Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-31 / 203. szám, szerda

8 I CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2016. augusztus 31.1 www.ujszo.com Gasztrometál - ez a Hope Red Instrumentális zenét játszik a peredi formáció, a következő dal és videoklip idén megjelenik SZAKÁL KINGA Nagy hatással volt rájuk Gordon Ramsay, Heston Blumenthal vagy Jamie Oliver. Három éve alakult meg a Hope Red zenekar. Júliusban bemutatták a TRACK#6 című dalukhoz készült videoklipet, amelyet önerőből rögzítettek. A zenekar tagjai szerint az egyedi hangzást, amely csak a Hope Redre jellemző, pár év alatt sikerült kiépíteni. A Dómján Kristóf, Laczkó Sándor és Szakái András al­kotta formációhoz egy évvel később csatlakozott Szabó Ádám. A zenekar bemutatko­zó dala, a Sötét szél (Track# 1) 2014 nyarán jelent meg. 2015- től énekes nélkül, instrumen­tálisán játszik a zenekar. „Sajnos még nem találtuk meg az új énekesünket, még min­dig keressük” - mondta Sza­kái András, a zenekar basszusgitárosa. „Olyan éne­kest keresünk, aki teljes értékű hangszerként tud bánni a hangjával. Még nem találtunk ilyen zenészt, de megerősít­hetjük, ének nélkül sem unal­masak a koncertjeink” - szö­gezte le Laczkó Sándor, a Ho­nope nea • A meglakulás éve: 2013 A zenekar tagjai: Dómján „Bob" Kristóf- bobok, Laczkó „Sanya" Sándor-gitár, Szabó .Gila'Ádám-gitár, Szakái „Szaki" András - basszusgitár Zenei stílus: alternatív, gasztrometál, ambidjent, post-gay indie pop, rage . - o-, idge against the meshuggah dn / ni, a stúdiózás is simán ment. Nem kellett semmilyen trük­köt alkalmaznom ahhoz, hogy jobb zenésznek tűnjenek a felvételen. Amit hallotok a dalban, azt úgy vettük fel, ezek vagyunk mi” - mondta Szabó Adám. A Hope Red első EP-je a jövő év elején, a következő dal és a videoklip télen jelenik meg. „Egyelőre annyi biztos, hogy komolytalanabb lesz az első kettőnél és új (szak)em- bereket is bevonunk a forga­tásba” - mondta Laczkó. A formáció legközelebb októ­ber hetedikén a komáromi REV-ben áll színpadra. Legközelebb a nagymadi Bicskafa népdalkört mutat­juk be. A zenekar zenei stílusát nehéz meghatározni, szerintük az alternatív zene valamelyik ágába tartoznak (A Hope Red képarchívuma) pe Red egyik gitárosa. A ze­nekar zenei stílusát nehéz meghatározni. Szerintük az alternatív zene valamelyik ágába tartoznak. „Alapvetően a groove-okra építünk, de visszatérő elemek a polirit- musok, a shimmerek, a tiszta gitárok és a 8 húros riffek. Magunkat csak gasztrome- tálként, lakodalmas space mulatós ambidjentként vagy post-gay indie popként hatá­rozzuk meg. Nagy hatással volt ránk Gordon Ramsay, Heston Blumenthal vagy Ja­mie Oliver” - nyilatkozta a gitáros. „Szeretjük a füstös ízeket a gasztronómiában és a zenében is. Akkor jó, ha ér­ződik a kardamom és a gyöm­bér íze is, a dallamokban leg­alábbis” - mondta Szabó Ádám, a zenekar gitárosa. A fiúkat a zene mellett az evés és a főzés motiválja és köti össze. A zenekar minden tagjának több állása van egyszerre, vagy professzionális szinten végzi a hobbiját, ezért nem egyszerű összehozni a próbá­kat. A Hope Red performan- szairól lett híres az interneten, készültek már választási kampánnyal az egyik tavaszi koncertjükre, vírusvideókkal, kóstolókkal: Zsuzsimama­féle fokhagymás pogácsát is osztogattak már a koncerte­ken. A Hope Red egy hónap­pal ezelőtt mutatta be a Track#6 című dalához készült videoklipet. A dalt Szabó Ádám GILA stúdiójában vet­ték fel, Ádám végezte a ke­verést és maszterelést is. A forgatás zenekari és történeti részeit három-három óra alatt felvették, a feldolgozás közel egy hónapig tartott „Örülök, hogy végre ilyen emberekkel zenélek. Lehet velük dolgoz­I Eladók4 szobás kulcsrakész eneigiatakarékos családi házak95 || Eladó Dunaszerdahelyen 3 szobás kiváló álla-g El3dó3szobás63rrť-€srészl^esenújitottlakásaSzNFIakótele- ftff Eladó 66 m2-es új építésű 3 szobás saját fűtésű lakás bal-1, nf-es lalóterülettel 400 - 734 telekkel Dunaszerdahelyen pótban lévő családi ház 1311 m2-es telekkel J| pen csendes utcájában szigetelt lakóházban OunaszerdaMyen || konnal a Zsigmond király lakótelepen Dunaszerdahelyen r 48 000 euro 0905/662 259 j Eladó 2 szobás 68 m2-es lakás terasszal % Eladó felújított 3 szobás 71 m2-es lakás p\ Eladó 2 szobás 54 m2-es lakás teljes felújítás után szi- fi Eladó 3 + 1 szobás lakás balkonnal részleges részleges felújítás után a Neratovice téren Á- szigetelt lakóházban a SZNF lakótelepen y getelt lakóházban közel a központhoz Komáromban g. felújítás után szigetelt lakóházban Sellye-Vecsén ! 23 990 euró 0907/988 210 INGATLANÜGYEKBEN AZON LEGJOBB PARTNERE Csiba Erzsébet © 0905/662 259 Nagy Izabella © 0907/988 210 67 000 euró 0907/988 210 Ar az ingatlanirodában 0907/988 210 Eladó 2 szobás 65 m2-es részlegesen újított lakás szigetelt lakóházban Komáromban Eladó 3 szobás 78 nfes lakás balkonnal felújítás j : után szigetelt lakóházban Vágsellyén - Vlčanskán I Eladó régebbi 140 m2-es parasztház boros­pincével 767 m2-es telken Alsószeliben mmm A RE/MAX adja el a legtöbb ingatlant a világon WMM Attractjve MP160105 Elfogták a rablás gyanúsítottját A sarki kisbolt eladónője súlyos fejsérüléseket szenvedett (Képarchívum) A tettes büntetett előéletű, miután elfogták, beismerte tettét. DUNASZERDAHELY Negyvennyolc órán belül a nyomára akadt a rendőrség annak az 57 éves férfinak, aki kirabolta és brutálisan meg­verte a 75 éves dunaszerda- helyi eladónőt. A férfi a Mú­zeum utcában levő sarki kis­boltot múlt hétfőn rabolta ki. „A tettes délután fél három körül érkezett a kisboltba, elővett egy gázpisztolyt és a bevételt követelte, majd a pisztollyal a 75 éves eladónőt addig ütötte, míg a hölgy a földre nem zuhant. A tettes 120 eurót, egy karton cigaret­tát, az eladónő mobiltelefon­ját és ékszereit vitte magá­val” - értesítette lapunkat Mária Linkešová, a Nagy- szombati Kerületi Rendőr­főkapitányság szóvivője. Linkešová elmondta, a 75 éves nőt súlyos fejsérülések­kel szállították kórházba és ma is ott ápolják. Az eladónő állapota olyan súlyos, hogy a rendőrök még mindig nem tudták kihallgatni. Az 57 éves férfit a rendőrök 48 órán be­lül elfogták. A büntetett előéletű férfi beismerte tettét. Rablásért és súlyos testi sér­tésért 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. a megye lakossága • • Öregszik Hat évvel nőtt az átlagos életkor Nagyszombat megyében. NAGYSZOMBAT Nagyszombat megye la­kosságának átlagéletkora kö­zel hat évvel nőtt az 1996-os adatokhoz képest. A férfiak átlagos életkora 39,4, míg a nőké 42,5. „Az idős korú népesség (65 éves és idősebb) és a gyer­mekkorú népesség (0-14 éves) viszonyított aránya az öregedési index, amely tavaly 103,2-ről 106,3-ra emelke­dett. Ez azt jelenti, hogy száz gyerekre 106 hatvanöt éves vagy annál idősebb lakos ju­tott” - tájékoztatta a SITA hír- ügynökséget Alena Vadovi- čová, a Statisztikai Hivatal nagyszombati munkatársa. Húsz évvel ezelőtt ez a szám még jóval alacsonyabb volt, akkor száz gyerekre csupán 54 hatvanöt éves vagy annál idő­sebb lakos jutott. Az öregedés aránya nem minden járásban egyforma. Az öregedési index tavaly a Pöstyéni járásban volt a legmagasabb (134,3), a Du- naszerdahelyi járásban a leg­alacsonyabb (97,3). A Galán- tai járásban ez az érték 107,2 volt. Tavaly hetven 100 éven felüli lakos élt a megyében, 31 férfi és 39 nő.

Next

/
Thumbnails
Contents