Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-14 / 163. szám, csütörtök

6 | KÜLFÖLD 2016. július 14.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Él a dzsihádisták brit újságíró túsza Kiköltözött Cameron, jön May Nagy a sürgés-forgás a brit miniszterelnöki rezidencián, de Larry macska maradhat Moszul. Négy hónap után újra mutatkozott az Iszlám Állam brit újságíró túsza a dzsihádista szer­vezet egyik propagandavideóján, amelyen a korábbi önmagához képest hosszabb hajú és sová­nyabbnak tűnő férfi a Moszuli Egyetem lebombázásáról be­szélt. A közzétett felvételen John Cantlie látható, akiről azt tartják, hogy fizikai kényszer hatása alatt áll. A mostani 3 perces videón egy romos épület mellett állva a Moszuli Egyetem lebombázásá­ról beszélt, egyben a brit médiát támadta. Biztonsági források szerint az Iszlám Állam fegyve­reket és robbanószereket tárolt az egyetem épületében. (MTI) Meghalt a délszláv háború egyik hóhéra Belgrád. Meghalt Gorán Hadzic, a horvátországi szerbek egykori politikai vezetője, akit a délszláv háborúk idején (1991—1995) el­követett háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt az ENSZ bírósága. Az agydaganatban szenvedő, 57 éves Hadzic egy ideig az önkényesen kikiáltott Kraj inai Szerb Köztársaság el­nöke volt. Hadzicot tartották fe­lelősnek a vukovári kórházban 1991 novemberében elkövetett, 264 áldozatot követelő mészár­lásért is. A volt kraj inai vezetőt 7 évi körözés után csak 2011 -ben vették őrizetbe Szerbiában. (MTI) ENSZ: pályázat a főtitkári posztra New York. AzENSZNew Y ork-i székházában közös nyil­vános vitát tartottak a világszer­vezet főtitkári posztra pályázó jelöltek részvételével. Ez világ- premier volt, hiszen a szervezet 70 éves történetében először fordul elő, hogy a főtitkár- választási folyamat egy része a nyilvánosság előtt zajlik. Ko­rábban még nem volt példa arra, hogy a leköszönő főtitkár helyé­re nem zárt ajtók mögött, néhány befolyásos ország közti megál­lapodásnak köszönhetően ne­veznek ki valakit, hanem a pozí­ciót meghirdették, és a jelentke­zőknek televíziós közvetítés ré­vén a világ színe előtt kellett vá­zolniuk, mit gondolnak a világ megoldandó gondjairól. A12 jelöltből tízet hallgattak meg, Miroslav Laj čák hiányzott. (MTI) USA: 10 ezer szírt fogadnak be idén Washington. John Kerry ameri­kai külügyminiszter megerősí­tette, hogy Barack Obama elnök ígéretéhez híven az USA befogad tízezer Szíriái menekültet az idén szeptember 30-áig tartó pénzügyi évben. A10 ezer főbe olyan szí­reket választanak ki az ENSZ menekülttáboraiból, akik a leg­kiszolgáltatottabb helyzetben vannak (pl. özvegyasszonyok, idős vagy fogyatékos emberek), és akiknek az Egyesült Álla­mokban való letelepedését az amerikai biztonsági szolgálatok és ahírszerzés jóváhagyja. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. Befejezte tegnap mi­niszterelnöki tevékenységét David Cameron. Posztját Theresa May, eddigi belügyminiszter vette át. A konzervatív párti kormányfő a 2010-es parlamenti választások után költözött be a Downing Street-i kor­mányfői rezidenciára, ahol 2256 na­pot töltött. Cameron június 24-én, a brit EU-tagságról rendezett népsza­vazás másnapján bejelentette, távo­zik. Cameron tegnap, utolsó hivata­los teendőjeként részt vett a londoni alsóházban a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos heti félóráján. A vitát be­vezető első, ceremoniális kérésre, hogy sorolja fel napi teendőit, Came­ron kijelentette: délelőtt kabinetbeli kollégáival és másokkal tárgyalt, dél­után még egy teendője van, U. Er­zsébet királynő felkeresése a Buck- ingham-palotában, utána viszont naptára „figyelemreméltóan üres”. A helyébe lépő Theresa May nem szűkölködik eltökéltségben, prag­matizmusban. Az EFE spanyol hír- ügynökség máris új Vasladynek ne­vezte a szigetország kormányfőjét, akit Berlinben is nagyra értékelnek. A brit uniós kilépésről szóló nép­szavazás miatt távozásra kényszerült David Cameron miniszterelnöknek már összepakolták dolgait, hogy máris átadhassa hivatalát, s egyben rezidenciáját, a világszerte híres Downing Street 10-et utódjának - de a hivatal macskája, Larry marad. Egy ideig úgy tűnt, hogy a cica követi Ca- meront és családját, de - szemben a miniszterekkel, akik még nem tudják sorsukat - az övéről gyorsan döntöt­tek. „Larry egy közalkalmazotti macska, ő nem Cameroné, Larry ma­rad” - szögezte le egy kormányszó­vivő. A cica 2011-ben került a brit politikai élet központjába. Néhány televíziós forgatócsoport ugyanis ek­koriban megdöbbentő képeket rögzí­tett: a Downing Street 10 híres, fekete ajtaja előtt egy patkány mászkált. Lányt bízták meg a „patkánymente­sítéssel” — munkájának hatékonysá­gát idővel egyre több kétely övezte. Ugyanis hamar rajongótábora alakult ki, amelynek tagjai annyi ajándék­falatot küldtek neki, hogy - mint egy kormányszóvivő fogalmazott - „idejének java részét azzal tölti, hogy a régi bútorok minőségét tesztelje.” A Downing Streeten egyébként ős­idők óta vannak macskák patkány­irtási célokra. Közülük egyesek még hivatalos címet is kaptak („a kor­mányzati székhely fő egérvadásza”), no meg havi bért. így például Humphrey-t — aki még Margaret Thatcher idején került a brit minisz­terelnöki rezidenciára — végül 1997- ben Tony Blair küldte nyugdíjba, méghozzá évi 100 fontos nyugdíjjal. Manapság azonban nehezebb idők járnak, így Larry ingyen dolgozik... A Downing Street 10 macskája, Larry marad, „akit" többször láttak összekap­ni a külügyi tárca macskájával, Palmerstonnal. Emellett komplikált a viszonya a szomszédos pénzügyminiszter, George Osborne cicájával, Freyával. (íasr/ap) Uj áttelepítési program az Európai Bizottságtól Közös uniós áttelepítési keret- programra tett javaslatot az Európai Bizottság, hogy a nemzetközi védelemre szoru­lóknak lehetőségük legyen rendezett, biztonságos módon eljutni az Európai Unióba. BrUsszel. Dimitrisz Avramopu- losz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja elmondta, hogy a javaslat a közös európai me­nekültügyi rendszerre irányuló bi­zottsági reform, valamint a migráció kezelésének javításáról szóló hosszú távú szakpolitika részét képezi, az európai migrációs stratégiában meghatározottak szerint. Az új sza­bályozás elősegíti majd a bizottság által június 7-én előtelj esztett part­nerségi program végrehajtását is, amelynek célja az unión kívüli főbb származási és tranzitországokkal folytatandó együttműködés — mondta a biztos. Avramopulosz szerint a bizottsági javaslat olyan programról rendelke­zik, amely biztosítani kívánja, hogy menekültstátuszra várók ne indulja­nak útnak szabálytalanul átlépve az európai belső határokat, veszélyez­tetve a belső ellenőrzés nélküli schengeni övezet működését. Tavaly mintegy 1,3 millió ember lépett az unió területére, s nagy részük a jog­szabályokat figyelmen kívül hagyva vándorolt több országon keresztül el­sősorban Németországba és az észa­ki országok felé, aminek következ­tében több uniós tagállam ideiglenes belső határellenőrzést vezetett be. A migránsok másodlagos mozgása, va­lamint a schengeni határokon belüli határellenőrzések mihamarabbi megszüntetése érdekében az új sza­bályozás egységes eljárást javasol az áttelepítésre minden uniós tagállam részvételével. A javaslat arról is ren­delkezik, ha egy menedékkérő a hosszú távú tartózkodási engedély elbírálásának ötéves eljárási ideje alatt szabálytalanul lépi át a számára kijelölt ország határát, a várakozási idő újrakezdődik - mondta a biztos. Noha továbbra is a tagállamok hatá­rozzák meg az áttelepítendők éves számát, a nemzetközi erőfeszítések összehangolásának és az egységes fellépésnek köszönhetően az Európai Unió együttesen nagyobb hatást gya­korol majd. A schengeni országok részvétele alapján megállapítják a következő évben áthelyezendő em­berek maximális létszámát. (MTI) Barack Obama és felesége, Michelle vigasztalta a texasi rendőröket. Az Egye­sült Államok nem olyan megosztott, mint látszik - jelentette ki az amerikai el­nök Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertar­táson, ahol arra biztatta honfitársait, ne adják át magukat a kétségbeesésnek, amely a dallasi tragédia után erőt vett az országon. „Azért vagyok itt, hogy ta­núsítsam, Amerika nem olyan megosztott, mint látszik, hosszú utattettünk meg, s tudom, most is túljutunk a nehézségeken" - fogalmazott Obama. A szertar­táson részt vett George W. Bush volt elnök és Joe Biden alelnök is. (SITA/AP) Tart Kína kardcsörtetése Peking/Tajpej. Kína azt han­goztatta tegnap, a dél-kínai-tengeri vitával kapcsolatos választottbíró­sági döntés másnapján, hogy min­den lehetséges eszközzel megvédi a magának követelt terület szuve­renitását, és ilyen intézkedésként kilátásba helyezte a Kelet-kínai- tenger felett létrehozott légvédelmi azonosító övezet kiteijesztését a Dél-kínai-tengerre. A hágai szék­helyű Állandó Választottbíróság a Fülöp-szigetek kezdeményezésére indított eljárást lezárva kedden arra a megállapításra jutott, hogy Kíná­nak nincs történelmi joga területi igényeit érvényesíteni a Dél-kínai- tengeren. Peking kategorikusan elutasította a döntést, és közölte, hogy semmisnek tekinti. „Kína minden lehetséges eszközzel meg­védi szuverenitását és tengeri jo­gait” - szögezte le a Kínai Kom­munista Párt hivatalos lapja. Peking történelmi jogot formál magának a Dél-kínai-tenger 3,5 millió négyzetkilométernyi vízfe­lületének 85-90%-ára, és az évszá­zados történelemre visszanyúló vi­tában szembekerült a régió több más országával, főleg Vietnammal, de Malajziával, Bruneijel és a kí­naiakhoz hasonló igényekkel fellé­pő, így a hágai döntést szintén el­utasító Tajvannal is. Kína a hágai döntés után kilátásba helyezte a légvédelmi azonosító övezet kiter­jesztését a tengerre. A múlt héten nagyszabású, éleslövészettel egy­bekötött gyakorlatot tartott a kínai haditengerészet a Paracel-szigetek térségében, nem sokkal az ítélethir­detés előtt a pekingi védelmi mi­nisztérium a Dél-kínai-tenger fel­ügyeletére a régióba vezényelt egy új rakétarombolót. Tajvan pedig előrehozta egy hadihajója járőrútját aDél-kínai-tengeren. (MTI, nol)

Next

/
Thumbnails
Contents