Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2016-05-23 / 119. szám, hétfő

4 | GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2016. május 23. I www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Magyarországnak sikerült utolérnie Namíbiát Az idő pénz: márpedig Magyarországnak hosszú évekig kellett várnia, míg végre az egyik hitelminősítő megkönyörült rajta (Képarchívum) Kockázatos szlovák adóelkerülők Pozsony. Az adóparadicsomok­ban bejegyzett 4479 szlovákiai cég közül 1035 rendkívül kocká­zatosnak számít - nyilatkozta Mi­chal Ríčaŕ, a Bisnode társaság elemzője, aki szerint ezért az ezekkel üzletelő vállalkozások fokozott veszélynek vannak kité­ve. „Az adóparadicsomok előnyeit kihasználó cégek elsőrendű célja a költségcsökkentés, ennek érdeké­ben pedig az eladósodástól sem riadnak vissza, vagyis nagyobb az esélye, hogy az ilyen cégek nem fizetnek a megrendelt szolgáltatá­sokért”-tette hozzá Ŕíčaŕ. (SITA) Belefulladhatunk az ukrán lisztbe Kijov. A lisztexport folyamatos növelését tervezi Ukrajna a követ­kező években-jelentette ki Rodi- on Rybchinsky, az ukrán malom­szövetség elnöke. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium ada­tai szerint 2015-ben Ukrajna már a világ tíz legnagyobb búzatermelője között szerepelt a világtermelés négy százalékával. A búza éves termésátlaga 23,6 millió tonna, míg a belpiaci fogyasztás átlaga 12,2 millió tonnát tesz ki. Tavaly azév- tized eddigi legnagyobb mennyi­ségét, 257,5 ezer tonna lisztet ex­portált az ország, amely idén 300 ezer, jövőre pedig 350 ezer tonna kivitelét tervezi. A helyi malom­szövetség szerint a jelenlegi kapa­citásokkal is évi félmillió tonnára növelhető az éves lisztkivitel. (ú) Francia csapás Amerikára Párizs. Hatalmas sikerként érté­kelheti az orosz Gazprom gázexportőr-monopólium, hogy Franciaország kitiltja a cseppfo­lyósított földgázt a piacáról. A francia energetikai minisztérium bejelentése szerint a párizsi kor­mány arra készül, hogy betiltsa az amerikai cseppfolyósított földgáz (Ing) importját -jelentette a Re­uters. A döntés oka az lenne, hogy az Ing mintegy 40%-nyi palagázt tartalmaz, amelynek termelését 2011 óta betiltották Franciaor­szágban. A mostani javaslat értel­mében a tilalmat kiteljesztenék az importra is. Két francia vállalat, az EdF és az Engie korábban leszer­ződött az amerikai gáz behozatalá­ra, az első szállítmányoknak 2016 nyarán kellett volna megérkezniük. Orosz szakértők szerint a francia döntés megerősíti az orosz gáztár­saságok helyzetét. A legnagyobb nyertes azonban a Gazprom, amely a francia fogyasztás csaknem ne­gyedét fedezi, és Franciaország Európa ötödik legnagyobb orosz gázfogyasztója. (MTI) London/Budapest. Bő négy év­nyi szégyenpad után visszae- melte a befektetési ajánlású osztályzati sávba Magyaror­szág államadásság-besorolá- sát a Fitch Ratings. A három­bál az egyik hitelminősítőnél Magyarország így már egy kategáriában van Namíbiával, a másik kettőnél azonban még marad a bévli besorolás. A Fitch pénteken késő este, az eu­rópai és az amerikai piaci zárások után emelte vissza a leggyengébb befektetésre ajánlott kategóriába, vagyis BBB mínuszba Magyaror­szágot, amely ezzel beérte például Namíbiát, Mexikót és Törökorszá­got. A hitelminősítő azzal indokolta döntését, hogy csökkent a nettó kül­ső adósság, továbbá enyhült a ma­gyar gazdaság sérülékenysége első­sorban az uniós pénzek folyósításá­nak, illetve a devizaalapú ingatlan- hitelek átváltásának köszönhetően. A Bloomberg hírügynökség szerint a felminősítésnél az is számított, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már visszakozik olyan intézkedé­sektől, amelyek folytán az ország öt évvel ezelőtt elvesztette a befekte­tésre ajánlott státuszt. A Mo- ody’snál és a Standard and Po­or’snál Magyarország azonban to­vábbra is a befektetésre nem aján­lott, bóvli kategóriában van. „Működnek" a reformok A felminősítés is bizonyítja, hogy a magyar gazdaság átalakítása sike­res volt, a magyar reformok működnek - reagált a Nemzetgaz­dasági Minisztérium a felminősítés­re. A nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály azt mondta: ha a Fitch Ratingshez hasonló döntést hoz a másik két nagy hitelminősítő, a Mo- ody’s és a Standard and Poor’s, ak­kor 40-60 milliárd forinttal lehet ol­csóbb az államadósság megújítása a következő időszakban. „Nem gon­dolom, hogy a hitelminősítők az alapján értékelnének egy országot, hogy ott mennyire működnek a re­formok. Azt gondolom, hogy ez egy hosszú, többéves folyamat eredmé­nye, amely a mostani felminősítés­ben kicsúcsosodott. És ez nemcsak a magyar kormány eredménye, ha­nem részben a kedyező külső kör­nyezet következménye is” - szögez­te le Beke Károly gazdasági elemző. Felemás győzelem Futballhasonlattal reagált Burány Sándor a hitelminősítő lépésére. A szocialista politikus szerint Magyar- ország 2010-ben gazdasági értelem­ben az első osztályban játszott, hat évvel később pedig feljutott a har­madosztályból. Az MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta: Orbán Viktor és Matolcsy György jegybankelnök kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája miatt került a bóvli kategóriába Magyarország, és maradt ott évekig. Az MSZP szerint az ország mindezért óriási árat fize­tett, hisz ma már több mint négymil­lió magyar ember él a létminimum alatt. „2010-ben még az első osztály­ban fociztunk. Orbán Viktor és Ma­tolcsy György kiszámíthatatlan gaz­daságpolitikája miatt lecsúsztunk a harmadosztályba. Semmi okunk azt ünnepelni, hogy véres verejtékes munkával most visszakerültünk a második osztályba. A helyzet az, hogy a szocialista kormányok alatt Magyarország végig befektető kate­góriában volt, még a világválság éve­iben is. Innen vágtak bennünket bóv­liba 2011-ben. Most az egyik hitel- minősítő megkegyelmezett nekünk, és felminősítette az országot, de még nála is rosszabbul állunk, mint 2010- ben” - jelentette ki Burány Sándor. Erősödött a forint A forint erősödött a felminősítés hírére, az euró árfolyama 315 forint alá gyengült a nemzetközi deviza­piacon. Pénteken napközben még a 317 forintot is elérte az euró árfo­lyama, a Fitch bejelentése után azonban hirtelen 315 forint alá gyengült, és szombat hajnalban is tartotta ezt a szintet. Barczel Vivien, az Erste Bank makrogazdasági elemzője azt mondta, hogy a felmi­nősítésre a piacoktól is várható po­zitív reakció a következő napokban. Többek között tovább erősödhet a forint. Barczel szerint a Fitch után a Moody’s is a felminősítés mellett dönthetjúlius 8-án. A harmadik nagy hitelminősítő, a Standar & Poor’s viszont idén várhatóan még nem változtat Magyarország besorolá­sán. (MTI, TASR, hvg.hu) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM r VALUTA ÁRFOLYAM 1 Angol font 0,7700 a Lengyel zloty 4,4203 n Cseh korona 27,025 Magyar forint 316,78 n Horvát kuna 7,4865 a Román lej 4,5058 n Japán jen 123,81 a Svájci frank 1,1123 D Kanadai dollár 1,4704 n USA-dollár 1,1219 n VÉTEL - ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA 1 FORINT Sbsrbank 1,15-1,09 27,83-26,21 330,92-302,42 OTP Bank 1,17-1,07 28,21-25,83 330,27-302,43 Poatabank 1,16-1,08 27,97-26,08­Szí. Takarékpénztár 1,16-1,08 27,74-26,20 330,93-302,43 Tatra banka 1,16-1,09 27,89-26,16 329,80-303,52 ČSOB 1,15-1,09 27,72-26,35­Általános Hitelbank 1,16-1,09 27,84-26,22 330,93-302,42 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Melléklet az Új Szóban! Lehet pályázni a társulások btjrg}** Lehet pályázni a társulások bejegyzésére Bátran alkalmazzuk a bálaszilázst Rozs - a jó minőségű tömegtakarmány Eltérő becslések a gabonatermés alakulásáról Május 26-án keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! Új SZÓ Matolesynak a többség szerint le kell mondania A hétvégén közzétett repre­zentatív felmérés eredményei azt mutatják, a magyar felnőtt lakosság szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöké­nek, Matolcsy Györgynek le kellene mondania az alapítvá­nyok körüli botrányok miatt. Budapest. Az MNB és alapítvá­nyai körüli ügyeket tízből csaknem hat megkérdezett korrupciónak tart­ja, és csak 14 százalék gondolja úgy, hogy nem az. Korrupt kormány Az érdemben válaszolók kéthar­mada az ügy kapcsán az gondolja, hogy szélsőséges mértékű korrupció folyik az országban, és szintén két­harmad gondolja azt, hogy az ala­pítványok felesleges dolgokra, és Matolcsy Györgyhöz közel állók­nak fizettek ki miíliárdokat - derül ki Matolcsy búcsújára valószínűleg még sokáig kell várnunk (Képarchívum) a Portfolio.hu portál által közzétett elemzésből. Mindemellett az egyér­telmű többség nem gondolja azt, hogy az MNB-alapítványok tisztes­ségesen működnének, és azt sem, hogy az ügyet csak az ellenzék na­gyítja fel. Tíz megkérdezettből hat gondolja azt, hogy az MNB- alapítványok körüli botrányokért elsősorban az Orbán-kormány a fe­lelős, és tíz válaszadóból mindössze kettő mondja azt, hogy csak Ma­tolcsy György. Utcára a bankvezérrel Mindazonáltal tíz válaszadóból hat úgy gondolja, hogy botrányok miatt Matolcsy Györgynek le kellene mondania, és csupán 16 százalék gondolja, hogy nem. A Publicus In­tézet a Vasárnapi Hírek megbízásá­ból, május 12. és 17. között, 1050 fő megkérdezésével készített reprezen­tatív közvélemény-kutatásban vizs­gálta a Magyar Nemzeti Bank és az alapítványai körüli botrányt és kor­rupciógyanús ügyeket, illetve ezek nyilvánosságbeli megítélését. (Pf)

Next

/
Thumbnails
Contents