Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-04 / 130. szám, szombat

18 ÉRDEKESSÉG PRESSZÓ ■ 2016. JUNIUS4. www.ujszo.com A brit trónörökös székelyföldi birtoka előtt ■MruVhfeMti Károly walesi herceg a kürtőskalács készítését nézi Zalánpatakon (Fotók: MTI) Erdélyi birtokán járt Károly herceg A székelyföldi Zalánpatakon levő birtokán töltött pár napot Károly herceg, a brit trón várományosa. Károly herceg hétfőn érkezett Romániába. Bukarestben találkozott Klaus Iohannis államfővel és Dácián Ciolos miniszterelnökkel, majd a birtokára utazott. Az elnöki hivatal közleménye szerint elsősorban az örökségvédelemről, Verespatakról, a mezőgazdaságról, a fenntartható fejlődésről és a fa­lusi turizmusban rejlő rendkívüli lehetőségekről tárgyaltak. Nagy-Britannia bukaresti nagykövetségének a közlemé­nye szerint a trónörökös főleg magánjellegű programokon vett részt Erdélyben. Ä Brassó megyei Szászfehéregyházán felkereste a tavaly létesített Prince of Wales képzési központot. A faluban egy régi magtárat alakítottak át oktatási központtá, ahol idén 12 kurzust szerveznek falusi fiatalok számára hagyományos mestersé­gek tanítására. Az első képzésen szőni tanítják az érdeklődőket. Károly herceg visszajáró ven­dégnek számít Romániában. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni. A brit királyi család erdélyi ma­gyar gyökerekkel is rendelkezik: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey- kastélyban nevelkedett. (MTI) A rendkívül erős és kábító hatású Fentanyl fájdalomcsil­lapító véletlen túlada­golása okozta Prince halálát a hivatalos halottkémi jelentés szerint. A fentanil hatóanyagú fájdalom- csillapítót az énekes saját maga vette e, de hogy mikor, azt nem tudni. A Középnyugati Orvos­szakértői Hivatal egy­oldalas jelentése bal­esetnek minősíti a vi­lágsztár halálát. A hi­vatal közölte, hogy a vizsgálat lezá­rult, és nincs több mondanivalója. A fentanil egy szintetikus opiát, amely 50-szer-100-szor erősebb a morfiumnál, és szerepe van abban, hogy a közelmúltban a magasba szökött a túladagolás okozta halál­esetek száma az Egyesült Államok bizonyos körzeteiben. A fentanilt többnyire krónikus fájdalmak ese­tében alkalmazzák, általában olyan­kor, ha más fájdalomcsillapító keze­lések már nem használnak. Nem világos, hogy Prince miért szedte az erős fájdalomcsillapítót, a szóbeszédek szerint különféle be­tegségek gyötörték az énekest. Korábbi amerikai médiaértesülések szerint Prince szervezetében a bon­coláskor a Percocet nevű fájdalom- csillapítót, szorongáscsökkentőt és nyugtatót mutatták ki, amelynek hatóanyaga, az oxikodon függősé­get okozhat. A nyomozás az elmúlt hetekben arra irányult, hogy kiderítse, ká­bító hatású fájdalomcsillapítók túladagolásában halt-e meg az énekes, és a halála előtti hetekben orvos írt-e fel számára ilyen gyógy­szereket. A vizsgálati eredmények megerősítik a korábbi feltételezé­seket arról, hogy ópiumszármazé­Prince 2008-ban egy kaliforniai koncerten (Fotó: TASR/AP) Fájdalomcsillapító véletlen túladagolása okozta Prince halálát kok szerepet játszottak a világhírű énekes halálában - írta az AP. Az 57 éves énekesre a liftben ösz- szeesve találtak rá a Minneapolis közelében fekvő Paisley Park-i otthonában április 21-én. Halála előtt egy héttel, április 15-én egy atlantai koncertről hazatérőben Prince repülőgépének sürgősen landolnia kellett Moline repülő­terén, mert az énekest gyógyszer­túladagolás miatt kezelni kellett. Amerikai médiaforrások szerint Prince a repülőgépen elvesztette eszméletét, és az elsősegélynyújtók opiát-túladagolás ellen használatos injekciót adtak be neki. A nyomozás során két orvos neve merült fel, egyikük Todd Schulenberg családorvos, aki két héttel halála előtt kétszer is kezelte Prince-t, és közölte is a nyomozók­kal, hogy írt fel gyógyszert az éne­kesnek. Az orvos minnesotai rende­lőjére kiadott házkutatási engedély nem részletezte, milyen gyógyszer­ről van szó. A másik orvos Howard Kornfeld kaliforniai függőségi szakember, akit április 20-án kértek fel az énekes képviselői arra, hogy segítsen Prince-nek. Kornfeld a fiát küldte el, ő azok között volt, akik összeesve találtak rá április 21-én az énekesre. Az ifjabb Kornfeld nem orvos, és olyan gyógyszert vitt ma­gával, amelyet opiátfüggőség keze­lésére használnak, mivel enyhíti az ellenállhatadan szükségérzetet és az elvonási tüneteket - közölte koráb­ban William Mauzy, Komfeldék ügyvédje. Azt is hozzátette, hogy a gyógyszert egy minnesotai orvos­nak akarta átadni, aki április 21-én fogadta volna Prince-t. (MTI) Kos (III. 21.—IV. 20.) Sürgősen változtatnia kel­lene eddigi életstílusán. Bár szereti a stabilitást, most mégis változtatásra kényszerül, mivel nagyobb a kíváncsisága és a különle­gességek iránti igénye. Ezért belevág olyan dolgokba is, amelyekről eddig álmodozni sem mert. Bika (IV. 21.-V. 21.) Ha nem tér le a kitaposott útról, az egyenes, tiszta irányvonalat követi, s sze­rettei és barátai véleményét is figyelembe veszi, akkor jelentős sikert érhet el, s nagyot léphet előre. Ez a tettek, a cselekvés időszaka, amikor megmutathatja mindenkinek, mire képes! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Munkahelyváltás gondola­ta foglalkoztatja. Sőt, köl­tözni is hajlandó, csak hogy alapjaiban változtassa meg eddigi életét. A lehe­tőségek adottak, most kell kihasználnia őket. Megvan az esélye egy jobb állásra, de gyorsnak, határozottnak kell lennie. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Olyan helyzetben találhatja magát, amikor akár szeret­ne, akár nem, cselekednie kell. Talán ezért lenne idő­szerű, hogy a fontos dolgo­kat, amelyeket szeretne el­érni, előre eltervezze, új célokat tűzzön maga elé. Viszont vegye figyelembe anyagi helyzetét és lehetőségeit! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ha továbbra is kitartó és szorgalmas lesz, még sokra viheti. Pályafutása csak ak­kor lehet sikeres, ha meg­felelő kapcsolatokkal ren­delkezik, melyek komoly segítségére lehetnek karrierje építésében. Örömmel tölti el, hogy párkapcsolata harmonikus és nyugodt. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Becsüli szeretteit és barátait az önzeden segítségükért, s mindazért, amit önért tesz­nek. Segítőkészségük határ­talan! Minden alkalommal a rendelkezésére állnak, ha tanácsra, támogatásra van szüksége. Nemcsak a magán-, hanem a társasági életben is tartalmas időszak vár önre. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Túlvállalja magát, s képte­len megbirkózni a feladata­ival. Ideje befejezni a rég­óta halogatott munkát, ne­hogy nagyobb bonyoda­lom legyen belőle! Munka­helyén, ha sikerül magához ragadnia a kezdeményezést, az főnöke figyelmét sem kerüli el. Skorpió (X. 24.—XI. 22.) Érdeklődő, sőt néha már kíváncsiskodásnak tűnő hozzáállása a dolgokhoz új lehetőségeket nyithat meg ön előtt. Vállalkozásba kezd, vagy egy új szerelem fokozhatja ennek az időszaknak a hangulatát. Tudja, hol a helye a világban, hova tartozik Ezt soha ne felejtse el! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Óriási esélyt kaphat az élettől, amilyen kevés em­bernek adatík meg. Alkal­ma lesz olyan emberekkel megismerkedni, akiktől nemcsak számos új dolgot sajátíthat el, hanem a későbbiekben számíthat támoga­tásukra is. Hozza ki a maximumot ebből a lehetőségből! Bak (XII. 22.-I. 20.) Felgyorsíthatja pályafutá­sának alakulását, mivel a kezdeményezés az ön kezé­ben van. Ha képes kihasz­nálni az alkalmat és élni a lehetőséggel, óriási karriert futhat be. Ezért figyeljen minden apró részletre, mert ez az időszak meghatározó lehet további életében! Vízöntő (1.21.-H. 19.) Ha nem lenne annyira tü­relmeden és feszült, na­gyobb esélye lenne arra, hogy végre megvalósítsa el­képzeléseit. Szedje össze magát és engedje, hogy a dolgok maguktól rendeződjenek. Ne kapkodjon, ne si­ettessen semmit, mert annak sosincs jó vége! Halak (II. 20.-III. 20.) A hétvégét töltse pihenés­sel! Töltődjön fel energiá­val, mert hamarosan nagy szüksége lehet rá. Sajnos kellemedenség érheti, amit bár sikerül rendeznie, de a kiábrándultság, a csalódottság érzése megmarad önben. Elképzelhető, hogy éppen most találkozik a nagy Ő-vel. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com. Rejtvény- és feladványszerkesztés: Kisalföld. Levélcím: Új Szó - Presszó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents