Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-12 / 161. szám, kedd

on 2016. július 12., kedd, XII. évfolyam, 25. szám EURO 2016: Amire emlékezni fogunk Fordult a kocka, sőt fejre állt: 2004-ben Portugália rendezőként, a görögök elleni Eb-döntő bombafavoritjaként léphetett pá­lyára a 19 éves Cristiano Ronaldóval a sora­iban, mégis vereséget szenvedett. 2016-ban a házigazda franciák ellen reálisan nézve nem sok esélyük volt megnyerni Cristiano Ronaldo várhatóan utolsó nagy tornáját, egy szinte ismeretlen középcsatár góljával mégis sikerült. Nem érdemtelenül. Hős és antihős: Édert kergetik az örömittas társak, Griezmann sóbálvánnyá merevedve figyeli a történéseket Egy képben a portugálok játéka: a négy középpályás előírásszerűén tartja a rombuszalakzatot, és az egy­mástól való távolságot. A csapatrészek között gyakorlatilag nincs hely, a játékosok egy nagyjából 11 méteres sávban helyezkednek - csellel és passzal is átjárhatatlan a középpálya, Koscielny nem is nagyon tud mit kezdeni a labdával. Azt is érdemes kiemelni, hogy minden portugál szemben áll a labdával, de csak a kép alján látható Evra áll szemben azzal a kapuval, amit éppen támadni készül a francia csapat. A futball kész őrület! Legendák születésére készültünk az Eb-döntőn, de aztán minden másképp lett W P ortugália éppen olyan rosszul kezdte a 2016- os Eb-selejtezőket, mint Magyarország: első mérkőzésükön hazai pályán szenvedtek vereséget 1-0-ra a csoport egyik leggyengébb ellenfelétől, Albániától. A szövetség azonnali hatállyal menesztette a szövetségi kapitányt, Paulo Bentót, akinek a helyét Fernando Santos foglalta el — az első edző, aki mind­három portugál óriásklub, a Porto, a Benfica és a Sporting kispadján is megfordult. A rendszer felülírja az egyént Fernando Santos a hagyományos portugál erényeket (gyorsaság, lab­dabiztosság, kreativitás) mellőzve játszatta csapatát. Ahogy azt a tor­na során gyakorta hangsúlyozta, ennek hátterében az áll, hogy fia­talon nagy hatást gyakorolt rá az »Ronaldo hihetetlen beszédet mondott a szünetben Az Európa-bajnok portugálok védője, Cédric Soares árulta el a franciák ellen hosszabbítás­ban megnyert döntő után, hogy a félidőben Cristiano Ronaldo rázta fel őket. „Nagyon kemény pillanatok voltak, amikor láttuk, hogy megsérült. Mindenki sokkot kapott a csapatból - kezdte Soares. - A szünetben azonban Cristiano fantasztikus beszédet mondott. Hihetetlen volt, ahogy motivált bennünket, ahogy magabiztosságot táplált belénk a szavaival. Elmondta, hogy biztos abban, hogy nyerni fogunk, csak harcoljunk érte és egymásért." Soares hozzátette, hogy Ronaldo persze csalódott volt a lecserélése után, de ahelyett, hogy magába roskadt volna, inkább őket próbálta tüzelni. „Elképesztő volt a hozzáállása, a motiváló beszédére pedig mindenki úgy reagált, ahogy kellett." Rónáidét sérülés miatt a 25. percben kellett lecserélni, miután Dimitri Payet felrúgta. Miután kisírta és összeszedte magát, nemcsak az öltözőben, hanem a kispadon is igazi vezéregyéniségként, amolyan másodedzőként viselkedett a szövetségi kapitány mellett. angol Jimmy Hágán munkássága. Hágán azt követően került a klub­hoz, hogy a Benfica 1968-ban elvesztette a BEK-döntőt a Man­chester United ellen. A klub ve­zetői abban látták a kudarc okát, hogy a játékosok nem dolgoznak elég keményen és fegyelmezetten, ezért fordultak egy angol edző­höz. Ekkoriban futballozott a klub utánpódásában egy fiatal srác is, aki 2016-ban Eb-győzelemre ve­zette a portugál válogatottat. Könnyen felismerhető a párhu­zam: a csapat egységes erőfeszítése árán Fernando Santos is elsősorban a vereség elkerülésére törekszik, mintsem a győzelem megszerzésé­re. így fordulhatott elő, hogy irá­nyítása alatt Portugália 14 tétmecs- csen maradt vereden, ellenben csak a Wales elleni Eb-elődöntőben nyert egy gólnál nagyobb különb­séggel, ráadásul szintén ez volt az egyeden meccse a csapatnak az Eu- rópa-bajnokságon, amelyet a ren­des játékidőben megnyert. Cserébe mindössze egyeden gólt kaptak az egyenes kieséses szakaszban Len­gyelországtól, míg a horvátokat, a franciákat és Walest lenullázták. Ronaldónak sincsenek előjogai, sőt A győzelem érdekében képes volt Cristiano Ronaldót is feláldozni a csapatérdek oltárán. Ronaldo sok kritíkát kapott az Eb ideje alatt, mondván, nem kerül helyzetbe, nem szállítja a gólokat, és úgy egyáltalán, nem viselkedik vezérként a pályán, inkább csak cirkuszol a többiekkel. Úgy tűnik, ez azonban csak a látszat, mert a társak nagyon is elismerően beszél­tek teljesítményéről - ahogy arról keretes írásunkban olvashat. A portugál szupersztár igazi posztja a szélső támadó, a válogatottban azonban középcsatárt játszat vele Santos. Ennek elsősorban két oka van: a válogatott hosszú évek, ta­lán Pauleta óta nélkülözi a klasszis középcsatárokat, ráadásul ennek a posztnak megvan az az előnye, hogy Ronaldónak nem igazán kell védekeznie. Azonban hátránya is van, nem is egy. Egyrészt ki van szolgáltat­va a társak teljesítményének és a csapat általános taktikájának, hi­szen legelső emberként nem sok beleszólása van a játék menetébe. Másrészt a Real Madridhoz képest nagy különbség, hogy a középcsa­tár szerepében gyakran a kapunak háttal kapja a labdát, ráadásul itt az egyik középhátvéd folyamato­san rá figyel. Mivel a klubjában szélső támadót játszik, ott sokszor nem is a lábára kapja a labdát, hanem a befutható üres területre, így lendületből tud kapura törni, ráadásul a vele szemben futballozó jobbhátvéd nem tartja folytonos őrizet alatt, mint egy középhátvéd. Emiatt tűnt sokszor úgy, Ronaldo semmit nem csinál a pályán. A láthatatlan szépség A szépséget, mivel szubjektív, nem lehet elemezni, a hatékonyságot azonban igen, feltéve, hogy „ha­tékonyságon” olyan dolgokat ér­tünk, mint párharcok megnyerése, labdaszerzés, szabadrúgások kihar­colása, kapura lövések és gólok. Ennek ellenére gyakori tapasztalat, hogy egy csapat hiába csinálja jól a pályán a legtöbb dolgot, ez nem elég a szurkolók elismeréséhez. A támadások közben végbemenő eseményeket - passzokat, gólpasz- szokat, kereszdabdákat, lövéseket, gólokat - könnyű észrevenni, és ér­tékelni. Ezzel szemben a védekezés mérhető eseményei - szerelések, felszabadítások, párharcok - in­kább tűnnek kétségbeesett akciók­nak, semmint pozitív cselekedet­Kemény pillanatok voltak, amikor láttuk, hogy megsérült Mindenki sokkot kapott nek. A labdás eseményeket számon tartjuk, de a labdától távol történő dolgokkal nem foglalkozunk. Sok­kal nehezebb észrevenni a terület­védekezést, a passzsávok lezárását vagy a remek helyezkedést. Egyáltalán nem könnyű átállítani az agyunkat arra, hogy meg nem történt dolgokat lássunk meg. Pedig ezek legalább olyan fontosak, mint a láthatóak - jó eséllyel az egész Eb-ről mégis szinte egyeden ilyen megmozdulást tudunk felidézni, mégpedig a Németország-Fran- ciaország összecsapásról Höwedes mentését, aki szívszaggató sprinttel érte be a kapura törő Giroud-t, és végül blokkolta a lövését. Szinte biz­tos góltól mentette meg csapatát, a statisztikákba maximum blokkolt lövésként került be a jelenet, ha bekerül egyáltalán, pedig a meccs egyik kulcsjelenete volt. Kis túlzás­sal Portugália egész tornája ilyen események sorozata volt. Miért olyan nehéz legyőzni a portugálokat? Fernando Santos a csapatjáték megszervezését és a biztos védeke­zést nem bízta a véledenre. A négy védő előtt egy masszív védekező középpályás, általában William Carvalho kapott helyet. Feladata a labdaszerzés, illetve a támadás­építés kezdetén eljuttatni a labdát a középpályásoknak. Előtte két, szintén a Sportingban játszó társa, A. Silva és J. Mário helyezkedik, köztük általában Renato Sanches foglalja el a pálya közepét, míg a támadások befejezése szinte kizá­rólag C. Ronaldo és Nani dolga. Portugália 9 gólt szerzett az Eb-n, a kanadai táblázaton ebből Ronaldo 3 góllal és két gólpasszal vette ki a részét, Nani 3+1-gyei zárt. A csapat alaptaktikája szerint - ahogy az a döntőn is látható volt- hagyták az ellenfél védelmét nyugodtan passzolgatni, de a sa­ját térfelükön már könyörtelenül körbevették a labdást, zárták a passzsávokat, és emberfölényükkel folyamatosan párharcokra kény­szerítették az ellenfelet. Ehhez az alaprendszerhez társult Pepe egész Eb-ről kiemelkedő teljesítménye a védelem közepén, és Rui Partíció kapusteljesítménye. A döntő romantikája Annyi mindenről szólhatott vol­na a döntő. Antoine Griezmann Aranylabdát ostromló villogásáról, Cristiano Ronaldo jutalomjáté­káról, az Eb-történelem legfiata­labb játékosáról, a 18 éves Renato Sanchesről, vagy arról a Didier Deschamps-ról, aki Berti Vogts után másodszor nyerhetett volna játékosként és edzőként is Eb-t. Ehelyett most arról beszélünk, hogy Griezmann-nak igazából nem sok momentuma volt, két­szer került helyzetbe. Ronaldo — elképesztő fordulat - rögtön a meccs elején megsérült, vélhető­en ez ugyanaz a probléma, amely a 20l4-es vb alatt is jelentkezett, hiszen Brazíliában jeges tömlőkkel a térdén játszotta végig a tornát. (A helyzet egyébként kísértetiesen hasonlított az 1998-as vb-döntőre, melyet szintén a franciák vívtak hazai pályán, és az ellenfél akkor is elvesztette legjobbját, miután a brazil Ronaldo epilepsziás rohamot kapott, és a pályán csak árnyéka volt önmagának.) Renato Sandtest edzője már a második félidőben lehozta a pályá­ról, a francia közvélemény szerint Didier Deschamps pedig igazi kerékkötője volt a válogatottnak a döntőben. A nyerőember pedig az az Éder lett, aki évek óta stabil csere a vá­logatottban, Franciaországban sem kezdett egyszer sem, és ha nincs Ronaldo sérülése, valószínűleg pá­lyára sem került volna. „Football, bloody hell!” - mind­össze ennyit tudott mondani Sir Alex Ferguson a legendás 1999-es BL-döntő után, és most újra igaza lett: a futball kész őrület. Hegedűs Henrik Portugália már a meccs elején elvesztette kapitányát, C. Ronaldót

Next

/
Thumbnails
Contents