Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-07 / 132. szám, kedd
8 | KÜLFÖLD 2016. június 7. | www.ujszo.com RÖVIDEN Hillary Clinton nyert Puerto Ricóban Sok helyen nyert az RMDSZ Romániai önkormányzati választások: több mint 200 településen magyar a polgármester Washington. Több mint 60 százalékos szavazataránnyal Hillary Clinton nyerte meg az amerikai elnökválasztásra készülő demokraták előválasztását Puerto Ricóban Bemie Sanders vermonti szenátor előtt. A volt külügyminiszter ezzel egészen közel került ahhoz, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje - ehhez alig 30 küldött támogatását kell megnyernie' hozzá. Az USA külső területének - és nem önálló szövetségi államnak - számító Puerto Ricóban csak a demokraták tartottak vasárnap előválasztást. (MTI) Migránstábort számoltak fel Párizs. Újabb, spontán módon kialakult sátortábort számolt fel a francia rendőrség Párizsban, a táborban hetek óta mintegy 2 ezer migráns élt. A főváros XVIII. kerületében található Eole parkban elsősorban afgánok, szudániak, szomáliaiak és eritre- aiak telepedtek le. Vasárnap a hatóságok mintegy 1300 embert számoltak össze a táborban, de tegnap reggel ennél jóval többen, megközelítőleg 2 ezren vártak arra, hogy elszállítsák őket. (MTI) A franciák unják a tüntetéshullámot Párizs. A kezdeti lelkesedés után a franciák többsége, 54%-a mára a munkajogi reform miatti, hónapok óta tartó tüntetéshullám ellen fordult - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a franciák nagy része továbbra is ellenzi az átalakításokat, amelyek a szak- szervezetek szerint megfosztják a dolgozókat jogaiktól. Egy hónappal ezelőtt a felmérések még azt mutatták, hogy az állampolgárok többsége felsorakozott a tiltakozók mögött. (MTI) Joachim Gauck nem indul újra Berlin. Joachim Gauck német államfő bejelentette, mandátuma 2017. márciusi lejártával távozik hivatalából és nem indul újra a tisztségért. Gauck 76 éves, evangélikus lelkész, az egykori keletnémet demokratikus ellenzék tagja volt. Angela Merkel kancellár azt mondta, szerette volna, ha Joachim Gauck vállalja az újrázást. A szövetségi elnöknek főleg jelképes hatalma van, a mandátum 5 évre szól és egyszer megújítható. Az új választást 2017. február 12-én tartj ák. (MTI) Távozik a jobbikos Novák Előd Budapest. Holnap visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Novák Előd. A volt alelnök Novák azt mondta: esküjéhez híven visszaadja a megbízatását, mert Vona Gábor pártelnök arról tájékoztatta, kezdeményezésére az új pártelnökség lemondásra szólítja fel. (MTI) A szociáldemokrata Gabriela Firea irányíthatja Bukarestet (TASR/AP) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. 197 településen biztosan nyert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) polgármesterjelöltje, hét további településen pedig olyan jelölt végzett az első helyen, akit a párt támogatott - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A Szociáldemokrata Párt (PSD) győzelmét mutatják a romániai ön- kormányzati választások első, tegnap közzétett részeredményei. A megyei pártlistáknál a PSD a voksok több mint 39%-át szerezte meg, míg legnagyobb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szavazatok kevesebb mint 33%-át kapta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 5,24%-on, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 0,34, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig 0,09 %-on áll. A megyei ön- kormányzatok összetételét eldöntő megyei pártlistás voksolást az év végi parlamenti választások főpróbájának tekintik Romániában. Az ország választási térképe ismét a történelmi térségek eltérő politikai irányultságát sugallja. Erdély és a Bánság szinte valamennyi megye- székhelyén a PNL (Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Nagyvárad, Arad, Gyulafehérvár, Marosvásárhely), az RMDSZ (Szatmárnémeti, Sepsi- szentgyörgy, Csíkszereda), vagy a Romániai Németek Demokratikus Fórumának (Nagyszeben) polgármesterjelöltje nyert. Kivételt Erdélyben Máramaros, Szilágy és Beszterce-Naszód megyeszékhelye képez. A Kárpátok karéján kívül található nagyvárosokban szinte mindenütt a PSD tarolt, beleértve a fővárost is. Bukarestben első ízben nyerte el a főpolgármesteri tisztséget a PSD színeiben induló jelölt Gabriela Firea személyében. A választásokon a szavazásra jogosult 18 millió 265 ezer polgár 48,4%-a adta le voksát: ez elmarad a négy évvel korábbi, 56%-os részvételtől. A jelentős magyar lakosságú erdélyi városok polgármestereinek többsége újabb mandátumot szerzett a vasárnapi választáson. Kovászna megye székhelyén, Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester, Kézdivá- sárhelyen Bokor Tibor polgármester, Baráton Lázár Kiss Barna szerezte meg a szavazatok túlnyomó részét, valamennyien az RMDSZ jelöltjei. Hargita megye székhelyén, Csíkszeredában Ráduly Róbert, a mandátumáról tavaly lemondott polgármester, Székelykeresztúron pedig Rafai Emil szerzett újabb mandátumot az RMDSZ színeiben. Tusnádfurdőn a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje, Albert Tibor nyert. Gyergyószent- miklóson a települést megbízottként vezető MPP-s Nagy Zoltán szerzett mandátumot. Kovásznán és Szová- tán is megőrizte az RMDSZ a polgármesteri tisztséget. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szatmárnémeti polgármesteri tisztségének visszanyerését fontos eredménynek nevezte. Másrészt elismerte vereségét és a Marosvásárhelyen 16 éve tisztségben lévő Dórin Florea jelenlegi polgármester győzelmét Soós Zoltán, a magyar politikai szervezetek által támogatott független jelölt. Olaszország: előretört az 5 Csillag Mozgalom Virginia Raggi ügyvéd, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje vezet a római polgármesteri posztért vívott versenyben, az érintett négy olasz nagyváros vezetésének sorsa egyaránt a 2. fordulóban dőlhet majd el. Róma. A vasárnapi részleges olasz önkormányzati választásokon több mint 13 millió szavazásra jogosult olaszt vártak az urnákhoz (az összes választásra jogosult több mint negyedét), köztük a négy legnagyobb - egymillió lakos feletti - városban, Rómában, Milánóban, Torinóban és Nápolyban. A helyhatósági megmérettetés belpolitikai tesztnek számít a 2014 februárjában választások nélkül hatalomra került, Matteo Renzi vezette balközép kormány számára. Ahol egyik jelölt sem szerzi meg az 50 százalék plusz egy szavazatot, ott június 19-én második fordulót tartanak az első két helyen végző jelölt között. Az országos részvételi arány a mindenkori legalacsonyabb volt, csupán 62,14%- os, messze elmaradt az öt évvel ezelőtti 72,73%-tól. Minden nagyvárosban második fordulót tartanak. Virginia Raggi ügyvéd, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a római főpolgármesteri posztért vívott verseny 1. fordulójában. A belügyminisztérium még nem végleges eredményei szerint Raggi a szavazatok több mint 35 százalékát szerezte meg. Második, több mint 24%-kal Roberto Giachetti, a kormánykoalíciót irányító balközép Demokrata Párt (PD) jelöltje lett, aki a sajtóban szélsőségesként kezelt Olasz Testvérek (Fdl) vezetőjét, Giorgia Melonit előzte meg. Ez az első alkalom, hogy az olasz főváros élére nő kerülhet. Raggi győzelme esetén a 2009-ben alakult és 2013-tól parlamenti párt M5S szerezhetné meg Róma városát, amit az M5S alapítója, Beppe Grillo „első lépésnek” nevezett ahhoz, hogy a párt kormányra kerüljön. Milánóban a Demokrata Párt (PD) által jelölt Giuseppe Sala, az Expo2015 világkiállítás volt kormánybiztosa fej fej mellett végzett a jobbközép jelöltjével, Stefano Pari- sival. Torinóban a már öt éve hivatalban lévő Piero Fassino PD- politikus a második fordulóban az M5S jelöltjével, Chiara Appendinó- val méri össze erejét. A baloldali hagyományú Bolognában a második fordulót a kormánypártok jelöltje, Virginio Merola és Lucia Borgon- zoni, az Északi Liga által támogatott jobbközép jelölt között tartják. Nápolyban Luigi De Magistris, a hivatalban lévő független polgármester áll az élen, és Giovanni Lettieri jobbközép jelölttel került be a két hét múlva esedékes második fordulóba. A Corriere delia Sera című napilap kommentálja szerint az önkormányzati választások első fordulója megmutatta, hogy az olasz balközép ellenfele már nem Silvio Berlusconi, hanem az M5S. (MTI) Bár még az utolsó felmérések is az egykori elnök, a jelenleg börtönben ülő Alberto Fujimori lányának, Keikónak győzelmét jósolták a perui elnökválasztásokon, az első részeredmények szerint meglepetésre riválisa, a szintén bevándorló származású egykori világbanki vezető, Pedro Pablo Kuczynski vezet a perui elnökválasztás második fordulója után. A 77 éves Kuczynski kampányában a gazdaságra helyezte a hangsúlyt, azt ígérte, hogy világbanki kapcsolatait és Wall Street-i múltját felhasználva serkenteni fogja a gazdasági növekedést. Támogatói között tudhatja Mario Vargas Llosa Nobel-díjas írót is, és bankármúltja ellenére a helyi baloldal is inkább őt támogatja. (TASR/AP) Terrorakció Jordániában Ammán/Bagdad. Hírszerzőket és biztonsági embereket ért terror- támadás Jordániában egy palesztin menekülttáborban, a fővárostól, Ammántól északra - közölte a kormány. Mohamed Momani kormányszóvivő kijelentette, hogy „a Bakaa táborban lévő hírszerzési irodát aljas támadás érte hétfőn, öten meghaltak”. A halálos áldozatok közül három titkosszolgálati alkalmazott volt, a másik kettő a biztonsági személyzethez tartozott. Jordánia évtizedek óta az Egyesült Államok szövetségese és a térség országai közül elsőként csatlakozott ahhoz az amerikai vezetésű koalícióhoz, amely az - Irakban és Szíriában jelentős területeket ellenőrző - Iszlám Állam dzsihádista szervezet ellen küzd. A tegnapihoz hasonló terrortámadások azonban ritkák az országban. A Bakaa menekülttáborban mintegy 70 ezren élnek. Ez a legnagyobb ilyen létesítmény a közel-keleti országban, ahol a hétmilliós lakosság jelentős része szintén palesztin menekültek leszármazottja, olyanoké, akik 1948-ban hagyták el szülőföldjüket Izrael megalakítása után. Tömegsírt és benne több mint 400 holttestet találtak az iraki Fal- lúdzsa közelében, ahol a kormány terrorellenes erői az Iszlám Állam fegyvereseivel harcol a terület feletti ellenőrzésért. A tömegsírra vasárnap Saklavíja egyik negyedében aknamentesítés közben találtak rá. A holttestek többsége a dzsihádisták által megölt iraki kormánykatonáké, akiket a területen lévő egyik támaszpont elleni támadásban öltek meg a szélsőségesek. A kormányhadsereg a hétvégén a Fallúdzsától 10 km-re északnyugatra fekvő Saklavíja települést foglalta el. Ezzel körbezárták a dzsihádisták fellegvárát, és megkezdődhet annak ostroma. (MTI)