Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-18 / 166. szám, hétfő

6 I KÜLFÖLD 2016. július 18.1 www.ujszo.com Befuccsolt puccs, tömött börtönök Kaotikus hétvégén van túl Törökország - az elnök tisztogatna, a Nyugat felszólította, tartsa fenn a demokráciát A puccs leverését ünnepük Isztambulban a Taksim téren (TASR/AP-feivétei) MTI-HÍREK Ankara. Sikertelennek bizonyult puecekíeérletet hajtottak végre Törökország­ban szombatra virradóra, egy zűrzavaros, átláthatatlan éjszaka után Recep Tayyip Erdogan államfő Isztambulban nyilvánosan tett ígéretet arra, hogy a puccsistákat felelősségre vonják. A puccsisták a hadsereg nevében szombaton hajnalban közleményt adtak ki, amelyben bejelentették, hogy átvették a hatalmat „a demok­ratikus rend megőrzésének és az em­berijogok védelmének érdekében”. A CNN Türk tévé szerint túszokat ej­tettek a török katonai főhadiszálláson Ankarában, köztük volt a vezérkari főnök is. Közben a török államfő is bejelentette, hogy ő gyakorolja a ha­talmat. Erdogan — aki a puccskísérlet kirobbanásakor éppen nyaralt - az események idején arra sarkallta az embereket, hogy tartsanak ki és men­jenek ki az utcára. Ez időben számos médiajelentés látott napvilágot a különféle harci műveletekről. Korábban a média ar­ról számolt be, hogy lezárták az isz­tambuli Boszporusz-hidat és a Győ­zedelmes Mehmed szultán hídját, a főváros, Ankara felett pedig katonai repülők és helikopterek repültek át, fegyverropogás hallatszott. Helikop­terről tüzet nyitottak a török hírszer­zés és rendőrség épületére Ankará­ban. A parlament épületét tankok vették körül, a török hadsereg lezárta az isztambuli repülőteret, felfüg­gesztették az összes járatot, valamint a katonák elfoglalták a kormány épü­letét Ankarában. Bombatalálat érte a parlament épületét is, de egyetlen képviselő sem sérült meg. A puccsista katonák tüzet nyitot­tak olyan civilekre, akik a hadsereg által megkísérelt hatalomátvétel el­RÖVIDEN leni tiltakozásul megpróbáltak átkel­ni az isztambuli Boszporusz tenger- szoros feletti hídon, többen megse­besültek. Szombat reggel már arról szóltak a hírek, hogy a puccskísérletet sikerült meghiúsítani. Legalábbis ezt mondta maga Erdogan Isztambulban, a mi­niszterelnök pedig így fogalmazott: „Az idióta puccskísérlet elbukott, a helyzetet gyakorlatilag ellenőrzés alatt tartjuk”. Több forrás szerint Muharrem Köse ezredes, egykori vezérkari törzstiszt volt a hatalom­átvételi kísérlet szervezője. Az Ana- dolu ügynökség úgy tudja, hogy Ko­sét márciusban eltávolították a ve­zérkari törzsből. A török hatóságok tegnap az igaz­ságszolgáltatás és a katonaság több ezer tagját vették őrizetbe vagy me­nesztették tisztségükből. A bírák és ügyészek legfőbb tanácsa (HSYK) 2745 bírót menesztett tisztségéből, valamint egyidejűleg a HSYK öt tag­ját is eltávolították. Emellett a leg­felsőbb közigazgatási bíróság, az ál­lamtanács 10 tagját is letartóztatták a puccskísérlet támogatásának vádjá­val, valamint a semmítőszék 140 tag­ja után nyomoznak a hatóságok. A hadseregnek mindeddig mint­egy 3 ezer tagját vették őrizetbe a puccs miatt, sokukat a nagy részt kur- dok lakta délkeleti országrészeken lévő támaszpontokon. A puccs fel­számolását célzó hadműveletek ke­retein belül lezárták az Iszlám Állam elleni légi bevetésekhez használt dél­törökországi incirliki légi támasz­pontot, amelyen amerikai és nemzet­közi csapatok is tartózkodnak. A török miniszterelnök az esemé­nyek után arra utalt, hogy a török al­kotmánybíróság meg fogja vizsgálni a halálbüntetés bevezetésének lehe­tőségét. Elítélte a törökországi puccskísér­letet a német külügyminiszter is. Frank-Walter Steinmeier felszólított a demokratikus intézmények tiszte­letére. A német diplomácia vezetője közleményében kiemelte, hogy a legélesebben elítéli a törökországi „demokratikus berendezkedés erő­szakos megváltoztatására irányuló valamennyi kísérletet”. A török kormánynak nem szabad tovább korlátoznia a demokratikus alapjogokat a meghiúsult puccskí­sérlet nyomán - figyelmeztetett az Európai Unió digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosa. Günt­her Oettinger azt mondta, ha Recep Tayyip Erdogan az utóbbi napok tör­ténéseire az alapvető jogok további megnyirbálásával reagál, azzal a tö­rök elnök csak eltávolodik az Euró­pai Unió és a NATO által képviselt értékektől. „Ezzel (Erdogan) ugyan belpolitikailag erősítené pozícióját, külpolitikailag viszont elszigetelőd­ne” - vélekedett a német EU-biztos. Egyiptom megakadályozta szom­baton, hogy az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa nyilatkozatot fogadjon el a tö­rökországi puccskísérlet elítélésére. Az Egyesült Államok illetékesei konzultáltak Ankarával, s olyan ja­vaslattal álltak elő, amely „a Török­országban demokratikusan megvá­lasztott kormány tiszteletben tartá­sát” követelte volna. Egyiptom kép­viselője azonban ellenezte egy ilyen dokumentum elfogadását. Két tekintélyes külföldi napilap is aggodalmának adott hangot a puccs­kísérlettel, illetve az azt követő in­tézkedésekkel kapcsolatban. A kon­zervatív brit The Sunday Times kom­mentárjában úgy vélekedett, hogy az államcsínykísérlet lehetőséget nyújt Recep Tayyip Erdogan államfő szá­mára az emberi jogok és a vélemény- szabadság további korlátozására. Mindez a lap szerint még inkább megnehezítheti Törökország számá­ra annak a célnak a megvalósítását, hogy az Európai Unió tagja legyen. Ugyanakkor a NATO-szövetségesek sem vághatnak jó képet ahhoz, ami most történik. Törökország stratégi­ailag és politikailag is fontos. Erdo­gan „ostoba módon” viszályt kezdett legtöbb keleti szomszédjával. Azon­ban a katonai puccs az utolsó, amit a NATO kíván egy olyan országban, ahol csapatokat állomásoztat - mu­tatott rá a brit lap. London álmodik Az IÁ vállalta Nizzát Túszejtés Örményországban Jereván. Mintegy harminc fegyveres férfi megölt egy rendőr ezredest, megsebesített egy má­sik ezredest és egy alezredest, valamint túszokat ejtett tegnap hajnalban egy jereváni rendőr- kapitányságon. A támadók több rendőrt is megsebesítettek az épület elfoglalásakor. Azt köve­telik, vonuljon utcára az örmény lakosság, és élje el egy júniusban bebörtönzött ellenzéld politikus szabadon bocsátását. (MTI) Ismét rendőröket öltek az USA-ban Baton Rouge. Több rendőrre rá­lőttek a Louisiana szövetségi ál­lambeli Baton Rouge-ban teg­nap, hárman életüket vesztették. A lövöldözőt egyelőre nem sike­rült elfogni. Egy hete hatalmas tüntetések zajlottak a városban a rendőri túlkapásokkal szemben, miután az egyenruhások lelőttek egy 37 éves, ötgyerekes afro­amerikai férfit. (MTI) London. Nagy-Britannia brexit- ügyi minisztere szerint „nagyvonalú” megállapodás várható London és Brüsszel között a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illet­ve az uniós társállamokban élő britek jogainak csorbíthatatlanságáról, de azt nem zárta ki, hogy ajövőben, „egy bizonyos időpont után” az újonnan érkezőkre már nem vonatkoznának ugyanezek ajogok. David Davis, aki a Mail on Sunday című konzervatív brit lapnak adott inteijút, elvetette annak lehetőségét, hogy a Nagy-Britanniába települt há­rommillió külföldi unós polgárnak távoznia kellene a brit EU-tagság megszűnése után. „Nagyvonalú megállapodás lesz a már itt tartózko­dó EU-migránsok ügyében, és nagy­vonalú megállapodást kötünk az EU- ban élő britek ügyében is” - fogal­mazott a konzervatív politikus, akit Theresa May miniszterelnök állított a brit EU-tagság megszűnési folyama­tának irányítására újonnan létreho­zott minisztérium élére. A brit kormány többször hangoz­tatott hivatalos álláspontja is az, hogy viszonossági alapon atovábbiakban is biztosítható lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illet­ve ez uniós társállamokban letelepe­dett britek jogainak érvényesülése. Arra a kérdésre azonban, hogy mi történik, ha még Nagy-Britannia ki­lépése előtt esetleg meredeken növe­kedne a külföldi EU-tagállamokból érkező letelepülők száma, Davis ki­jelentette, hogy ha ez bekövetkezik, „azzal foglalkozni kell”. A brexit- ügyi miniszter szerint számos lehe­tőség van, ezek közé tartozhat példá­ul, hogy a korlátlan idejű letelepülés joga csak azokat illetné meg, akik egy bizonyos meghatározott időpont előtt érkeznek Nagy-Britanniába, az utána érkezőkre már nem. Davis hangsú­lyozta, hogy ezeket a döntéseket „nem találgatásokra, hanem a realitásokra alapozva” kell majd meghozni. Ki­jelentette azt is: bízik abban, hogy Nagy-Britannia megtarthatja hozzá­férését az Európai Unió egységes belső piacához, úgy, hogy közben szabályozza a bevándorlást. Ezt a kombinációt EU-illetékesek egyértelműen kizárták, Davis azon­ban kijelentette, hogy jelenleg „min­denki a kiinduló tárgyalási pozícióit foglalja el”, és nyilvánvaló, hogy az uniós illetékesek ebben a szakaszban „keményen fogalmaznak”. „Ha az ember egy ház vagy egy autó meg­vásárlásáról tárgyal, akkor sem az el­ső ajánlata a végső” - tette hozzá. (MTI) Róma/Nizza. Az Iszlám Állam (IÁ) vállalta a csütörtöki 84 halálos áldozattal és 202 sebesülttel járó nizzai terrortámadás elkövetését — közölte a dzsihádista szervezethez köthető Amaq hírügynökség. „Az az ember, aki a nizzai gázolásos műveletet végrehajtotta, az Iszlám Állam egyik katonája volt” - jelen­tette a hírügynökség. „O hajtotta végre a műveletet, válaszul a felhí­vásokra, hogy célba kell venni azoknak az országoknak az állam­polgárait, amelyek részei az Iszlám Állam ellen harcoló koalíciónak” olvasható a közleményben. Mohamed Lahouaiej Bouhlel, a nizzai terrortámadás elkövetője ta­valy nyáron Olaszországban is tar­tózkodott - értesült a Corriere delia Sera. Az olasz napilap úgy tudja, a merénylő életét átfésülő francia ha­tóságok jelezték olasz kollégáik­nak, hogy a férfi tavaly nyáron a két ország közötti Ventimiglia határát­kelőn gépkocsival lépett be Olasz­országba. Az olasz hatóságok feladata ki­deríteni, hogy a tunéziai származá­sú férfi miért érkezett Olaszország­ba, hova ment, kivel találkozott, és kivel tartotta azóta is a kapcsolatot. Salah Abdeslam, a tavaly novem­beri párizsi terrortámadás egyik merénylője is tavaly augusztus ele­jén utazott keresztül Olaszorszá­gon, amikor Belgiumból gépkocsi­val Bari kikötőjéig haladt, majd on­nan komphajóval Görögországba utazott tovább, onnan pedig Szíria irányába, ahonnan egy héttel ké­sőbb szintén Olaszországon ke­resztül jutott vissza Belgiumba. A nizzai terrortámadás következté­ben megerősítették a Vatikán kö­rüli biztonsági készültséget - írta a La Repubblica című lap. Kiemelt a biztonság az olaszországi kikötők­be érkező és olasz és külföldi turis­tákkal teli tengerjáró hajóknál is. Franciaország belügyminisztere arra szólított fel minden „hazafias” francia polgárt, hogy a biztonsági erőknél jelentkezzen tartalékos szolgálatra. A dél-franciaországi Nizzában csütörtök este egy 31 éves tunéziai férfi bérelt teherautóval belehajtott a nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe, és köz­ben lövéseket adott le a város ten­gerparti sétányán. A támadásnak 84 halottja és több mint 200 sebesültje van, utóbbiak közül 121-en még kórházban fekszenek, 26 embernek pedig válságos az állapota. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents