Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-20 / 195. szám, szombat
8 I KULTÚRA 2016. augusztus 20. I www.ujszo.com „Magyarország halszagú”? Az 1956-os emlékév hivatalos dala újrahasznosított kliséparádé lett, félrehallható refrénnel Desmond Child pályája egyik csúcsának nevezte a dalt (MTi-feivétei) JUHÁSZ KATALIN Budapest. Kedd reggel debütált a Petőfi rádióban az 1956-os emlókóv hivatalos dala, az Egy szabad országért, amelyet a nemrég magyar állampolgárságot kapott világhírű dalszerző, Desmond Child jegyez. A mű olyannyira hatott, hogy öt napja foglalkozik vele a magyar sajtó, a Facebook pedig gyakorlatilag felrobbant tőle. A hivatalos megrendelő a Terror Háza Múzeum volt, de állítólag áprilisban Washingtonban maga Orbán Viktor miniszterelnök kérte fel az apai ágon magyar származású szerzőt egy 56-os „rockhimnusz” megírására. Júliusban, amikor a felvételek zajlottak, több magyar sajtótermék is lehozta Child lelkendező nyilatkozatát, mely szerint hatalmas megtiszteltetés volt neki ez, hiszen fiatal korában többször járt édesapjával Budapesten, és azt is pontosan tudja, mi történt 1956-ban, micsoda hősök harcoltak a szabadságért. Klisék halmaza Sokan vonultak stúdióba két napra július közepén, hogy felénekeljék a dalt, többek között Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Sasvári Sándor, Nagy Feró, Caramel, Vastag Csaba és a Hooligans. Csupa olyan sztár, akik a kormány köny- nyüzenei szakértői szerint jelentős popművészek. A biztonság kedvéért egy ötventagú kórus is közreműködött, róluk a létszámot leszámítva egyelőre keveset tudni. A végeredményre két kattintással rá lehet bukkanni a neten. Egy tipikus, nagyívűre tuningolt popslágert hallunk, fülbemászó dallammal, nagyon egyszerű, azaz gagyi elektronikus ritmusalapokon, eurovíziós beütéssel és nem kevés utánérzéssel. Ami annyit jelent, hogy több ismert sláger eszünkbe juthat róla, mintha a szerző valamennyi eddigi sikerszámából átemelt volna néhány taktust. A szövegíróként közepesen tehetségesnek mondható Orbán Tamás dalszövege sem sokat javít az összhatáson, főleg azért, mert nincsenek benne eredeti gondolatok, szellemes megfogalmazások, és az sem egyértelmű, hogy 1956-ról szól. Inkább hatásvadász klisékből áll össze („Élhetnél bárhol, de szívednek nincs máshol hely”, „Ránk már egy új hajnal kél, szabad országként”), több utalással a Himnuszra, a Szózatra és a Nem tudhatom című Radnóti- versre („Minket többé már balsors vagy ellenség sem téphet szét”,, JSÍem térkép e tájék”). A dal legnagyobb hibája viszont a kórusének miatt félrehallható refrén: „Magyarország, halld szavunk” helyett sokan ezt vélik hallani: „Magyarország halszagú”. Ami egy 56-os „rockhimnusz” esetében egyszerre humoros és szomorú. A stúdióban valakinek fel kellett volna figyelnie erre a veszélyre, mert ha egy fontos történelmi esemény évfordulójára készült dal komolytalanná válik, élcelődés céltáblája lehet, akkor a munkálatokra fordított 50 millió forint elvesztegetett pénznek tekinthető. Recikláltdal De nem ez az egyetlen gond a szerzeménnyel. Két nap sem kellett, hogy szemfüles internetezők felfedezzék: az Egy szabad országért dallama kísértetiesen hasonlít ahhoz a Desmond Child-dalhoz, amely a miami sportcsapatok győzelmének tiszteletére csendült fel 2007-ben, Steps of Champions címmel. Vagyis a magyar kormány frissen honosított világhírű kedvence újrahasznosított számot sózott rá megrendelőire. Mivel a szerző nem másoktól lopott, hanem önmagától, jogilag tulajdonképpen tiszta lenne az ügy, ha korábban nem azt hangoztatta volna minden érdekelt, hogy egy vadonatúj dal születik az 56-os hősök tiszteletére. Nyilván a megbízási szerződés sem úgy szólt, hogy Child keressen eddigi szerzeményei között egy olyat, amelynek dallama és hangulata az alkalomhoz illik, azaz forradalmi hevületü. (Schmidt Mária, az 1956- os emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza főigazgatója például júliusban azt mondta az MTI-nek: olyan dalt kértek, amely kifejezi azt a pillanatot, amikor 60 évvel ezelőtt a magyar nemzet egységesen megmozdult azért, hogy harcoljon függetlenségéért.) A Steps of Champions című sporthimnusz felbukkanása után tört ki az igazi netes botrány. A legnagyobb közösségi oldalt elárasztották a felháborodott hangú és az ironikus kommentek. Az 56-os emlékdal hivatalos webhelyén egy idő után gondos kezek törölték a hozzászólásokat, ám közben rengetegen megosztották a Steps Of Champions-t is, amelynek YouTube-os verziója alatt már magyar kommentelők meglátásai is olvashatók. Mit mond a szerző? Tegnap Desmond Child is megszólalt az ügyben, méghozzá a leginkább forrongó fórumon, a Face- bookon, ahol hosszan magyarázza a bizonyítványát. A lényeg: 2007-ben ingyen odaadta egy félkész szerzeményét a miami sportolók dicsőítésére, azzal a kikötéssel, hogy nem kerülhet kereskedelmi forgalomba. Azóta Andreas Carlsson társszerzőproducerrel tökéletesre csiszolták az opust, amelyet pályájuk egyik csúcsának tekintenek. Hozzátette: a magyaroknak is ingyen adta a dalt, csak a felvétel került pénzbe. Ha ez így van, nem igazán értjük, mi került 50 millió forintba ezen a projekten. A feltétel a júliusi sajtóhírek szerint két nap alatt lezajlott. Meglehet, a népes előadói gárda járt jól anyagilag, bár a megrendelő első nyilatkozataiban még a szerzői honoráriumot is említette a költségek között. Azóta csend honol a Terror Háza táján. Már Budapesten látható a Szalay-Sokol-Picasso Budapest. A napokban nyílt meg és november közepéig látható a Várkert Bazár Testőrpalotájában a Szalay Lajos magyar és Koloman Sokol szlovák származású grafikusművész életművéből válogató kiállítás, amelyet Pablo Picasso 13 müve egészít ki. A tárlatot, amely a budapesti Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Pozsonyi Városi Galéria szakmai összefogásának eredményeként jött létre, már láthatta a szlovákiai közönség: az anyagot az év első negyedében a pozsonyi Pálffy-palotában tárták először a nyilvánosság elé. Georg Sokol, Koloman Sokol fia a kiállítás budapesti megnyitóján (MTI-felvétel) Szalay és Sokol életművének analogikus-tematikus bemutatásához a két művész hasonló életútja adta az ötletet. Noha személyesen soha nem találkoztak, életútjuk számos szempontból párhuzamosan haladt. Munkásságuk ugyanabból a földrajzi és szellemi közegből indult, életük jelentős részét az amerikai kontinensen töltötték, életművük gerincét az Egyesült Államokban alkották meg, miközben közép-európai identitásukat mesz- szemenően megőrizték. Mindkét művészre nagy hatással volt Picasso, bár Szalay Lajost, a magyar rajzművészet kiemelkedő alkotóját inkább a rajzoló Picasso, Koloman Sokolt, a szlovák grafika enigma- tikus alakját pedig az expresszív Picasso inspirálta. A most Budapesten látható, Szalay-Sokol-Picasso című kiállítás (amely a kurátorok tervei szerint Amerikába is eljut) - a két közép-európai művész sorsát, világlátását, munkásságuk stiláris és tematikus hasonlóságait, ugyanakkor jellegzetes különbségeit kívánja feltárni - nemzetközi kontextusba helyezve, a picassói háttér felvillantásával. (k) MOZIJEGY Cápa a vízben! Az előzeteseket látva azt gondolhattuk, hogy kapunk egy izgalmas cápás mozit, amely alatt tövig rágjuk majd a körmünket. Ám A zátony sajnos inkább egy borzongató hatásoktól mentes, ám kínos pillanatokban gazdag film lett. Hiába láttunk már ezerszer ilyet, az alapszituáció így is ígéretesnek tűnt: adott egy fiatal lány, Nancy, aki mit sem sejtve elindul szörfözni egy ismeretlen mexikói öböl felé, csak hát kikapcsolódását egy cápa zavarja meg, ezért kénytelen egy döglött bálnán, majd egy zátonyon rostokolni. Nem lenne ezzel a faék egyszerűségű történettel olyan nagy gond, hiszen Danny Boyle is hasonlóból készített remek mozit 127 óra címmel. Csakhogy itt és most Jaume Collet-Serra, a rendező már a kezdeteket is elrontja: a felvezetéssel nem a feszültséget alapozza meg, hanem például percekig kell néznünk, miként próbál meg Nancy beszélgetni két mexikói sráccal. És azzal fűt igazán vakvágányra A zátony, hogy a feszültség később sem teremtődik meg, a néző nem érzi, hogy bármelyik pillanatban támadhat a cápa. Ennek az az oka, hogy a rendező elköveti a legnagyobb hibát, amit egy Nancy (Blake Lively) cápás moziban el lehet: már a film negyedénél megmutatja az állatot. Mi meg ahelyett, hogy elkezdenénk félni, inkább azon nevetünk, mennyire idiótán is sikerült számítógépes technikával megalkotni a cápát. És az olyan cselekménybeli „fordulatokon” is csak kacagni lehet, mint amikor a parton feltűnik egy részeg fickó, és noha alig áll a lábán, simán ellopja Nancy mobilját és pénzét. Egyetlen dolog menthetné meg a filmet, és ez főszereplőt játszó Blake Lively. Azonban ő mindössze a mosolygós és a szomorú arckifejezést képes váltogatni, plusz néha hangos (Képarchívum) nyögéseket ad ki. így hát úgy üljük végig ezt a másfél órát, hogy nem igazán tudunk szurkolni neki. Aztán jön a befejezés, és egy viszonylag izgalmas, ám a valóságtól elrugaszkodott csata a lány és a cápa között, amely csak azt a meggyőződést erősíti bennünk: még mindig jobban tesszük, ha A zátony helyett Spielberg klasszikusát, a Cápát nézzük meg. Gera Márton A zátony (The Shallows). Amerikai filmdráma, 86 perc, 2016. Rendezte: Jaume Collet-Serra. Szereplők: Blake Lively, Óscar Jaenada, Brett Cullen.
