Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-07 / 132. szám, kedd
www.ujszo.com | 2016. június 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Legyünk barátok! Szomorú, hogy ide jutott a magyar kormány CZAJLIK KATALIN A Bugár Béla vezette Híd 2009-es megalakulása óta nem volt partner a Fidesz számára. Bár 2010-től egyedüliként képviseli a szlovákiai parlamentben az itteni magyar közösséget, Orbánék folyamatosan levegőnek nézték a Hidat (nemzeti körökben minimum vegyes párt, de találkozhattunk a koktélpárt, a vegyes felvágott vagy a vágóhíd fantázianevekkel is). A márciusi választások után a Híd olyat lépett, amitől még a legelszántabb Bugár-rajongó is hanyatt vágódott: a nacionalista-populista Smer mellett még a magyargyűlöleten fel- kapaszkodó SNS-szel is koalícióra lépett. Ha valaki ebből azt vonná le, hogy ezek után a Híd még kevésbé lesz elfogadható az egyre nemzetibb Fidesz számára, nagyon téved. Merthogy Orbánék hirtelen állítólag barátkozni akarnak. Ennek elméletileg örülni kellene, hiszen rendkívül kártékony dolog, hogy a magyar kormány (jelen esetben ez egyet jelent a Fidesszel) a maga szája íze szerint válogatja meg határon túli partnereit, fittyet hányva az ott élő közösségek preferenciáira. Mert ennek jelentős anyagi vonzata is van, azon kívül, hogy jelentősen megosztja az egyes közösségeket. Szóval, örülni kéne, mégse tesszük. Mert teljes abszurditásnak tetszik, hogy a Smer- és SNS-partnerség kellett ahhoz, hogy Orbán Viktor észrevegye a Hidat. S hogy mi tehát a történet tanulsága? Elsősorban az, hogy századszor is meggyőződhetünk arról, a nemzeti politizálás a Fidesz olvasatában csupán egy eszköz, amit az egyéb politikai érdekek céljából használ ügyesen. S hogy a határon túli politikában a helyi közösségek érdekei a határon túli politikája sokadik helyen szerepelnek, a prioritás a helyi klientúra kiépítése, amely feltétel nélkül követi a vezér utasításait. Könnyen lehet tehát, hogy az Orbán-Fico barátság oltárán a Fidesz beáldozza az MKP-t, amely eddig az „egyedüli magyar pártnak” számított Budapest számára. Figyelmet érdemel a jelentéktelennek tűnő „értesülés”, mely szerint a Fidesz még ki- váija az új MKP-elnök megválasztását. Hm. S miért is? Most ki a nyerő Orbánéknál: Menyhárt vagy Őry? S ha nem a favorit győz, akkor jöhet Bugár, Ficóstul meg Dankóstul? Ha nem lenne kissé patetikus, akár azt is mondhatnánk, szomorú, hogy ide jutott a magyar kormány határon túli magyarpolitikája. Mert a hazai kisebbségtámogatás volumene mellett a szlovákiai magyar közösség alapvető életfunkcióit tekintve függ a mindenkori magyar kormány anyagi támogatásától. S ezen, sajnos, a Híd kormánytagsága, sőt a virágzó Orbán-Fico kapcsolat sem változtat. (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Ingyenpénz, semmiért TOKÁR GÉZA A hétvégén sikertelen népszavazást tartottak Svájcban az alapjövedelemről. Az elbukott koncepció azzal számolt, hogy minden egyes svájci állampolgár havi 2200 euróra lenne jogosult alanyi jogon, míg egy gyerekre 560 eurót érne el az alapjövedelem mértéke - ez a pénz a semmiért járna annak, akinek svájci papírjai vannak. A feltétel nélküli alapjövedelem egy gyűjtőfogalom, az értelmesebb elméletek pedig nem tűnnek annyira másviláginak, hogy ne lehetne róla vitázni és egyre kevesebben is tartják megvalósíthatatlan képzelgésnek. Persze az is lehet, hogy az alapjövedelem gondolatának népszerűsége a korszellem terméke, s amint nem lesz gazdasági válsághelyzet, mindenki elfelejti azt. Többen több dolgot értenek a feltétel nélküli alapjövedelem alatt. Az elképzelések közös eleme, hogy egy bizonyos összegű juttatás alanyi jogon járna az állampolgároknak - automatikusjáradékról van szó. A leggyakoribb ellenérv, hogy egy hasonló rendszer senkit sem ösztönözne munkára, gyakorlatilag automatizálja a szociális segély fogalmát egy olyan közegben, ahol sokan „élős- ködnek a rendszeren.” A helyzet ennél árnyaltabb: az életrevalóbb elképzelések ugyanis az alapjövedelemre nem egy újabb tételként tekintenek az állami költségvetésben, hanem azt feltételezik, hogy az életjáradék minden más segélyt és állami ösztönzőt kivált. Elvileg tehát az „ingyenpénz” bevezetése magával hozná a különféle járulékok, segélyek, állami kedvezmények és bónu- szok megszűnését, spórolni lehetne a bürokrácián és a hivatalokon, valamint minimálisra csökkenne a tér az ügyeskedésre. Egy ilyen rendszeren ugyanakkor nem a legszegényebbek és a munkanélküliek nyernének, hanem egyenesen ők lennének a legnagyobb vesztesek. Hiszen a rendszer nem a leszakadó társadalmi rétegek minimális szintre hozatalára, hanem mindenki egyenlő kompenzálására lenne beállítva, a társadalmi szakadék hosszú távon csak növekedne a legszegényebbek és a legvagyonosabbak között. Az alapjövedelemről szóló vita még gyerekcipőben jár, igazán pedig a következő években válhat meghatározóvá. Maga a gondolat nagyon friss, több rendszeren kívüli politikai párt is magáévá teheti a koncepció valamelyik formáját (akár Szlovákiában is, Magyarországon már megkezdődött a párbeszéd). A friss, hagyományos rendszerből kilépő gondolatokra egyenesen vevők a tömegek. Az alapjövedelem ugyanakkor nem csak politikai tömegtermék, legalább annyira aktuális a gondolata a posztmodem társadalmak legnagyobb dilemmája kapcsán: a termelés és a szolgáltatások robotokkal való helyettesítése ugyanis szintén felveti a dilemmát, mit kezdhetnek magukkal ilyen közegben az emberek. A svájci népszavazás nem egy hiba a rendszerben, hanem az alapjövedelemről való széles körű társadalmi vita egyik első lépcsőfoka. Előbb Karlsruhe, azután London GÁLZSOLT K ét nappal az uniós tagságról szóló brit népszavazás előtt várható a német alkotmánybíróság döntése az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjáról. Míg az előbbiről szóló esélylatolgatással és hatástanulmányokkal teli vannak a médiák, az utóbbiról alig hallani - tegyük hozzá, méltatlanul. A karlsruhei szövetségi alkotmánybíróság június 21-i döntése az EKB legfontosabb „csodafegyverét”, az elvileg korlátlan kötvényvásárlási program alkotmányosságát fogja megítélni. Emlékezetes, hogy amikor az adósságválság közepette az eurózóna többször is az összeomlás szélére, tagországai meg az államcsőd közelébe sodródtak, akkor az EKB nyugtatta meg a piacokat. Konkrétan az elnöke, Mario Draghi 2012 szeptemberében kijelentette, „bármilyen áron” megmentik az eurót és belengette az új, elvileg korlátlan kötvényvásárlási programot (OMT - Outright Monetary Transactionš). Ez lehetőséget adott a bajba került eurós tagországok államkötvényeinek felvásárlására, bár paradox módon sosem aktiválták. A bejelentés is elégnek bizonyult. Pedig a piacok megnyugtatásához az egyszeri görög mentőcsomag, az átmeneti mentőöv, annak kibővítése, majd az állandó mentőöv megalkotása is kevésnek bizonyult, ezek mind csak átmeneti enyhülést (az államkötvénykamatok ideiglenes visszaesését) eredményeztek. Aztán jött Draghi bejelentése és a piacok (az államkötvényeket vásárló befektetők) megnyugodtak. A kamatok olyan szintre estek, hogy - Görögországot kivéve - még a legnagyobb államadóssággal rendelkező eurózónatagok államháztartása is újra finanszírozhatóvá vált. Csakhogy - a számos más mentőakcióval egyetemben - ez a lépés is bírálatok kereszttüzébe került Németországban, az unió és az eurózóna vezető gazdaságában. Az ellenzők köre ebben az esetben is a központi bankároktól neves közgazdászokon keresztül egészen a parlamenti képviselőkig teljed. Konkrétan a német szövetségi jegybank, a Bundesbank régi és új (Jens Weidmann) elnöke is ellenezte, ez utóbbi ellene is szavazott az EKB Kormányzótanácsában. A bírálók legfontosabb érve, hogy szerintük Draghi csodafegyvere ellentétes az uniós alapszerződés (a lisszaboni szerződés) 123-ik és 125-ik cikkelyével. Ezek arról szólnak, hogy a tagállamok adóssága a saját felelősségük; más tagok, vagy az unió együtt nem felel értük, illetve tiltják a tagállamok hitelezését az EKB részéről. Az érintett paragrafusokon nyugodtan ott állhatna a „Made in Germany” felirat, hisz a német kormányoknak döntő szerepük volt abban, hogy az alapszerződésekbe kerültek. Azt nem túlzás kijelenteni, hogy a mentőcsomagok és az EKB monetáris politikájának számos lépése (ideértve az OMT-programot is) ellentétesek a szerződések (a törvény) szellemével, de ez korántsem jelenti azt, hogy a betűjével is. Ehhez Szlovákiában külön kommentár aligha szükségeltetik. A törvény betűjével, vagyis az uniós alapszerződés szövegével a luxemburgi Európai Bíróság sem találta ellentétesnek az OMT-programot 2015-ben. A német alkotmánybíróság (történetében először) még 2014- ben ugyanis hozzá fordult magyarázatért. Mivel a döntés az EU-ban kötelező érvényű, itt véget is érhetett volna a dolog, de Karlsruhéban úgy gondolták, hogy a német alkotmánnyal ettől még ellentétes lehet, ezért tovább húzódott az ügy. Na erről lesz végső döntés két nappal a brexitről szóló referendum előtt. Aminek a következménye akár az is lehet, hogy kivonja a Bundesbankot, mint az Európai Központi Bankok rendszerének tagját az OMT végrehajtásából, vagy korlátozza annak cselekvőképességét. Ez oda vezethet, hogy újra meginog a piacok bizalma, a kötvénykamatok között újra nagyra nyílik az olló, akár egy újabb hulláma is jöhet az államadósságválságnak. Ezért London mellett, illetve előtt, nem árt Berlinre, akarom mondani Karlsuhéra is figyelni egy kicsit. FIGYELŐ Paranoia pusztít az Iszlám Államban Több tucat tagjával végzett az utóbbi hónapokban az Iszlám Állam, hogy megszabaduljon azoktól a harcosaitól, akik a szervezet vezetőinek hollétéről információkkal látják el a dzsihádisták ellen küzdő nemzetközi erőket. Abu Hajdzsaa al-Tunszi tunéziai dzsi- hádistát márciusban érte végzetes dróncsapás Szíria északi részén, halálát 38 további dzsihádista megölése követte, utóbbiakkal azonban már maga az Iszlám Állam végzett a Washington vezette koalíció informátorai utáni hajtóvadászata során. Az Iszlám Állam a gyilkosságokon túl egyes tagjait bebörtönözte, míg mások a leszámolástól tartva menekülni kezdtek. A terrorszervezet nemcsak üldözi a „gyenge láncszemeket”, hanem igyekszik megelőzni az árulást. Elrettentésül közszemlére teszi a megölt kémek holttestét, vagy kegyetlen eszköztárából merít, és egyes „gyanús elemekkel” például sav segítségével végez. A dzsihádisták iraki fellegvárának számító Moszul volt a helyszíne az egyik legbrutálisabb ilyen leszámolásnak: egy alkalommal tucatnyi harcost és civilt fojtottak bele egy savval teli tartályba. A helyzet és a paranoia súlyosságát jelzi, hogy jelenleg a szervezet bármely parancsnokának joga van megölni azt a személyt, akiről gyanítja, hogy összejátszik a nemzetközi koalícióval. A dzsihádisták már pusztán azért is ölhetnek, ha valaki otthonában telekommunikációs eszközt találnak. Az Iszlám Állam pa- ' rancsnokai már nem mernek Irakból Szíriába utazni, mert légi csapások végeznek velük. Amerikai források szerint az utóbbi hónapokban a koalíció megölte a terrorszervezet számos katonai vezetőjét, köztük Abu Omár as- Sisánit, az iszlamisták „hadügyminiszterét”. (MTI)
