Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-18 / 193. szám, csütörtök
S i Hol pihenjünk a hosszú hétvégéken? UTAZÁS EXTRA A MAI LAPBAN 2016. augusztus 18., csütörtök, 9. évfolyam, 33. szám A Niagara a világ egyik leglátványosabb vízesése (Képarchívum) 12 perces repülőjárat a Niagarához Nem szolgálnak fel italokat, és fedélzeti szórakoztatás sem lesz, de a szeptembertől induló Toronto-Niagara járaton nem is lesz rá szükség. A Greater Toronto Airways új útvonalát ugyanis mindössze 12 perc alatt teszi majd meg a gép - írja a Telegraph. A jegyárak 85 kanadai dollártól (60 euró) kezdődnek majd egy irányba. Rengeteg időt megspórolhatnak az utasok, a 115 kilométeres távot autóval egy óra megtenni, vonattal az út 90 percig tart. Naponta két járat lesz a nyolcüléses repülőkön hétfőtől péntekig. Bármennyire kevés, a 12 perces út nem lesz a világ legrövidebb kereskedelmi légi járata. Azt a rekordot továbbra is a Loganair tartja, amelynek gépe a menetrend szerint két perc alatt teszi meg a távot Eszak-Skócia két szigete, Westray és Papa Westray között. Jó időben azonban ehhez csak 47 másodpercre van szükség, (origo) Átverésre figyelmeztet a kanadai kormány kanadai kormány honlapja az egyeden olyan hivatalos weboldal, ahol a turisták az elektronikus beutazási engedélyt (eTA) kérelmezhetik- hívta fel a figyelmet a budapesti kanadai nagykövetség. Mint írták, a Kanadába repülővel utazó, illetve ott átszállni kívánó magyar/szlovák állampolgároknak ajánlatos a kanadai kormány hivatalos honlapján beszerezni a szükséges elektronikus beutazási engedélyt (eTA). Érdemes óvakodni egyéb olyan honlapokon nyújtott szolgáltatástól, amelynek során 7 kanadai dollárnál többet számolnak fel az engedély kérvényezéséért. Számos vállalkozás üzemeltet olyan internetes oldalt, ahol különdíjat számolnak fel az elektronikus beutazási engedély kérelmezéséért és a tájékoztatásért, de ezek a vállalkozások nem a kanadai kormány nevében járnak el - írta a nagykövetség. Hangsúlyozták: a kanadai kormány honlapja az egyeden olyan hivatalos weboldal, ahol az eTA-t kérelmezni lehet, az igénylés 7 kanadai dollárba kerül. Az eTA-t 2016. március 15-étől kell kérniük a vízummentességet élvező országok állampolgárainak, a bevezetés után hirdetett türelmi időszak 2016. szeptember 29-ével lejár. (MTI) Az egyik legnépszerűbb kanadai város, Montreal (Képarchívum) Éjszaka is metrózhat Londonban A tervezettnél egy évvel később ugyan, de péntektől megkezdi működését az éjszakai metró Londonban. E lsőként a Central és a Victoria vonalon indul meg az éjszakai üzem, amelyet őszszel kiterjesztenek a Jubilee, a Northern és a Piccadilly vonalra is, írja az MTI. Az utasok péntekenként és szombatonként közlekedhetnek az éjjeli órákban is, a többi napon megmarad a normál üzemmód. A szakszervezetek sokáig nem támogatták Boris Johnson volt polgár- mester - jelenlegi külügyminiszter - terveit az éjszakai működésről, amely all közül öt vonalon kezdődött volna meg tavaly szeptemberben péntekenként és szombatonként. A londoni közlekedési vállalat, a Transport fór London egyebek közt alkalmanként 200 font (231 euró) pódékot ajánlott fel az éjszakai műszakért a metróvezetőknek, emellett ígéretet tett arra, hogy az éjszakai munka senkinek sem lesz kötelező. A plusz műszakok kifizetésére végül Sadiq Khan jelenlegi polgármester 3,4 millió fontot (3,93 millió euró) biztosított, így megindulhat a hétvégi éjszakai üzem. A londoni metró naponta mintegy négymillió utast szállít, a hálózat több mint 400 kilométeres és 270 állomása van. Sadiq Khan hangsúlyozta, hogy London „24 órás város”, amely soha nem pihen, az éjszakai metró pedig további lendületet ad majd a gazdaságnak. A Transport fór London emlékeztetett arra, hogy 2000 óta 70 százalékkal nőtt a metró utasainak száma péntek és szombat esténként, így mindenképp szükség volt az éjszakai járatok bevezetésére. „London a színházi világ fővárosa, fantasztikus koncertjeink vannak, itt működik a világ néhány legjobb étterme és szállodája. Muszáj ösz- szekötni ezeket a pontokat. Ötből négy turista a kulturális lehetőségek miatt utazik ide, az nem lehet, hogy aggódniuk kelljen a hazajutás miatt” - érvelt Sadiq Khan. A polgármester egyébiránt még az idén tísztséget hoz létre a város éjszakai működésének irányítására. Az „éjszaka cárjának” - ahogy a brit sajtó nevezi - az lesz a feladata, hogy kiegyensúlyozza a vállalkozások, a munkavállalók, a lakosok és a szórakozni vágyók igényeit. Hasonló poszt létezik már Párizsban, Tou- louse-ban és Zürichben, a legismertebb példa azonban Amszterdam, amelynek 2013 óta van éjszakai polgármestere. (MTI)