Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-28 / 150. szám, kedd
2 I KÖZÉLET 2016. június 28.1 www.ujszo.com Drágulhat a repülés a brexit miatt Pozsony. Egyelőre senki sem sejti, pontosan milyen hatással lesz Nagy-Britannia Európai Unióból való kilópése a turizmusra. Ami biztos, ha a brexit miatt gyengül az angol font, drágulhatnak a fapados légitársaságok repülőjegyei, másrészt a Nagy-Britanniába utazó turisták mellékkiadásai alacsonyabbak lehetnek. Hatalmas kampánnyal próbálta Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair rávenni a briteket arra, hogy ne szavazzanak a brexit mellett. A múlt csütörtöki népszavazás előtt egymillió egyirányú repülőjegyet bocsátott ki nem egész 10 fontért azzal a szlogennel, „utazzon haza a brexit ellen szavazni”. Az eredmények közzététele után az akció szlogenjét megváltoztatták, s az olcsó jegyeket azoknak kínálták, akik megunták a britek hozzáállását, csalódottak és néhány napra el akarnak menekülni Britanniából. Michael O’Leary, a Ryanair főnöke szerint nagyon hosszú időre ez az utolsó akció, ugyanis meggyőződése, hogy a brexit következtében csökkenni fog a font értéke, ami végeredményben emelheti a repülőjegyek árát. Zár az égbolt Hasonló fejleményeket vár az EasyJet fapados légitársaság is, amely sajtónyilatkozatban tette közzé, hogy a repülőjegyek első jelentőseb drágulását 2016 második fél Nőtt a pénzváltók forgalma, biztosabb évében feltételezik. A társaság figyelmeztetett, hogy ha a gyenge font miatt az angliai bázissal rendelkező légitársaságoknak többet kell fizetniük az üzemanyagért vagy a reptéri illetékekért, az nagyon gyorsan megemeli a repülőjegyek árát. Ez nemcsak a fapados társaságokra, hanem például a British Airways társaságra is vonatkozhat. Az EasyJet ráadásul emlékeztetett az úgynevezett „Nyitott égbolt” egyezményre is, melynek értelmében nagyon a fontnál a dollár sok légitársaság előnyösen, különösebb megkötések nélkül használhatja az Európai Unió légtérét. Az egyezmény elfogadása után a Daily Telegprah brit lap szerint 40 százalékkal csökkent a repülőjegyek ára és 180 százalékkal nőtt a légi útvonalak száma; Nagy-Britannia kilépése után az angol társaságok elveszíthetik ezeket az előnyöket. Avárakozás időszaka Bár azt jelenleg senki sem tudja, (SITA/AP-felvétel) pontosan mikor fog Nagy-Britannia kilépni az unióból, becslések szerint a brexitről szóló tárgyalások akár két évet is igénybe vehetnek. Patrik Vas, a pelikan.sk portál marketingelemzője szerint nem valószínű, hogy a tárgyalás időszakában csökken a kereset a sziget- országba szóló repülőjegyek vagy utazások iránt. „Nagy-Britannia városai a szlovákiai turisták körében egyértelműen a legközkedveltebbek közé tartoznak” - mondta Vas. Például Szlovákiából épp Londonba szokták eladni a legtöbb repülőjegyet, évente több mint 200 ezret. „Nagyon sokan természetesen munka miatt utaznak Nagy- Britanniába, ám a szigetország a turisták körében is közkedvelt” - mondta Vas. Véra Janičinová, a Student Agency társaság repülőjegy-értékesítési osztályának vezetője is úgy véli, hogy az angol font árfolyamának romlása miatt idővel drágulhatnak a repülőjegyek, ám az árszintjük jelenleg még mindig alacsony. „Nem kizárt, hogy a gyengébb font több turistát is ösztönözhet egy angliai kirándulásra, például bevásárlás vagy városnézés céljából” - állítja Janičinová. A font tovább gyengül Tény, hogy Szlovákiából főként munkaügyben utaznak Nagy- Britanniába az emberek, az utóbbi időben viszont egyre többet repülnek például egy napra Londonba a kiárusítások idején, a termékek és szolgáltatások a font minden gyengülésével előnyösebbek. A csütörtöki népszavazás eredményeinek közzététele után az angol fontot erős sokkhatás érte, s ebből azóta sem tért magához. Az amerikai dollárhoz képest tegnap is 31 éves minimumon volt. Az euróhoz képest is gyengült, míg múlt csütörtökön egy fontért 1,3 eurót kaptunk, addig a népszavazás után már csak 1,2-t. Egyes vélemények szerint az sem kizárt hogy az euró-font árfolyam a közeljövőben eléri az 1:1 -hez arányt. (dem, SUA) Nincs visszaút a britek számára LAJOS P. JÁNOS Hatástalan marad a brexittel elégedetlenek petíciója, habár tegnap délután már több mint 3,7 millió ember írta alá. Nagy-Britannia EU-ból való kilépése egyelőre visszafordíthatatlannak látszik. A múlt heti referendum komoly változásokat eredményezhet Nagy-Britanniában. Pozsony. Habár a brit népszavazás nem kötelező érvényű, jelenleg nem látszik esély arra, hogy az eredményt a kormány figyelmen kívül hagyja. Noha már mintegy 3,7 millió ember kéri petícióban a népszavazás szabályainak módosítását az EU-tagság esetében és a referendum megismétlését, várhatóan csak a brit parlament fog foglalkozni a kérdéssel. Ehhez ugyanis már 100 ezer aláírás is elegendő. A petíciót hatástalannak tartja Magyarics Tamás, az ELTE Angolamerikai Intézetének munkatársa is. „A népszavazás előtt senki sem kifogásolta a szabályokat, most a vesztes oldal szeretne új szabályok szerint egy új választást. Én nem tartom elképzelhetőnek, hogy új szavazást íijanak ki új szabályok szerint - mondta lapunknak Magyarics. - Amit elképzelhetőnek tartok, az az, hogy meglehetősen bonyolult tárgyalások lesznek, az azonban nem valószínű, hogy az EU vezetői által bejelentett radikális kenyértörésre kerülne sor.” Nagy-Britannia az EU második legnagyobb gazdasága és a harmadik legnagyobb befizető az EU-ban. Szerinte a népszavazást követő felháborodás nem akkora, mint azt a sajtó- visszhang mutatj a., A maradásra több mint 16 millióan, a kilépésre több mint 17 millióan voksoltak, ehhez képest a 3,7 millió nem olyan nagy szám” - magyarázta Magyarics. A skótok azQnban még befolyásolhatják a folyamatot. „A Skót Nemzeti Párt manifesztumába egy kiskaput belefoglaltak, amely szerint függetlenségi népszavazás akkor lesz, ha valamilyen döntő változás történik Nagy-Britannia státusában, feltehetőleg már a brexitre gondoltak”-mondta Magyarics. Skócia önmaga nem írhatja ki a népszavazást, ezt csak a brit parlament teheti meg. „A jelenlegi helyzetben valószínűleg a függetlenségre szavaznának a skótok” - mondta az ELTE tanára. Ugyan nem azonnal, de elképzelhető egy megismételt népszavazás Nagy-Britannia EU-tagságáról is, véli Radovan Geist, az euractiv.sk honlap elemzője, a skót véleményeket figyelembe véve. „Várhatóan egy vagy két éven belül lesz még egy népszavazás Nagy-Britanniában, vagy Skócia kilépéséről, vagy az EU-tagságról” - mondta lapunknak Geist. Másodszor is Fico háza elé vonult a DEMECS PÉTER Pozsony. Már nem Tatiana Új- váryová vizsgálja Ladislav Baštemák ingatlanvállalkozó állítólagos adócsalási ügyét. Elfogultságra hivatkozva lemondott róla, s az ügyet átadta a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) másik nyomozójának. Mindezt nem sokkal azután, hogy a főügyészség kimondta, túl korán söpörte a szőnyeg alá a Baštemák- ügyet. A nyomozóváltást a Robert Fico állandó lakhelye elé szervezett második tüntetés napján jelentette be a rendőrség. Az ingatlanvállalkozót nyolcmillió eurós adó-visszaigénylés miatt vizsgálta Ujváryová. Az Országos Rendőr-főkapitányság tegnap közölte lapunkkal, hogy a nyomozó elfogultságra hivatkozva lemondott az esetről. Az elfogultságot abban látja, hogy 2016 márciusától állandó támadásoknak van kitéve például a média részéről, ahol minden alkalommal teljes nevét is feltüntetik. „Nemcsak a Denník N napilap újságírója, Monika Tódová, és a Trend lap részéről érik állandó támadások, hanem a parlamenti képviselők, például Dániel Lipšic és társai részéről is. Ráadásul nemcsak ő, hanem családja, szerettei is nehezen viselik ezt a nyomást” - áll a rendőr-főkapitányság sajtónyilatkozatában. Ujváryová az ügyről nem egész egy héttel azután mondott le, hogy tömeg Richard Sulik, a főszónok (TASR) a Főügyészség kritizálta, amiért Baštemák ügyét még 2014-ben nem vizsgálta ki megfelelően, hanem a szőnyeg alá söpörte. Az ügy vizsgálatának két évvel ezelőtti megszüntetését a felügyelő ügyész is jóváhagyta. Bár a Főügyészség szerint hibát követtek el, a nyomozó és Dušan Kováčik speciális ügyész ellen sem indítanak fegyelmi eljárást, mondván: csupán eltérő jogértelmezésről van szó. Robert Kaliňák belügyminisztert csütörtökön próbálják ismét leváltani a parlamentben, amiért több gyanús üzlet fűzi őt Baštemákhoz. Az ingatlanvállalkozó által épített pozsonyi Bonaparte épületkomplexum elé, amelyben Robert Fico kormányfőnek is van lakása, tegnap ismét tüntetést szervezett az ellenzék. A szervezők piros lapokon kívül le- vonókat osztogattak a több száz tüntetőnek, „Nem tűrjük a maffiózókat” felirattal. A tömeg most a belvárosi Sznf téren találkozott, s onnan indult el a Bonaparte elé.