Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-17 / 141. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. június 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Az elnök beszéde Smernek - és most vajon mi lesz? Kiska jól beolvasott a H űha, a mindenit, nem semmi, a kutyafáját! - ezek a szavak jutottak eszembe Andrej Kiska köztársasági elnök a szlovák törvényhozás előtt tegnap elmondott évértékelő beszéde után. Az élő adás azonban csalóka, az embert elragadják az érzelmek, a beszéd átiratának elolvasását követően az elnök beszéde már csak egy orgazmus nélküli közösülésre hasonlít. Kiska tegnap semmi olyat nem mondott a parlamenti képviselők előtt megtartott beszédében, aminek a többségével a lakosság normális és kevésbé normális része nem érthetett volna egyet. A legfontosabb, hogy rendkívül kemény bírálatot fogalmazott meg a jelenlegi kormánypártokkal szemben a Robert Kaliňák belügyminisztert érintő korrupciós botránnyal kapcsolatban. Ugyanazt mondta el, amit a lakosság többsége érez: a legfelsőbb politikai körökben felbukkanó korrupció súlyos politikai válsághoz vezethet, ha rövid időn belül nem vonják felelősségre a fehérgalléros bűnözőként viselkedő politikusokat. Az összes választópolgár egyetért a köztársasági elnök egészségüggyel, iskolaüggyel és a hivatali bürokráciával kapcsolatban megfogalmazott kritikájával is. A kevésbé normális választópolgároknak - akiket az elnök beszéde elején kivonuló fasiszta honatyák képviselnek a parlamentben - bizonyára már nem tetszettek az elnök Európai Unióval és a szélsőségek elleni harccal kapcsolatos nézetei, az emberek jelentős része azonban ebben is teljes mértékben egyetért Kiská- val. Röviden: Szlovákia ma olyan, mint amilyennek a köztársasági elnök tegnap leírta. Mégis, mi a probléma? Nos, a probléma csak annyi, hogy amit az elnök elmondott, azzal manapság minden normális választópolgár tisztában van, és mivel egyelőre demokráciában élünk, szabadon el is mondhatja. Az elnök kiváltsága, hogy ezt a parlamenti képviselők előtt teheti, akik—Kotleba csicská- sait kivéve - el is ájultak az elnöki beszéd nyújtotta gyönyörtől. Kiska azonban korábban jól menő vállalkozó volt, így bizonyára tudja, hogy az évértékelő beszéd nem csupán a köztársasági elnökök kiváltsága. Évértékelő beszédet a cégvezetők is tartanak, és mint mindennek, ennek is megvannak a trükkjei. „Vázoljuk fel, hogy hol tartunk most, mi az, amin változtatni kéne, és főképpen azt, hogy merre tovább. Adjunk alternatívákat. Jó, ha a beszédnek vannak szemléletes, humoros részei a nehezebben emészthető mondanivalók után” - hangzik az évértékelő beszéd rövid receptje. Kiskától már megszoktuk, hogy ha van is humora, az eléggé visszafogott, csodákat így e téren nem várhatunk tőle. Az ország helyzetét tegnap hajszálpontosan felvázolta, sőt, a politikai elitet is felszólította arra, hogy tegyen valamit az országért, arról azonban ezúttal sem nyilatkozott, hogy ő mit tesz a helyzet javításáért. A tegnap elmondott beszédét így nyugodtan zárhatta volna az ismert mondással is: Fogjuk meg és vigyétek! Most már beszélhetnénk a gyerekekről LAJOS P. JÁNOS eptembertől megmenekülnek a magyar kisiskolák, a kis létszámú négyosztályos és a teljes szervezettségű iskolák is. A parlament kedden eltörölte a nemzetiségi iskolákra vonatkozó kvótákat. Véget ért - legalábbis látszólag - egy több éve tartó küzdelem, amely a közoktatási törvény elfogadásával, a minimális osztály létszámok megszabásával kezdődött. A Híd tavaly elérte, hogy a kvótákat csak idén szeptembertől kezdjék alkalmazni, most pedig sikerült végleg is módosítani a törvényt. Eddig ezt egy szomorú kezdetű, de sikeresen végződő történetként is értékelhetnénk, ha nem a kisebbségi oktatás egyik mellékszáláról folyt volna a vita. A probléma ugyanis az, hogy bizonyos oktatási intézmények fennmaradásáért harcolt a Híd és vele, mellette, néha ellenében, az összes magyar érdekképviseleti szervezet, az MKP-tól a pedagógusszövetségen át a szülői szövetségig. Volt felvonulás a parlament előtt, performance, koporsóban a kisiskolákkal, mentőcsomagkérés a Fidesztől stb. A Híd sajtóhíre szerint a törvényjavaslattal 23 alsó tagozatos és 70 teljes szervezettségű, tehát kilencosztályos iskolát mentettek meg. Ez értelmes küzdelemnek is minősülhetne, ha tudnánk, hogy mennyi és milyen intézményre van szükségünk. De nem tudjuk. Nemcsak azt, hogy mennyi iskolára lenne szükségünk, hanem azt sem, hogy milyenre. Vagy ha igen, ezt senki sem meri elmondani. Kezdjük az elsővel. Nem tartozom azok közé, akik szerint mindegy, mennyi gyerek jár az iskolába, azt fenn kell tartani, akkor is, ha már kevesebb a gyerek, mint a személyzet. Nem csak gazdasági okok miatt, nem csak azért, mert négy-öt gyereknek egy alsó tagozat fenntartása luxus. Azért is, mert ezt általában a gyerek sínyli meg. Le kellene számolni azzal a nézettel, hogy az iskolába nem kell más, csak egy osztály, egy tábla és egy tanító, esetleg tankönyvek, de azok akár el is hagyhatók. Ezek elengedhetetlen feltételek, a j ó tanító pedig különösen fontos, de ez nem elég. És tudjuk, hogy négy-öt gyerekre ennél többet nem lehet fordítani. Valóban nem volt szerencsés, hogy a most módosított törvény egységesen, a fűnyíróelv alapján szüntetett volna meg minden iskolát, amelybe a törvényes limitnél kevesebb gyerek jár. Biztosan vannak helyi specifikumok, amelyek kivételt követelnek. Biztosan nem volt alapos társadalmi egyeztetés, nem mondhatták el az érintett szervezetek, személyek a véleményüket. A jelenlegi törvénymódosítás abból a szempontból mindenképpen jó, hogy nyugalmat teremt. Senki sem akar senkit „megmenteni”, nem lesznek tiltakozások a bezárt iskolák miatt, lesz idő nyugodt gondolkodásra. Jó lenne azonban, ha ezt az időt az érintettek valóban arra használnák ki, hogy elgondolkodnak azon, hol is lenne érdemes megtartani a kisiskolát, és hol, hogyan kellene megszüntetni a feleslegeseket. Az ugyanis biztos, hogy a tanulók számának csökkenésével kevesebb iskolára lesz szükség. És itt jutunk el a második kérdésig: milyen iskolát akarunk? Ezzel már a második téves feltételezésnél járunk, mely szerint sok magyar gyereket azért íratnak szlovák iskolába, mert a szülők szeretnék, ha megtanulna szlovákul. Biztosan van ilyen is, sőt vannak olyanok is, akik azért viszik „szlovákba” a gyereket, mert közelebb van. De sokan vannak azok is, akik azért, mert a szlovák iskola színvonala egyszerűen jobb, jobb módszerrel tanít, többet nyújt a magyarnál. Ezért viszik át például magyarországi középiskolába is a gyereket, mert az - még - szintén színvonalasabb vagy legalábbis ezt hiszik róla. Tehát alaposan fel kellene mérni, hogy valóban hány iskolára van szükség, és ezek színvonalát hogyan lehet javítani. Ha ez megtörténik, akkor nem volt hiába a kvóták eltörlése, ha nem, akkor hamarosan újra ugyanott fogunk tartani, mint három évvel ezelőtt, és menteni fogjuk az iskolát. A gyerekekről pedig megint csak annyi szó esik, hogy kevés van belőlük. Pedig nem a gyerek van az iskoláért, hanem az iskola a gyerekért. Ki az erkölcstelen? A történelem egyik ismétlődőjelensége az égig magasztalás, amit a sárba tiprás követ, azaz a virágvasárnapi hozsanna, majd a keresztre feszítés. A legújabb megtiportak azok az ismert személyiségek, köztük a teniszcsillag Cibulko- vá és a mi Németh Szilink, akik óriásplakáton nyilvánítják ki a homeopátiához való pozitív viszonyukat. „Aszondja” egy sajtó, attól, hogy valaki ismert ember, még nincs erkölcsijoga ilyen kérdésben állást foglalni. Erkölcstelenség, mert azt sugallja, hogy a homeopátia hatásos, márpedig nem az - állítja egy újságíró, egy gyógyszerész és egy orvos. Gyerekkoromban utáltam a disznósajtot. Kijelentettem, hogy rossz. Pedig sosem ettem. Azóta sem. De már nem mondom, hogy rossz, s nem támadok le valakit azért, mert szerinte jó. Nos, az említett urak még nem jutottak el idáig. Szavaikból kiderül, hogy gőzük sincs a homeopátiáról. Mellékesen nem csodálom. Hiszen a homeopátia, amit a nyugati szakirodalom az ún. komplementer, azaz a klasszikus orvoslást kiegészítő gyógymódok közé sorol, komoly, többéves intenzív tanulmányokat igényel. Hogy meri hát valaki pökhendi gőggel kij elen- teni, hogy a homeopátiának nincs bizonyított hatása, miközben a medline tudományos adatbázis és más források számos ilyen kutatást és metaanalízist közölnek? Milyen erkölcsi magatartás az, ha egy ilyen tudatlan valaki a gyógyszertárban lebeszéli a vásárlót a homeopati- kumról? Miközben az Egészségügyi Világszervezét szerint a gyógymód szabad választása alapvető jog. Vagy talán a pénz beszél? Ugyanis az újságíró kérdésére, hogy nem a haszonról van-e szó, az illető azt válaszolja, hogy nem, mert a ho- meopatikumok árán nem lehet keresni! Na, most ezt hogy is értsem? S akkor ki az erkölcstelen? Az orvostudománynak és a becsületes, nagy tudású orvosoknak nagy tisztelője vagyok, függetlenül attól, hogy találkoztam már fehérköpenyes sarlatánnal. Ugyanakkor kimondom, hogy a homeopátia, magyar nevén hasonszenvi gyógymód, igenis hatásos. Tudom, mert tapasztaltam, mint ahogyan több orvos ismerősöm, sőt, egyikük kutyája is, amelynek bénulását az állatorvos a sikertelen klasszikus orvoslás után homeopatikummal gyógyította meg. Tudja ezt világszerte rengeteg híres ember, például a brit királyi család, művészek, egyházi méltóságok. Tudják ezt a homepata orvosok is, merthogy sok homeopata amúgy orvos. Tudják ezt például Svájcban, ahol a kormány alapos körültekintése után 2009-ben népszavazás döntötte el, hogy a homeopátia és egyéb komplementer gyógymódok bekerültek az egészségügyi alapellátásba. S tudni kell, hogy a homeopatikumoknak nincs mellékhatásuk. És ajó homeopata, akár ajó orvos, nem kényszeríti arra a beteget, hogy válasszon közülük. Mindhármuknak közös célja van: a gyógyulás.
