Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-02 / 154. szám, szombat
241 SPORT 2016. július 2.1 www.ujszo.com Büntetés és javulás a Ferrarinál Rosberg nyerte a tegnapi szabadedzéseket (Fotó: Mercedes amg Petronas Čepelová legyőzte Muguruzát London. Óriási meglepetésre Jana Čepelová két sima szettben, 6:3, 6:2-re legyőzte a világ- ranglista második helyén álló spanyol Garbine Muguruza- Blancót a wimbledoni tenisztorna második fordulójában. A selejtezőből főtáblára jutott szlovák teniszező már tavaly is szerzett egy értékes skalpot Londonban (akkor Halepet verte ki), de a tavalyi döntős, idén Roland Garrost nyert rivális legyőzése még nagyobb fegyvertény. „Nagyon boldog vagyok! Nem vártam, hogy ilyen könnyű lesz, hiszen egy órát sem voltunk a pályán. Laza voltam, csak magamra figyeltem, nem néztem, ki áll velem szemben, és összejött. Most jól fel kell készülnöm a cseh Lucie Šafáŕová elleni meccsre a harmadik fordulóban” - nyilatkozta Čepelová. Rajta kívül a női egyesben még versenyben levő másik szlovák teniszező, Dominika Cibulková is ott lesz a harmadik körben, az ausztrál Daria Gavrilova 6:3,6:2- es legyőzése után a kanadai Eugene Bouchard lesz az ellenfele. „Fáradt vagyok. Már a bemelegítés során éreztem, hogy utolsó erőmből kell majd játszanom, mégis remekül összejött ameccs” —jelentette ki Cibulková. A magyar Babos Tímea viszont kiesett, az amerikai CoCo Vande- weghe 6:2,6:3-ra verte. (TASR) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EURÚPA LIGA-SELEJTEZŐ, 1. forduló, 1. mérkőzések: Admira-Myjava 1:1, g.: Bajrami (34.), ill. T. Koňa (73.); Tmava-FC Hibernians (máltai) 3:0, g.: Tambe (7., 83.), Mikovič (40.): Aktobe (kazah)-MTK 1:1. g.: Zalmukan (44., 11-esből), III. Torghelle (30.); Videoton-Zaria Balti (moldovai) 3:0, g.: Géresi (18.), Feczesin (88., 90+4.); La Florita (San Marlnó-I)-Debrecen 0:5. g: Szakáty (5., 83.), Tisza (34., 49.), Kulcsár (89.). FELKÉSZÜLÉSI MECCS: Sparta Praha-Trenčfn 1:3, g.: Sáček, ill. Van Kessel 2, Bero (11-esből). ■ Röplabda VILÁGLIGA, férfiak, II. divízió, 3. torna: Kína-Szlovákia 3:0 (19,18,22). NŰI EUROPA LIGA, döntő, 1. mérkőzés: Szlovákia- Azerbajdzsán 1:3 (-19,18, -22, -20). ■ Tenisz WIMBLEDONI TORNA, 2. forduló (érdekesebb eredmények) - nők: Čepelová (szlovák)-Muguruza-Blanco (spanyol, 2.) 6:3,6:2; Cibulková (szlovák, 19.)-Gavrilova (ausztrál) 6:3,6:2; Vandeweghe (amerikai, 27,)-Babos (magyar) 6:2,6:3; A. Radwanska (lengyel, 3.)-Konjuh (horvát) 6:2,4:6,9:7; Kerber (német, 4.)-Lepchenkova (amerikai) 6:1,6:4; Halep (román, 5.)-Schiavone (olasz) 6:1,6:1; Vinci (olasz, 6.)-Jing-jing (kínai) 6:3,7:5; Bo- serup (amerikai)-Bencic (svájci, 7.) 6:4,1:0-nál Bencic feladta. Férfiak: A. Murray (brit, 2.)-Jen-szun (tajvani) 6:3,6:2, 6:1; Nisikori (japán, 5.)-Julien Benneteau (francia) 4:6, 6:4,6:4,6:2; Raonic (kanadai, 6.)-Seppi (olasz) 7:6,6:4, 6:2; Veselý (cseh)-Thiem (osztrák, 8.) 7:6,7:6,7:6; Cilié (horvát, 9.)-Sztahovszkij (ukrán) 6:2, 6:7, 6:4, 6:4; Mahut (francia)-Ferrer (spanyol, 13.) 6:1,6:4,6:3; Del Potro (argentin)-Wawrinka (svájci, 4.) 3:6,6:3,7:6,6:3. ■ Sportfogadás A magyar TOTÚ 26. heti 1. fordulójának nyertes tipp- oszlopa: 1,1,1,1,1,1,1,2,2,1,2,2,1 - X. NYEREMÉNYEK: a telitalálatos szelvényekre 799 775, a 13 ta- lálatosokra 115135, a 12 találatosokra 1610, a 11 talá- latosokra 205, a 10 találatosokra 95 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: a telitalálatos szelvények 1 168 245, az 5 ta- lálatosok 6310, a 4 találatosok 250 forintot érnek. KENŐ - csütörtök: 1,7,8,15,19,23,29,33,34,39, 40,43,44,50,53,57,60,62,71,80. KENŐ Plusz-szám: 80. Péntek: 1,2, 4,11,16,17,36, 47,51,52,53, 57, 58,62,63,64,69,70,74,76. KENŐ Plusz-szám: 47. KENŐ JOKER - csütörtök: 700157. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (12), 5. díj: 2,50 euró (100), 6. díj: 0,50 euró (921). Péntek: 149836. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dtp 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (9), 5. díj: 2,50 euró (89), 6. díj: 0,50 euró (936). BERTA KITTI A Mercedes egyelőre legyőzhetetlennek bizonyult a Forma-l-es Osztrák Nagydíjon, Nico Rosberg ugyanis mindkét tegnapi szabadedzést megnyerte, mögötte pedig csapattársa, Lewis Hamilton végzett. Folytatódó Merci-fölóny? A tegnapi első szabadedzésen a Mercedesek bizonyultak a leggyorsabbnak, Rosberg ott folytatta, ahol Bakuban abbahagyta: megnyerte a tréninget Lewis Hamilton előtt, őket pedig a Ferrari két pilótája, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen követte. A második szabadedzésre megérkezett az ígért eső Spielbergben - az időjósok ugyan csak 40% esélyt jósoltak a csapadékra, azonban a hatalmas zivatar percek alatt teljesen eláztatta a pályát, így a versenyzők sokáig csak a garázsokban pihentek. Amikor elállt az eső, a pilóták kihajtottak a boxból az intermediate abroncsokkal, majd később már a slick gumikra is átválthattak, ameTorténete első európai kupa- mérkőzésén l:l-es döntetlent ért el a Myjava futballcsapata az Európa Liga-selejtezőjének első fordulójában. Az osztrák Admira csapata szerezte meg a vezetést egy távoli lövéssel, Radványi Miklós védencei azonban Koňa fejesével egyenlíteni tudtak. „Végig aktívabbak voltunk, több lehetőséget dolgoztunk ki ellenfelünknél, kár, hogy nem lőttünk több gólt. Elégedett vagyok az eredménnyel. Konszolidált csapatot vettem át Myjaván, ahhoz képest, hogy ez volt az első tétmeccsünk, jól teljesítettünk” - nyilatkozta a Spartak trénere. A másik Spartak, a nagy- szombati 3:0-s megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra a máltai Hi- bemians ellen, de Miroslav Karhan edző nem volt elégedett: „Az eredmény jobb volt, mint a játék. Ellenfelünknek három ziccere is akadt az első félidőben, egészen másképp is alakulhatott volna a meccs.” SPORT A TV-BEN Szombat 9.10 - DIGISPORT 1 (magyar): Autósport, Formula E, szabadedzés 10.00 - SPORT 2 (magyar): Cselgáncs GP, Ulánbátor 11.00 - SPORT 1 (cseh), M4 SPORT: Forma-l-es Osztrák Nagydíj, Spielberg, 3. szabadedzés 11.30 - DIGISPORT 2 (magyar): Tour de Hongrie kerékpárverseny, 4. szakasz 12.30 - NOVA SPORT, DIGISPORT 1 és 3 (magyar): Wimbledoni tenisztorna 12.45 - EUROSPORT, ČT SPORT: Tour de France kerékpárverseny,!. szakasz 13.00 - ARENA SPORT: Autósport, Formula E, London, időmérő 14.00 - SPORT 1 (cseh), M4 SPORT: Forma-l-es Osztrák Nagy díj, Spielberg, időmérő edzés lyekkel folyamatosan javítottak az edzés elején elért köridőkhöz képest. A második tréningen ismét Rosberg bizonyult a leggyorsabbnak, ám Hamilton csupán 19 ezred- másodperccel maradt el tőle. Autók a sóderágyban Az első gyakorlás során Max Verstappennek nem volt szerencséje, a jobb első kereke tört ki, miután ráhajtott egy kerékvetőre, délután pedig Sebastian Vettel csúszott a sóA magyar csapatok közül elsőként az MTK lépett pályára, és 1:1 -et ért el a kazah Aktobe otthonában. „Az első félidőben jobbak voltunk, el is dönthettük volna a mérkőzést. A második játékrészben már nem úgy jött ki a lépés, ahogyan azt szerettük volna. A kazahok bajnokság közben, meccsben vannak, rajtunk pedig érződött a meccshiány” - elemzett Teodoru Va- szilisz, az MTK vezetőedzője. A Videoton kispadján most debütáló Henning Berg dicsérte játékosait a moldovai Zaria Balti felett aratott 3:0-s győzelem után. „Három góllal nyerni az első meccsen örömteli dolog, emellett pedig nagyon tetszett a játékosok mentalitása. Ha tízszer is megrúgták őket, mindig egyből pattantak fel, és mentek tovább előre” - mondta a norvég szakember. A debreceniek pedig már készülhetnek is a következő fordulóra, miután idegenben 5:0-ra verték a San Marinó-i La Fio- ritát. „Még maradt is a csapatban néhány találat” - jegyezte meg Kondás Elemér, a DVSC mestere. (TASR, ot) 14.00 - STV 1: Tour de France kerékpárverseny, 1.szakasz 14.00 - EUROSPORT 2: Női kézilabda egyetemi vb-döntő 14.10 - NOVA SPORT, DIGISPORT 2 (magyar): Wimbledoni tenisztorna 14.45 - SPORT 2 (magyar), ČT SPORT: Női hegyikerékpár-vb 15.40 - SPORT 1 (cseh), M4 SPORT: Autósport, GP2, Osztrák Nagy díj, Spielberg, futamok 16.00 - EUROSPORT 2: Férfikézilabda egyetemi vb-elődöntő 16.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Stockholmi női triatlonverseny 16.55 - ARENA SPORT, DIGISPORT 3 (magyar): Autósport, Formula E, London, 1. futam 17.15 - SPORT 1 (cseh): Autósport, GP3, Spielberg, futam 17.55 - NOVA SPORT, DIGISPORT 3 (magyar): Wimbledoni tenisztorna 18.45 - DIGISPORT 3 (szlovák): derágyba a Ferrarival, így az edzés virtuális biztonsági autós periódussal ért véget. A F errari nem tört össze, így - miután visszaszállították a boxba - a csapat folytathatta a felkészítését a szombati időmérőre. Jobb motora Ferrarinál Az olasz istálló motorfejlesztéssel készült az Osztrák Nagydíjra, ugyanis úgy érezték, ez a helyszín megfelelő lehet arra, hogy az újításokkal a Mercedes közelébe érjenek Glostrup. A legutóbb ezüstérmes Győr a címvédő CSM Bucu- restivel került egy csoportba a női kézilabda Bajnokok Ligája tegnapi csoportsorsolásán. A magyar és a román együttes mellett a dán Midtjylland és az orosz Rosztov Don szerepel majd a C csoportban. A Ferencváros az elmúlt idényben harmadik macedón Vardar Szkopje és az orosz Asztraha- nocska mellett a 2. selejtezőcsoport győztesével került a B jelű négyesbe. Ha a nagymihályiak el tudnák csípni a 3. selejtezőcsoport egyetlen továbbjutó helyét (a szlovén Krim Mercator Ljubljana, a lengyel Selgros Lublin és az olasz In- deco Conversano ellenében), akkor a D csoportba, a norvég Lar- vik, a dán Esbjerg és a svéd Sävehof mellé kerülnének. A férfiaknál a legutóbb ezüstérmes Veszprém a Barcelonával, Stockholmi férfi-triatlonverseny 20.00 - EUROSPORT: Lovassport, Global Champions Tour 23.35 - EUROSPORT 2: Mont- real-New England foci MLS-meccs 1.00 (vasárnap) - ARENA SPORT: Renói golftorna Vasárnap 9.10 - ARENA SPORT, DIGISPORT 2 (magyar): Autósport, Formula E, London, szabadedzések 9.15 - SPORT 2 (cseh): Autósport, GP3, Spielberg, futam 10.00 - SPORT 2 (magyar): Cselgáncs GP, Ulánbátor 10.25 - SPORT 2 (cseh), M4 SPORT: Autósport, GP2, Osztrák Nagydíj, Spielberg, 2. futam 11.30 - EUROSPORT: Porsche Szuperkupa, Ausztria 12.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Tour de Hongrie kerékpárverseny 12.15 - SPORT 1 (magyar): Autósport, TRC-sorozat, Szocsi- esetleg meg is előzzék őket. A csapatnak azonban számolnia kell egy esetleges büntetéssel is, ugyanis Vettel autójában nagy valószínűséggel váltót kell cserélni, így a német öthelyes rajtbüntetésre számíthat. A legutóbbi versenyhétvégén, Bakuban nem volt problémája a négyszeres világbajnoknak, azonban a futam utáni vizsgálatokat követően információink alapján a Ferrari úgy döntött, elővigyázatosságból inkább kicserélik az egységet. Születésnapos hétvége Tegnap ünnepelte születésnapját Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője, akit már reggel tortával köszöntött a csapat. Az ausztrál pilóta úgy nyilatkozott, nagyon boldog, hogy 28 évesen a Forma-1 -ben versenyezhet, azonban innentől kezdve már egyre többet akar az ember. „Sebnek (Sebastian Vettel- nek - a szerk.) ennyi idős korában már négy világbajnoki címe volt, szóval én sok mindent el szeretnék még érni, és szerencsére még van időm rá.” Vettel is a hétvégén ünnepli születésnapját, a Ferrari versenyzője 29. életévét tölti majd be vasárnap. míg a Szeged a címvédő Kielcével került azonos nyolcasba. Az erősebbik ág A csoportjába a Veszprém mellett a Barcelona (spanyol), a PSG (francia), a Silkeborg (dán), a Wisla Plock (lengyel), a Flensburg, a Kiel (német) és a Schaff- hausen (svájci) került. A B csoportban a Szeged ellenfelei a Löwen (német), a Kielce (lengyel), a Vardar Szkopje (macedón), a PPD Zagreb (horvát), a Meskov Breszt (fehérorosz), a Celje (szlovén) és a Kristianstad (svéd) lesznek. Az erősebb ág csoportelsői egyenes ágon bejutnak a negyeddöntőbe, s a 2-6. helyezettek jutnak még tovább a kieséses szakaszba, ahol csatlakozik hozzájuk két csapat a gyengébbik ágról. Utóbbiba, a C csoportba kap besorolást az eperjesi gárda, ha sikerrel vívja meg a náluk rendezendő selejtezőtornát. (MTI, TASR) 12.55 - ARENA SPORT, DIGISPORT 2 (magyar): Autósport, Formula E, London, időmérő edzés 14.00 - SPORT 2 (cseh), M4 SPORT: Forma-l-es Osztrák Nagydíj, Spielberg, futam 14.15 - STV 2, EUROSPORT: Tour de France kerékpárverseny, 2. szakasz 14.30 - DIGISPORT 1 (szlovák), EUROSPORT 2: Autósport, Blanc- pain Sprint Series, Nürburgring 14.45 - SPORT 2 (magyar), ČT SPORT: Férfi hegyikerékpár-vb 16.45 - ČT SPORT: Tour de France kerékpárverseny, 2. szakasz 16.55 - ARENA SPORT, DIGISPORT 1 (magyar): Autósport, Formula E, London, 2. futam 17.30 - EUROSPORT 2: Férfikézilabda egyetemi vb-döntő 18.15 - EUROSPORT: NY City FC-NY Red Bulls foci MLS-meccs 1.00 (hétfő) - EUROSPORT: Kansas-Columbus foci MLS-meccs Remivel nyitott Radványi BL: a címvédővel egy csoportba került a Győr