Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-12 / 161. szám, kedd

8 KULTÚRA 2016. július 12. | www.ujszo.com Nyár, ihlet, mentortábor Négy szekcióban tizenöt diákkal folyt az alkotómunka a Minorma rendezvényén (Kápostáš Martin felvételei) Elhunyt Jacques Rouffio Párizs. Nyolcvanhét éves ko­rában meghalt Jacques Rouffio francia filmrendező, forgató­könyvíró, producer. A César- díjas filmes egyik legismertebb alkotása az 1982-ben Michel Pi- colli és Romy Schneider fősze­replésével forgatott A Sans- Souci-i járókelő című dráma, amely az osztrák színésznő utol­só alakítása volt - Schneider a film premierje után néhány héttel halt meg. Az 1970-es években és a nyolcvanas évek elején forgatta legsikeresebb munkáit, olyan je­les színészekkel dolgozott, mint Jacques Dutronc, Isabelle Adja- ni, Serge Reggiani és Gérard De- pardieu. A 2000-es években Rouffio televíziós rendezőként debütált, egyebek mellett a Mau- passant történeteiből című tévé­filmsorozatot j egy ezte. Jacques Rouffio volt Jancsó Miklós 1969-es Téli sirokkó című filmdrámájának egyik for­gatókönyvírója. Gilles Jacob, a cannes-i film- fesztivál korábbi elnöke Rouffi- ót méltatva hangsúlyozta, hogy azon francia rendezők egyike volt, aki kameráján keresztül ál­lította pellengérre a társadalom visszásságait, üzelmeit. (MTI) A Pohoda mérlege Troncsén. Michal Kaščák szerint az idei, huszadik Pohoda volt a legjobb az eddigi fesztivá­lok sorából. Az alapító-főszer­vező nem emlékszik olyan évfo­lyamra, amikor ne maradt volna el legalább egy meghirdetett program. Idén minden a tervek szerint alakult, ráadásul telt ház volt, vagyis minden bérlet elő­vételben elkelt. Emellett már a jövő évi rendezvényre kibocsá­tott első háromezer, kedvezmé­nyes árú jegy is gazdára talált. A trencséni repülőtéren kiépí­tett infrastruktúra és a szolgálta­tások is zökkenőmentesen mű­ködtek, semmire sem érkezett panasz a fesztiválozóktól. Bevál­tak az újítások is, például a Music Academy színpad, ahol profik ta­nítottak kezdő lemezlovasokat, vagy a Kušnierik Café, amelyet a tavaly ősszel elhunyt neves zenei publicista, Juraj Kušnierik emlé­kére hoztak létre a szervezők. A környéken tevékenykedő pálya­kezdő zenekarok bemutatkozását szolgáló, konténerben berende­zett „garázsszínpad” akkora si­kernek bizonyult, hogy a szerve­zők jövőre valószínűleg kibővítik ezt a projektet, és több ilyen kon­ténert helyeznek ki. Michal Kaščák a program összeállításával is elégedett, sze­rinte a választék kellően sokszínű volt. Elismerően szólt az egyik fő attrakció, a legendás brit The Prodigy koncertjéről is, amely a legnagyobb tömeget mozgatta meg szombat este. „Nagyon sze­retem a Prodigyt, szerintem annyit tettek az elektronikus zene fejlődéséért, mint a Beatles vagy a Rolling Stones a rockzenéért. Kedvesek voltak, egy videóüze­netet is készségesen leforgattak nekünk” - mondta a fő szervező. Szlovákia legnagyobb nyári kulturális rendezvénye vasárnap hajnalban ért véget. (SITA) BUGÁRANNA ŠESTÁK KRISZTINA Kihozni magukból és egymás­ból a legtöbbet - ezzel a céllal jöttek össze fiatal írók, képző­művészek, színészek és fotó­sok a rimakokovai üdülőköz­pontban, a Minorma negyedik mentortáborában. Az ötnapos táborba (amely ma ér véget), Dél-Szlovákia minden ré­széről érkeztek középiskolások, a ti­zenöt résztvevő négy szekcióban te­vékenykedett. ,,Csíííz" Éjszakai túrák, hatalmas sziklák, erdőben barangolás, hegymászás, kúszás-csúszás, asztalokon közle­kedés... Úgy hangzik, mint egy ka­landtúra, pedig ez a fotós szekció programja. A mentor, Kápostáš Martin grafikus igyekezett új kihí­vások elé állítani a fiatal fotósjelöl­teket. A legközkedveltebb feladat a portréfotózás volt, ami a szabadban zajlott, emellett az éjszakai égbolt megörökítése is maradandó él­ménynek bizonyult. A fotósok be­lekóstolhattak a fotószerkesztés rej­telmeibe is, az utolsó estén pedig a legjobb képeket kiállításon mutat­ták be. „A mentorunk arra ösztön­zött, hogy kreatívak legyünk, és ne csak felszínesen nézzük a dolgokat, hanem több szemszögből is vizsgál­juk meg, tanuljunk meg a belsejük­be látni” - mondta Zagyi Benjámin, aki másodszor vett részt a mentor­táborban. Kót monodráma? Ez a kérdés fogalmazódott meg a színészpalánták fejében, mikor meg­tudták, hogy szekciójuk létszáma mindössze két fő. „A színjátszás alapvetően csapatmunka, ezért elég­gé meg volt kötve a kezünk, de sze­rencsére a két tehetséges és ügyes lánnyal ez sem akadályozott abban, hogy össze tudjunk hozni egy remek darabot a tábor végére” - jegyezte Az idei Gombaszögi Nyári Tábor kezdete előtt kát nappal, vasárnap zajlott a Csemadok által szervezett 58. Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély. Füzék Erzsébet főszervező, a Cse­madok rozsnyói járási titkára és alap­szervezetének elnöke elmondta, hogy húsz éve majdnem megszűnt ez a kulturális program, mert a Mečiar- kormány megvonta a hazai magyar kisebbségtől az állami támogatást. Azonban 2000 és 2006 között sike­rült ismét rendezvényeket szervezni Gombaszög területén. 2006-tól pár­szor újrapróbálkoztak a hagyomá­nyos kulturális programsorozat újra­élesztésével, azonban tavaly nagyon kevés látogatót vonzott az esemény. Az idei kulturális ünnepély délután népművészeti gálaműsorral, vala­mint a Rozsnyói járás öt községe énekkarának a fellépésével kezdő­dött. A meglehetősen heterogén programba belefért a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, Bódy Csabi lakó­Pillanatképek a táborból meg Havasi Péter színész, a lányok mentora. Az utolsó este előadott színdarabot kedvenc verseik és könyveik inspirálták. A lányok po­zitívumként élték meg, hogy a kis lét­számnak hála jobban megismerhet­ték mentorukat, de örülnének, ha jö­vőre többen csatlakoznának hozzá­juk, mivel nagyobb csapatban na­gyobbat lehet alkotni. A kulturális ünnepély és közönsége dalmas zenész, valamin^ a meglehe­tősen szélsőséges politikai nézeteket zenébe öntő Ismerős Arcok is. Füzék Erzsébet szerint, ha ötszáz ember volt a rendezvényen, már ak­kor is megérte megszervezni, hiszen „amit önszántunkból feladunk, azt Sokan sokfélét Valaki rajzolni, más festeni, eset­leg szobrászkodni vagy egyszerűen csak alkotni szeretett volna a tábor ideje alatt. A képzőművészek men­tora, Cábocky Péter festőművész mindenre nyitott volt, a fiatalokat önálló, a saját kreativitásuk és érzel­meik által vezérelt alkotásra ösztö­nözte. A szabadságot a résztvevők is senki nem szerzi nekünk vissza, és ezt nem szabad a magyarságnak megen­gednie”. A látogatók számát illetően Bárdos Gyula, a Csemadok Országos Tanácsának elnöke nem bocsátkozott találgatásokba. „Napközben rettentő hőség volt, ezért sokan az erdő szé­értékelték. „Amíg az iskolában az a cél, hogy mindenki egyformán meg­tanuljon rajzolni, festeni, addig itt olyan stílusban és eszközökkel dol­gozhatunk, ami a legközelebb áll hozzánk. Akármit találtunk ki, azt meg lehetett csinálni” - jellemezte a műhelymunkát Ferencei Boglárka, aki divattervező szeretne lenni. Fő az inspiráció A kreatív írók fő feladata, mint minden évben, most is egy tábori új­ság összeállítása és kiadása volt, ezt a folyamatot Bőd Titanilla, az Új Szó sportújságírója vezényelte le. „Na­gyon jó csapat jött össze, akikkel meglepően hamar beindult a mű­helymunka. Csak négy mentoráltunk van, de nagy fantáziát látok bennük. Lelkesítő, hogy szeretik, amit csinál­nak, akaiják csinálni és jól is csinál­ják” - nyilatkozta Bőd Titanilla, aki igazi tábori veterán, a kezdetektől fogva ő pártfogolja a szekció részt­vevőit. Szépirodalmi műfajokkal is kísérleteztek a diákok, ebben Veres István fró, újságíró volt a segítségük­re. Születtek rövid novellák, versek, karcolatok, nem volt megkötés. A mentorok az olvasás fontosságát hangsúlyozták, és arra biztatták tanít­ványaikat, hogy írjanak bátran, hajön az inspiráció. Toborzást terveznek „Szeretnénk, ha a diákok látnák, hogy van értelme a művészeti ágak­kal foglalkozni, hogy akaiják a kul­túrát az anyanyelvükön, magyarul továbbvinni. Mindezt persze úgy, hogy emellett a szlovák művészekkel is kommunikálunk, és eközben az egyetemes magyar kultúrának is a részei vagyunk” - mondta Ivanics Júlia. A tábor főszervezője elmond­ta: szeretné, ha a tábor egyre ismer­tebbé válna a szlovákiai magyar diá­kok körében, és több jelentkezőt vonzana. Ennek érdekében jövőre egy toborzókörutat is terveznek az iskolákban, hogy népszerűsítsék a mentorprogramot. A szerzők a mentortábor résztve­vői voltak. lére menekültek a színpad elől, onnan nézték a műsort. Estére azonban több százan lehettek.” A rendezvény jövője szempontjá­ból Bárdos rendkívül fontosnak tartja a Gombaszögi Nyári Tábor szerve­zőivel való együttműködést, mivel a Csemadok az ő segítségükkel próbál­ja vonzóbbá tenni az országos ünne­pélyt a fiatalok számára. „Örülök, hogy a Gombaszög jövőjével foglal­kozó szombati rozsnyói konferenci­án Orosz Örs és Stubendek Attila, a nyári tábor két szervezője is jelen volt. Azért hívtuk össze a környék csema- dokosait és polgármestereit, hogy megbeszéljük, miként tudnánk közö­sen fellendíteni a gombaszögi völ­gyet” - mondta lapunknak a Csema­dok OT elnöke. A helyszínen ma kezdődik a Gom­baszögi Nyári Tábor, ahol aktuális közéleti, tudományos, művészeti té­mák, workshopok, kerekasztal- beszélgetések, koncertek, komoly­zenei sátor, színház és egyéb, kikap­csolódásra és feltöltődésre alkalmas programok várják a táborozókat. (k,|uk) (Fotó: Gombaszög Média) Megvolt az ünnepély, nyit a tábor

Next

/
Thumbnails
Contents