Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-02 / 154. szám, szombat

SPORT www.ujszo.com | 2016. július 2. 125 Ötödször is Sagané lehet a zöld trikó A ma kezdődő Tour de France-on Chris Froome, Nairo Quintana és Alberto Contador a fő esélyes az összetettben GYÖRGYNORBERT Két napja még világháborús katonai terepjáré-vetorúnokon érkeztek a bringások Norman- diába, hogy megejtsék a köte­lezően látványos prezentációt, de ma már saját erőből kell tekerniük, ás a romantikusan árapályos Mont-Saint-Mi- chelből nekivágni e kalandos­nak ígérkező bő három hétnek. Kezdődik a Tour de France, az országúti kerékpározás ünnepe: Froome-mal, Quintanával, Contadorral ás persze Sagannal. Kezdjük mindjárt ez utóbbival. Tény, hogy Peter Sagan eddig négy­szer indult el a francia körön, és mind a négy alkalommal megszerezte a pontverseny győztesének járó zöld trikót. Tegyük hozzá, különösebb erőlködés nélkül. Közben begyűjtött négy egyéni szakaszgyőzelmet, és még arra is maradt ereje, hogy az összetettben esélyes csapattársait (Nibalit, később Contadort) segítse. De az is tény, hogy Sagan az utóbbi két Touron nem tudott etapot nyerni, viszont összeboronált tizenhat má­sodik helyezést, amivel gyorsan ki­érdemelte az „örök második” titu­lust. Az „örök második” válasza erre az volt, hogy impozáns módon meg­nyerte a Richmondban rendezett or­szágúti kerékpár-vébét, és ennél is meggyőzőbben az egyik legna­gyobb tavaszi klasszikusnak számí­tó Flandriái körversenyt. Carlton Kirby, az Eurosport brit kommentátora épp a flandriai kör be­futója előtt üvöltötte önmagából tel­jesen kikelve, hogy „Sagan egy rock and roll szupersztár a bringások kö­zött”, és egy eljövendő Sagan-érát emlegetett: „Ahogy megláttam elő­ször versenyezni, rögtön tudtam, hogy kivételes képességekkel ren­delkezik. Mindig nyerni akar, és ez teszi őt annyira szimpatikussá. És a humora, persze, meg a vagánysága.” Majd hozzátette, „ez a legjobb dolog, ami a bringasporttal történhetett”. Szinte már most borítékolható, hogy Sagan idén is hazaviszi a zöld mezt. Fogadni sem érdemes rá. El­lene meg minek. Marc Cavendish (aki lehet, hogy be sem fejezi a Tourt, mert egy olimpiai pályakerékpáros aranyra fog koncentrálni), André Greipel és Marcel Kittel (a két német Übersprinter), John Degenkolb (egy harmadik német, aki kulcscsonttö­résből épült fel, bivalyerős, és ki tud­ja, mire lesz képes), az idén nem túl meggyőző, de amúgy szupertehetsé­ges norvég Alexander Kristoff és az ausztrál fenegyerek, Michael Matt­hews (aki legalább olyan univerzális kerekes, mint Sagan, csak kicsit gyengébb mindenben) lehetnek a zsolnai fenegyerek kihívói. Peter Sagan persze nyilván nem fog megelégedni a zöld trikóval, és szeretné az aktuális világbajnoknak járó szivárványszínű mezt lecserélni néhány etap erejéig a bűvös sárgára. Erre leginkább a második szakaszon lesz esélye, ahol a cherbourg-i be­futó egy majd’ két kilométeres me­redek kaptatóban végződik. És tud­juk, ebben ő nagyon jó. Ami az összetettet illeti: megle­petés lenne, ha nem a Froome- Quintana-Contador-trióból kerülne ki a végső győztes. A tavalyi nyertes Chris Froome erőből behúzta a Tour­LA MANCHE ■ START ­„CHERBOURG _ DCTEVILLE t’TvUTAH BEACH ÍO-J Ste-Mjrie-du-Mont í SAINT-LÖ CHANTILLY R PARIS CHAMPS-ELYSÉES Peter Sagan A Tinkoff-Saxo 26 éves szlovák versenyzője eddig mind a négy Tourján megszerezte a zöld trikót, a szakaszgyőzelemre azonban már két éve vár. MOIRANS EN-MONTAG NEl BOURG-EN-BRESSJE||F>J VILLARS-LES-DOMBES LE LIORAN kilométert kell megtenniük a kerekeseknek a párizsi célig LA CAVERNE _ _ DU PONT D ARCQ© BOURG SA1HT-ANDE0L BERN MORZINE L VlNHAUT ELMOSSON ISALLANCHES SAINT-GERVAIS MONT BLANC MONTPEI BOURG © MONTPELLIER BAGNERES-DE-LUCHON 2408 m VIELHA VAL] DARAN CARCASSONNE ANDORRE ARCAUS ÍŠCALDES-ENGORDANY Oandorra a legmagasabb pont, amelyet a versenyzők megmásznak, a Pont d'Envalira a 10. szakaszon vár rájuk 1. szakasz július 2. Mont Saint-Michel Utah Beach, Sainte-Marie-du-Mont 188 km 3 2. szakasz július 3. Saint-Lő Cherbourg-Octeville 182 km 3. szakasz július 4. Granville Angers 222 km 4. szakasz július 5. Saumur Limoges 232 km I 5. szakasz július 6. Limoges Le Lioran 216 km 6. szakasz július 7. Arpajon-sur-Cere Montauban 187 km 7. szakasz július 8. LIsle-Jourdain Lac de Payolle 162 km Hi 8. szakasz július 9. Pau Bagneres-de-Luchon 183 km 9. szakasz július 10. Vielha Val d'Aran Andorra-Arcalis 184 km szünnap július 11. 10. szakasz július 12. Escaldes-Engordany Revei 198 km 11. szakasz július 13. Carcassonne Montpellier 164 km 12. szakasz július 14. Montpellier Mont Ventoux 185 km r 13.szakasz július 15. Bourg-Saint-Andéol La Caverne du Pont-ďArc 37 km 14. szakasz július 16. Montélimar Villars-Ies-Dombes - Pare des Oiseaux 208 km 15. szakasz július 17. Bourg-en-Bresse Culoz 159 km £ 16.szakasz július 18. Moirans-en-Montagne Bern 206 km szünnap július 19. 17. szakasz július 20. Bern Finhaut Émosson 184 km 18. szakasz július 21. Sallanches Megeve 17 km 19. szakasz július 22. Albertville Saint-Gervais-Ies-Bains 146 km 20. szakasz július 23. Megeve Moräne 146 km 21. szakasz július 24. Chantilly Párizs 113 km 198 22 2 295 850 euró versenyző áll idén rajthoz i csapat színeiben a pénzdíjak összege jji* m, m Ttl Ü FI Chris Froome brit Nairo Quintana kolumbiai Alberto Contador spanyol életkor 31 26 33 csapat Sky Movistar Tinkoff-Saxo legjobb Tour-eredmény 1. hely 2. hely 1. hely (2013, 2015) (2013, 2015) (2007, 2009) szorzó az összetett sikerre 2,20 3,00 5,50 o Sp Richie Porte ausztrál Thibaut Pinot francia Fabio Áru olasz életkor 31 26 25 csapat BMC FDJ Aszta na legjobb Tour-eredmény 19. hely (2013) 3. hely (2014) újonc szorzó az összetett sikerre 17,00 16,00 14,00 i sík enyhén dombos ■ dombos ■ hegyi szakasz I egyéni időfutam Sárga trikó ­az összetettben vezető verseny­ző viseli 1 r Zöld trikó - a pontversenyben vezető versenyző viseli, a szakaszok közbeni sprinthajrákban és a befutókban szerzett pontok alapján állapítják meg a sorrendet Pöttyös trikó - a hegyi összetettben vezető versenyző viseli, a hegyi hajrákban megszerzett pontok alapján állapítják meg a sorrendet Fehér trikó ­a legjobb 25 év alatti versenyző viseli előjátéknak számító Critéruim du Dauphinét-t, és nyugodtan várhatja a normandiai rajtot. Ráadásul a he­gyekben neki lesz a legerősebb csa­pata: Henao, Landa, Nieve, Poels és az elnyűhetetlen Geraint Thomas. Nairo Quintana viszont talán a legjobb hegyimenő a mezőnyben. Girót korábban már nyert, most francia földön is diadalmaskodna. És ami azt illeti, ő sem marad csapat nélkül: Erviti, Dani Moreno és a még mindig nagyon virulens, minden hájjal megkent öreg róka, Alejandro Valverde fogja segíteni a nehéz pil­lanatokban. Alberto Contador pedig, aki már idén vissza akart vonulni, a harma­dik Tour-győzeimére hajt. O min­denekelőtt a tapasztalatában bízhat, valamint a cseh Roman Kreuziger, a lengyel Rafal Majka és természete­sen Peter Sagan jótékony közremű­ködésében. Akik beleszólhatnak még a gene­rálba: az asztanások Vincenzo Ni- balival állnak fel, bár itt sokkal in­kább a fiatal, olasz tehetség, Fabio Áru lehet a nyerőember. Nibali be­húzta az idei Girót, nem kis erőfe­szítések árán, és feltételezhető, hogy kifutotta magát. Áru viszont egyértelműen a Tourra koncentrált. És már vannak tapasztalatai: ő nyer­te pl. a legutóbbi Vuelta a Espanát. Az ausztrál Richie Porte (BMC), aki hosszú ideig Froome első számú segítője volt a Skynál, most végre megmutathatja, mire képes egyedül. Illetve Tejay van Garderennel az ol­dalán, aki, ha kijön neki a lépés, szintén beférhet a top tízbe. És végül itt vannak a franciák: Romain Bar- det (AG2R), Pierre Rolland (Can- nondale) és elsősorban Thibaut Pi- not (FDJ), akinél a gallok egy jó sze­replést csak a nemzeti futballválo- gatottjuktól várnak jobban.

Next

/
Thumbnails
Contents