fórum Intézetben. Nyáron felújították a könyvtárat, új polcokat helyeztek el és bővítették a raktárt. Az elmúlt években folya­matosan gyarapodott a könyvtár gyűjteménye, de a raktár nem nőtt, emiatt előfordult, hogy dobozokban kellett tárolni a könyvtári törzsál­lomány másodpéldányait. Az év elején pályázatot nyújtottak be a földszinti raktárhelyiségek felújí­tására, a Bethlen Gábor Alap dotá­ciójából finanszírozták a fejlesz­tést. „Két hónap szünet után nyitot­tuk újra a könyvtárat. A nyáron fel­újítottuk a raktárt, lebontattuk a közfalat, és egybenyitottuk a terü­letet. Új mobilpolcokat szereltünk be a könyvtárban” - beszélt a mun­kálatokról Roncz Melinda, a Bibli­otheca Hungarica igazgatója. A ti­zenkét sínen futó mobilpolcnak kö­szönhetően ötszáz folyómétemyi helyet nyertek a raktárban. A sze­relés után a törzsállomány könyve­ivel és a hagyatéki gyűjteménnyel töltötték fel a polcokat és áthelyez­ték a Csemadok Könyvtárat. Az át­alakítással ötven méter szabad te­rületet nyertek az új könyveknek. „Körülbelül huszonötezer könyvet Hungarica tartalmaz a feldolgozott állomány. Olyan könyveket is kiraktunk a mo­bilpolcokra, amelyek még nem sze­repelnek a könyvtári programban, ezért a kutatók nem tudják vissza­keresni őket. Főleg a hagyatéki könyveink várnak még feldolgo­zásra”-folytatta az igazgató. Roncz Melinda elmondta, mindig akad munka a könyvtárban, az év végéig további nagy projekteket terveznek. „Most 10-15 ezer könyv van a könyvtári térben. Az állomány 6- 70ezer darabos. Szeretnénk temati­kailag átrendezni a könyveket. Fo­lyamatosan bővítjük az adat­bank, sk-n található digitális könyvtárat, ezt is fejlesztenénk” - közölte Roncz Melinda. Hétköznaponként reggel nyolctól délután háromig várják a látogató­kat a Fórum Intézet épületében. Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki speciális témában keres könyvet , előzetesen egyez­tethet a könyvtár alkalmazottaival, hogy megkönnyítsék számára a ku­tatást. Az ÚJ SZÓ ajánlja Magas vérnyomás csökkentése Tegyen a magas vérnyomás okai ellen a könyvben lévő személyre szabott program segítségével! Egy teszttel kiválaszthatja, melyik magasvérnyomás-típushoz tartozik a három közül. A stresszes típus alapprogramja a lassulás, megnyugvás és töltekezés. A has-típus programja a cselekvés, a megvalósítás és az érzékelés. A kaotikus típus feladata pedig a szervezés, az ütemezés és a középút megtalálása. A könyv módszereivel megismerheti saját erősségeit és gyengéit, jobban felismerheti és elfogadhatja testének jelzéseit, típusának megfelelő életvitelt és táplálkozásmódot alakíthat ki, egyensúlyt teremthet nyugalom és tevékenység között, megszüntetheti a stresszt és kiegyensúlyozottá teheti az életét, ritmusa lesz a mindennapjainak, helyreállíthatja vérnyomása ingadozását, fokozhatja életörömét és vitalitását és teljes körű kezeléssel csökkenheti a vérnyomását. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2016. szeptember 30-ig tart. Magas vérnyomás csökkentése Ara: 10 c+postaköltség CD darab Név: Utca, házszám: J Település: Postai irányítószám: J Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Redakcia Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketing@fujszo.com; Tájékoztatás: 02/S9 233 266

Next

/
Thumbnails
Contents