Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-15 / 190. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2016. augusztus 15. AUTÓ-MOTOR 19 Külföldön jóval olcsóbb az autósiskolái tanfolyam DEMECS PÉTER Pozsony. Novembertől jelentősen megemelkedik az autósiskolái tanfolyamok ára, az 50-100 százalékos drágulás sem lesz ritkaság. A jogosítvány megszerzése ezzel a visegrádi országok közül Szlovákiában lesz a legdrágább. Magári külföldön elintézni a jármű- vezetési engedélyt? A vonatkozó törvénymódosítás több előírása okoz többletkiadást az iskoláknak. Például az autósiskolák novembertől csak bizonylattal ren­delkező gyakorlópályára vihetik ügyfeleiket. Ilyen pályák pedig sok helyütt nincsenek, az iskolák több­sége nagyobb parkolókon gyakorol. A bizonylat megszerzése, illetve a megfelelő gyakorlópálya megvá­sárlása vagy bérlése több ezer eu­róbakerülhet. Az autósiskolák autóiba GPS csi- peket is kell szerelni, hogy pontosan lehessen ellenőrizni, annyi órát vezettek-e, amennyit a szabály előír, s hogy az előírt útvonalakon, például autópályán, városban, városon kívül is vežettek-e az ügyfelek, akiknek csipkártyákat kell adni a GPS-ből származó adatok tárolására. Minden autósiskolának kell hogy legyen állandó ügyfélfogadó irodá­ja, nyitvatartással. Ez a kisebb is­koláknak okozhat gondot, amelyek tantermeket rendszerint csak né­hány órára béreltek. Ezért is valószínű, hogy sok kisebb autósis­kola a törvény hatályba lépése után bezárja a boltot. Ezeknek a változásoknak és elő­írásoknak a bevezetése olyannyira költséges, hogy az autósiskolák kénytelenek lesznek megemelni a tanfolyamok árát. Míg jelenleg egy kurzus átlagban 400 euróba kerül, nem kizárt, hogy novemberben en­nek duplája lesz. Több autósiskola már ezekben a napokban hirdeti, hogy a jelenlegi olcsóbb tarifákért már alig van hely, a nagy érdeklődés miatt gyorsan megtelnek az őszi tanfolyamok, ugyanis elterjedt a hí­re annak, hogy novembertől jön a jelentős drágulás. Pónz kérdése Egyetlen európai jogszabály sem tiltja, hogy a jogosítványt külföldön szerezze meg egy állampolgár. Ha beszéli az ország nyelvét, s nem okoz gondot a gyakori kiutazás a tanfo­lyam elvégzése miatt, akkor gya­korlatilag nincs akadálya annak, hogy külföldön iratkozzunk be au­tósiskolába. Olvasóink számára kétségkívül Magyarország a legké­zenfekvőbb megoldás, ott a tanfo­lyamok már most sok helyen ol­csóbbak, mint Szlovákiában. No­vembertől pedig az árkülönbség még dramatikusabb lesz. Budapesten a tanfolyamok ára 400-500 euró kö­zött mozog, Mosonmagyaróváron többet, 600 eurót is elkérnek egy tanfolyamért, Komáromban 500 euró alatt mozognak az árak, a 400 eurós határt a legtöbb autósiskola Miskolcon közelíti meg. Vannak drágábbak is A környező országok közül Len­gyelországban a legalacsonyabbak az árak, egy tanfolyamért 400 eurónál is kevesebbet kémek, ám nem gond 300 euró körüli tarifákat találni. Ráadásul a lengyel törvények szerint a tanfo­lyamon 30 gyakorlóvezetést kell ab­szolválni, ami valamivel kevesebb, mint Szlovákiában. Egyébként van­nak drágább tanfolyamok is, például Ausztriában átlagban 1400, Svájcban átszámítva 2900 eurót kémek. Ľubomír Drahovský közlekedés- biztonsági elemző a Sme napilapnak elmondta, nem kizárt, hogy a szlo­vákiai tarifák emelését követően töb­ben érdeklődnek a külföldi autósis­kolák iránt, ám a tömeges „kivándor­lást” elkerüljük. A szakértő szerint a külföldi jogosítvány megszerzése azoknak lehet reális alternatíva, akik a határon túl dolgoznak vagy tanul­nak. Magyarországon például alap- követelmény, hogy a jogosítványt igénylő külföldi állampolgár a kér­vény beadása előtt minimum hat hó­napot töltsön az országban. A kül­földiek jogosítványszerzését egyéb­ként évekkel ezelőtt szigorították Magyarországon arra „reagálva”, hogy 2010-ben - tolmácsok segítsé­gével - analfabéta románok jutottak autóvezetői engedélyhez Magyaror­szágon. A szlovák Országos Rendőr- főkapitányság szerint nincs akadálya annak, hogy a külföldön megszerzett jogosítványt Szlovákiában használ­ják, az így megszerzett jogosítványt gond nélkül lecserélik szlovákiaira, (dem, TASR) Az olcsóbb külföldi tanfolyam ára a bonyolultabb ügyintézés (Gabriel Kuchta felvétele) A SZÉLVÉDŐ Trstená na Ostrove 3, tel.: 031/5547 211,0905 681393 MP160012 Idén több BMW kelt el DEMECS PÉTER München. Összesen 180 080 darab új autó átadásával a BMW Group 2016 hetedik hónapjában új júliusi értékesítési rekordot ál­lított fel, kereken 4 százalékkal szárnyalva túl az előző július tel­jesítményét. Miután fennállása legeredményesebb első féléves mutatójával zárta a január és jú­nius közötti időszakot, a vállalat- csoport a harmadik negyedévet is stabil növekedéssel kezdte: 2016 első hét hónapjában a BMW, a MINI és a Rolls-Royce összesen 1343 217 darab négykerekűt adott el, amivel 5,5 százalékkal múlták felül a 2015-ben regisztrált ered­ményt. „Miközben a teljes modellpa­lettán folyamatos gyarapodást ta­pasztalunk, a 7-es sorozat, a 3-as sorozat és a 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású válto­zataiból már most eladtuk az idei évre tervezett mennyiséget. A BMW iPerformance modellek piaci bevezetése egyértelműen telitalálat volt, és természetesen minden téren e rendkívül kima­gasló kereslethez igazodunk” - mondta Dr. lan Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márka­marketingért felelős tagja. 2016 júliusában a BMW világ­szerte összesen 153 392 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek, többet, mint eddig egy hónap alatt bármikor. Például a vadonatúj BMW 7-es sorozat több mint harmincezer darabja talált gazdára világszerte, amivel a bajor gyártó zászlósha­jója több mint 40 százalékos ér­tékesítési növekedést könyvel­hetett el. Európában 79 815 darab BMW és MINI modell talált gazdára az idei év hetedik hónapjában, ami 5,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábban regisztrált érték. ABMW Group 2016 első hét hónapjában összesen 622 664 darab járművet értékesített az öreg kontinensen, ami 10,5 szá­zalékkal szárnyalja túl a 2015-ös adatot. Miközben szinte mindegyik európai piac értékesítési javulást produkált, a Németországban el­adott 182 390 darab BMW és MI­NI modell 7,8 százalékos fejlő­désnek, a Nagy-Britanniában ér­tékesített 136 914 darab négykerekű 9,6 százalékos javu­lásnak, a Franciaországban át­adott 49 755 darab modell pedig 13 százalékos gyarapodásnak fe­lel meg, amivel az európai konti­nens legdinamikusabban fejlődő piacai. Eladási csúcsot ért el idén a Hyundai Tucson ÖSSZEFOGLALÓ Nemrég magunk mögött hagytuk a 2016-os esztendő első félét, ami természetesen alkalmat ad a gyártók teljesítményének összehasonlítására. Sok meglepetéssel ugyan nem találkozunk a Focus2Move rang­sorában, azonban mindenképp ki kell emelni, hogy az új Hyundai Tucson már-már hihetetlen ugrást produkált idén. 2016 első félévé­ben világszerte összesen 45,8 millió autó kelt el. A dél-koreaiak büszkesége, a Tucson 2015 végén mutatkozott be, és máris masszív sikernek ör­vend. Az elmúlt év ugyanezen időszakában a 965. helyet foglalta el, s immáron a 16. pozícióban ta­nyázik - hatalmasat ugrott előre tehát a SUV. A statisztikát készí­tők szerint mintegy 285 ezer Tuc­son kelt el az év első hat hónapjá­ban, 202,4 %-os gyarapodást pro­dukálva ezzel. Az élen persze maradt a Toyota Corolla a maga 634 298 darabos teljesítményével, noha mindez 1,2%-os esést is jelent a japánok számára. Második helyen a Volkswagen Golf szerepel, még a gyártót ért dízelbotrány ellenére is (-1,8%). A harmadik pozícióra a Ford FI50 ért fel. Az év első felének egyik nyertese még a Toyota RAV4, amely 10,8%-os növeke­dést könyvelhetett el, és ezzel a világ legnépszerűbb SUV-jává vált. A Honda CR-V is 3,9%-kal nagyobb eladásokat tudhat maga mögött, azonban a japánok ma­radtak a 9. helyen. A legnagyobb vesztes ezúttal a Ford Focus, amely mellett mínusz 16,4% áll - a kék oválosok ezzel lecsúsztak a negyedik helyre. Ha a rossz szereplésekről van szó, ak­kor a Toyota Camry (-11,7%) és a Hyundai Elantra (-9,7%) is emlí­tést érdemel. (autopult.hu)

Next

/
Thumbnails
Contents