Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-16 / 140. szám, csütörtök
PIHENŐ 24 | 2016. június 16. | www.ujszo.com * l arf t Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Most jött el az ideje a lakásfelújításnak, amit már régen eltervezett. Hogy a munka folyamatosan haladjon, a családon belül el lettek osztva a feladatok. Tehát munkára fel! Ha terv szerint haladnak, hamarább mehetnek szabadságra! Bika (IV. 21.-V. 21.) Vonzerejének szinte lehetetlen ellenállni. Számos kalandra lesz lehetősége, használja ki. Egy kis flörtölés még senkinek sem ártott. Csak vigyázzon, ne essen túlzásba, mert annak nem lehet jó vége, s ezt ön is tudja! Ikrok (V. 22.-VI. 21.) Ne adja fel! Attól, hogy első nekifutásra nem sikerül valami, még nem kell azonnal lemondania az álmairól! Tisztában van azzal is, hogy nem lehet egyszerre valamennyi célkitűzését megvalósítani! Legyen türelmesebb! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Örül, ha másoknak segíthet. Nincs ez másképp akkor sem, • ha éppen önnek lenne sürgős feladata. Saját dolgait mellőzi, csakhogy barátait, szeretteit támogathassa. Itt az ideje a régóta halogatott ügyeit rendezni! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ez az időszak nem a legmegfelelőbb házasságkötésre, esetleg egy új vállalkozás indítására. Ha lehetősége van rá, halassza el őket! Amennyiben van peres vagy akármilyen hivatalos ügye, azt viszont most sikeresen elintézheti. wf Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Amennyiben rendelkezik felesleges energiával, azt lakása felújítására, esetleg hobbijára fordíthatná. Munkahelyén nehézségekkel kénytelen szembesülni. Ne vádolja magát, ha valami nem jön be! Ön mindent megtett a sikerért! Márleg (IX. 24.-X.23.) Nagyon érzékeny az utóbbi időben, és nemcsak a munkahelye, de magánélete is komoly erőfeszítéseket követel meg öntől. Kiemelt figyelmet szenteljen párkapcsolatára! Jegyezze meg: nem biztos, hogy mindig önnek van igaza! Sőt! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Vigyázzon, nehogy egy kisebb félreértés miatt veszítse el kedvesét! Amennyiben úgy érzi, minden igyekezte hiábavaló, akkor se essen kétségbe. Az élet még szolgálhat sorsfordító meglepetésekkel, csak bíznia kell szerencséjében! Nyila* (XI. 23.-XII. 21.) Ha még szingli, nem marad sokáig partner nélkül. Ez az időszak ugyanis nemcsak egy önhöz illő társat sodorhat ön mellé, de az ismeretségből a későbbiekben akár törvényesített kapcsolat is lehet. Ne szalassza el a lehetőséget! Bak (XII. 22.-1.20.) Q Párkapcsolatát a kiegyensúlyozottság és a kölcsönös tisztelet jellemzi. Számos veszély leselkedik önökre, de érzéseik tiszták egymás iránt és nem engednek a csábításnak. Szerencsére egyformán értelmezik a hűséget! Kár lenne mindent felrúgni egy kalandért! Vízöntő (1.21.-II. 19.) A régi tempót diktálja munkahelyén és otthonában is. Ügyeljen arra, hogy ne mindig az ön akarata érvényesüljön szeretteivel és munkatársaival szemben! Kapcsolatai ezért feszültek az utóbbi időben. Változtasson magatartásán! Halak (II. 20.-III. 20.) Anyagi helyzete labilis, ráadásul váratlan kiadások is jöhetnek. Ne kockáztasson, ne menjen bele semmilyen bizniszbe! Most nem látja tisztán a dolgokat és könnyen becsaphatják! Ha mégis döntenie kell, szakembertől kérjen tanácsot! Lea Michelének eddig nem volt túl nagy szerencséje a szerelemben. Februárban szakított barátjával, előző szerelme pedig, akivel a Glee sorozat forgatásán ismerkedett meg, két éve halt meg túladagolásban. Most azonban úgy tűnik, fordult a kocka. Végre megtalálta a boldogságot Robert Buckley oldalán. „Mindig megnevettet, és vele azt érzem, egyszerűen tökéletes minden. Ennél boldogabb nem is lehetnék!" - mondta a színésznő. (sra/AP-feivétei) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 9 6 3 4 2 8 1 5 7 2 5 4 7 9 1 3 6 8 7 1 8 6 3 5 4 9 2 8 4 9 1 5 6 7 2 3 5 2 6 3 4 7 8 1 9 1 3 7 9 8 2 6 4 5 6 8 2 5 1 3 9 7 4 3 9 1 2 7 4 5 8 6 4 7 5 8 6 9 2 3 1 3 9 6 4 1 2 7 ! • ! 2 3--j Ol 6 5 7 6 2 1 2 7 1 6 Í4 4 6 3 9 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Nevek: MISTICO NICIA NICOLA OCTAVIA OLYMPIA ORIANA OTTAVIA PAOLA PATRIZIA PIETRA PIPPA RACHELE REGINA ROMA ROMIA ROSA ROSALIA ROSALIE o R I A N A I C I N T A R 0 M A L 0 A P T C 0 C I T S I M 0 A H M A P A Z R 0 L V E I S R I s E T Y I L A E R T p 0 T M A E G T 0 A E P R P N I A 0 S A L I A I I P N R A L I E P A C 0 L A* I V A T C 0 Előző feladványunk megfejtése: Melita. Mai receptünk Babapiskótás-epres pohárdesszert Hozzávalók (2 adag): 5 db babapiskóta, 5 dkg eper (friss), 1 tasak vaníliás pudingpor, 2 dl tej, 1 ek cukor Elkészítés: A csomagoláson leírtak alapján pudingot készítünk. A friss epret megmossuk és feldaraboljuk, a babapiskótát kis darabkákra tördeljük. Mindegyik pohár aljára egy réteg babapiskótát teszünk. Erre halmozunk egy réteg epret, majd meglocsoljuk langyosra hűtött pudinggal. Ismét egy réteg piskóta, egy réteg eper, egy réteg puding jön. A rétegeket addig ismételjük, amíg a pohár meg nem telik. Vaníliapudinggal zárjuk. A poharakat friss eperdarabkákkal púpozzuk meg, és meghintjük szeletelt mandulával. Tálalásig hűtőben tároljuk, (nosal) Mai időjárás Országszerte borult égbolt, zivatarok várhatók. A nappali hőmérséklet 19 és 27 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 14 fok várható. Előrejelzés Éjszakai hőmérséklet 5°C 14 °C Európai nagyvárosok időjárása w> fim jŠĹ ■■■■ London 13 °C Oslo 22 °C Helsinki 17 °C Moszkva 24 °C Párizs 21 »C Madrid 22 °C Varsó Berlin 26 °C 23 °c r~~v-l. ■ •- Budapest ^ 28 °C ír-Rómá 30 “C Athén 33 °e*~ Csütörtök Péntek Szombat 013 *C Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyügy 26 °C Rozsnyó 22 °C 25 "C #18 *C 27’C Mallorca 27 °C Isztria 31 °C Dunaszerdahely 27 °C Szene 27 °C Jobbára derült égbolt. Jobbára derült égbolt, Ibiza 28 °C Dubrovnik 27 °C Komárom 27 °C Csorbató 19 °C helyenként eső várható. Török Riviéra 33 °C Várna 29 °C Ógyalla 27 °C Párkány 28 °C Pozsony 25 °C Pozsony 24 °C Kréta 28 °C Zadar 26 °C Léva 27 °C Nagyszombat 22 °C Érsekújvár 26 °C Érsekújvár 25 °C Rodosz 30 °C Kairó o O co co N agymihály 25 °C Losonc 27 °C Losonc 28 °C Losonc 27 °C Ciprus 35 °C Malaga 26 °C Nagyrőce 23 °C Tőketerebes 25 °C Kassa 30 °C Kassa 28 °C Szicflia 44 °C Tunisz 32 °C