Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-14 / 163. szám, csütörtök
I HOBBI új szó 2016. július • www.ujszo.com Vadászat I Fontos viselkedési szabályok Ha csak lehet, vadásszunk egyedül. Használjuk ki, hogy egyedül sokkal csendesebben tudunk mozogni, mint ketten vagy csoportban. Soha ne hívjunk autóból! Hívóhelyünk kialakításakor ne cifrázzuk ki a helyet félbetört ágakkal! Csak a lehető legkevesebb ágat törjük, vagy vágjuk le. Az őz úgy ismeri a területét, mint mi a tenyerünket. Minden változást, minden oda nem illő valamit azonnal észrevesz. Ismert a síkvidéki vadászok sziszifuszi igyekezete a jelzőfák, szélfogók stb. telepítésekor. A frissen kiültetett fákat az őzbakok rövid idő alatt eltüntetik. Ennek a tudatában végezzünk bármilyen átalakítást az őzhívó helyünkön. Vadászat alatt a mobiltelefont kapcsoljuk ki! Telefon nélkül is létezik élet. A magunkkal vitt enni- és innivaló, valamint az elszívott cigarettavégek soha ne maradjanak a hívás helyszínén. Amiben azt odavittük, azt abban el is tudjuk szállítani. Ha abbahagytuk az őzhívást, ugyanolyan csendben távozzunk, mint amilyen csendben odamentünk. Azért mert nem láttunk vadat, nem jelenti azt, hogy nincs ott semmi. Vendégségben a legfőbb emberi tulajdonság a szerénység! Mindig előre érdeklődjünk a meghívónknál a helyi szabályokról, a várható lehetőségekről, az öltözési szabályokról, és azokat tartjuk is be. Ha a vendéglátó óhajtja végezni a csalsíp kezelését, szó nélkül hagyjuk rá. Ne kérkedjünk a saját tudásunkkal, mert lehet, hogy a vendéglátónkat a hazai őzek jobban értik. Vadászkísérőként kínáljuk fel a vendégnek a csalsíp kezelésének a lehetőségét. Esetleg a vadászház udvarán fújassunk vele el pár strófát. Soha ne kritizáljuk a vendég hívó tudományát. Gyakorlott vadásznak ezeregy lehetősége van korrigálni a vendég hibáit. Az elejtett őzbakhoz mindig a vendég lépjen először méghozzá töltött, biztosított puskával az őzbakot a háta felől megközelítve. Mindig készítsünk az elejtés helyszínén is terítéket, ahol nem feledkezhetünk meg a töretről, az utolsó falatról és a sebtakaróról sem. Mindig ajánljuk fel a vendégnek a zsigerelés lehetőségét. Miután a vendég a vadat feltörte, udvariasan átvehetjük a zsigerelés folytatását. (TF) I hívás közben már rálőttek. Sikertelen hívás esetében próbálkozzunk több helyen is. Pár kilométeres körzeten belül más stádiumban lehet az üzekedés. A nászidő végének a legbiztosabb jele, ha szinte kiveszettnek látszik az őz a területről, vagy ha látunk is egyet-egyet a hívásra a fejüket sem emelik fel. A SÍPHASZNÁLAT Mindegyik, magát gyakorlott őzhívónak tartó esküszik a saját „csalhatatlan" módszerére és bármilyen másfajta kísérletet lekicsinylőén lenéz. Szerintem ez zagyvaság. A vadász sok mindenre rászedhető! Biztosan kapható vagy 50 féle őzhívó síp, és valamilyen formában mindegyik működik. Azt az őzbakot, amelyik minden áron sutához akar jutni, bármivel be lehet hívni, ami csak egy kicsit is hasonlít a suta hívóhangjához. A legtökéletesebb őzhívó produkciót az egyik kollégám nyújtotta, aki még a 70-es években tenyerei közé szorított akáclevéllel az egyik bakot hívta be a másik után. Vagy a csehországi kollégám a kaplicei bakok hívásához a pipáját használta - teljes sikerrel. Bizonyítékként a pipára hívott bakok közül kettő a szobám falát díszíti. Leshelyünk elfoglalása után 5-10 perc várakozás után mindenképen a suta hívóhangjával kezdjünk. 3-5 egymást követő sípolás után tartsunk szünetet és figyeljünk. Egy helyen 20 percnél tovább nem érdemes próbálkozni, mert akkorra már a legtávolabbról érkező őzet is látnunk kellett volna. Én mindig a „pie" hangot használom vagy gida hangként a „pííí" hangot. Egyesek esküsznek a vészsirámra is, amit a suta akkor hallat, amikor a tolakodásával kínozza őt a bak. Nekem ez ritkán jött be. A vészsirám hallatán a bakok sok esetben menekülésre fogták a dolgot. A kicsit gyengébb - elnyúj- tottabb gidahangra jött már suta magánban, suta a bakkal együtt, kóborkutya és róka, a barátomnak pedig disznó is. A legkomikusabb eset a 80-as évek elején történt, amikor a társaság egyetlen „közös" golyós puskájával a Bombalyuknál hívásra lőttem egy páratlan 8-as bakot. Abban az időben még se autó, se mobil telefon - a golyós fegyvert kölcsönző vadászgazda a mindenes Moszkvicsán jött értem naplemente után a Vilmosi hídhoz. A siker láttán mindenki csodálkozott az eredményen és gratuláció közben az egyik fiatal kollégám nézegette a sípomat, majd értetlenül motyogott valamit csak úgy magának. Vagy 5 nap múlva felkeresett és megkért, hogy állítsam már be neki is az őzhívó sípját, mert a hívásra már a második rókát lőtte, de az őzek figyelmetlenül hagyják. Átvettem tőle a sípot és miután belefújtam, megrökönyödve ismertem fel, hogy egy nyúlsírást imitáló rókahívó síp van a kezemben. SZÉLIRÁNY, TAKARÁS, RUHÁZAT A hívás helyét mindig igyekezzünk úgy megválasztani, hogy amerre a szél fúj, onnan még véletlenül se jöhessen bak. Az őz okos vad, és nagyon jó az emlékezete. Elég, ha egyszer-kétszer megadjuk neki a lehetőséget ahhoz, hogy összefüggést találjon a suta hívó hangja és az ember szaga közt, és ő azt egyhamar nem felejti el. Az esetek többségében az ilyen baknak már fújhatunk bármit. Az sem véletlen, hogy az öreg bakok csak ritkán jönnek egyenesen a randevúra. Mindent elkövetnek azért, hogy a hátunk mögé kerüljenek, és meggyőződjenek szívük választottjának a szándékairól. Ha az ilyen csendben mögénk került bak szelet fog, többnyire észrevétlenül ugrik el. Jellemző, hogy a híváskor elugrasztott bakok csak ritkán riasztanak - mintha szégyellnék magukat azért, hogy rászedték őket. Köny- nyebb a dolgunk, ha sejtjük, vagy ha egyenesen tudjuk, hol feküdtek el a bakok. Jó széllel és jól megválasztott hívóhellyel növelhetjük az esélyünket. Ha a földről hívunk, tartsuk magunkat a fentiekben leírtakhoz: semmi hirtelen mozdulat. A 20 méteren belül befutó bak szinte biztos, hogy előbb kiszúr minket, mint hogy reagálni tudnánk. Ilyenkor mutatkozik meg a magasles előnye, mert a vad felfelé nem keresi a veszélyt. Azért a magaslesen sem árt megfontoltan, lassan mozogni. A sutát kereső bak a kereső távcső vagy a fegyver legkisebb koccanását is meghallhatja, és akkor már őt is megtanítottuk valamire. Azt, hogy az őz megkülönbözteti a földről vagy a magaslesről leadott csalsíp hangját, soha nem tapasztaltam. A hegyvidékeken ez lehetetlen, a síkságon pedig szerintem nem érvényes. Ezért vagyok lespárti. A lesen sokkal tovább lehet megfigyelni a sutát kereső bakot, és ha észlejük, hogy kezdi unni a helyzetet és készül eloldalogni, egy halk fúvás a sípba, és máris megfordul. A földön ülve az ilyen bravúr kevésbé kivitelezhető. Hogy milyen ruhában vadász- szunk? Nem akarom újra felsorolni a terepruha elleni érveimet, mindenki vadász- szón a vadászhitvallásának és vadászetikai normáinak megfelelő öltözékben. Egy dologra azonban legyünk figyelmesek! Ha júliusban és augusztusban nem védekezünk a vérszívó rovarok ellen, mint a kullancsok, bögölyök és szúnyogok, akkor nem lesz kedvünk sokáig sípolgatni. BÍRÁLAT ÉS A LÖVÉS Ózhíváskor a legnagyobb az esélye annak, hogy váratlan meglepetések érik. Akkor kerülnek elő a soha nem látott „szellembakok", máshonnan ideiglenesen odatévedt kalandorok, mesz- sziről sutának nézett gomb- nyársas bakocskák vagy az embereket kerülő nádas- és erdőlakók. Gombnyársas, gyilkos, vagy különösen torz agancsú bakoknál könnyű dolgunk. De még ilyenkor se kapkodjunk a lövéssel! Gombos, villás, egy- két füves bakocskák szinte biztosan nem a terület igazi gazdái. Várjuk ki, míg a bak megmutatja az egész testét. A testállás, az őz tekintete és a maszk színezése sokkal többet elárul a bak koráról, mint a trófea. Amennyiben ideges a behívott bakocska, és folyamatosan a közelben lévő bokrokat kémleli, szinte biztos, hogy nem ő a terület igazi ura, hanem csak egy kalandor. Az ilyen esetben a megtorlás nem várat sokáig magára, és nagy esélye van annak, hogy a porondon megjelenik a „nagy" bak. Ha pedig a síp hangjára felkapja a fejét egy a testéről érettnek ítélt őz, és nem a mi irányunkba indul el hanem az erdő, nádas vagy kukoricatábla felé, akkor több mint valószínű, hogy az a bak hamarosan a közelünkben lesz. Takarásban igyekszik szél alá kerülni, és először lenyomozza a környéket. Az ilyen „háborús" veterán olyan óvatosan csúszik be, mint a szellem, és a legkisebb zavaró vagy gyanús jelre lelép. Ő tudja azt, amit a fiatal bakok még nem. Ezért tudott megöregedni. Lövés előtt a bakot mindig állítsuk meg! Elég hozzá egy rövid sípolás vagy a lábunkkal megpöccinteni a les oldalát. Ilyenkor csak másodperceink vannak a lövésre. A párzásban lévő vad sokkal „keményebb", ellenállóbb az őt ért lövésre, mint máskor. így van ez az őz esetében is. Tiszta szívlövést simán elvihet 60-80 méterre. Kamrán, szívlövés esetén még így is bőven elég a 22-esek valamelyike (222, 223,22 Savage, 22-250 stb.) A nagy golyók/mint 7 mm, 30-06 stb. ízléstelen, nagy sebeket tudnak ütni. Volt egy rövid időszak, amikor muszájból 9,3x74R kaliberrel vadásztam mindenre, mert nem volt más puskám. A nagy golyó soha nem roncsolta az őzet, csak hát itt a ma divatos távlövésekről szó sem lehetett. Maradva az őzhívásnálm csak nagyon ritkán kényszerülünk 50-60 méternél messzebbre lőni, talán csak sebzéskor. Ha felül tudunk emelkedni a mindenáron való lövés szűk csőlátásán, próbáljuk meg csalsíppal vagy egyéb segédeszközzel folytatott vadhívásos vadászatot, a vadászati módok egyik legszebbikét. TAKÁCS FRIGYES, SOMFALVI ERVIN
