Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-25 / 148. szám, szombat

6 | KÖZÉLET 2016. június25. | www.ujszo.com Hatezer neonáci érkezhet ma a fővárosba Tavaly az ország iszlamizációja és a menekültek ellen tüntettek DEMECS PÉTER Pozsony. Nehéz nap vár a fővárosra, hiszen azon túl, hogy ma tartják a belvárosban a közkedvelt koronázási ünnepségeket és egy nemzetközi kerékpárversenyt, Pozsony-Óváros engedélyezett egy neonáci felvonulást és ennek ellentüntetését is. Azt, hogy hogyan akarják távol tartani a bőrfejüeket a többi rendezvénytől, a rendőrség nem akarja elárulni. A neonácik hivatalosan Európai Unió ellenes tüntetést hívtak össze, ám az akciót ugyanazok szervezik, akik a tavalyi, zavargásokba torkol­ló szélsőséges megmozdulást. A bőrfejüek délután háromkor talál­koznak a pozsonyi fő vasútállomá­son, onnan vonulnak a kormányhi­vatal előtti Szabadság térre, a tünte­tés hivatalosan 17 órakor érvérét. Kotlebával vagy nélküle Tavaly is a hivatalos program vé­geztével kezdődtek a problémák, a bőrfejüek kisebb csoportokba ve­rődve szétszéledtek a belvárosban, majd megtámadtak egy arab csalá­dot, illetve a nemzetközi kerékpár- verseny résztvevőit. Az azóta már parlamenti képviselővé választott Milan Mazurek (ĽSNS) azt kiabálta, „Ba.. .m az Allahotokat”. Akkor 140 személyt tartóztattak le. A ĽSNS parlamenti párt képvise­lői idén is készülnek a neonácik fel­vonulására, a párt vezetője, Marian Kotleba beszédet akar mondani, ám információink szerint a szervezők ezt nem fogják megengedni. Az ak­ció hátterében sokkal radikálisabb csoportok állnak, amelyek elhatáro­lódnak Kotlebától. Az állomásra körülbelül 6000 neonáci érkezését várják nemcsak Szlovákiából, ha­nem Magyarországról, Lengyelor­szágból és Csehországból is. Mária Terézia koronázása A rendőrség állítja, idén jobban felkészült, ám részleteket most sem akar elárulni. „Nem mondhatom meg, hány rendőr lesz az utcákon” - nyilatkozta Peter Pleva, a pozsonyi városi rendőrség szóvivője azzal, hogy egyelőre komolyabb útlezárá­sokat nem terveznek. „Az aktuális események szerint fogunk reagálni, minden eshetőségre felkészültünk”- füzte hozzá a szóvivő. Tatiana Kurucová pozsonyi kerü­leti rendőrszóvivő tegnap felszólí­totta a belváros lakóit, illetve a láto­gatókat, hogy a megszokottnál job­ban vigyázzanak értéktárgyaikra, tulajdonukra. „Azt ajánljuk, hogy az autókat mélygarázsokban vagy más városrészekben parkolják le” - nyi­latkozta lapunknak Kurucová. (Jozef Jakubčo felvétele) A koronázási ünnepségek szerve­zői is állítják, többször konzultáltak a rendőrséggel, s meggyőződésük, hogy sikerül elkerülni a zavargáso­kat. „Részleteket a rendőrség kéré­sére nem árulhatunk el. Szerintem minden jól fog menni” - mondta a szervezők egyike, Miroslav Vetrík. A koronázási ünnepségek már évek óta a főváros legközkedveltebb rendez­vényei közé tartoznak. Idén Mária Terézia koronázására fognak emlé­kezni, a szertartáson és a későbbi me­neten 200 korabeli kosztümbe öltö­zött színész vesz részt. „Figyelmez­tettem a résztvevőket, hogy nem le­het kizárni az atrocitásokat a neoná­cikkal, ám emiatt senki sem mondta vissza a szereplést. Nem lehet mást, csak becsülni ezt a hozzáállást” - fűzte hozzá Vetrík. Radovan Bránik, a hazai radiká­lisok szerveződését figyelő szakértő meggyőződése, hogy bár a főváros­ban feszült lesz a helyzet, a szélső­ségesek minden eddiginél jobban fogják kerülni az agresszív meg­nyilvánulásokat. „Az a céljuk, hogy a lehető legnagyobb teret kapják a médiában, a lehető legtöbb ember észrevegye őket, de nem akarnak zavargásokat. Ez biztos. Kisebb konfliktusok lehetnek, de az embe­reknek szerintem ettől nem kell fél­niük” - mondta lapunknak Bránik. Nácik ellen A szélsőségesek tavaly a City Downhill World Tour 2015 nemzet­közi kerékpárversenyt szakították félbe, az egyik versenyző előtt tör­tek be a kijelölt pályára, s néhány embert megvertek. A versenyt fél­beszakították, majd törölték. Most ugyanazon a helyen fognak kere­kezni, a pozsonyi várból indulnak, a cél a pozsonyi Halpiac téren lesz. Akinek egyébként még ez sem lenne elég, az csatlakozhat a fővárosi Sznf téren zajló, szélsőséges szerve­zetek ellenes tüntetésre, amelyet a Pozsony Nácik Nélkül kezdeménye­zés szervez. Ez a tüntetés délután há­rom órakor kezdődik, a későbbre ter­vezett menet pontos útvonalát csak a helyszínen fogják elárulni. A szer­vező Robert Mihály szerint nem az a céljuk, hogy összetűzésbe kevered­jenek a nácikkal. 6,3 millió eurót kap a Rimaszombati járás Tegnap Rimaszombatban ülésezett a kormány (SiTA-feivétei) IBOS EMESE Jóváhagyta a kormány a Rimaszombati járás fejlesztési tervét, a térség első körben 6,3 millió eurés állami támogatást kap. Az akcióterv­ben foglalt fejlesztések, projektek összköltsége 157 millió euréra rúg, összesen 2300 új munkahely létesülhet. Rimaszombat. Az évek óta leg­nagyobb munkanélküliséggel küzdő járás akcióterve három fő prioritást fogalmaz meg: az emberi erőforrá­sok megfelelő képzését, figyelembe véve a munkaerőpiac elvárásait, a helyi gazdaság fejlesztését és támo­gatását valamint az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztését. Egye­bek mellett az önkormányzati szo­ciális vállalatok létrehozásával, cél­zott munkaerőképzéssel, szociális lakásoknak a jelenleginél jóval ked­vezőbb feltételek mellett történő megépítésével, konténeriskolák és óvodák kialakításával, a turizmus és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésével, de mezőgazdasági, ipari és infrastrukturális fejleszté­sekkel is számolnak. Több intézke­déssel, adó- és járulékkedvezmé­nyek bevezetésével a helyi kis- és középvállalkozókat, illetve a mun­kahelyteremtést segítenék. Munkanélküliségi csúcs A Rimaszombati járásban jelen­leg 27% körül mozog a munkanél­küliségi ráta, miközben országos szinten már 10% alá csökkent. „Rendkívül speciális helyzetben van a régió, egyrészt óriási a munkanél­küliség, másrészt viszont az érdek­lődő befektetők nem találnak meg­felelő munkaerőt” - mondta Robert Fico. A kormányfő szerint ezt a je­lenséget több terület bevonásával kell orvosolni. Modernizálni kell a helyi szakközépiskolák elavult kép­zéseit, melyekkel a pályakezdők csak a munkanélküliek számát nö­velik, mert nem tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon. „Sokan azért nem vállalnak munkát, mert végre­hajtási eljárás zajlik ellenük és jö­vedelmükre rátenné kezét a végre­hajtó, vannak, akik a szociális hálón élősködnek. Velük szemben szigo­rúbb szabályokat szeretnénk beve­zetni, ugyanakkor szolidárisak le­szünk azokkal szemben, akik való­ban dolgozni akarnak” - mondta a kormányfő. Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter elmondása alapján az adósságcsapdába került, halmozottan hátrányos helyzetű embereken kívánnak segíteni a ma­gáncsődről és a végrehajtásról szóló jogszabályok módosításával. „Ezek lehetővé teszik majd, hogy az adós­ságcsapdába jutottak öt év alatt tör­lesztési naptár alapján törlesszék adósságukat” - magyarázta a tárca­vezető. A kulcs az oktatás „A járási munkahivatal 12 500 munkanélkülit tart számon, jelentős részük tartósan munkanélküli, és minimális vagy alapfokú végzett­séggel sem rendelkeznek. Többsé­gük nem is képes rendszeres mun­kavégzésre. Ezt a jelenséget sürgő­sen meg kell állítanunk, részben a munkanélküliek átképzésével, rész­ben pedig a minőségi szakoktatás­sal” - magyarázza Marián Štúrik, a Naša Sobota Polgári Társulás szó­vivője. Ez a civilszervezet egyéb­ként kulcsszerepet játszott a doku­mentum kidolgozásában. Hozzátet­te, a járásból több alapvető ágazat szakemberei hiányoznak, és a szak- középiskolák sem nyitnak ilyen alapvető képzéseket. Štúrik szerint a munkanélküliek átképzésekor a he­lyi vállalkozók valós igényeiből in­dulnak majd ki. „Fontos szerepe lesz a köztes munkaerőpiacnak, vagyis a szociális vállalatoknak, melyekből jelenleg ötöt tervezünk a régióba, például Rimaszécsen, Radnótban és Feleden, de számuk emelkedhet. Nem utolsósorban pedig megfelelő vállalkozói környezetet kell terem­tenünk a befektetőknek” - mondta Marián Štúrik hozzátéve, hogy Ri­maszombatjó ideje nem képes meg­szólítani a befektetőket. Egyprofilú R2-es? Robert Fico kormányfő elismerte, hogy égető szükség van az úthálózat fejlesztésére, vagyis az R2-es gyorsforgalmi út megépítésére. Több szakasz előkészületi munká­latai folyamatban vannak, anyagiak hiányában azonban megvalósításuk több mint kérdéses. Ráadásul Ro­man Brecely (Sieť) közlekedési mi­niszter lapunknak megerősítette, hogy az R2-es Kriváň-Kassa közöt­ti szakasza csak félprofilban épülne meg. A tárca azt állítja, hogy az út­szakasz frekventáltsága nem indo­kolja a négysávos út megépítését. Megvan Lazár utódja Pozsony. Kinevezték szerdán a Vízépítő Vállalat (W) új igaz­gatóját. A környezetvédelmi tár­ca hatáskörébe tartozó intézmény éléről április elején távozott az a Ladislav Lazár, akinek a nevéhez kötődik a vajkai komp túlárazott szerződése. A komp ügye egyike volt a második Fico-kormány nagy botrányainak, emiatt akarta az akkori ellenzék leváltani Peter Žiga környezetvédelmi minisz­tert. Az ügyre az OĽaNO-NOVA képviselőjévé választott Veroni­ka Remišová és a ma már közle­kedési államtitkár Érsek Arpád hívta fel a figyelmet. Ziga ma egy kabinetben ül az őt korábban le­váltani szándékozó hidas minisz­terekkel gazdasági miniszterként. A helyére került Sólymos László (Híd) tárcájától néhány nappal beiktatása után távozott a Ziga körébe tartozó Ladislav Lazár. A W új igazgatója, Daniel Kvocer korábban a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat élén állt. Sólymos László környezet­védelmi miniszter lapunknak korábban úgy nyilatkozott, a W új igazgatójának kinevezése után kezdődhet meg a vajkai komp helyzetének a rendezése is. „A komp ügyét pár hónap alatt meg kell oldani. Amint az új igazgató belép, kezelni fogjuk a kérdést” - mondta április végén Sólymos, hozzátéve, szerinte egy híd vagy egy alagút helyettesíthetné a vajkai kompot. (szalzo, TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents