Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-16 / 140. szám, csütörtök

PANORÁMA i Két és fél millió kártérítést kap egy jogtalanul elítélt férfi wvwv.ujszo.com | 2016. június 16. MTI-JELENTÉS Wellington. Rekordösszegű kártérítést fizet az új-zélandi kormány egy férfinek, akit több mint 20 év börtönre ítéltek nemi erőszakért és gyilkosságért, pedig nem ő követte el. A kormány tegnapi tájékoztatása szerint 2,5 millió új-zélandi dollárt fizetnek Teina Porának, akitől egy­ben hivatalosan bocsánatot is kér­MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Athén. Egy görög régész azt állítja, hogy megtalálta a mükénéi királyok, köztük a mitikus Agamemnőn elveszett trónjának egy darabját. Az Athéni Régészek Társasága azonban már korábban leszögezte, hogy a kutató tévúton jár. Hrisztofilisz Maggidisz, az ame­rikai Dickinson Egyetem pro­fesszora kedden Athénban sajtótá­jékoztatón mutatta be az 54x35x23 centiméteres, 70-80 kilós mészkő­darabot, amely szerinte a Trója el­len vonuló seregek fővezérének, a legendabeli Agamemnónnak a tró­tek. A Csendes-óceán délnyugati részén fekvő ország kormányzata még soha nem fizetett ki ilyen nagy összegű kártérítést. Porát 1994-ben ítélték el az Auckland városából származó Su­san Burdett megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. Az ítéletet azon­ban a témában illetékes brit királyi tanács (Privy Council) tavaly meg­semmisítette, azután, hogy elbírálta a vádlott fellebbezését. Porát a vallomása alapján ítélték el, amelyet a rendőrségen tett, mi­után a gyilkosság helyszínén őri­nusa volt. A régész szerint a kövön egy ugyanolyan három centiméter mély lyuk található, mint amilye­nek a Krétán, a knósszoszi palotá­ban ugyanebből a korból származó trónusokon láthatók, továbbá az objektum ugyanolyan típusú és minőségű kőből való, mint amilyen a mükénéi palotában is több helyen előfordul. Az egész trón negyed tonnát nyomhatott - mondta a régész. Hrisztofilisz Maggidisz két éve találta a követ egy folyómederben a fenséges mükénéi citadella tövé­ben. Szerinte a királyi trón az i.e. 13. században egy földrengés alkalmá­val zuhanhatott 70 méteres mély­ségbe a palota délnyugati részéről, zetbe vették. Tizenhat éves volt ak­kor. A kormány megbízása alapján később elvégzett vizsgálat jelenté­sében viszont Rodney Hansen bíró arra a megállapításra jutott, hogy Porát valószínűleg jutalom ígéreté­vel bírták vallomásra, megtéveszt­ve őt, amihez hiszékenysége és magzati alkoholszindróma beteg­sége is hozzájárult. Hansen bíró arra a következte­tésre jutott, hogy másvalaki, a so­rozatos nemi közösüléseket elkö­vető Malcolm Rewa az egyedüli fe­és tört darabokra. Az általa megta­lált töredéket 85 méternyire sodorta el a víz, ahol hamar befedte a hor­dalék. A töredéket ugyanott találták, ahol az 1950-55-ös ásatások alkal­mával rábukkantak a palota egyik pillérének talapzatára - tette hozzá a kutató. Maggidisz szerint ez az egyetlen tróntöredék, amely a mükénéi civi­lizáció idejéből valaha is előkerült. A krétai Knósszoszban, az egykori Minószi civilizáció vallási és poli­tikai központjában egy régebbi és kisebb trónust találtak. A görög hatóságok elhatárolód­tak Maggidisz állítólagos felfede­zésétől görög régészek egy korábbi állásfoglalására hivatkozva. lelős a kettős bűncselekményért. Őt Ugyan 1999-ben egy DNS-minta alapján nemi erőszakért elítélték Burdett ügyében is, azt azonban két esküdt nem tudta eldönteni, hogy a gyilkosságot is ő követte-e el. Amy Adams új-zélandi igazság­ügyi miniszter tegnap kijelentette: a kormány elfogadta, hogy Teina Po­ra ártatlan. A férfi ügyvédje a sajtónak azt mondta, hogy nagyobb mértékű kártérítésre számítottak, ügyfele ugyanakkor hálás a kormánytól ka­pott hivatalos bocsánatkérésért. Az Athéni Archeológiái Társa­ság 2015 decemberében, az első hí­rek kiszivárgása után egy, a kultu­rális minisztériumnak írt levélben megalapozatlannak minősítette a felfedezésről szóló híreket. A levél szerint a társaság egy szakértői csoportja nem talált sem­miféle bizonyítékot Maggidisz ál­lítására, szerintük a lelet egy ház­tartási vagy műhelyben használt tárgy lehet. A társaság főtitkára, Vaszilisz Petrakosz akkor „szerencsétlen, ha ugyan nem szándékos tudományos elterelésnek” nevezte a felfedezést. A Homérosz Iliászában megéne­kelt Agamemnón mitológiai figura, de lehetséges, hogy alakja egy va­lós uralkodóénak felel meg. 125 NAPTÁR Június 16 ► NÉVNAP Jusztin A Jusztin latin eredetű férfi­név, mely a Jusztusz név to­vábbképzett Justinus alakjá­ból ered, jelentése: igazságos, igaz (ember). ► MAI ÉVFORDULÓINK 1930-ban született Zsigmond Vilmos magyar születésű Oscar-díjas amerikai operatőr. 85 éve született Eörsi István Kossuth-díjasíró, költő, műfordító. 85 éves Schmidt Egon Kossuth-díjas író, ornitológus. ► VICC-Katona! Mit érez, amikor látja hazánk zászlaját lobog­ni?- Szelet. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvezőtlen hatású lesz az időjárás, légző­szervi nehéz­ségek léphet- nekfel. Romlik a fizikai teljesí­tőképesség, növekszik a de- - presszióra való hajlam, gyak­rabban fordul elő fejfájás. Fo­kozódik a balesetveszély. Egy görög régész azt állítja, megtalálta Agamemnón elveszett trónjának egy darabját yr új szó Natúrkozmetikumok Szépségápolás természetesen A natúrkozmetikumok természetes alternatívái az alumíniumtartalmú dezodoroknak, a kémi­ai adalékanyagokat és segédanyagokat tar­talmazó bőrápoló kré­meknek és az állatokon tesztelt szépségápolási kellékeknek. A termé­szetes hajmosószerek hozzávalói a fán te­remnek, a fogkrémeké a réten virítanak, a napolaj alapanyagai pedig a kertben sarjadnak. A könyv 130 receptet tar­talmaz, közöttük számos vegánt is, melyek alapján krémek, kenőcsök, bőrfrissítő turmixok, dezodorok, samponok, szájápolók, szőrtelenítők, fényvédő ké­szítmények, babaápoló szerek készíthetők minden bőrtípusra, az egész családnak. Mindenhonnan kórokozók lesel­kednek ránk - im­munrendszerünk megállás nélkül azon fáradozik, hogy szembe­szálljon velük. Ha „megtalál minket" valamelyik, és egy fertőző betegség­gel kell megküz- denünk, hamar folyamodunk mesterséges an­tibiotikumokhoz. Pedig ennek sokkal ritkábban van értelme, mint hinnénk. A gyógyszerek gyengítik az immunrend­szert, és növelik a kórokozók ellenállóvá válásának kockázatát. A könyv a jól bevált gyógynövények hatóerejével foglalkozik, hogy hogyan kezelhetők az enyhébb fertőzések a növények segítségével mellékhatások nélkül. A növényi alapú gyógyszerek - a mesterséges antibiotikumokkal ellentétben - ugyanakkor nemcsak baktériumok, hanem vírusok és gombák ellen is hatásosak. MEGRENDELŐLAP Natúrkozmetikumok Ára: 16,50 € + postaköltség ___ i j Növényi antibiotikumok Ára: 10,00 E + postaköltség ! A kiadványok egyenként is megrendelhetők! Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: _________________ P ostai irányítószám: E-mail: Dátum: Aláírá« Telefonszám: Az ajánlat 2016. június 25-ig tart A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon ntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával hazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: edakcia Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketing@rujszo.com; Tájékoztatás: 02/59 233 266 ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449), Mózes Szabolcs (02/59233428). I Rovatvezetők: Szalay Zoltán - politika (02/59233432), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár. 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lap­igazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Dušan Déván, tel.: 02/ 59233107, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjeszté­si osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteí- ských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó Írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésé­nek jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult enge­délyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2016 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky ­program Kultúra národnostných menšín 2016. /Q) ^ w/ ^ Petit Academy >

Next

/
Thumbnails
Contents